Fogarasi József

III. tétel (moll) Justitia szeme nemcsak be van kötve, néha vak is!

2010. április 25. vasárnap

 

(calmato – deciso – crescendo)

 

Érzésem és ismereteim szerint a Főbíró Úr megszólítás még kijár Önnek, amelyre a jelenlegi jogi-politikai kultúra és etikett szabályai szerint, akár igényt is tarthat.

 

 

Nem kérem, hogy emlékezzen rám, megismerjen, véletlen találkozások alkalmával köszönjön vagy megsüvegeljen, avagy akárcsak bólintson, esetleg biccentsen irányomban. Csupán azt szeretném, ha e nyílt levelet elolvasná és jelenlegi elefántcsonttornyának magányában szakítana időt e levél tartalmán történő elmélkedésre.

 

 

Úgy gondolom, az emberi méltóság védelmét és tiszteletét egy demokratikus jogállamban nem lehet, de nem is szabad csupán a közbeszédre; a nyilvános szereplések alkalmára; a keresztényellenes, rasszista, antiszemita, magyarellenes retorikára leszűkítve értelmezni és kezelni, még akkor sem, ha ez a jogállami állapot Alkotmányunk preambuluma szerint - jelenleg is - csak a békés politikai átmenet elősegítését szolgálja. Álláspontom szerint, ahogy „Valaki az Értől indul el, s befut a szent, nagy Óceánba” úgy a nemzeti szocializmus, és a kommunizmus áldozatai emlékének megsértése, a másoknak fájdalmat okozó történelmi sérelmek negligálása, illetve az egyes emberek emberi méltóságának figyelmen kívül hagyása sem úgy keletkezik, hogy valaki (valakik) álmából felébredve egyszer csak holokauszt tagadó, másoknak történelmi fájdalmat okozó, illetve emberi méltóságát megsértő személlyé válik. E végeredmény nem robbanásszerűen, minden előjel nélkül jön elő a semmiből, hanem – legalább is a történelem tanúsága szerint – a mindennapok részleteiből építkezve, látható és érzékelhető fájdalmas folyamat végső termékeként jelenik meg.

 

 

Az ördög – mindannyian jól tudjuk – mindig a részletekben van. Az emberi méltóság megsértése sem általában, hanem mindig konkrét, adott személy (személyek) tekintetében érhető tetten. Elsősorban akkor, amikor például az igazságszolgáltatás alkotmányos hatalmával felruházott bíróságok a hozzájuk jogorvoslatért - bizalommal - forduló felek esetében - a törvény előtti egyenlőség elvét; a pártatlan bírósághoz, a tisztességes tárgyaláshoz (Római egyezmény 6. Cikke), illetve a pártatlan bíróság tisztességes eljárásához (Bszi. 9.§-a) fűződő alapjogokat megsértve - ugyanazon szabályokat ugyanazon ügyekben indokolatlanul eltérő módon alkalmazva, a feleket nem azonos emberi méltóságú személyként kezelik. Igaz ez azon bíróságra nézve is, amelynél Ön az egyik bírói tanács elnökeként gyakorolja az igazságszolgáltatás – nem lebecsülendő – hatalmát.

 

 

(appassionato – espressivo)

 

 

Nevesítsünk az e körbe sorolható - az elmúlt időszak alatt keletkezett, tisztességesnek nem nevezhető, szubjektív alapú döntések közül - néhány olyan esetet, amelynek Ön is részese (ismerője, kezdeményezője vagy talán csak a könnyebb ellenállást választó végrehajtója) volt.

