Fogarasi József

Ha majd a jognak asztalánál…

2019. április 04. csütörtök

 

(A Deák Ferenc Díj és a Deák Ferenc-díj)

(II. rész)*

 

Emlékezés Deák Ferencre

(Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.)

 

[…]

„Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

[…]

És addig? addig nincs megnyugvás,

Addig folyvást küszködni kell.”

[…]

[1]

1. Az Alaptörvény „asztala”

 

Az Országgyűlés, 2011. április 18-án fogadta el Magyarország Alaptörvényét, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnök 2011. április 25-én, húsvéthétfőn írt alá. Az Alaptörvény ezt a napot – később – az Alaptörvény napjául tette meg.[2]

 

A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény – három, különböző fokozatú követelményfunkciót[3] kielégítő változatai közül az – alapfokú változata, az „Alaptörvény asztalánál” és a kormányablakoknál, egyaránt igényelhetővé vált. Az így megrendelt „alkotmányt”, Kövér László az Országgyűlés elnöke személyesen írta alá.[4]

 

A cél az volt, hogy Magyarország új Alaptörvénye mindenki számára megismerhető, elérhető legyen, egyúttal - a közelgő hatálybalépés alkalmából - személyre szóló „emléktárgy” is lehessen. A terjesztés költségeire a kormány nettó 50 millió forintos keretet különített el. Az „alkotmányt” a Magyar Közlöny különkiadásaként, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. adta ki, amelyet a Magyar Posta - az állam számára kedvezményesen - szállított ki.

 

A kormány ugyanakkor kimondta, egyben kötelezővé is tette, hogy az összes - mintegy 3200 - önkormányzat, az épületén belül, az Alaptörvény számára, különítsen el egy önálló szobát, biztosítva benne asztalt, széket és „asztalszolgát”, valamint az asztalra - dekorációként - helyeztessen virágot. Ezzel lehetővé vált, hogy az Alaptörvény asztalához ülve, Magyarország Alaptörvényébe bárki betekinthessen, normatartalmának olvasása közben - nyugodt körülmények között - akár el is gondolkodhasson, esetleges értelmezési problémáival pedig az „asztalszolgához” fordulva segítséget kérjen és kaphasson. Továbbá, az asztalnál helyet foglaló polgár, egy adatlap kitöltése révén - 2012 szeptemberétől - még az Alaptörvény Magyar Közlönyben megjelent példányának kézbesítését is kérhette.

 

Az Alaptörvényből három - spanyol - bikabőrbe[5] kötött, nagy formátumú – a Parlamentben, a Sándor-palotában és egy a trezorban elzárva őrzött – díszkiadás-példány is készült, de névre szóló példányok készítésére is sor került.[6]

 

Mintegy 20 millió forintért készült el az a 16 festmény, amely az Alaptörvény illusztrációjaként, a magyar történelem elmúlt 150 évének legfontosabb eseményeit mutatta be.[7] Ezekből kiállítást is rendeztek 2012. január 2-án a Nemzeti Galériában. A festménykiállítást Orbán Viktor kormányfő nyitotta meg.[8] Ezt követően az Operaházban - az Alaptörvény tiszteletére - gálaestet rendeztek.[9]

 

Az Alaptörvény lakossággal történő megismertetése kormányzati célkitűzésének fontosságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy az „Alaptörvény asztala” háromfokozatú követelményének meghatározásán[10] felül, egy jogi leirat kiadására is sor került. Szabó Erika a KIM államtitkára, a 2011. augusztus 26-ai keltezésű, jegyzőknek címzett levelében – Kerényi Imre ötlete alapján – pontosan leírta, hogyan és miként is kell eljárni annak érdekében, hogy az Alaptörvény „jelentőségéhez méltó” módon jusson el az állampolgárokhoz. Négynapos határidővel olyan „olvasósarok” kialakításáról értekezett, amelynek része „az alkotmány asztala” felirattal, terítővel - üveglappal fedett - valamint virággal díszített asztal. Az említett asztal üveglapja alatt, az Alaptörvény egy példánya nyert elhelyezést, felcsapva és - a 28. oldalon, a könyv felezője mentén - nemzeti színű szalaggal rögzítve. [11]

 

2. A jog asztala

 

Petőfi Sándor [1823-1849 (1856?)] – Deák Ferenc kortársa – „A XIX. század költői” c. versében „a hármas jogot” követeli:[12]

a. a „bőség kosara”: az anyagiakra, minden földi jóra, vagyonra utal;

b. a „jognak asztalánál”: a jogegyenlőséget jelenti. A XIX. században ugyanis a nemeseknek előjogaik voltak. Petőfi ugyanolyan jogokat követel a polgári és a paraszti származású ember számára is;

c. „a szellem napvilága”: a tanulás, a kultúra iránti lehetőséget szimbolizálja. Az említett három követelmény közül – amennyiben sorrendiség felállítása egyáltalán lehetséges – talán ez, utóbbi a legfontosabb követelmény.

 

A „bőség kosarának” megteremtéséhez nélkülözhetetlen a jogi egyetemi képzés, a közigazgatási felsőfokú szakemberképzés és a továbbképzés; továbbá a jogi tudás, a jogi kultúra és a jogi tevékenység művelése; valamint a kiváló jogászok és közigazgatási szakemberek munkájának társadalmi megbecsülése, elismerése.

 

A jogegyenlőség érvényre juttatásához azonban nem elegendő a felek - csupán formai értelemben vett - egyenlőségének jogi biztosítása, emellett szükség van - a jogszabályok értelmezésében, a jogviták elbírálásában - az anyagi jog érdemi, tartalmi hatásának biztonságos kifejeződésére is.

 

A „jog asztala”, ebben a keretben azokat az ügyeket szimbolizálja, amelyek a polgár szolgálataként döntéshozatal végett az állam központi szervei (Országgyűlés, köztársasági elnök, kormány, minisztériumok, Állami Számvevőszék stb.), illetve a bíróság, az ügyészség, a rendőrség, a közigazgatási szerv, a köztestületi szerv, a közjegyző, a végrehajtó, asztalára kerülnek.[13]

 

A jog asztalánál tehát azon polgároknak is helyet kell biztosítani, akik ügyük megoldásában a közhatalom szereplőitől várják a segítséget. A döntéshozók közül a jog asztalánál pedig (kizárólag) azoknak kell, hogy helyük legyen, akik képesek tisztességes eljárásban, elfogulatlanul, minden hátsó szándék nélkül, kellő időben, a tények valóságos feltárása, az adott probléma megoldása mellett, indokolt határozatot hozni.

 

Demokratikus jogállamban, az említett döntések megalapozott és törvényes meghozatala, jogi végzettségű szakemberek nélkül nem lehetséges.[14] Mindebből azonban az is következik, miszerint a demokratikus jogállam működésének egyik igen fontos és lényeges mércéje, hogy a társadalom, az állam miként és milyen módon ismeri el és „jutalmazza” a közigazgatás intézményeiben munkát teljesítő, jogvitákat rendező, szakszerű ellenőrzést végző személyek tevékenységét.

 

E cikk szerzői külön nem vizsgálták, hogy az önkormányzatok, a náluk dolgozó közigazgatási szakemberek, jogászok munkáját - rendeletalkotásuk eredményeként - milyen elnevezésű kitüntetéssel, díjjal honorálják. E helyi normaanyag összegyűjtése és rendszerezése, továbbá a különböző kitüntetési formákban részesült személyek felkutatása, kitüntetések szerinti csoportosításuk, majd elemzésük, meghaladta volna e publikáció célját és kereteit.

