Fogarasi József

Biztonságban vagyunk?! Jó helyen vannak a kerítések!?

 

 

„Ha mindenki a saját helyén kis Szent Istvánként országépítővé válik, akkor tudjuk folytatni Szent István király országépítő művét” … „egy kis létszámú nemzet számára csak akkor van megmaradás, ha minden tagjában benne él a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni.”

 

Nincs még egy nemzet, amelynek uralkodóháza annyi szentet adott volna a katolikus egyháznak, mint az Árpád-ház …”

 

 

A Statisztika, mint „egzakt” tudomány egyik hittétele szerint: egy, kettő, annyi … (és nincs értelme nevesítve továbbszámolni!)

 

 

Az Árpád-ház szent királyai: Szent István; Szent László … annyi!?

 

 

 

„Mert nincs meg a kincs, amire vágytam,

a kincs, amiért porig égtem.

Itthon vagyok itt e világban,

s már nem vagyok otthon az égben.”[1]

 

 

… imádság, tömjénfüst, szenteltvíz …

és feszület …

… mi végre?[2]

 

 

„… találok-e egy irgalmas embert?”[3]

 

 

 

E Szent Napon,

 

szembesüljünk – végre – a valósággal!

 

 

A sátáni gonosz hol lakozik?

 

 

a kerítésen kívül, …

 

 

 


 

 

 

  k    k

 

 

 

I.

 

 

2020. május 22.

 

 

Halálra késeltek két embert a Deák téren az éjjel. A rendőröket egy verekedéshez és késeléshez riasztották péntek hajnalban fél négy körül. Két, fiatalokból álló társaság esett egymásnak, a belvárosban, a Deák téren. Előbb csak vitatkoztak, aztán verekedni kezdtek. A verekedés közben kések is előkerültek, és két fiatalt halálra szurkáltak. A kiérkező rendőrök két úttesten fekvő férfit találtak, akiknek olyan súlyos szúrt – valószínűleg artériát ért – sérülései voltak, hogy a helyszínen meghaltak. Hat embert már elfogtak a rendőrök. Nagyon fiatalok voltak azok, akik összeverekedtek, tizenévesek, vagy maximum a húszas éveik elején járhatnak. Az egyik áldozat, mindössze 21, a másik, még nála is fiatalabb, talán 16 éves volt.

 

 

2020. május 05.

 


A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak az orosházi férfinak az ügyében, aki maró folyadékkal öntötte le 19 éves lányát, mert szerinte a lány gyakran váltogatta partnereit. Megpróbált beszélni vele erről, de nem tudott rá hatni. A vizsgálat szerint egy félliteres műanyag flakonba maró hatású folyadékot tett, és az utcán, egy olyan helyen, ahol tudta, hogy meg fog jelenni a lánya, megvárta őt. Amikor megérkezett, odalépett hozzá és megkérdezte tőle, hogy kivel fog találkozni. A lány válasza után elővette a flakont és azért, hogy ne tudjon elmenni a randevúra, a vegyszerrel lelocsolta őt. A férfi a lány fejére is öntött a folyadékból, ami lecsorgott az arcára, így a maró anyag súlyos sérüléseket okozott.

 

 

2020. április 30.

 


A múlt év végén 270 ezer forinttal tartoztak a lakás tulajdonosainak, akik felszólították őket, hogy tartozásukat rendezzék, különben az ingatlant el kell hagyniuk. A férfi és a nő megbeszélte, hogy a tartozást nem tudják kifizetni, elköltözni nem tudnak, ezért közösen öngyilkosságot követnek el és elpusztítják a kutyájukat is. A férfi nem sokkal később egy dróthurokkal hátulról megfojtotta az asszonyt, hasonló módon a kutyájukkal is végzett, majd a nő holttestét a kutyával együtt az ágyba fektette. A férfi ezek után önmagával már nem volt képes végezni, ezért elment a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra és bejelentette, hogy mit tett.

 

 

2020. április 17.

 


Április 17-én érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, a VI. kerületi Bajza utca egyik lakásában egy elhunyt férfit találtak. A BRFK rendőrei a helyszínen szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

 

2020. április 03.