 

 

A Legfelsőbb Bíróság (LB) eljáró tanácsa - jogszabály hiányában és konkrét jogszabályi meghivatkozás nélkül - szubjektív indíttatásból, hivatalból utasította el a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) elnökének egy konkrét jogsértés miatt előterjesztett felülvizsgálati kérelmét arra hivatkozással, hogy „a határozatot hozó hatóság tagja ilyen kérelmet nem nyújthat be, mivel az nem a választás tisztaságának megóvására, a jogszabálysértés kiküszöbölésére, hanem az általa vezetett választási szerv jogi álláspontjának a megvédésére, az OVB által megváltoztatott álláspontjának visszaállítására irányul.”[Kvk.IV.37.608/2008/2.] Ugyanezen eljáró tanács – az elvárt felkészülés hiánya miatt – már nem mutatkozott kellően „finnyásnak”a Kvk.IV.37.609/2008/4. sz. ügyben, ahol a kérelmező ugyanazon FVB választott tagjaként már eljárhatott csupán azért, mivel arca az eljáró tanács előtt nem volt ismert. Ez esetben az eljáró tanács „objektív” tudott maradni, és érdemben elbírálva az ügyet már nem emlékezett a fentebb kialakított „szakmai” elvre és a hozzá rendelt „bírói dörgedelemre”.

 

 

(energico – fieramente)

 

 

Nem öregbíti a LB szakmai jó hírét azon közel fél tucat választási ügy sem, amelyben az elmúlt fél évben - minden előzmény nélkül - a közigazgatási kollégium „direktívái” alapján, az eljárt bírói tanácsok úgy döntöttek, hogy ha törik, ha szakad a kérelmező személyt saját ügyében saját képviseletében, csak akkor engedik Justitia képviselői színe elé, ha bemutatja jogi szakvizsga bizonyítványa eredeti, vagy közjegyző által hitelesített példányát. Az eljárt bíróságok tudták, hogy a bemutatás teljesítése emberi méltóságukban mélyen megalázná az érintett személyeket, hiszen az elmúlt húsz évben ezt tőlük egyszer sem kívánták meg, mivel az oklevél meglétéről a bíróság hivatalos tudomással bírt. Egyedül Ön nem szenvedett „amnéziában” és bár az „idéző végzésben” elrendelte, de a meghallgatás alkalmával a bizonyítvány bemutatástól eltekintett. Ma már azonban Ön sem emlékszik a korábbi, az oklevél bemutatástól mentes évekre.

 

 

A közigazgatási ügyszak egyes eljáró tanácsai azonban a cifrázásra is képesek: annak ellenére, hogy a Kvk.IV.37.157/2010/3. ügyben a - teljes bizonyító okiratnak minősülő - bírósági eljárás jegyzőkönyvébe lett foglalva a - végül is kényszerűségből, de ténylegesen bemutatott eredeti - jogi szakvizsga-bizonyítvány létének ténye, a húsz perccel később eljáró ugyanezen összetételű tanács (a Kvk.IV.37.158/2010/3. ügyben) azonban minderre látványosan és „kéjesen mosolyogva” már nem volt hajlandó emlékezni és a - húsz perccel - korábban az általa kiállított hiteles jegyzőkönyvben foglaltakat tényként elfogadni. Mindennek következményeként a kérelmező felet alkotmányos nyilatkozattételi jogától megfosztva kiutasította a tárgyalóteremből. E tisztességesnek nem nevezhető két eljárásban ráadásul rezzenéstelen arccal olyan bíró is részt vett, aki az eljáró félre korábban szubjektív tartalmú kijelentést tett. Az elfogultsági bejelentés természetesen elutasításra került. De itt és utóbb bocsássunk meg e bírónak, hiszen esetében az alsóbb szintű bíróság dobogójától az LB pulpitusáig vezető út időbeli rövidsége miatt nem volt képes a jogilag még nem létező bírói etika követelményeit elsajátítani, illetve a szükséges tárgyalótermi gyakorlatot megszerezni. De ne engedjük feledésbe merülni a Kvk.II.37.188/2010/2. ügyben eljárt tanács esetét se: a vizsga-bizonyítvány be nem mutatásának tényét bekalkuláló tanács elnöke a személyes nyilatkozattételkor felmutatott eredeti ügyvédi meghatalmazástól – amely felborította előre kialakított, s talán már írásba is foglalt döntési koncepcióját – úgy megrettent, hogy a meghatalmazás iratokhoz való csatolását két kézzel elutasítva idegességében még a biztonsági őröket is a tárgyalóterembe csengette.

