Fogarasi József

Nyelvvizsga-amnesztia: Orbán módra – miért is tetszik szapulni Karácsony Gergelyt?

 

 

Ha egy uralkodó párt, s kormányzata kétkulacsos (akár azt is mondhatnánk, hogy kétszínű), akkor legalább legyen következetes! A havonként kegyként csepegtetett „amnesztiarendelet” helyett tessék mán végre eltörölni a diplomaszerzés feltételeként - a magyar ember számára - „büntetésként” előírt nyelvvizsgarendszert! Hiszen most, közel 20.000, korábban majdnem 40.000 ember szabadulhatott a rákényszerített rabságból, 10.000 ember azonban még továbbra is a nyelvvizsgarendszer kegyetlen és embertelen börtönében raboskodik! Pedig, elvileg (szabadságharcos, sport, oltás stb.) világnagyhatalom lennénk, így hát minek nekünk egy másik nyelvet megtanulni (még a sajátunkat sem ismerjük eléggé!) tanulják meg a miénket azok, akik velünk akarnak kommunikálni. Így - többek között - kötelezzük a nálunk tanuló és csak a saját nyelvüket (talán még az angolt, mint közvetítőnyelvet) beszélő hallgatókat - a diplomaszerzés feltételeként - a magyar nyelv tárgyalóképes ismeretének elsajátítására. Mi meg, a magyar diplomás emberek számának ugrásszerű megszaporodásával büszkélkedve lubickoljunk a világ csodálatában és elismerésében. Hogy magyar anyanyelvünkkel a világon sehol nem tudjuk megértetni magunkat a másikkal, az nem számít és nagyon nem is érdekes, hiszen minket, mindannyinkat amúgy is az angolt társalgási szinten kiválóan értő és beszélő kormányfő képvisel, mindenhol és mindenütt.

 


 

 

Nekünk pedig legyen elég, illetve elégedjünk meg azzal, hogy a legújabban terjedő szerencsejáték jóvoltából - bár a kenyér ezúttal is elmaradt - a cirkusz telt ház előtt került megrendezésre… és Jó volt magyarnak lenni, ebben a két hétben! Álmunkban ismét láttunk egy „Aranycsapatot”! Köszönjük Fidesz, köszönjük fiúk (és ha lányok?), hatalmas (honosított) magyar szívvel és (keresztényi?) lélekkel játszottatok! Nekünk az elkövetkező időkre ennyi - a feeling - is elég. Többet, lehet, hogy nem is érdemelünk!

 

 

Persze már vannak, akik másként lelkesednek: 2022-ben, Isten maradjon Veletek, magyar „MÚLT- emberek”, hisz a lényeget, amíg nem éltél nehéz éveket úgysem értheted, ezért ments Isten, Veletek! Inkább NÉLKÜLETEK, s főleg NÉLKÜLED!

 

 

Budapest, 2021. június 24.

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 74
a héten: a héten: 589
a hónapban: a hónapban: 1433
összesenösszesen435469
az oldalt jelenleg nézik: 1