 

Azonban a tanulmány I. részének elkészítése során a szerzők tudomására jutott, miszerint Deák Ferenc nevével fémjelzett – az un. „Deák Ferenc Díj Testület” által jogszabályi felhatalmazás hiányában alapított „Deák Ferenc Díj” és az igazságügy területét tágan értelmező IM rendeletben szabályozott „Deák Ferenc-díj” – kitüntetési forma, nem csupán az államhatalom központi területeit és ott, működést kifejtő szervezeteket érintően létezik, hanem az önkormányzati szférában is megtalálható. Sőt, Paks Város Önkormányzata esetében e kitüntetési forma - 2003 óta - jelen is van és megszakítás nélkül, folyamatosan funkcionál. Mindezek ismeretében hoztuk meg döntésünket: álláspontunk kialakítását és közreadását megelőzően, szakmai „érdeklődésünket” – kivételt képezve – kiterjesztjük e konkrét önkormányzat, konkrét rendeletében foglalt szabályanyag megismerésére is. Tettük ezt annál is inkább, hiszen - „fejedelmi többesben” fogalmazva - a szerzők 2018. november 16-án kelt közérdekű adat kiadására vonatkozó megkeresésére dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző a - I. 11819-2/2018. sz. alatt 2018. november 22-én kelt - válaszlevelében, korrekt módon, adatot szolgáltatott Paks Város Önkormányzata által - Deák Ferenc kitüntetés elnevezéssel - alapított és adományozott elismerési formáról.

 

A sajtó – félrevezető módon – a fentiekben említett Önkormányzat által – 15/2003. (V.10.) számú önkormányzati – rendeletben szabályozott, 2003 óta folyamatosan funkcionáló elismerési forma átadásáról szóló tudósításaiban e kitüntetést, rendszerint – a rendeletben foglalt elnevezésétől eltérően – „Deák Ferenc-díj” néven[15] említi (sajnos, még 2018-ban is).[16] Pedig, a témát - „Az önkormányzat által adományozható elismerő címekről és kitüntetésekről” címen - újraszabályozó - 49/2016. (XII.15.) sz. - önkormányzati rendelet, az elnevezést illetően (is) világosan és egyértelműen fogalmaz:

 

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete - a Paksi Polgármesteri Hivatalban legalább 5 éve alkalmazásban álló - kimagasló teljesítményt nyújtó köztisztviselők munkájának elismeréseként „Deák Ferenc” kitüntetést alapít. A „Deák Ferenc” kitüntetés azon köztisztviselők részére adományozható, akik

a) kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a város közigazgatási tevékenysége szakmai színvonalának növeléséhez, a lakosság ügyeinek kulturált intézéséhez,

b) magas színvonalú előkészítő és végrehajtó tevékenységükkel segítették a képviselő-testület munkáját.

A kitüntetésben kétévente 1 fő részesülhet. A kitüntetés odaítélésére első ízben 2018-ban kerül sor. A kitüntetés - az adott évben - a Közszolgálati Tisztviselők Napja (július 1.) alkalmából megrendezett ünnepségen kerül átadásra.

 

A kézhez kapott adatszolgáltatás értelmében a néven nevezett Önkormányzat 2004 óta a következő személyeknek adományozott Deák Ferenc kitüntetést:

 

Kitüntetett személy neve	Beosztása	Év	Képviselő-testület határozata
Neppné Bérdi Mária	titkársági referens	2004	64/2004.(VI.16.) Kt.
Humm Ferenc	műszaki osztályvezető	2006	49/2006.(V.17.) Kt.
Haáz Ádámné	tervezési csoportvezető	2008	69/2008.(V.28.) Kt.
Nyiratiné Nász Rózsa	okmányiroda vezető	2010	67/2010.(V.26.) Kt.
Mayer Antalné	pénzügyi ügyintéző	2012	67/2012.(V.23.) Kt.
Bachmann Józsefné	műszaki ügyintéző	2014	79/2014.(V.21.) Kt.
Badics Istvánné	szociális osztályvezető	2016	72/2016.(V.25.) Kt.
Vassné Skerlanitz Katalin	műszaki hatósági csoportvezető	2018	120/2018. (V.30.) Kt.

 

Mindebből (is) kitűnik: Deák Ferenc munkássága, életműve, életpályája, haza iránti elkötelezettsége - az önkormányzat(ok)nak köszönhetően - a helyi közigazgatás/közszolgálat területein is – iránymutató módon, országos respekt mellett – jelen van. Mindezt, Paks Város Önkormányzatának konkrét esete tanúsítja a legpregnánsabban: a Deák Ferenc nevét viselő kitüntetés megalapítása, folyamatos időközönként - ünnepélyes keretek között - történő átadása létező objektív tény annak ellenére, hogy Deák Ferencnek, a haza bölcsének városhoz való kötődésére konkrét helytörténeti adatok nem utalnak.

 

3. A demokratikus jogállam működtetését végző személyek munkájának elismerése

 

E téren, elsődleges és egyben nélkülözhetetlen követelmény, hogy az elismerési folyamat „jogállami” alapokon nyugodjék. Azaz, az elismerési formát alapító szerv/személy, rendelkezzék jogi felhatalmazással. Továbbá, az alapított elismerési forma meg/elnevezése; tartalmi irányultsága; „mihez” köthetősége – az esetleges más, hasonló elismerési formákkal történő összetéveszthetőségének elkerülése érdekében – definiált legyen.

 

E követelmények közül, a felhatalmazás kérdésében, a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény[17] 22.§-a mindenki számára egyértelmű és félreérthetetlen eligazítást ad:

 

„22. § (1) A feladatkörével összefüggő egyes kiemelkedő tevékenységek, teljesítmények elismerésére kitüntető címet, díjat, oklevelet, plakettet vagy más elismerést (a továbbiakban: elismerés) alapíthat és adományozhat

a) a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, az Országgyűlés elnöke, az alapvető jogok biztosa, az Országos Bírói Tanács, az Állami Számvevőszék elnöke, a legfőbb ügyész, az autonóm államigazgatási szerv vezetője,

b) a Kormány tagja,

c) a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az önálló szabályozó szerv vezetője,

d) a helyi önkormányzat képviselő-testülete,

e) a Honvéd Vezérkar főnöke.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elismerés elnevezésében és külső formájában nem hasonlíthat az állami kitüntetésekhez, valamint a Kossuth-díjhoz és a Széchenyi-díjhoz.”

 

Mindennek figyelembe vétele alapján nagy biztonsággal kijelenthető: a tanulmány I.-II. részében említett és tárgyalt, Deák Ferenc nevével fémjelzett elismerési formák alapítása és adományozása tekintetében, csupán az igazságügyi miniszter (továbbiakban: IM) és Paks Város Önkormányzata (továbbiakban: Paks Város) rendelkezik törvényes (jogállami) felhatalmazással. Az idézett törvényi rendelkezés alapján, az Alkotmánybíróság elnöke, az Országos Bírói Tanács és a legfőbb ügyész, Deák Ferencre a „haza bölcsére” való emlékezés céljából; életútja, tevékenysége előtti tisztelgés végett, ugyan alapíthatna és adományozhatna (is) ilyen elnevezésű elismerési formát, de az említett „közméltóságok” a tanulmány kézirata lezárásának időpontjáig e jogszabály biztosította lehetősséggel, nem éltek. Arra viszont, hogy mindezt – mármint a Deák Ferenc nevével ellátott elismerési forma alapítását és adományozását – az említett köz(jogi)méltóságok esetleg „Társasági” (Deák Ferenc Díj Testület) formában megtehetnék, nem kaptak törvényi felhatalmazást! Ennek következtében, e jogállami intézmények első számú vezetőinek jelenléte és részvétele a Deák Ferenc Díj Testület tevékenységében, enyhén fogalmazva: érthetetlen, sarkosítva, jogsértő.