 


R. Katalin Gödöllőn a sértettnél volt. A hálószobájában kezeinél fogva az ágyhoz kötözte, majd késsel többször mellkason szúrta a 42 éves férfit, majd magára hagyta. A férfi a belső sérülések és a vérvesztéses sokk miatt életét vesztette. A nő aznap többször visszament a megölt férfihoz, hogy eltüntesse a nyomokat. Több emberrel is találkozott, azt még nem tudják, kikkel. A nő maga jelentette be a rendőrségen a gyilkosságot.

 

 

2020. február 22.

 


A romániai magyar férfi szombatra virradó éjjel, egy elfajuló veszekedés után brutálisan bántalmazta haragosát a XXI. kerületi II. Rákóczi utcában, majd elmenekült a helyszínről. Áldozata olyan súlyosan sérült, hogy életét a szakszerű ellátás sem menthette meg. A gyilkosság helyszínére riasztott nyomozók rövid időn belül azonosították az emberölés elkövetésével gyanúsított K.-t. A feltételezett elkövető megtalálásához a lakosság segítségére is számítottak. A fiatal férfi feladta magát a csepeli kapitányságon.

 

 

2020. február 08.

 


Gyilkosság áldozata lett egy külföldi férfi Budapesten. A rendőrök bejelentést kaptak arról, hogy egy férfi fekszik a Ferenczy István utcában. A mentők megállapították, hogy a 25 éves külföldi állampolgár a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövető felkutatását megkezdte, emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

 

2020. január 16.

 


Korábban már felfüggesztettet kapott a gyújtogató, mert kalapáccsal ütötte meg az anyját. Meg akarta leckéztetni ismerősét, aki csúnyán beszélt vele, ezért tüzet rakott annak lakókocsija mellett Monoron. A lángokat nem tudta megfékezni, ezért az ismerőse élettársa, aki szintén a lakókocsiban aludt, meghalt. A gyújtogatót letartóztatták, emberölés miatt indult ellene eljárás.

 

 

2020. január 14.

 


A holttestet a Népfürdő utcában, egy irodaház előtt találták meg. A helyszíni szemle során beszerzett adatok alapján a nőt olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. A BRFK Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és megkezdte az elkövető felkutatását.

 

 

2020. január12.

 


A nyomozás adatai szerint 2020. január 4-én otthonában családtagjai holtan találtak egy 56 éves dunavarsányi férfit. A helyszínen nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért közigazgatási hatósági eljárás indult az elsődleges orvosi vélemény szerint a 2019. év utolsó napján, a szilveszteri buli közben bekövetkezhetett halál körülményeinek tisztázására. Az igazságügyi szakértő bevonásával végzett boncolás alkalmával öt nappal később a férfi testén bántalmazásból eredő sérüléseket rögzítettek, ezért az eljárást immár a büntetőeljárás szabályai szerint, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatták le a nyomozók. Mindössze 24 óra elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy azonosítsák és elfogják a gyanúsítottakat.

 

A rendőrök néhány óra alatt gyűjtöttek össze annyi adatot, amely alapján kijelenthették, a bűncselekményt nagy valószínűséggel hárman követték el: a 36 éves B. Krisztián, élettársa a 41 éves N. Károlyné, és fia, a 18 éves N. Tamás. Körözést adtak ki ellenük, miközben kapcsolatrendszerüket igyekeztek minél szélesebb körben feltérképezni. Így jutottak el a Komárom-Esztergom megyei Naszály településre, ahol késő este egy Kinizsi utcai háznál, egy Suzuki típusú személygépkocsi körül két, ismerősnek tűnő férfit láttak meg. A járműbe szálló és azzal elinduló két férfi útját rendőrautó állta el, a járműből kipattanó zsaruk esélyt sem adtak a további menekülésre. B. Krisztián és N. Tamás kezén már bilincs volt, amikor a házból felszólításra kilépő N. Károlynét elfogták. A bujkálásra használt házat ezek után átkutatták, és számos, a megölt dunavarsányi férfi otthonából származó mobiltelefont, ékszert, élelmiszert lefoglaltak. Miután kiderült, hogy a Suzukit lopás miatt körözik, azt is lefoglalták.