 

 

(crescendo – marziale)

 

 

Az emberi méltóság intellektuálisabb és így durvább megsértési módjai közé sorolandó, az a tavaly közzétett 2/2009.(X.7.) KK vélemény, amely - nem tisztelve a jogelőd kollégiumvezető által azonos témában 2006 februárjában jegyzett KK vélemény tartalmát - a LB-hoz méltatlan praktikával a régi „szabályt” úgy alkotta „újjá”, hogy közben a korábbi KK vélemény hatályáról nem rendelkezett, annak tartalmát nem módosította. Azaz, a korábbi vélemény lényegére és garanciális elemére említést sem téve a tényeket agyonhallgatta: a választási ügyben beadott felülvizsgálati kérelem esetében a Ve. direkt előírása – és más kizáró rendelkezés – hiányában a Pp. hiánypótlási szabályait a Ve. speciális rendelkezéseivel összhangban alkalmazni kell.

 

 

Ugyancsak a fenti kör egyik - választópolgár- és ennek következtében alapjog ellenes - esete közé tartozik az LB jogegységi tanácsa által kiizzadott – 2/2010.(III.23.) sz. alatt közzétett – legutóbbi jogegységi határozat is, amely nem tudni mi okból az országgyűlési képviselő-választások kellős közepén került megszülésre, pedig erre az elmúlt 19 év alatt bármikor sor kerülhetett volna. A határozat értelmében: A Ve. által szabályozott bírósági felülvizsgálat iránti nemperes eljárás nem tárgyi illetékmentes. A határozat okfejtése és végkövetkeztetése azonban jogsértő; stílusa és hangvétele, pedig kétségbeejtően „pimasz”. Jogsértő azért, mert egyetlen törvény, egyetlen kifejezett rendelkezése sem ír elő a választási ügyek bírósági felülvizsgálati eljárására nézve illetékfizetési kötelezettséget. Sőt az illetéktörvény (Itv.) vonatkozó rendelkezéseinek egybevetése révén kifejezetten arra az eredményre jutunk, miszerint „…tárgyuknál fogva illetékmentes eljárások:1. a választással, valamint a népszavazással kapcsolatos törvényekből folyó jogok érvényesítésével, kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos eljárás;”[Itv.33.§(2)bekezdés 1.pont]; továbbá „A bírósági eljárásért e törvényben megállapított illetéket kell fizetni.”[Itv.37.§(1)bekezdés] az e törvény azonban – ahogyan az előbbi szabályból kiolvashattuk – az illetékfizetési kötelezettséget nem írja elő. Ezek után már aligha okoz meglepetést az Itv. következő rendelkezése: „Nem kötelezhető illeték fizetésére az, aki a külön jogszabály szerint költségmentességet, vagy e törvény szerint illetékmentességet élvez.”[Itv.56.§(1) bekezdése].

 

 

Az erőlködés és izzadtság abból adódik, hogy az LB Közigazgatási Kollégiuma azt szeretné elérni, ha a pártállam időszakából (1952.) - minden bizonnyal nem - észrevétlenül itt maradt, de a jogállami bíráskodás során már védhetően aligha alkalmazható - Minisztertanácsi rendelet alapján a Pp. szabályai - amelyek a bíróságok számára tág keretet adva biztosítják a „végtelenül szabad” mérlegelés lehetőségét - kerülhetnének alkalmazásra minden olyan kérdésben, amelyet a kétharmados Ve. nem szabályozott, vagy nem is kívánt szabályozni. A pimaszság azzal függ össze, hogy a jogegységi határozat a - bíróságok jogsértő mulasztása révén - 19 évig nem alkalmazott illetékfizetési szabályok miatt kiesett költségvetési bevételért az anyagi és a jogi felelősséget a bírói kar a bírói függetlenség jegyében példátlan merészséggel a jogalkotóra hárítja: „…a Legfelsőbb Bíróság…az illetékmentesség biztosítását törvényhozási úton tartja megvalósíthatónak,…” erre azonban „…az elmúlt években – a többszöri figyelemfelhívás ellenére – nem került sor.” Akkor – költői kérdés szerinti – a jogállami megoldás az, ha a harmadik hatalmi ág - öt bírájából álló - jogegységi tanácsa törvényalkotóvá előléptetve önmagát úgy „rendelkezik”, hogy a szóban forgó választási eljárás bírósági felülvizsgálata iránti nemperes eljárás nem tárgyi illetékmentes? (Kérem, jó erősen csípje már meg őket valaki! Ha a tisztesség hiánya nem is okoz nekik fájdalmat, talán a csípést követően elgondolkodnak majd?)