 

Az előbbiekben említett törvény feltétlen érvényesülést kívánó rendelkezése értelmében az elismerés alapítására és adományozására jogosult elismerést akkor adományozhat, ha

a) az elismerés elnevezését, fajtáit (osztályait),

b) az elismerésben részesíthető személyek körét,

c) az évente adományozható elismerések számát,

d) az elismerés adományozásának feltételeit és rendjét, valamint

e) az elismerés leírását,

rendeletben meghatározta – esetünkben idesorolódik az IM és Paks Város önkormányzata – illetve az adományozásra jogosult – Alkotmánybíróság elnöke, Országos Bírói Tanács, legfőbb ügyész – a Hivatalos Értesítőben közzétette.

 

Nevezett törvényi kötelezettség érvényesülését nyomon követve, megállapítható: a Kúria elnökének a saját jogán nincs törvényes lehetősége sem elismerési forma alapítására, sem meglévő elismerési forma adományozására. E téren ugyanis – a bírák tekintetében – az Országos Bírói Tanács rendelkezik jogszerű felhatalmazással és szabályozási hatáskörrel. Mindennek következtében a Kúria elnökének a Deák Ferenc Díj Testület körüli „szorgoskodása” visszatetsző, a Díj odaítélésében és átadásában való személyes részvétele pedig súlyosan jogsértő.

 

E megállapítás nagyjából, az Alkotmánybíróság elnöke és a legfőbb ügyész esetében is helytálló, azon különbséggel: amennyiben e két közjogi méltóság esetleg és véletlenül (mégis) rendelkezne törvényes jogosultsággal az ún. Deák Ferenc Díj alapítására és adományozására, úgy az idézett törvényi előírás szerint e jogosultak a Díj adományozásáról egyedi határozatban kötelesek dönteni. Mindezen eljárásuk pedig csak akkor tekinthető érvényesnek/törvényesnek, amennyiben az alapításról, illetve az adományozásról szóló közleményt a Hivatalos Értesítőben közzé is tették. Szerzők, e törvényi feltételek teljesüléséről tudomással nem bírnak.

 

Idézett törvényi rendelkezések, amelyek amúgy – az Alaptörvény szabályaival összhangban, az Alaptörvény hatálybalépése napján – 2012. január 1-jén léptek hatályba, nem tesznek említést „jogászi hivatásrendekről”, illetve ilyen „rendeket” tömörítő grémiumról (Deák Ferenc Díj Testület), amelynek törvényes felhatalmazása lenne „Díjak, Elismerések” saját-jogú alapítására és adományozására.

 

Így hát jogos a – nem költőinek szánt – kérdésfeltevés: a NER alapján működő jogállam nyolcadik évében, mi végett, mi célt szolgálva működhet, fejthet ki díjadományozó tevékenységet e „közjogi méltóságokat” – Alkotmánybíróság (AB) elnökét; Legfelsőbb Bíróság (LB), Kúria elnökét; legfőbb ügyészt (LÜ); Magyar Jogászegylet (MJE) elnökét; Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnökét; Magyar Közigazgatási Kar (MKK) elnökét; Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnökét; Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Jogtudományi Bizottságának elnökét – tömörítő, önmagát Deák Ferenc Díj Testületnek tituláló konglomerátum? Hiszen e nevezett testület, 2012. január 1-seje óta, törvény általi nevesítés hiányában, elismerési formák alapítására, azok adományozására felhatalmazással, illetve - az említett törvényben meghatározott feltételekre nézve - szabályozási hatáskörrel nem rendelkezik.

 

Következésképpen: a Deák Ferenc Díj Testület az elismerési formák adományozása terén jogszerű, illetve törvényes keretek között és módon, díjátadó tevékenységet már nem folytathat, nem szabadna, hogy folytathasson! Díjat - a 2019. évben - pedig már nem adhatna át (ilyen cselekedet megtételéhez már 2012-ben és az azt követő években sem volt törvényes jogosítványa)! Bátorkodunk megjegyezni: mindez – esetleg – meg sem történhetne/történhetett volna, ha és amennyiben a jogállam törvényességért, a jogállami szervek törvényes működéséért és ellenőrzéséért felelős szervek első-számú vezető tisztségviselői, a Deák Ferenc Díj Testületben tagságot nem viselnének. Említett személyek - sajnálatos módon - a Testületnek napjainkban is tagjai és ebbéli minőségükben – törvényellenesen – díjátadó tevékenységet fejtenek/fejthetnek ki.

 

A hatályba lépett törvény a már átadott elismerések viselése tekintetében csupán a hatálybalépés előttiek sorsát rendezi. Értelmében: Az e törvény hatálybalépését megelőzően adományozott elismerések tovább viselhetők. Ellenben, a hatálybalépést követően átadott elismerések legitimitásának („viselhetőségének”) kérdése - a jogállami törvényességért felelős intézmények és vezetői által - még rendezésre vár.

 

Külön, országos megfontolást, illetve eldöntést igényel/ne: érdemes, esetleg szabad-e, egy közismerten nagy magyar történelmi személyiség nevéhez, – különösen, ha ez a személy egyben a „haza bölcse” – „minőségben” különböző – más-más földrajzi területet (országos, helyi) reprezentáló, eltérő hatalmi intézményrendszert (állami végrehajtó, helyi önkormányzat) megjelenítő, eltérő személyi kört (igazságügyi területen tevékenykedő személy; a város közigazgatási tevékenységét, a képviselő-testület munkáját, magas szakmai színvonalon végző, segítő köztisztviselő) átfogó – kitüntetési/elismerési tartalmat kapcsolni és ekként hatályában tartva, funkcionáltatni? Ráadásul azon módon, miszerint az említett és nevesített kitüntetések (mögöttes) tényleges tartalmi eltérőségét csupán, egy - az adott kitüntetés megnevezésben/elnevezésben a névhez illesztett („Deák Ferenc-díj”, „Deák Ferenc” kitüntetés, „Deák Ferenc Díj”) odafűzött (odabiggyesztett) - formai jellegű kötőjel testesíti meg?

 

Folytatva a kitüntetés-elemzési folyamatot, kiemelendő: bár a törvényi regula előírja az alapított elismerési forma leírásának rögzítését, e kötelezettségnek azonban - az említett három díj alapítói közül - csupán az IM tett eleget. A rendeleti normaszabály értelmében: „A díjazott, kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap. A kisplasztika bronzból készült, magassága 30 cm, Deák Ferenc mellképét ábrázolja. A kisplasztika Rabóczky Judit Rita szobrászművész alkotása.” A paksi rendelet ennél szűkszavúbban fogalmaz: „… a kitüntetéssel, az adományozást tanúsító oklevél … jár.” A Deák Ferenc Díj alapító okirata, még ennyit sem tartalmaz, említést sem tesz róla.

 

Fontos követelmény, egyben az adott kitüntetési forma – ha tetszik – „minőségi garanciáját” is jelentheti/képezheti annak eldöntése és rögzítése, hogy az alapító, az általa alapított kitüntetési formát milyen gyakorisággal és hány személynek is kívánja (majdan) átadni? E logikát követve az állami kitüntetésekről szóló - már említett - törvény az alapítók számára kötelező szabályozási pontként írja elő az általuk évente adományozható elismerések számának rögzítését. Az IM rendelete szerint, a Deák Ferenc-díj évente, legfeljebb 3 fő részére adományozható. Azaz, ez esetben a miniszter éves mérlegelési lehetősége 0 és 3 fő között mozoghat. Így, számadási kötelezettsége, illetve felelőssége – a díjazást is ideértve – csupán az e számszerűséget meghaladó esetekben áll(hat) fenn. A paksi rendelet ennél szigorúbb és szűkítőbb: A kitüntetésben kétévente 1 fő részesülhet. A Deák Ferenc Díj Testület – Alapító okirat szerinti – hat (bíró-alkotmánybíró felváltva, ügyész, közjegyző, ügyvéd, jogtudós(?), közigazgatási szakember) hivatásrendje, évenkénti gyakorisággal, egy-egy tagját jutalmazhatja e Díjjal. Említett Testület e téren azonban önmegengedő: önmagát egyben az eltérés jogával is felruházta.