 

 

2020. január 08.

 


A feltételezett elkövetők és az áldozat ismerték egymást. A korábban védőnőként dolgozó, köztiszteletben álló sértett többször is kisebb-nagyobb összegekkel segítette ki őket. Az asszonyt a lap értesülései szerint ugyanakkor néhány nappal ezelőtt meglopták. A páros, hétfőn valamilyen ürüggyel átcsalta magához az idős asszonyt. Támadói a Pest megyei Vámosmikolán brutális kegyetlenséggel halálra verték az idős helyi asszonyt, majd elföldelték a holttestet. A lakosokat megrázta a hír: a közösségi oldalakon többen azt mondták, hogy újra kellene szervezni a polgárőrséget.

 

 

2019. december 31.

 


Hétfő este 6 előtt érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy egy budapesti, X. kerületi lakásban egy nőt ismeretlen személy bántalmazott A sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, de később a kórházban életét vesztette. A nyomozók megkezdték az elkövető felkutatását.

 

 

2019. szeptember 28.

 


Óbudán, egy nő holttestére bukkantak a Ladik utcában. Információk szerint az áldozat egy nő, akit hiányos öltözetben találtak meg egy romos épületben.

 

 

2019. augusztus 26.

 


A rendőrségre fél négy után érkezett bejelentés arról, hogy Nyíregyháza orosi városrészének lakóövezetében egy ismeretlen férfi rálőtt két emberre, akik a helyszínen életüket vesztették. Az információk szerint apát és fiát lőtték le, akiknek a háza egymással szemben állt. A két panzióst a saját maguk által fenntartott vendégházban ölték meg.

 

 

2019. július 31.

 


A rendőrség ügyeletére kedden érkezett bejelentés, hogy Budapesten, a X. kerületi Kolozsvári utca egyik lakásában egy holttestet találtak. A helyszíni szemle során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

 

 

2019. július 14.

 


Abdán, a támadóhoz és későbbi áldozathoz a mentők riasztották a győri járőröket, mivel az agresszív férfi ellenállt nekik, nem engedte, hogy kórházba szállítsák. A rendőrök látták, hogy a beteg kezében bozótvágó kard van, ezért felszólították, tegye le a fegyvert. A férfi ekkor a lakásból már kihátrálni próbáló egyenruhásokra támadt, és a ház előtt egyiküket fejbe is csapta a bozótvágóval. Miután a többszöri felszólítás ellenére is rohamozni próbált, a rendőrök célzott lövést adtak le rá. A támadó olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

 

2019. május 06.

 


A lánynak még 2007-ben veszett nyoma Rezi településen, egy reggel nem érkezett meg az iskolába. B. János végül bevallotta, hogy ő ölte meg az unokahúgát, egy zsineggel megfojtotta áldozatát. B. János az elásott holttest fölé egy bútorlapot, arra pedig egy szekrényt helyezett. Miután elhúzták a tárgyakat és ásni kezdtek, elő is került a lány csontváza. Kiderült, hogy a gyilkossághoz használt zsinór az elhunyt lány nadrágjából származott. A nagybácsi a korábbi vallomásával ellentétben most már tagadta, hogy szexelt volna az unokahúgával. Azt állította, hogy húgaként szerette a lányt, és sohasem tekintett rá nőként.

 

 

 

II.

 

 

2020. május 24.

 


Vasárnap kora délután kapott bejelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság arról, hogy az újpesti Temesvári utcában lövöldözés történt. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy család tagjai két autóval érkeztek a helyszínre, és szóváltásba keveredtek egy ott lakó családdal. A családi vita hevében előkerült egy gumilövedékes fegyver is, mellyel az egyik autó utasa több lövést adott le. A látogatók a tettlegesség után gyorsan távoztak. A lövések miatt két ember sérült meg, akiket a mentők kórházba vittek, a rendőrség megkezdte a feltételezett elkövetők felkutatását.

 

 

2020. április 11.

