Fogarasi József

Muszáj-közbepofázni … bár NAGYOK dolgába nem illik?!

 

 

"Orbán Viktor visszaadta a lengyeleknek, ami a lengyeleké” – olvasható az index-online oldalán.

 

 

De hát, kérem! Horkan fel a - felületesen olvasó - MAGYAR EMBER! Egyelőre, jogállam lennénk (vagy mi a fene?) – még az Alaptörvény szerint is: „HAZÁNK neve Magyarország.” „Magyarország független, demokratikus jogállam.” Másrészt: az átadott páncél – legjobb tudomásom szerint – szuverén nemzetünk törvényei által védett, nemzeti kincsként volt nálunk, jogszerűen, nemzetközi-jogszerűen védve, számon- és nyilvántartva, a nagy könyvekben is! Azaz semmilyen nevű és című uralkodói klán magánvagyonát nem képezte és nem is képezhette. Eddig e tényt sem a Horthy, de még a Kádár rendszer sem vonta kétségbe, mást állítva!?

 

 

Akkor meg - a MAGYAR EMBEREK tudta nélkül - hogyan került e nemzeti kincs-vagyontárgy az Orbán-dinasztia tulajdonába? Avagy, mi a fene – hiányosság, mulasztás – történt? Ha pedig nem történt semmi, úgy hol maradt most – hol bujkál – az „átnyújtást”, az ajándékozást (a tulajdon- és birtokcserét) engedélyező és lehetővé tevő magyar jogalkotási folyamat, és annak végterméke, a szükséges engedély(ek)? Vagy talán, ha kicsit jobban kutakodunk, még kiderül(het), hogy ott lapul valahol, valamelyik, éjfél körül, kétharmaddal, sebtében elfogadott, salátatörvényben, csak meg kell őt keresni, s találni? Sőt, még kihirdetést is nyert, igaz nem Magyarország Hivatalos Lapjában, a Magyar Közlönyben, hanem „csak”, valamelyik kormánytag, mindennél fontosabbnak és hivatalosabbnak tekintett/számító, magán Facebook-oldalán! De minek is méltatlankodunk, hiszen minálunk, ha azt HATALMASÉK művelik, mindent szabad, még – mielőtt erre bármit is válaszolhatnánk – annak az ellenkezőjét is!?

 

 

Avagy, e sebtében összetákolt ünnepi esemény is része a szokásos kocsmai ultipartik egyikének, amelynek végén, a partit elveszítő magyar dzsentri, felszólítását követően - „vesztes fizess” - a zsebébe nyúl és fizet? Csakhogy e vagyontárgy nemzeti kincsünk, amely jelen esetben forgalomképtelen? És hogyan kel majd át a határon, jogszerű engedélyek és hatósági bizonyítványok nélkül és hiányában? Vagy tán, szemet hunyunk nemzeti kincsünk, nemzeti szuverenitásunk egy szeletének „elvándorlása” felett?

 

 

Ha már az ajándékozási szerződéstől el is tekintünk, legalább egy átvételi elismervényt kérjünk, a vagyontárgy jogszerű átvételéről? Hiszen a Kásler-féle tudományos módszer bevetésével utólag még e vagyontárgy eredetéről és vércsoportjáról is sok minden más is kiderülhet, és akkor igényünket kinek és kinél fogjuk előterjeszteni? Az átvevő fél magántulajdonába adott ajándéktárgy pedig jogszerűen visszakövetelhető lesz?

 

 

Budapest, 2021. február 18.

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 86
a héten: a héten: 757
a hónapban: a hónapban: 2869
összesenösszesen433669
az oldalt jelenleg nézik: 1