 

Sokszor és sokat vitatott téma, miszerint kitüntetés/elismerés-e a kitüntetés/elismerés, ha ahhoz, dokumentált, előre ismert és garantált módon, pénzbeli juttatás nem párosul? Szerzők, a kapcsolódó pro-kontra vélemények és álláspontok - még kivonatos tömörségű - ismertetését sem tekintették feladatuknak. Csupán arra törekedtek, hogy bemutassák a tanulmányban vizsgált, Deák Ferenc nevét viselő három elismerési forma alapítói e tekintetben, milyen álláspontot is foglaltak el, illetve e kérdéskörben milyen gyakorlat valósult meg.

 

Az elismerési forma alapítása és adományozása terén a törvényes követelményeknek megfelelő/eleget tevő két alapító (IM és Paks Város) rendeletében szabályozza e kérdéskört, mégpedig egyértelműen: összegszerűen, illetve kiszámíthatósági módon. Az IM rendelet értelmében: A „Deák Ferenc-díjhoz” 1 000 000 Ft összegű pénzjutalom jár. Posztumusz adományozás esetén a díj és a díjjal járó pénzjutalom átvételére a díjazott özvegye, leszármazója vagy a miniszter által megjelölt más hozzátartozója jogosult. Paks Város rendelete ezen összegszerűséggel – szegény ember vízzel főz elv alapon – nyilvánvaló módon nem volt képes „versenybe szállni”. Esetében, „szerénységének” mértéke a költségvetés nagyságához igazodva mondja ki a verdiktet: a „Deák Ferenc” kitüntetéshez … a köztisztviselői illetményalap négyszeresének megfelelő összegű pénzjutalom jár. [Mivel a köztisztviselői illetményalap összege – 38.650-Ft – 2008 óta nem változott, így e pénzjutalom jelenleg 154.600-Ft-ot taksál. (Szerzők.)] Hogy a Deák Ferenc Díj Testület által átadott „Deák Ferenc Díj” kitüntetéssel párosul-e pénzjutalom, arra nézve direkt szabály, az Alapító Okiratból nem olvasható ki. Hogy e kérdés a gyakorlatban hogyan rendeződik, az adott jogászszakmai „hivatásrendek” a pénzjutalmazást, hogyan, milyen módon és formában rendezik/oldják meg szerzők, – megbízható – információval nem rendelkeznek?

 

A fenti tények ismeretében annyi – előrebocsátva – máris kijelenthető: az 1848-as szabadsághős-időszak két nagy magyarja – Széchenyi, Kossuth – mellett a kiemelkedő, „harmadik” nagy magyar személyiség – aki az 1867-es osztrák-magyar hatalmi-társadalmi kiegyezés létrejöttét és az un. millenniumi nagy magyar országépítést- fejlődést lehetővé tevő/eredményező, társadalmi-rendszerváltó átalakulást, emberi, szakmai, ország-szervező tekintélye és tehetsége révén jelentős mértékben elősegítette – akinek nevét a fentebb említett három elismerési/kitüntetési forma manapság a zászlajára tűzi: az utókortól, e jelenleginél nagyobb tiszteletet és megbecsülést érdemel(ne). Nevezetesen: nem biztos, hogy kívánatos, sőt egészen biztos, hogy nem tartható fenn, a „haza bölcse” iránt érzett honfiúi tisztelettel pedig nem is egyeztethető össze a jelenlegi helyzet. Melynek tanúsága szerint a magyar társadalom, annak állami vezetése, megengedően „(el)nézi”, illetve szemet hunyva szemléli a Deák Ferenc nevét viselő, nevével büszkélkedő kitüntetési formák között meghúzódó - az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismeréshez párosuló pénzjutalom összegét érintő - indokolatlan ellenmondások és tarthatatlan különbségek érvényesülésének gyakorlatát. Mindezen tények azt sugallják, miszerint országos igény és szükség mutatkozik, az említett néven nevezett kitüntetési forma, központi akaratot tükröző, egységes és magas szintű szabályozásának megteremtése iránt.

 

Továbblépve a szabályozási követelmények jelenlegi megvalósulását bemutató elemzésben: a bizonytalansági tényezőkre is szükséges rámutatni. Többek között: a törvényalkotó által használt/alkalmazott „gumifogalmi” jellegű megoldás szabadosságára, amelynek nem kívánt hatásával a törvényi rendelkezést végrehajtó, kitüntetési formát alapító felhatalmazotti kör „az elismerés adományozása feltételei és rendje” című témakör végrehajtási rendeletben történő részletezésekor szembesül. E „trükkel” a törvényalkotó lényegében felmentette magát a vele szemben támaszható követelmény alól: miszerint, akár példálódzó jelleggel is, de kötelessége lenne (lett volna) valamilyen módon körvonalazni az általa meg kívánt végrehajtási szabályozás tartalmi mélységét, illetve részletességét. Hiszen jól tudjuk, a részletek megismerése után gyakran „ördögöt” kell kiáltani a végrehajtási norma nem várt tartalma miatt. Ráadásul, éppen ez az a terület, amelyre épülten az adományozó szubjektivizmusa a leginkább – ellenőrizhetetlenül és kivédhetetlenül – szerephez juthat. Különösen, ha az előkészítés folyamata nélkülözi a kellő szabatosságot. Hiszen a regula - mindemellett és egyébként is - jól ismert. Történjék is az előkészítés a legdemokratikusabb feltételek figyelembe vétele mellett – akár testület, bizottság közbeiktatásával – annak eldöntése, hogy a javaslatba hozott és előterjesztett személyek közül végül is ki/kik részesül/részesülnek majd az adott kitüntetési, elismerési formában, illetve díjból, a jogszabály által hatáskörrel felruházott döntéshozó személy, testület, kizárólagos mérlegelési jogosítványát képezi, aki nincs kötelezve az általa kialakított végeredmény indokolására, „megvédésére”.

 

E szabályozási körbe tartozik, többek között: az elismerésben részesítendő (az elismerésre méltó) személy „felkutatásával”, kiválasztásával, javaslatba hozatalával összefüggő jelölési folyamat, szervezeti-, eljárási rendjének részletezése. Továbbá: az elismerésben részesülő személy elismerést eredményező tevékenységéhez, munkássága dokumentálásához; az elismerés tárgyi, anyagi szimbólumainak ünnepélyes keretek között történő átadásához; az elismerésben részesülés/részesítés indokához, az elismerésben részesült személy nevének nyilvánosságra hozatalához, illetve mindezen dokumentumok megőrzéséhez kapcsolódó, valamint a felsorolt követelmények nyilvánosság által nyomon követhetőségét garantáló, normatívák részletező meghatározása.