 


Péntek éjjel a gyanúsított szándékosan felgyújtott egy kanapét haragosai családi házának teraszán, miközben a házban öten tartózkodtak. A tűz átterjedt a lakás tetőszerkezetére is. A család tagjai felébredtek és kimenekültek a házból. A lángokat a tűzoltók oltották el. A közlemény kitér arra, hogy a nő az esetet megelőző napokban többször is okozott tüzet a család házának udvarán, ennek szétterjedését minden esetben a tűzoltók akadályozták meg. A helyszín átvizsgálásakor a nyomozó hatóság - feltehetőleg a nőtől származó - a család halálára utaló fenyegető levelet is talált.

 

 

2020. április 10.

 


Lövöldözés miatt riasztották péntek délután egy körül a szegedi rendőröket: egy kiskundorozsmai ingatlanban szólalkozott össze két ismerős, az elfajuló veszekedés végén pedig egyikük flóbertpisztolyt ragadott, és rálőtt haragosára. Az incidens során nem történt sérülés, és a szakértői vélemény szerint a pisztollyal amúgy sem lehetne kioltani egy emberi életet.

 

 

2020. március 08.

 


Gumilövedékes fegyverrel raboltak ki egy non-stop éttermet vasárnap hajnalban Budapest XIX. kerületében, a Határ úton - közölte a BRFK. Az étterem alkalmazottja ajtót nyitott két, a hátsó ajtón kopogó férfinek, akik egy gumilövedékes fegyverrel mellkason lőtték, lefogták, majd elvitték a kasszából a pénzt. A rendőrség tájékoztatása szerint a megtámadott alkalmazott könnyű sérüléseket szenvedett.

 

 

2020. február 08.

 


Egy ismeretlen férfi gumilövedékkel sebesítette meg vitapartnerét Debrecenben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint péntek este 19 óra 30 perc körül, a Zelemér utcában szóváltás alakult ki a tettes és áldozata között, majd előbbi többször rálőtt a vitapartnerére. Az elkövető a megsebesült férfit ezután kizsebelte, majd az elvett készpénzzel együtt elmenekült a helyszínről. A 26 éves sértettet ugyan csak gumilövedékkel lőtték meg, de az elsődleges orvosi vélemény szerint így is súlyos sérüléseket okoztak neki, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

 

 

2020. január 27.

 


A Budapest XI. és XXII. Kerületi Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, több rendbeli, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a harmincnégy éves, budapesti férfival szemben, aki tavaly novemberben, erősen ittasan összeverekedett a 41-es villamoson a vezetővel, majd a 17-es villamoson dobált meg üvegekkel külföldi fiatalokat.

 

 

2020. január 23.

 


Erdőkertes polgármestere Facebook-oldalán írta: a községben történt a tragédia. Tájékoztatása szerint a bűnügyi felügyelet alatt álló férfit a rendőrök éppen a váci kórházból vitték a lakására. A férfi a hazaérkezés előtt a két rendőrt a nála lévő késsel előre kitervelten nyakukon, kezükön, arcukon megsebesítette. A sérülteket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. Mindkét rendőr állapota stabil, kielégítő.

 

 

2020. január 05.

 


Volt partnere késelt meg egy nőt péntek este a XI. kerületi Menyecske utcában. A rendőrség adatai szerint a gyanúsított háromnegyed nyolc körül érkezett meg a sértetthez, aki be is engedte, de aztán összevesztek, a vita pedig odáig fajult, hogy a férfi ütni kezdte volt barátnőjét. A támadót az sem érdekelte, hogy a lakásban éppen egy lakatos is dolgozott, aki a nő kérésére cserélte le a zárat. A dulakodást látva a szakember az áldozat védelmére kelt, de a gyanúsított egy késsel így is többször megszúrta, nyakán is megsebesítette a nőt, majd elmenekült a helyszínről. A BRFK bűnügyi bevetési osztálya a támadástól számított félórán belül elfogta a feltételezett elkövetőt.

 

 

2020. január 04.

