Fogarasi József

Társadalmi bajainkra, égből aláhulló gyógyító manna! MINDENKINEK? Magyarország – Anglia 1:0

 

 

Miközben határunk egyik közvetlen szomszédos országában az egyház által megáldott hadsereg – egy különleges hadművelet keretében – a nemzeti szuverenitás valamennyi - általunk tisztelt, érvényesüléséért pedig foggal-körömmel, mindenkivel szemben, nyílt harcban védelmezett - értékkövét - az ország tisztességben megőszült lakosságát pedig menekülésre késztetve - porig zúzza, MI, ÖNFELEDTEN ÜNNEPELÜNK! Sütkérezünk és élvezkedünk, egy másfajta ütközetben vívott győzelemben, feledvén a szomszédok kínját, baját. Hogy mindez mennyire ildomos, egyre megy: csak a lényeg számít, 60 év után, saját tehetetlenségünkért és sikertelenségünkért végre sikerült elégtételt vennünk!? Olyan elementáris győzelmet arattunk, amelynek fénye (és persze füstje is) „Talán még a Holdról is látszik! Szép volt fiúk!" – gratulált a sikerhez saját központi lapjának hivatalos bejegyzésében, népe szeretett vezető-vezére. Persze – ne feledjük – mindez csak azért történhetett meg, mivel a Szentlélek Pünkösdre készülve megtanította (végre?) az embereket (csak minket!), hogy értsék Isten üzenetét és egymást. Az ortodoxok – fővezérükkel az élen – mindebből a szentléleki tanításból azonban vajmi keveset (sem) értettek meg, sajátítottak el. Hasonlóan analfabéták maradtak az őket tettekkel támogató - magukat katolikus kereszténynek valló - Janus arcú „sehonnai bitang emberek” is.

 

 

Dicsekszünk, hősi tettünkkel: a Puskás Arénába 30 ezer, 14 éven aluli gyereket sikerült nézőnek elcsábítani, e létfontosságú találkozóra. E közben az angol válogatott „kapitánya” csak siránkozik, saját sikertelenségük miatt: nekik a zárt-kapus mérkőzésükre legfeljebb 3.000 fős diákságot, ha sikerül meginvitálniuk. Pedig náluk királyság van, igaz az ottani király az állam és a sport dolgaiba nem avatkozik/hat be, mindezt a követelményt be is tartván. Milyen jó nekünk lelkendezett, hogy mi magyarok nemzeti szuverenitású demokráciában élhetünk, ahol a Rákosi érához hasonló központi kivezénylés a soha vissza nem térő múlt délibábos nosztalgiájává zsugorodott. És nálunk a magyar diákság tízezrével tolongott önként és bérmentve a nemzeti 11-et segítő szurkolói részvételért! Egyébként úri emberként viselkedett: még újságíró kérdésre válaszolva sem volt hajlandó intoleráns módon nyilatkozni a - játékosai térdelésénél - pfujoló több tízezres diákság viselkedését illetően. Pedig a „magyar valóság” egyik központi – önmagát pornós-villantós írásokból és képekből eltartó – zászlós-világbajnok hírgyártója az angol focisták hittel vallott cselekedetét lesajnálva ”szánalmas bohóckodásnak” titulálta, amelyen az egész világ már csupán nevet. Szerintük ugyanis értelmes ember csak a vallási jelképek és a vallás igehirdetői előtt esik térdre és vet méretes keresztet összerogyva.


 

Budapest, 2022. június 5.

 

 

 

 

 

 

 


 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 205
a héten: a héten: 876
a hónapban: a hónapban: 2988
összesenösszesen433788
az oldalt jelenleg nézik: 3