 

E - szabályozandó - kérdéskörök közül csupán az adott kitüntetési forma mindenkori átadása napja az, amely - mindhárom elismerési forma tekintetében - a kitüntetés alapításáról, illetve adományozásáról szóló dokumentumban rögzítést nyert. Az IM (Deák Ferenc-díj) esetében ez a nap, amelyhez kapcsolódva az említett elismerési forma átadásra kerül: a március 15-i nemzeti ünnep, illetve az augusztus 20-i állami ünnep napja. Az önkormányzati rendelet fogalmazása szerint a (Deák Ferenc) kitüntetés átadására „… az átadás évében a Közszolgálati Tisztviselők Napja (július 1.) alkalmából megrendezett ünnepségen kerül sor.” A Deák Ferenc Díj tekintetében, az Alapító Okiratban találunk kellő eligazítás: „A díjak átadására október 17-e, Deák Ferenc születésének napja alkalmából kerül sor.”

 

Már nem ennyire egyöntetű és pozitív a kép, az elismerési forma adományozásának kezdeményezése terén. Az IM rendelet szerint e jogosultság a minisztérium állami vezetőjét és a miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szervek vezetőit illeti meg, akik ez irányú kezdeményezéseiket – az e célra rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével – a jelölt életútjának, illetve tevékenységének rövid ismertetését tartalmazó, indokolt javaslat kíséretében, írásban - az adományozási alkalmat legalább 30 nappal megelőzően - a miniszternél terjeszthetik elő. Az önkormányzati rendelet értelmében az elismerési forma adományozására minden paksi lakos, paksi székhelyű jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tehet javaslatot, amelyet - legalább egy oldal terjedelemben - írásba foglalva, tartalmazva a javasolt személy kitüntetésre méltó teljesítményének részletezését - zárt borítékban - a jegyzőhöz kell benyújtani - a kitüntetések átadása előtt 90 nappal - a helyi médiában közzétett felhívásban megadott határnapot követő 30 napon belül.

 

Mindehhez képest, a Deák Ferenc Díj Testület esetében a javaslattevő konkrét személye homályban marad. E homály, az Alapító okirat vonatkozó – talányos – mondatának olvasását követően sem tisztul: Az alapítók minden évben kiválasztanak hivatásrendjükből egy-egy Díjra jelölt személyt (évente felváltva egy-egy alkotmánybíró, vagy bíró lehet díjazott, és egy-egy ügyész, közjegyző, ügyvéd, jogtudós, közigazgatási szakember részesül a díjban). Már e mondat megfejtése is gondot okoz: vajon ki (is) minősül alapítónak? Az okiratban felsorolt, nevesített szervek, avagy az okiratot a nevükben aláíró személyek; az adott szerv elnöke, (az ügyészi szervezet esetében) vezetője? Eredeti okirat, illetve hiteles másolat hiányában az aláírók személye (kiléte) nem ismert, így akár még az is előfordulhat, miszerint az okirat aláírást sem nyert? Amennyiben az aláírás mégis megtörtént (volna), úgy viszont felmerül(het) a kérdés: az aláíróknak az aláírásra volt-e jogszerű felhatalmazásuk? Továbbá, megfejtendő feladat: az alapítók, milyen feltételek és eljárási rend mellett válnak/váltak „hivatásrenddé”, amelynek következtében feljogosultságot nyertek a hivatásrendjükből - éves gyakoriság mellett - egy-egy személy Deák Ferenc Díjra történő jelölésére? Amennyiben, az előbbiekben nevesített kérdések tekintetében több kétség nem merül fel, úgy jöhet a következő probléma: ha a Magyar Jogászegylet (MJE) az okirat szerint alapítónak tekintendő, úgy miért, mely okból nem vált/válhatott „hivatásrenddé” és miért nem jelölhet egy személyt a Díjra, annál is inkább, mivel a Díj elnyerését tanúsító oklevelet az MJE elnöke rendre aláírja? Illetve, milyen elv/norma szerint képezhet az alkotmánybírákat tömörítő Alkotmánybíróság, valamint a jogtudósok „grémiuma” (MTA JB) önálló „hivatásrendet”, hiszen az alkotmánybírák is „bírók”, a jogtudósok pedig más jogászi „hivatásrendben” is megjelennek/felbukkannak? Folytatva a „kényelmetlenül-kényes” kérdések sorát: kik és miért is akadályozzák, hogy a jogtanácsosok és a végrehajtók önálló hivatásrendet alkotva, hivatásrendjükből egy-egy személyt kiválasztva, a Díjra jelöltet állíthassanak? Mindezek olyan kérdések, amelyekre a demokratikus jogállami válasz, egyszerű kézlegyintéssel már nem intézhető el.

 

Ugyancsak az előkészítés körébe sorolandó feladat, a beérkezett személyi javaslatokat tartalmazó kezdeményezések rangsorolása. Erre - az IM esetében - a miniszter által felkért személyekből álló háromfős bizottság rendelkezik jogosultsággal. Ezt követően, az elismerés adományozásáról – a bizottság javaslatának figyelembe vételével – a miniszter egy személyben dönt. Az önkormányzati rendelet a rangsorolás jogosultságát, a polgármester által létrehozott háromfős bizottság jogkörébe utalja. Az elismerések adományozásáról a döntést azonban - a polgármester előterjesztésére - a képviselő-testület hozza meg. A Deák Ferenc Díj esetében a díjazottak személyéről az alapítók testülete, a Deák Ferenc Díj Testület jogosult dönteni. E testület működése - SZMSZ, illetve ügyrend hiányában - azonban átláthatatlan. E megállapítás, az alapítók által kiválasztott és Díjra jelölt személyi javaslatoknak a Deák Ferenc Díj Testülethez történő eljuttatására, továbbá az alapítók testületének – a hozzá eljuttatott díjazandó személyekről való – döntéshozatali eljárására és a hozzá kapcsolódó szervezeti-adminisztratív mechanizmus működésére is vonatkoztatható.

 

Nevezetesen: a Deák Ferenc Díj Testület az alapító - állami szerv vagy civil - szervezetek által előterjesztett kitüntetési javaslatok elbírálásáról, a kitüntetés odaítéléséről (esetleges vétójáról) szóló döntését, milyen eljárás, milyen szavazati arány mellett, milyen formában hozza meg? Továbbá, a Testület eljárása nyilvános, avagy zárt, illetve ki által és kik számára biztosított/biztosítható a testületi ülésen való megjelenés? Ugyancsak átláthatatlan és ellenőrizhetetlen az a folyamat is, amelynek révén az adott hivatásrendi(?) szervezet - legfőbb szerve? irányító testülete? egyszemélyi vezetője? esetleg képviselője? - a saját hivatásrendjéből kiválasztja az általa, kitüntetésre javasolt személyt, majd ennek dokumentációját eljuttatja a Deák Ferenc Díj Testület részére. De e megküldött javaslatnak a Deák Ferenc Díj Testület ülésén történő előterjesztése, a döntési eljárás rendje, szabályai sem ismeretesek.

