Fogarasi József

Elment… már Ő is… pedig napi kapcsolatot ápolt a Teremtővel

 

 

„… a hit a szorongás, a félelem, a rettegés előszobája.”

 

„Könnyen kormányozni csak a hívőket lehet.

Gyorsan előrejutni pedig csak a hitetlenek révén.”

 

 

 

 

Tiszteltem, elsősorban hibátlan és optimista emberségéért. Nem ismertem nálánál őszintébbet. Embernek maradni, ennyi embernek nevezett lény között, nem semmi, csak Ő volt rá képes! Igaz, minden porcikájában hívő volt. Vakon és feltétlenül hitt, a Teremtőben. Folyamatos imádságkapcsolatban állt vele. Nap, mint nap kérte, állítsa meg az ördög képében ránk tört vírust és pusztító hadát. Perlekedett, amiért nem fogta vissza és akadályozta meg istensége legfőbb földi helytartóinak és igehirdetőinek akaratát a templomok éjféli misére történő megnyitása ötletekor, majd kezeiket a templomkapuk szélesre tárásakor.

 

 

A Teremtő így akarta, békélt meg később, a már megtörténtekkel. Így hát nem hagyta ki az éjféli misét. Ott kerülhetett közelebbi kapcsolatba e nélkülözhetetlen „vendéggel”. Majd birkózott vele. Miközben imádkozott, hitt és reménykedett, a Teremtőben! Ugyanakkor zsörtölődött is: mit művelt a papság a nyájával, néhány földi uralkodó által elibé vetett „igazgyöngyért”, cserébe?

 

 

De rendületlenül hitt a felgyógyulásában, fennhangon hangoztatta: mindez a júdási ármánykodás, Húsvétkor nem ismétlődhet meg! A húsvéti lelki-életi találkozásra csak akkor kerülhessen sor, ha már mindenkit beoltottak, másodszor is. Addig viszont, a templomkapuk maradjanak zárva!

 

 

Reménykedett és hitt, a hatalmasoknak: március idusáig valamennyi 65 év feletti – a nyolcvanon túli, pláne – megkapja az oltást. És akkor – gondolta – ismét ott lehet, a körmeneten…? Az oltást nem kapta meg… igaz, március idusa még odébb van. De már nem is lesz rá szüksége, (így) viszont a körmeneten sem fog tudni részt venni, saját hibájából? Legfeljebb – ha lesz elég hely, és megengedik(?) neki – nézheti - tanulságokkal - odafentről…

 

 

Bizton hitte: nem távozhat, amíg vissza nem terel a hívők táborába, maga mellé. Segítségként – hogy ne maradjak magamra – Pio atya könyvét adta kezembe, útravalóként: mindennap olvassam el az aznapra rendelt bölcsességet és elmélkedjek rajta, hazaérkezéséig. Már nem lesz, ki visszatérítsen, a félelem előszobájába... Emléke és a könyv immáron a könyvespolcomon pihen, bizonyságul: az igaz-emberek nem a hit révén és általa igazulnak!

 

 

Budapest, 2021. február 14.

 

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 37
a héten: a héten: 362
a hónapban: a hónapban: 234
összesenösszesen359647
az oldalt jelenleg nézik: 4