Fogarasi József

’24. június 9. – BÉKEhadüzenet – előbb, ÉBREDJ! aztán Talpra! MAGYAR...

2024. június 05. szerda

 

 

 

 

… mán megint? Tessék mondani: ki ellen? hova? mikor? és miért? Herr Generál, nem lehetne, legalább egy kicsit, egy helyben állva, vagy a seggünkön ülve, MARADNI? Muszáj nekünk állandóan HUSZÁRKODVA fontoskodni, nyüzsizni? Miközben körülöttünk mindenki csendben van?

 

 

 

 

 

„… csapataink ezúttal nem állnak meg Schwechatnál… Brüsszelig fogunk BÉKEmenetben masírozni…”

 

 

 

Fotó: Szerencsés János

 

 

FEGYVERBE! FEGYVERBE! FEGYVERBE!

 

 

Az ORSZÁGZÁSZLÓ csúcs-magasra húzva … ez már tényleg - valódi? - HADÜZENET? vagy csupán arról tájékoztatja a tömény demagógiához szok/tat/ott MAGYAREMBEReket, miszerint a Köztársaság elnöke éppen idehaza – a VÁRBAN – tartózkodik?

 

 

 

 

 

 

 

 

De - MAGYARORSZÁG zászlaja alatt - ki ez a kopaszodva korosodó, nagy orrú, rendfokozatot nélkülöző terepszínű hadseregruhában ücsörgő, fontoskodva maga elé bambuló személy?

 

 

 

 

 

Szentséges Szűz-Mária, jóságos Atya-úristen, legszentebb királyunk jobb keze-feje és az összes aprószentek, kiáltott fel meglepetten mindkét tenyerét összecsapva a képet meglátó takarítónő: de hisz ez a Mi elnökünk, Magyarország frissen megválasztott köztársasági elnöke, Sulyok Tamás, az AB volt elnöke!? Igen, ő az, személyesen, erősítettem meg a váratlanul elhangzott tényfelismerő közlést. De mit keres rajta ez az „angyalbőr”? Úgy néz ki benne, mint egy operettfigura-főhős és miért hiányzik a rangjelzés? Pedig még a legalacsonyabb fokozat is kimenthetné őt ebből a „bohózat-show”-ból? Vajon miért, mi célból, húzta – önként vagy kényszerből – magára ezt a terepszínű gúnyát, a mi Elnökünk? Emlékezetem szerint Göncz Árpádig visszatekintve egyik - korábbi - elnökünk sem jelent meg a nyilvánosság előtt ilyen – rosszízű, riadalmat keltő, háborút sugalló – uniformisban? Vagy a szombati Békemenetelő és BÉKÉRŐL szózatolva-papoló

 

 

 

 

 

miniszterelnökünk már beléptetett volna minket a háborúba, tette fel a kérdést a kétgyerekes családanya, kétségbeesetten? Nem – próbáltam megnyugtatni – még egyik BÉKEháborúba sem léptünk be, egyébként is csak június 9-ét követően indulunk és az is csupán egy szokványos – veszteség nélküli – magyar „kaland-portyázásnak” ígérkezik, Brüsszel ellen. Amelyet lerohanva, ha bevettünk, akkor – ha akarja, ha nem – területileg országunkhoz csatoljuk, és ezzel vége az egész magyar-kalandnak! Abban viszont igaza van - erősítettem meg történelmi ismereteiben - miszerint a korábbi magyar államfők közül senki nem öltött magára katonai uniformist, de ilyen ruházatban – a köznyugalmat megzavarva, nyugtalanságot keltve az ártatlan és mélységesen hívő magyaremberekben – egyikük sem állt volna a nyilvánosság, illetve az általa hőn szeretet NÉPe elé, egyetlen pillanat erejéig sem! Viszont, a magyar államfők sorában nem csupán Göncz Árpádig, hanem vitéz Nagybányai Horthy Miklósig visszatekintve sem viselt senki – még kényszerből sem – katonai jellegre utaló uniformist. Horthy viszont hivatásos katona volt, hivatását pedig soha - egyetlen perc erejéig - nem tagadta meg és fel sem függesztette, senki és semmi hívság csábítása kedvéért. Nem úgy, mint ahogy ezt lelkészi hivatásával tette a magyar református világközösség állami hívságcifraságokért elcsábult lelkészpüspöke. Aki - az uralkodó állami „fertőben” anyagi feltöltődését követően - a fogasról - az ott szellőztetett - lelkészi hivatását visszavéve, állami segédlettel - előléptetve önmagát - foglalt helyet a számára előmelegített - a magyar reformátusközösség elnök-lelkészpüspöki - karosszékben.