 

Fontos, de már „csak” szervezési feladatként jelentkezik az odaítélt elismerés, kitüntetés-átadás körülményeinek (ünnepélyességének) megszervezése; a kitüntetésben részesítés indokának, a kitüntetett személy tevékenysége méltatásának nyilvánosság előtt történő ismertetése, a kitüntetett személy bemutatása. Ez utóbbi történhet akár a sajtó útján is. Mindezen mód és forma esetenként eltérő kivitelezést is nyerhet: például az adott szervezet hivatalos honlapja, avagy - az ismertebb, híresebb személyek esetében - akár a Wikipédia közbeiktatásával.[18]

 

Szerzők, a fentiekben említett hiányosságokat firtató kérdéseikre továbbá, hogy a Deák Ferenc Díj adományozása rendjének részletes szabályozása; a díjazott személy díjra „okot” adó tevékenységének méltó bemutatási gyakorlata - ha másért nem, legalább „Deák Ferenc szellemiségére” figyelemmel - a 2004. szeptember 9-én elfogadott Alapító okiratot követő 15 év alatt miért is nem alakult/alakulhatott ki, s válhatott mindenki – különösen a jogászi hivatásrendek tagjai – számára nyilvánossá, hozzáférhetővé, választ nem kaptak? A Díj-testület(?) titkára - dr. Ratatics Zsuzsanna ügyész - e cikk szerzőinek levelét válaszra sem méltatta. Így aztán ma sem ismert a Deák Ferenc Díj Testület működési rendjének szabályrendszere (SZMSZ, ügyrend); a Testület hivatalos honlapjának fellelhetősége; a Testület által megjelölt székhelyének, Titkárságának hivatali helye és rendje; a Testület és szervezete költségvetésének/zárszámadásának adata; a Testület dokumentumainak sorsa, a dokumentumokba történő betekintés lehetősége és feltétele. Említésre méltó – önmagáért szószoló – esemény, azon udvariatlansági megnyilvánulás is, amelynek végeredményeként a Deák Ferenc Díj Testület két alapító tagja (LB/Kúria, illetve az MKK/MKT) a hozzá megérkezett és általa átvett írásbeli kitüntetési ajánlást megfogalmazó személyeket - javaslatuk sorsát illetően - válaszra/tájékoztatásra sem méltatta.

 

Mindezen hiányosságok, de leginkább következményei, súlyosak. Hiszen miattuk a széles, de még a szakma nyilvánossága előtt is alig ismert a Díjban részesült személyek életútja, szakmai, tudományos munkássága, illetve a kitüntetés azon „komponense”, amelyek szerepet játszottak abban, hogy a Deák Ferenc Díj Testület az illető „hivatásrendi tagot” a Deák Ferenc Díj adományozásával jutalmazta és ez elismerés révén őt – emlékezve a „haza bölcsére” – „az elmúlt évszázadok nagy jogászai, a deáki hagyományok méltó utódainak sorába emelte”.

 

Közismert: már hazánkban is meghonosodott, illetve közéleti elfogadást nyert, a kitüntetés „visszaadásának” gyakorlata.[19] A kitüntetésben részesült és a kitüntetést elfogadó személyek mindezen ténykedésüket/cselekedetüket, általában véleménynyilvánítási jogukként teszik meg. Azon szubjektív tényre utalva, miszerint - valamilyen személyes ok miatt - már nem vállalnak csoport-közösséget az adott kitüntetést korábban megkapott, azt jelenleg is birtokló személlyel/személyekkel.

 

Erre nézve, az ilyen esetek során követendő eljárás rendjére, adminisztratív tennivalóira az említett kitüntetési formákról szóló szabályzatok, rendelkezést nem tartalmaznak. Még a kitüntetésre méltatlanná vált személy esetében tanúsítandó eljárás tekintetében is csupán az IM rendelet fogalmaz meg konkrét és kógens szabályt: „Méltatlanná válik a miniszter által adományozott díjra az, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A méltatlanná vált személytől a miniszter a díjat visszavonja.” E témát, a fentiekben tárgyalt - elismerési formát alapító - Paks Városa és a Deák Ferenc Díj Testület (talán) előrelátó módon, meg sem említi.

 

Pedig, ha a méltatlanná válás miatti kitüntetés visszavonása esetére (talán valóban) nem kell készülni, a kitüntetés „visszaadása” szubjektív okának illatfelhője - a tárgyalt kitüntetési formákhoz kapcsoltan - a törvényesség érvényesülésének szabad és friss levegőjébe szippantva, már érződik.

 

Hiszen, amennyiben a sajtó által „legrangosabb” jogászi kitüntetésnek titulált hivatásrendi elismerés alapító „apostola” a Deák Ferenc Díj Testület, „háza tájának” jogsértéseiről, illetve egyes alapító-díjátadó tagjának szabályellenes ténykedéseiről (ténylegesen) nem rendelkezik információval, illetve nincs tisztában azok tényével, úgy felmerülhet az aggódó kérdés: biztos, hogy az adott Testület képes az Alapító okiratban rögzített feladatok objektív és jogszerű ellátása követelményének megfelelni? A kérdésre érkező (esetleges) nemleges válasz, ugyanis veszélybe sodorhatja a többi alapító tag jóhiszemű és tisztességes tevékenységét, de hova tovább, akár még szégyent is hozhat a kitüntetés nagy múltú névadójára. Nem beszélve arról, hogy a Testület, alapító tagjai az ország jogászi hivatásrendjeinek legmagasabb állami/köztestületi szintű, első számú rendű/rangú vezetői is egyben. Kiktől a jogállami törvényesség megtartásában a „példamutató” magatartás nem csupán elvárt igény, hanem követelmény. Különös tekintettel az olyan kényes területek esetében, mint amilyennek az elismerési formák alapításának és adományozásának kérdése minősül.

 

Nyilvánvaló tény: azon „jog tudóinak” a kiválasztása, akik életútjukkal az elmúlt századok nagy jogászai deáki hagyományának a Díj által méltó utódai lehetnek, komoly és felelősségteljes feladat. Hiszen „kicsiny” társadalmunkban számtalan kiváló és tiszteletre méltó személy van, aki teljesítménye alapján - alkotmánybíróként, bíróként (2020. január 1-jétől közigazgatási bíróként), ügyészként, jogtudósként, közjegyzőként, ügyvédként, kamarai jogtanácsosként, bírósági végrehajtóként, közigazgatási szakemberként - megüti azt a szintet, amely alapot adhat a Deák Ferenc Díjra történő jelölésre, az évente átadható Díjak száma azonban, sajnos véges! Ráadásul a Díjra jogosító tevékenységek, jogászi teljesítmények, egyénileg alig mérhetők, e teljesítmények minőségét, a sikert, szakmai hálózatok, a jelölt kapcsolatrendszere határozza meg. Így a kiválóság és a teljesítmény együtt vonzza a sikert. Persze azt sem szabad elhallgatni, miszerint a sikert gyakorta a szerencse és mások (szubjektív) jóindulata is elősegí(the)ti, azaz az is előfordulhat, hogy egyes esetekben a szerencsének vagy a részrehajlásnak is szerepe lesz/lehet a több kiválóság közötti választás sorrendjének végső kialakításában. Amennyiben a kitüntetésben részesíthető személyek száma korlátozott.[20]

 

Mindezek miatt is - feltétlenül - szükséges a Deák Ferenc Díj Testület munkáját az érintett alapító szervezetek, mint hálózatok igényeihez igazítani, annak érdekében, hogy a Deák Ferenc Díj adományozásánál megalapozott jelölés és döntés szülessen, a jövőben.

 

A jelenlegi gyakorlat tehát nem kielégítő és mivel az a lehetséges jelöltek egyenlő esélyét nem képes garantálni, fenntartása indokolatlan. A tárgyalt három, Deák Ferenc nevét viselő elismerési forma közül kettő „központi jellegű”, ezért a közöttük tátongó különbség megszüntetése indokolt: az egyikről, mindenki által olvasható és megismerhető jogszabály (IM rendelet), míg a másikról csupán egy – normatív erővel nem bíró – Alapító okirat szól, amelynek még - aláírt, hiteles változatának - létezése is bizonytalan. A szóban forgó két elismerési forma azonos erkölcsi „értékrendűségéhez” minden valószínűség szerint nem fér kétség. Ez esetben viszont, mi végből párosul az egyikhez 1.000.000-Ft összegű pénzjutalom, míg a másik ilyennel nem „büszkélkedhet”. Ebből kifolyólag a két kitüntetési forma (Deák Ferenc-díj, Deák Ferenc Díj) közötti – egyes személyek részére történő – átjárhatósági lehetőség fenntartása, etikailag tisztességtelen (e tanulmány I. részének tanúsága szerint, 5 esetben fordult elő, hogy az adott személy mindkét említett kitüntetést elnyerte, s így a csupán egyikhez párosuló pénzjutalmat is kézhez vehette). Mindez jogilag természetesen támadhatatlan, erkölcsi rendjét tekintve azonban … ?