 

 

A szántódi Spar bejáratánál fizikai inzultus érte Simon Jóska barátunkat, írta Herényi Károly. Leütötték. Az incidens úgy kezdődött Herényi beszámolója szerint, hogy a mozgássérültek számára kialakított parkolóhelyre beállt egy fekete Mercedes, amely sofőrje az autóban várakozott. Odament hozzá a politikus barátja, Simon József, hogy megkérdezze, van-e mozgássérült kártyája, és ha van, miért nem helyezi ki a szélvédőre. "A válasz az volt, több is van, és ha akarja, kihelyezi" - folytatja a történetet Herényi. A mozgássérült férfi ezután elkezdte mobiljával fotózni a szerinte jogtalanul parkoló autót, és ekkor sietett ki a boltból a sofőr párja, aki "megfenyegette Jóskát, ne fotózza az autójukat, mert ő ügyvéd" - írja az egykori politikus. Erre az elkövető kiugrott az autóból, és „megöllek” üvöltéssel leütötte Jóskát, aztán az autóba pattanva, sietve távoztak. Barátját a Siófoki Kórházba szállították, ahol alaposan kivizsgálták.

 

 

2019. december 14.

 

 

 

Egy férfi besétált egy tanyára, ahol leütötte az ott lakó férfit, majd felakasztotta az udvaron. Végül az élettársa mentette meg az áldozatot. A felakasztott férfira az élettársa talált rá, aki azonnal orvosi segítséget hívott, így a férfi túlélte az esetet. Az orvosszakértői vélemény szerint a férfi az akasztás során életveszélyesen megsérült és beállt nála a klinikai halál állapota, és csak az orvosi segítség akadályozta meg a "biológiai" halál beálltát. A férfinál maradandó fogyatékosság alakult ki. A kiskunhalasi gyanúsítottal szemben emberölés kísérlete miatt folytatott nyomozást a rendőrség.

 

 

2019. december 06.

 


Egy 30 fős csoport támadott négy emberre egy korábbi vita miatt egy balatonakali élelmiszerüzlet parkolójában. Mind a négyüket fenyegetni és szidalmazni kezdték, majd közülük két férfit fellöktek, és rugdosni, illetve ütni kezdték, végül azonban mindnyájuknak sikerült elmenekülne egy autóval. Ezután a támadók is elhagyták a parkolót, a szomszédos település felé indultak.

 

 

2019. december 06.

 


Késsel támadt tanárára egy győri középiskolás. A lapunknak nyilatkozó pszichológus súlyos rendszerhibákra figyelmeztet. Visszahúzódó, jó tanuló fiúként jellemezték osztálytársai azt a 17 éves középiskolást, akit csütörtökön bilincsben vittek el a rendőrök a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumból, miután óra közben egy svájci bicskával többször is megszúrta tanárát. Úgy tudni, a diák azért támadott a tanárra, mert ötös helyett hármas osztályzatot kapott, illetve a tanárnő oktatási módszereivel sem értett egyet.

 

 

2019. október 09.

 


Hétfő délelőtt, futás közben megtámadták a Szekszárdi I. Béla Gimnázium nyelvtanárát. A portál szerint a négy gyermekes édesanya, éppen Lola nevű magyar vizslájával futott szokásos útvonalán, amikor egy ismeretlen férfi megtámadta. A Tringa Borpince közelében található erdős rész melletti kövesúton figyelt fel támadójára, aki vele szemben sétált, de amint elhaladt mellette, a férfi utána fordult, és elkezdte futva követni. „Feltűnt, hogy valami nincs rendben. Húsz méterrel poroszkált utánam, tudtam, hogy baj lesz… Elkezdtem gyorsabban futni, hogy lerázzam. Lola is jött mellettem. A férfi lemaradt, ám egyik pillanatról a másikra hirtelen felgyorsult, utolért, majd fellökött. Elestem és a földre kerültem. Nyúlt volna utánam, de rákiabáltam, közben nagyon gyorsan felálltam, majd elfutottam. A kutyám megugatta, de nem tudott segíteni, mert nem őrző – védő fajta, és szerencse, hogy neki nem lett baja” – idézte fel a történteket. A tanárnő néhány perccel a támadás után segítséget tudott kérni az első arra érkező autó sofőrjétől, aki hívta a rendőrséget. Gyorsan elfogták a támadómat.

 

 

2019. szeptember 28.