 

 

Szakmai betegség – amelyből teljesen nem sikerült kigyógyulnom – így Horthyig visszamenve, vagy ha tetszik az ő-személyével kezdve, napjainkig terjedően - név szerint és időbeli sorrendben - még számba tudom venni Magyarország volt államfőit (regnálásuk időtartamának megjelölésére azonban már nem vállalkozom): Szálasi Ferenc; Tildy Zoltán; Szakasits Árpád; Rónai Sándor; Dobi István; Losonczi Pál; Németh Károly; Straub F. Brunó; Szűrös Mátyás id. államfő; Göncz Árpád; Mádl Ferenc; Sólyom László; Schmitt Pál; Kövér László elnöki jogkör gyak.; Áder János; Novák Katalin; Kövér László elnöki jogkör gyak.; Sulyok Tamás. De – legjobb ismereteim szerint – a felsorolt személyek (az utolsóként említett kivételével) egyike sem öltötte magára – sem önként, sem kényszerűségből – a katonai uniformist (nemhogy abban bármilyen szintű nyilvánosság előtt megjelent volna). Erre még a Fidesz érdekeit a legteljesebb mértékben (ki)szolgáló Kövér László sem vetemedett volna. Pedig a terep-zöld színre nem is allergiás, csupán a (korábbi) Néprajzi Múzeum oszlopait reklám céljából beborító piros-vörös (kivéve a kínai- és az orosz pirosat, vöröset), illetve az UNIÓ-kék színeitől szokott rohamokat kapni. Minek megelőzéseként, az említett Múzeum oszlopairól azonnal eltávolíttatta az irritáló színű reklámborítást, míg a Parlament épületére a kék-színű zászlók kihelyezését megtiltotta. Persze az is igaz: ő-személye egyszer sem volt államfő, csupán - a két interregnum időszak alatt - a köztársasági elnök feladat- és hatáskörei gyakorlására volt felhatalmazása. Így a fentebbi névszerinti felsorolásból, akár ki is hagyhattuk volna. Ismereteim szerint - nemzetvezetői minőségében - a nyilvánosság előtt még Szálasi Ferenc sem jelent meg egyetlen reguláris hadsereg, avagy népi milícia egyenruhájában, esetleg hasonmásukban?

 

 

Éppen ezért a magyar államfő részéről e „hagyomány” felrúgására a találgatáson kívül aligha van érdemi magyarázat. Hiszen abból az alaptörvényi szabályból, miszerint a köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka, egyenesen nem vezethető le bármely és bármilyen „honvédségi” formaruha viselésének kötelezettsége. Álláspontunk szerint a főparancsnoki funkció csupán a köztársasági elnök alkotmányjogi jogállásának a része, de nem a Magyar Honvédségben, illetve a Határőrségben viselt valamilyenfajta rang vagy beosztás. Azaz, a főparancsnok a fegyveres erők állományán kívül áll, azoknak irányítója, de nem vezetője. Vagyis, a főparancsnok a fegyveres erők egyikének sem szolgálati elöljárója. Ezen vélekedést támasztja alá az a tény is, miszerint az Alaptörvény - az előbb idézetten felül - a Magyar Honvédség irányítása tartalmi összetevője vonatkozásában nem nevez meg és nem különít el - a főparancsnoki funkciót kitöltő - egyetlen konkrét jogosítványt sem. Mindebből következve: bármilyen haderőnemi vagy ahhoz megtévesztően hasonló egyenruha önmagára öltése csupán a köztársasági elnök önálló (hitbuzgalmi) elhatározásaként, avagy (valakik általi) egyfajta „hazafias elvárás” kényszerítőkéréseként értelmezhető? De az is meglehet, hogy az „angyalbőrbebújás” a közelgő június 9-i választás „háborús” népbutító pszichózis részének tekintendő!? Mindenesetre ez a „beöltözéses” egyéni akarat-elhatározás, illetve egy esetleges „külső súgásra” történő kényszermegfelelés még véletlenül sem tuszkolható bele az államfői jogállás Alaptörvény szerinti deklaráció tartalmába: „Magyarország államfője… kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” [Alaptörvény 9. cikk (1) bekezdése]

 

 

Egyébként, egyes vélekedések szerint Sulyok Tamás sosem volt önálló szuverén autonóm személyiségű szakember. Saját megvallása szerint is: jogkövető állampolgárként és szakemberként mindig a jog talaján állt, illetve a jog által kikövezett úton járt (igaz – vallják sokan – ez az út az utóbbi időben - tizennégy évben - még a szakember számára is egyre láthatatlanabb és követhetetlenebb, hát még a „hétköznapi” polgár által). Mindennek következtében aligha képzelhető el, hogy „kikövezett út” híján Sulyok Tamás az uniformist önmaga elhatározása alapján öltötte volna magára. Így marad a már említett háborús pszichózis, amely – érdemi ellenállás hiányában – hatalmába kerítve szolgálatára késztette az elnök urat: „beöltözött” és ezzel segítette a BÉKEMENETELŐK és plakátragasztók békeuszítástól hangos háborús-propagandáját. Mindezen tette azonban homlok egyenesen ellentétes a köztársasági elnök számára előírt (fentebb már idézett) alaptörvényi normatartalommal: „Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” [Alaptörvény 9. cikk (1) bekezdése]

 

 