 

Ráadásul, mindkét kitüntetési forma férfipárti: az IM által 2018-ig e kitüntetésben részesített 14 személy közül csupán 2 fő tartozik a hölgyek körébe. (Szerzők előtt nem ismert az un. „merítési” terület nő-férfi arányszáma.) A Deák Ferenc Díj által tükrözött mutatószám képe – bár összetettebb, de – ha lehet, még ennél is rosszabb. A Deák Ferenc Díj Testület által 2003. és 2018. között kiosztott elismerések fontosabb mutatói a következők: a Kúria (LB) díjazottai között 7-ből 3; a MOKK esetében 14-ből 5; az MTA esetében 15-ből 3; a MÜK esetében 16-ból 2; az LÜ esetében 15-ből 1 a nő; míg az AB és a Magyar Közigazgatási Kar (MKK/MKT?) tekintetében, a díjazott (előbbinél 8 fő, utóbbinál 15 fő) személyek között egyetlen hölgy sem található!? Mindez önmagáért beszél, avagy segítségért kiált! Folytatva a „szemlézést”: az alkotmánybírák esetében a 8 fő díjazottból 5 fő korábban elnöki funkciót töltött be; a MÜK átlépve az – általa is aláírt – Alapító okirat adta kereteket, 2009-ben az engedélyezett egy fő helyett kettő személynek adott Díjat; továbbá, figyelemre méltó összefüggés fedezhető fel a díjazott személyek száma és kamarai szervezetük területi illetősége között is: a 15 díjazott személy közül 11 budapesti illetőségű.

 

Egy kitüntetés presztízsének – általában – nem tesz jót, ha az elismerési formát adományozó szervezet gyakorlatilag (működésileg) – évek óta már – nem létezik, a kitüntetést átadó személy képviseleti jogosultsága pedig a bíróság által vezetett civilszervezeti nyilvántartásban nincs bejegyezve. Mind-e tény, rendszerint árnyat vet az elismerést adományozó Testületre és alapító tagjaira, de leginkább, az e gyakorlat megvalósulhatóságával szemben személyesen fellépni, védekezni már nem képes névadó személyére Deák Ferencre, a „haza bölcsére”!

 

E kérdéskörbe kívánkozó tényismeret: a Deák Ferenc Díj Testület egyik tagja, nevezetesen az MKK/MKT szakmai hivatásrend képviselője, az elmúlt (2018.)[21] évben a Deák Ferenc Díj Testület elé úgy terjeszthetett a Díjra javaslatot, dr. Bálint József - Kalocsa város korábbi jegyzője, jelenlegi polgármestere - személyében, hogy e civil szervezet törvényes létezését/működését érintően kétségek merültek fel (tisztázást a mai napig sem nyertek). E szervezet vezetőjeként/törvényes képviselőjeként a bírósági civilszervezetek nyilvántartásában ugyanis még mindig a korábbi elnök - dr. Vörös Tamás - neve olvasható.[22] Nem mintha emiatt, dr. Bálint József érdemessége tekintetében kifogást kellene felvetnünk. Azt azonban érdemes, sőt mellőzhetetlen megjegyezni, miszerint: a Deák Ferenc Díj Testület említett alapító tagja a kitüntetési javaslatot jogszerűen nem terjeszthette volna elő, mivel a szervezet törvényes képviselőjének személye, a bírósági nyilvántartásban hitelt érdemlő módon nem volt rendezve. Talán e fogyatékossággal magyarázható a másik fogyatékosság is? Ugyanis dr. Balint József kitüntetett, a Díjat – az Alapító oklevélben foglalt követelménnyel szemben – polgármesterként, azaz helyi politikusként vette át. Szerzők nem vitatják, miszerint úgy az országos, mint a helyi politikai közéletben sok jogász tevékenykedik - országgyűlési képviselőként, politikai állami vezetőként, helyi önkormányzati képviselőként, polgármesterként - akiknek munkássága, tevékenysége méltán lehet példaértékű és - a deáki jogászi-mentalitás tükrében - elismerésre méltó. A produkált kivétel, a Deák Ferenc Díj - a jogászi „hivatásrendek” által alapított elismerés - adományozási gyakorlatát azonban -„megtörte.”

 

Ehhez képest a másik eset még „cifrább”: a Deák Ferenc Díj Testület MKK/MKT alapító tagjaként a Díjra 2013-ban dr. Vörös Tamás személyére az a dr. Vörös Tamás tett jelölési javaslatot, aki abban az időben (jelenleg is) a bírósági civilszervezetek nyilvántartásában e jelöltet ajánló „hivatásrendi” szervezet vezetőjeként/törvényes képviselőjeként volt/van bejegyezve. Az már csupán a vak-véletlen szerencsének volt köszönhető, hogy a Díjat, dr. Vörös Tamásnak nem dr. Vörös Tamás adta át.

 

De még ennél is pikánsabb az az eset, amely lehetővé tette, hogy a 2004.szeptember 9-én alapított Deák Ferenc Díj már 2003-ban, 5 személy által átvehető volt. Magyarországon, ilyen bűvészmutatvány produkálására, csupán a jogászság hivatásrendjei képesek!

 

Jókai Mór, író - mint Budapest-Józsefváros országgyűlési képviselője - „Deák Ferenc temetése előtt” c. írásában Deák Ferencről, az alábbiak szerint emlékezett meg:

 

„Egy ember, aki meghalt és mégis él; kit temetni visznek, s mégis itt marad közöttünk. Mi volt Deák Ferenc? A bölcsesség, a hűség, a szabadelvűség, a honszerelem Magyarországon. Ezeknek nem lehet meghalni: ezeket nem lehet eltemetni. Nagy nemzetekből támaszt a korszellem nagy államférfiakat; őérte kivételt tett. Egy kis nemzetből támasztott nagy államférfit, s reá bízta, hogy világtörténeti befolyást gyakoroljon egy világrész új alakulásába. S nem csodák útján végezte azt vele: egy hosszú élet következetes munkájára bízta a nagy feladatot. Deák Ferenc három nemzedéknek volt világossága. Nagy államférfiak többnyire le szoktak tűnni kortársaik elmúltával, a nemzedékkel együtt, melynek koreszméit képviselték – ő az egymásra következő nemzedékeknek folyton vezére maradt, s az előhaladó kor csak nagyságát növelte. Ő pedig mindvégig ugyanaz maradt; a bölcsesség, hűség, szabadelvűség, honszerelem – Magyarországon. […] Az ifjú nemzedék, mely látni fogja a koszorúkkal elfedett koporsót eltűnni sírboltozatába: emlékezni fog rá, hogy Deák Ferenc minden koszorút elvitt magával e földről; de itt hagyta erényeit, s azokkal meg lehet az új koszorúkat szerezni.[…] Építsük tovább Deák Ferenc emlékét – a boldog és erős Magyarországot.”[23]

 

Szerzők úgy vélik: a Deák Ferenc Díj Testület munkájának, a testület tagjai által kifejtett tevékenységnek is meg kell felelnie az Alapító okiratban megfogalmazott deáki elveknek, elvárásoknak, hagyományoknak. Nevezetesen: a kiszámíthatóságnak, a törvényességnek, az állhatatosságnak, az elszántságnak, a tisztességnek és az Alaptörvényben lefektetett keresztényi identitású küzdési kötelezettségnek. Nélkülük ugyanis boldog és erős Magyarország nem építhető.