 


Két fiatal nő egy Hondával araszolt a forgalomban, amikor egy Mitsubishi hirtelen eléjük vágott és keresztben megállt előttük. Az autót vezető férfi ezután átkiabált a két nőhöz és megfenyegette őket. Mint kiderült, azt akarta elérni, hogy beengedjék a sorba. Miután ez nem történt meg, a Mitsubishi sofőrje méterekkel odébb a dugóban a Honda mellé állt, kiszállt, feltépte a másik autó ajtaját, fejbe rúgta az anyósülésen utazó egyetemista lányt, majd elhajtott. A fiatal nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

 

2019. augusztus 29.

 


Információink szerint lövöldözés tört ki Ráckevén, két társaság esett egymásnak. A vita végén úgy tudjuk, több lövés is dördült. Hárman súlyosan megsérültek. Információink szerint puskákkal, késekkel és egyéb szúrószerszámokkal esett egymásnak két társaság Ráckevén. Úgy tudjuk, több lövés is dördült, három ember súlyosan megsérült közülük az egyiket vasvillával szúrták meg. Mentőautó és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

 

 

2019. július 19.

 


Egy egyiptomi, vietnámi és magyar származású fiatalokból álló társaság a Balaton Soundon szórakozott Zamárdiban, amikor egy szóváltás után bántalmazta őket egy nagyobb társaság. Egyiküknek az orra tört el, míg a másiknak több öltéssel kellett összevarrni a bőrt a szeme alatt. Az öcsém hívott telefonon, hogy jöjjek azonnal a Sound felirathoz, mert beléjük kötött egy tizenöt fős csoport. Azt mondta, elmenekülni sem tudnak, mert körbeállták őket. Miközben rohantam hozzájuk, kiabáltam az egyik biztonsági őrnek, hogy jöjjön segíteni, de rám sem hederített Megálltam az öcsém mellett és kiabáltam a balhézóknak, hogy hagyják békén őket, de három gyerek egyből nekem ugrott. Már a földön voltunk, de akkor is ütöttek, rúgtak minket, ahogy csak bírtak. Nekem az orrom tört el, az öcsémnek több öltéssel varrták össze a bőrt a szeme alatt. Végig olyanokat kiabáltak nekünk, hogy köcsög külföldiek. A velünk lévő vietnámi srácot leköpték, és azt ordították neki, hogy köcsög kínai. Olyan is volt köztük, aki migránsozott. Szörnyű, hogy ilyesmi előfordulhat, méghozzá egy fesztiválon.

 

 

2019. július 14.

 


Kis híján, a helyszínen vérzett el az a két férfi, akiket szombat délután egy kocsma előtt támadtak meg Marcaliban, mindkettőjüket több késszúrás és vágás érte. A Sopron megyei (?? FJ) rendőrök háromnegyed hatkor kaptak riasztást négyfős verekedésről, a helyszínen azonban már csak a súlyosan sérült áldozatokat találták, akiket kórházba kellett szállítani. A feltételezett elkövetőket – egy 62 és egy 45 éves férfit – perceken belül elfogták egy helyi ingatlanban.

 

 

2019. július 02.

 


Szombat este kezdtek el dulakodni a Mustafa étterem előtt Siófokon. Egy véletlenül arra járó férfit úgy megütöttek, hogy eltört a szemüregcsontja. Fagyizni ment családjával a siófoki partra, amikor a Mártírok útján egy verekedés kellős közepébe csöppent a Mustafa étterem előtt. Az egyik pillanatban még elnyomtam a cigit a kuka szélén, a következőben már azt láttam, hogy a tömeg közepén öt-hat sárga-zöld pólós pincér dulakodott egy nagyobb testű férfival az étterem előtt, néhány méterre tőlünk. Miután nekem lökték az anyósomat, elé álltam, felemeltem a kezeimet, és elüvöltöttem magam, hogy állj. A következő másodpercben már lendült az egyik pincér ökle, és a jobb szememen talált el. Ahogy megpróbált feltápászkodni az egyik fölé emelkedő pincér rátaposott a fejemre. „Már emelte a lábát, hogy ismét megrúgjon, amikor rákiabált a feleségem.” Az étterem munkatársa ekkor továbbállt, és a néhány méterre fekvő férfit kezdte el rúgni.