Persze az is meglehet, hogy belső hang és jogszabályi norma hiányában a kívülről érkezett „segítő” súgás hatására volt kénytelen saját meggyőződése ellenére az eléje tett uniformist magára öltenie? Hiszen az önnönmaga sütkéreztetéseként előadott családi legendárium rosszul sült el. A hiányos és beárnyékolódott részek - a történészek hasznos köz-jóvoltából - napvilágra kerülve, magyarázkodásra késztették a minden gyanú és hit felett álló ártatlan arcocskával megáldott elnököt (talán, ha eddigi hallgatásához következetesen ragaszkodva továbbra is néma marad elkerülhette volna a feje felett egyre jobban gyülekező sötét viharfelhőket). Minek egyenes következményeként most már a szakmai legendáriumban előadottak valósága is megkérdőjeleződik. Nem véletlen, hogy a jogászszakmai hivatásrendek vezető orkjait tömörítő Orkok Tanácsában - a Deák Ferenc Díj Testületben - az egymással kritikátlan véd-és dacszövetséget alkotó szervezetek közül az egyik oszlopos hivatásrend örökös elnökének sugallatára a Magyar Ügyvédi Kamara fogadatlan prókátorként példátlan módon és formában szinte azonnal a volt ügyvéd „védelmére” kelt. Ezzel azonban nemhogy tisztultak volna az említett viharfelhők, mint inkább sokasodtak és vészjóslóbbá váltak. Megelégelve a MÜK kéretlen önállósodását – no meg azt, hogy az örökös elnök a Deák Ferenc kitüntetéssel szinte kizárólag ügyvéd támogatóit jutalmazta megfeledkezvén a tényről, miszerint az említett Kamara a jogtanácsosok szakmai érdekképviseleti szerve is – szót kért az ügyben az Ügyvédkör is kihangsúlyozva, miszerint „A Magyar Ügyvédi Kamara Sulyok Tamás Köztársasági elnök úrral kapcsolatos hétfői közleményét nyílt, politikai állásfoglalásnak minősítjük. Dobrev Klára kijelentéseivel nem az ügyvédséget vádolta meg, hanem egy volt ügyvédet, egy egyedi ügyével kapcsolatban. Az ügyvédséget és az ügyvédi függetlenséget támadás nem érte. Olyan bizonyítékok kerültek napvilágra, amelyek, ha valósak, akkor egyértelműen irányulhattak a termőföld moratórium kijátszására és ezzel akár ki is, meríthették az intellektuális közokirat hamisítás büntetőjogi tényállását, attól függetlenül, hogy akkoriban nem vizsgálták őket és mára már elévültek.”

 

 

Mindezen ténnyel a közelgő vihar kitörésének lehetősége azonban nem szűnt meg. Ugyanakkor a MÜK örökös elnöke a továbbiakban is szeretné valahogy meghálálni, hogy a pénzjutalommal járó Deák Ferenc-díj mellett legutóbb az Orkok alapította Deák Ferenc Díjat is átvehette, mégpedig Sulyok Tamás jóvoltából és kézfogása kíséretében. Mivel mindezt már viszonozni nem tudja Sulyok Tamás „elnöki” pozíciója megváltozása következtében, ezért a MÜK bevonásával igyekszik a volt ügyvédtárs „védelmi-segítségére” kelni. Viszont az Ügyvédkör megszólalása miatt ez ma már egyre reménytelenebbnek tűnik. Nem beszélve a népi közmondás egyre hangosabbá válásáról: „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja!" Pedig a szél egyre erőteljesebben fúj és emiatt a haraszt is egyre hangosabban „zörög”. A korábbi „vidéki” prókátor mellett a szóbeszéd szerint egy budapesti prókátor is munkához látott: irigylésre méltó alapossággal bújja a DK által felvetett „földmutyival” összefüggésbe hozható szerződéseket, korabeli dokumentumokat. Állítólag az ügyben érintve volt osztrák tulajdonosokat is fel kívánja kutatni és meg szeretné őket személyesen látogatni. Kellő bizonyítékok birtokában pedig a nyilvánosság elé fogja tárni az ügyvédi közreműködők aláírásait, valamint az adott szerződéseken olvasható keltezést is. Ezen események pedig arra késztet/het/ik az államfőt, hogy - amennyiben nem akar elődje sorsára jutni - kellően erős szövetségeseket keressen, úgy az állami, mint az egyházi hatalom soraiból. Minek következtében előfordulhat, hogy a „védelemért” cserébe „apró” szívességek felvállalására is rákényszerülhet, akár az eléje készített uniformis magára öltésére is!? Bár mindez, amennyiben a szakmai legendárium hiányosságaira fény vetődik, aligha mentik meg a huszáros „búcsú” kényszerétől.

 

 

Akkor ez már a VÉG, illetve annak kezdete, nézett rám kérdő tekintettel a fentebb említett családanya? Nem a vég és nem is annak kezdete, csupán e folyamattal a reményt adó tavasz köszönt be hazánkban, melynek eredményeként nem lesz szükség a "magyar vérnek" a feláldozására: egy hamisan csengő jelszó – A hazáért mindhalálig! – és hangoztatója miatt.

 

 

Budapest, 2024. június 5.