 

 

(fieramente – feroce)

 

 

Vajon időben mikor vált a jogegységi határozat a törvénnyel egyenrangúvá? Aki a jogban kicsit is jártas az ismeri az unalmasig hangoztatott bírói függetlenség alkotmányos kereteit: a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve; a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók; a jogegységi határozatnak – ha törvény kivételt nem tesz – a felekre kiterjedő hatálya nincs. Akkor a jogállami történet itt be is zárul és helyébe a sapkaelmélet lép: hogy kinek a fején van, vagy nincs sapka azt ezek szerint a bíróság szabad belátása szerint dönti el. Ez elképesztő merészség és egyben pofátlanság!

 

 

A fent említett ügyekben a bíróság valóban szabadon, saját belátása szerint döntött: a kérelmeket a kétharmados Ve.-vel szemben, olyan indokokra hivatkozással (az eredeti jogi szakvizsga bizonyítvány bemutatásának hiánya; az illeték lerovásának mellőzése) utasította el érdemi vizsgálat nélkül (hivatalból), amelyek a Ve. 84.§ (4) bekezdésében megemlítésre sem kerülnek. Mindez súlyosan sérti az ügyben érintett személyek emberi méltóságát.

 

 

(patetico – pesante)

 

 

Tisztelt Főbíró Úr! Amennyiben a kiáltvány megfogalmazója és nyilvánosságra hozója a felhívásban foglaltak érvényesülését saját, szűkebb környezetében sem képes szóvá tenni és velük szemben hathatósan fellépni, úgy e személy közölni valója könnyen hiteltelenné válhat, és közleménye már aligha tekinthető többnek, mint megfogalmazója egyéni ambíciójának külső felségterületeken való érvényesüléskeresésnek, amely viszont az általa betöltött bírói szolgálattal már nem biztos, hogy minden esetben összeférhető.

 

 

A felhívás, szándékát tekintve nem vitásan – különösen arról a helyről, ahonnan napvilágot látott – újszerű, figyelemorientáló és feltétlen támogatandó; azonban az emberi méltóság megsértőivel szembeni fellépést a hétköznapok világában előforduló esetekkel kellene kezdeni, a nagyobb bajok megelőzése végett. Főbíró Úr, Ön erre is képes lenne, hiszen regnálásának ideje alatt Ön sohasem mosta egybe az LB elnöki és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöki tisztének tartalmi elemeit és válaszleveleiben egyetlen egyszer sem tett olyan kijelentést, miszerint az egyes problémákkal szemben benyújtott további beadványokkal már nem kíván foglalkozni. Feltehetően Ön is tisztában van azzal: aki az igazságszolgáltatásba vetett hitét és bizalmát elveszíti, az előbb-utóbb a jogállam más jogintézményének működésében is képes lesz kételkedni, amelynek következtében a sokasodó jogsérelmek hópelyheiből könnyen keletkezhet lavina; az emberi méltóság hétköznapi sérelmeiből, pedig könnyen épülhet út a keresztényellenes, rasszista, antiszemita, magyarellenes retorikához. Ezért a húsvéti ünnepek emelkedett hangulatában talán nem tűnne felesleges ostobaságnak az emberi méltóság megsértése és semmibe vétele feletti néhány-órás csendes belső elmélkedés.

 

 

Ne feledjük, a bírósági döntések kiszámíthatatlanságát és ellentmondásosságát felvető sokasodó vélemények hibaforrása nem biztos, hogy csak és kizárólag a bírsági struktúrában, esetleg a jogalkotás hiányosságában keresendő, hiszen a struktúrákat mindig emberek (esetünkben bírák) mozgatják, persze a jogalkotás is emberi cselekmény eredménye.

 

 

Budapest, 2010. április 25.

 

 

 

Publikálásra szánt szöveget lásd itt