 

 

 

III.

 

 

2019. május 29,

 


Szabó György, a Mazsök elnöke egy erzsébetvárosi Facebook-csoportban arról panaszkodott, hogy vallásos zsidó kinézete miatt többször érte már atrocitás részeg turisták részéről a bulinegyedben, ahol lakik, és ahová zsinagógába is jár. Szabó azt is felvetette, hogy tenni kellene valamit a jelenség ellen. A Népszava megkérdezte a bulinegyedben székelő Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökét, Deblinger Eduardot, aki elmondta, hogy nem okoztak számára meglepetést Szabó György kijelentései. Az ortodox zsidókat jól felismerhető kinézetük miatt mindig is érték verbális és tettleges támadások. Szalai hozzátette, hogy Szabó jelzésétől függetlenül egyfajta „önszerveződő biztonsági szolgálatot” hoznának létre a bulinegyedben, hogy ezzel szorítsák vissza a jelenséget, illetve elejét vegyék az antiszemita atrocitásoknak. Jelenleg a részletek kidolgozása zajlik, és önkéntesek jelentkezését várják. A TEV-es szolgálat a tervek szerint együttműködik majd a rendvédelmi szervekkel. A lap a Tett és Védelem (TEV) Alapítványnál is érdeklődött. Szalai Kálmán, a szervezet titkára arról tájékoztatott, hogy a TEV elejét akarja venni annak, hogy Magyarországra „importálják az észak- és nyugat-európai antiszemitizmus terjedő pestisét”, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy biztonsági szempontból „Budapest ne váljon olyan hellyé, mint némelyik nyugati nagyváros”.

 

 

2019. március 04.

 


 

Az egyik feltételezett elkövető, akit a múlt héten fogtak el, már bíróság elé is állt. A bíróság előtt a Kertész utcai tömegverekedők rokonai rátámadtak a Tv2 Tények című műsorának stábjára. A forgatócsoport a budapesti Markó utca előtt az utcán dolgozott, amikor a hozzátartozók lökdösni kezdték az operatőrt, majd szidalmazták és veréssel fenyegették a tévéseket: "Engem ne filmezzél, mert szétbaszlak, te kutya!" – hangzott el többek között.

 

 

 

2019. február 28.

 

 

Letartóztatta a Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája csütörtökön azt a 18 autópálya-rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győr-Moson-Sopron megyében. Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított rendőrök esetében a bíróság megalapozottnak látta a szökés és a tanúk befolyásolásának lehetőségét. A döntés kilenc gyanúsított esetében végleges, a további kilenc gyanúsított jogorvoslatot jelentett be. A Központi Nyomozó Főügyészség kedden közölte, hogy összehangolt akciókat hajtott végre, amelyek során 18 autópálya-rendőrt vettek őrizetbe, és további bizonyítékokat szereztek be. Az ügyészség házkutatásokat is végzett.

 

 

2019. február 16.

 


A 35 éves férfi azért tudott fegyvert szerezve megszökni az ítélethirdetés után, mert a tárgyaláson levették kezéről a bilincset. Késő esti közleményében magyarázta a Fővárosi Törvényszék, hogy a bíró szabályosan járt el. A bíró a tárgyalás elején úgy rendelkezett, ha nincs akadálya, az előállító büntetés-végrehajtási őr vegye le a vádlott kezéről a bilincset, hiszen ilyen esetekben is rajta marad a fogoly kezén az úgynevezett vezetőbilincs, amivel a büntetés-végrehajtási őr akadályozni tudja a nem helyénvaló mozgást. A fogvatartott biztonsági kockázatáról nem neki kell döntenie, a biztonsági szempontokat a rendőrségen vagy a börtönben határozzák meg. A bíróság nem kapott arra vonatkozó tájékoztatást és a tárgyaláson sem merült fel arra utaló körülmény, hogy a vádlott nem alacsony szintű biztonsági kockázati besorolású személy.