 

4. Hogyan tovább … elismerés: törvényben Deák-díj vagy Köztestület?

 

E tanulmány I.-II. szerzői közül - dr. Fogarasi József - a „62 éves lettem, s múltam: ÉN?!” c. cikkében [24], szerepel annak a polémia-vitának a megjelenítése, amely szerint „a Kossuth-díj” és „Széchenyi-díj” mintájára a „Deák-díj”-ról is törvényt kellene alkotni. E Díj adományozásával - amelynek akár fokozatai is lehetnének - az „alulról” jövő kezdeményezésekben nevesített személyek közül a legeredményesebbek tevékenységét lehetne elismerni. A vélekedők elképzelése szerint e Deák-díj adományozható lenne:

 

-          a társadalmi konfliktusok feloldása,

-          a társadalmi igazságosság szervezése és érvényesítése,

-          a társadalom közösségeinek szolgálata terén,

 

hosszú időn át, kimagasló színvonalú, szakmai munkát végző, vagy valamely kiemelt fontosságú szakmai feladat végrehajtásában közreműködő személyeknek, akik e téren példaértékű, országosan elismert eredményt értek el. Ez esetben a jogásztársadalom által eleddig „fogvatartott” kitüntetési forma személyi területe kibővülne, illetve nem kizárólag a jogászi végzettséghez kötődne.

 

A polémia során az is felvetődött, miszerint e kérdéskörben elég lenne a „Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról” szóló 1990. évben megalkotott törvényt[25] a Deák-díjjal módosítani, avagy kiegészíteni. Ez esetben a három legnagyobb magyar emlékét őrző, egységes törvény címe … törvény „a Kossuth-díjról,a  Széchenyi-díjról” és a Deák-díjról” lenne.

 

Meglátásunk szerint is, a jelenlegi gyakorlat mellett adományozott Deák Ferenc Díj ténylegesen nem biztosít kellő elismerést a jogászi társadalom, a különböző jogászi szakterületeken tevékenykedő szakemberek számára. A jogászi társadalom a más foglalkozási ágakhoz képest ugyanis izolált és alapvetően közhatalmi rendeltetésű. Ezért (is) szándékosan, nem érintettük e tanulmányban a politikai hovatartozást, a politikai elvek szerinti motiváltságot, hiszen a jogászi tevékenység fő színtere a politikai szférához (is) kapcsolódik: országgyűlési, polgármesteri, önkormányzati képviselői tevékenységhez; politikai, önkormányzati (fő)tanácsadói tisztséghez. De véleményünk szerint nem lenne (nincs) szükség e kitüntetési forma személyi körének megváltoztatására, kibővítésére.

 

Elegendő lenne, a jelenlegi Deák Ferenc Díj gyakorlatának egyértelműsítése és legitim (törvényes) alapokra helyezése. Mégpedig, egy sajátos, „társadalmi jellegű” megállapodás keretén belül, a jelenlegi Alapító okiratban meghatározott cél mentén, a deáki hagyományok őrzése és folytatásaként, de mindenképpen törvényi szintre emelten egy, a jelenlegi Deák Ferenc Díj Testülethez hasonló, Köztestület létrehozása és működtetése által.

 

E Köztestület tagsága önkéntes jelentkezési - tagjelölti - alapon szerveződne, amelynek létrejötte, meghatározott életkorhoz, jogi tevékenységhez, szakmai gyakorlati időhöz, publikációs vagy kutatási teljesítményhez, kötelező továbbképzésen való részvételhez lenne kötve. Azonban tagjelölti minőséget eredményezne az MTA tagság; az MTA doktora, a PhD fokozat megléte; az egyetemi tanári kinevezés, továbbá a Deák Ferenc Díjban történt részesülés. Ellenben a tagjelölt, tagjelölti tisztéről bármikor lemondhatna.

 

Említett Köztestület, a tagjelöltek közül, a törvény szerint létrehozott Előkészítő Bizottság - által kiválasztott 300 fő felkéréséről szóló - döntésével jönne létre, élethosszig tartó időszakra. A Köztestület létrehozásáig az Alapszabály és a megalakulással kapcsolatos dokumentumok előkészítéséről e Bizottság gondoskodna. A 300 fős testület egy részének a kiválasztása a foglalkozási hivatásrendek tagjaiból akár paritásos alapon is elképzelhető. A tagsági viszony csak a törvényben nevesített okok és eljárás mellett lenne megszüntethető. A Köztestület tagok számát a tagjelöltek közül – a 300 fő erejéig – minden évben kiegészíthetné. A Köztestület működésében a Deák Ferenc Díj Alapító okiratában nevesített állami és civil szervezetek tanácskozási joggal továbbra is részt vennének. A Köztestület bizonyos állami feladatok ellátására is kaphatna felhatalmazást. A Köztestület - a jogászi hivatásrendi szerveződés figyelembe vételével - szakmai bizottságokat is alakíthatna. A Köztestület működésével összefüggő adminisztratív feladatokat a Köztestület hivatali szerve, a Titkárság látná el.

 

A Köztestület tagjai – időben később – az általuk végzett tevékenységükre is figyelemmel, megfelelő tiszteletdíjban (is) részesülhetnének.

 

A törvény által alapított Deák Ferenc Díj kitüntetésben – emlékplakettben és a kitüntetést tanúsító, a Köztestület által kibocsátott, a Köztestület elnöke által aláírt oklevélben – csak a Köztestület tagjává nyilvánított (választott) személy részesülhetne.

 

A Köztestület törvényességi felügyeletét az igazságügyi miniszter – mint a jogi szakvizsgáért és vizsgáztatásért is felelős minisztérium vezetője – láthatná el.

 

Természetesen a fentiekben említettekhez képest más megoldások is elképzelhetők, illetve elfogadhatók: például a Deák Ferenc Díj akár két (vagy több) fokozatú is lehet, jogászi, közigazgatási; avagy, állami, illetve helyi, önkormányzati közszolgálati tevékenységre utaló.

 

Csupán a jelenlegi, jogsértő helyzet/állapot az, amely - a továbbiakban - nem elfogadható és védhetően nem is tartható fenn!

 

És addig? addig nincs megnyugvás,

Addig folyvást küszködni kell.”

 

 

A kézirat lezárási ideje: 2019. január 20.

A publikálásra szánt kézirat lezárási ideje: 2019. január 31.

Publikálásra megküldve: 2019. március 31.

 

 

Honlapi közzététel dátuma: 2019. április 4.

 

 

FOGARASI JÓZSEF – DR. GALAMBOS KÁROLY

 

 

 

 * A II. rész közlésre megküldött változatot lásd a  Publikálásra szánt tervezetek (2019) között „Ha majd a jognak asztalánál …” cím alatt.  A publikált változat itt olvasható. (Comitatus 2019. tavasz p. 81-94.)

 

*Az I. részt a honlapon lásd itt. Továbbá: Fogarasi József - Galambos Károly: Jutalmul a jog tudójának. (A Deák Ferenc Díj és a Deák Ferenc-díj) In: Comitatus. 2018. ősz-tél. XXVIII. évf. 230. sz. p. 17-29. (http://www.mrtt.hu/node/361)

A III. részt a honlapon lásd itt. Továbbá: Fogarasi József - Galambos Károly: Haza csak ott van, hol jog is van, ... (A Deák Ferenc Díj és a Deák Ferenc-díj) In: Comitatus. 2019. tél. XXIX. évf. 233. sz. p. 81-100. (http://www.mrtt.hu/node/361)