 

 

A 35 éves férfi az ítélethirdetés után vette el az őr fegyverét és szökött meg a Markó utcai épületből úgy, hogy túszként magával vitte az őrt, akit odakint elengedett. A lábán rabláncot viselő férfi egy Nissan SUV sofőrjét arra kényszerítette fegyverrel, hogy hajtson el vele. Így menekült Újpalotáig, de a Nyírpalota utcánál az őt üldöző rendőrök beérték. Az elítélt ezután kipattant (a lábán rablánccal??? FJ) a kocsiból és rálőtt a rendőrökre, információink szerint nem sebesült meg senki ebben a lövöldözésben. Az elítélt ezután egy Mercedes autó hátsó ülésére próbált beülni, de az autót vezető férfi még időben kipattant a kocsiból és dulakodni kezdett a fegyveres bűnözővel. A dulakodás után a szökött rab újból menekülni kezdett, de a rendőrök közelebb értek hozzá és egy parkolóban meglőtték. A mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba, estére stabilizálták az állapotát.

 

 

(Tette mindezt lábán a rablánccal!!?? FJ)

 

 

A rendőrök ezután utolérték Sz. Károlyt. Mivel a többszöri rendőri felszólítás ellenére sem állt meg, lövést adtak le rá. A Blikk azt írja, 25 lövés dördült, ebből 7 a menekülő Sz. Károly testébe fúródott. A férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba.

 

 

(… és még mindig tudott menekülni …??? FJ)

 

 

A rendőrség egy órával az után, hogy a Fővárosi Törvényszék épületéből megszökött rab, közleményt adott ki arról, hogy pontosan hogyan történtek az események. Eszerint 11 óra 40 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a 35 éves Sz. Károly ítélethirdetés után megütötte a biztonsági felügyelőt, akinek elvette fegyverét. A lábbilincsben lévő fegyveres (??? FJ) magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett. Sz. Károly a Budapest V., Stollár Béla és Bihari János utcák kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail személygépjárművet, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel kényszerített arra, hogy menekülésében segítse.

 

 

(… és még mindig lábán a lábbilincs … hihetetlen??? FJ)

 

 

Ezután a BRFK elrendelte a főváros rendőri zárását és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A rendőrök a Budapest XIV., Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra, látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a sofőr fejéhez. A feltorlódott forgalom miatt a Nissan megállt a Budapest XV., Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél, abból a 35 éves férfi kiugrott, megkísérelt megszerezni egy másik autót, (…lábán a lábbilinccsel …??? FJ) de közben utolérték az őt már gyalogosan üldöző rendőrök. A közrendvédelmi főosztály munkatársainak felszólítására, majd figyelmeztető lövéseire a fegyveres férfi nem állt meg, a rendőrök több célzott lövést adtak le rá. Sz. Károlyt több lövés találta el, a helyszínen elfogták, majd súlyos, életveszélyes sérülésekkel a mentők kórházba vitték.

 

 

 

vagy pedig belül …?

 

 

 


 

 

 

   k   k

 

 

 

Tényleg biztonságban vagyunk?

 

 

 

Budapest, 2020. május 31. (pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradása, az Egyház születése napja)

 

 

 

 


[1] Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal. In: Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. 695 p.

[2] Saját jegyzet, kézirat: idézetek gyűjteménye. In: Emberi és állampolgári jogok 2 füzet - egyik - vitáján felszólaló/előadó szakember „ az állam és az egyházak működése elválasztásának szükségessége mikéntjéről” mondott sziporkázó szellemű gondolataiból. Alkotmányjogi füzetek. Felelős szerk. dr. Kilényi Géza. 1989.

[3] Lásd: Luther Márton szobrának talapzata előtt a reformáció ötszázadik évfordulójára készült Kálvin téri installáció egyik feliratos kövén Luther Mártontól és Esterházy Pétertől olvasható idézetet: Nincs nagyobb ellenségünk önmagunknál – olvasható Luther Mártontól a mondás, míg Esterházy Pétertől ez az idézet van kőbe vésve: Luther kérdése az volt: találok-e egy irgalmas Istent. Az én kérdésem: találok-e egy irgalmas embert.

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 34
a héten: a héten: 358
a hónapban: a hónapban: 1202
összesenösszesen435238
az oldalt jelenleg nézik: 2