Fogarasi József

62 éves lettem, s múltam: ÉN!?* (folytatás)

 

 

Kezdtem ismét élvezni, és megszeretni (ismét?) az igazgatási munkát? Bár itt is „csak” emberek dolgoznak? Miként a felsőoktatásban. Hús-vér emberek, akik ugyanúgy irigykednek – ha neked jobb, vagy több van – áskálódnak és képmutatóan színészkednek, persze az „erősebbtől” itt is félnek és tartanak tőle. De végül is csak rajtad áll, hogy beállsz-e közibük, vagy nem engedsz a zsarolásnak, és inkább maradsz egyéniség, magadnak!? Akárhogyan is döntesz, az igazadból nem célszerű engedni, legfeljebb a felületesebb fajta rád süti a bélyeget: „perlekedő”! És akkor, mi van? Ettől vajon melyikünk lesz boldogabb, vagy aljasabb? A „bélyegsütő”, avagy az igazáért „perlekedő”? Gondolkozz csak el rajta!

 

Teli voltam tenni akarással, körbenéztem hát a „kínálati” piacon, valamint áttanulmányoztam az országos eseménynaptárnak az év jelentősebb évfordulóiról szóló figyelemfelhívó ismertetőjét, különös tekintettel a magyar vonatkozásúakra. Ennek ismeretében - számomra - kézenfekvőnek látszott a prioritás: a 2017-es év legjelentősebb magyar vonatkozású eseménye vitathatatlanul a kiegyezés 150. évfordulója lesz/kell, hogy legyen! Bár a tény ismert, az eredményhez három ember – az uralkodó Ferenc József, gróf Andrássy Gyula és Deák Ferenc – együttműködésére volt szükség, ellenben a tartalmi kidolgozás és a lebonyolítás szervezésének érdeme, minden kétséget kizáróan Deák Ferencet illeti. Úgy gondoltam a mai Magyarországra is ráférne a fejlődésünknek lendületet adó, üdítő „kiegyezés”, ehhez azonban három, együttműködésre képes és alkalmas személyt kellene találni, akik közül az egyikre a „haza bölcse” titulus is ráillene. Tudom, mindez ma, reménytelen vállalkozásnak tűnik. De talán lépésről-lépésre haladva, megoldható? Tegyünk kísérletet, és a három személy közül legalább az egyiket, a „haza bölcsét” találjuk meg. Hogyan, hogyan? Mindenekelőtt gondolkodjunk előrelátóan. Kezdjünk egyszerűen, először (talán) a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj mintájára alkossunk törvényt a Deák-díjról, majd az alulról jövő kezdeményezésben nevesített személyek közül a legeredményesebbek tevékenységét ismerjük el, e díj adományozásával. Véleményem szerint,

 

Deák-díj adományozható a társadalmi konfliktusok feloldása, a társadalmi igazságosság szervezése és érvényesítése, a társadalom közösségeinek szolgálata terén hosszú időn át kimagasló színvonalú szakmai munkát végző, vagy valamely kiemelt fontosságú szakmai feladat végrehajtásában közreműködő személynek, aki e téren példaértékű, országosan is elismert eredményt ért el.

 

Lehet, hogy a tartalom, finomításra szorul, de a lényeg benne van: a javaslatok közötti válogatás során kialakuló értékelési sorrend alapján adományozott díj – maximum néhány fő – átvevője közül, előbb vagy utóbb, de biztosan feltűnik/kitűnik a leendő „haza bölcse”, az egyre sürgetőbb új „társadalmi kiegyezést” tető alá hozni képes személy kiléte?

 

Tervemet és elképzelésemet az önkormányzat különböző „színezetű” és tisztségű/rangú felső-vezetése nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Sokan fanyalogva ízlelgették javaslatomat, a település és a lehetséges egyéni „hozam” szempontjából. A minden változást örökösen ellenző és a minden döntés meghozatalánál a „tartózkodom” gombot megnyomó helyi „honanyák- és apák” ellenfogást kerestek és izzadtak ki. Mondván nincs nekünk törvénykezdeményezési jogunk, … van már ilyen elnevezésű díj, … mi lenne azokkal, akik ezt már átvették  … kell-e (szabad-e) Deákot Kossuth és Széchenyi mellé „ültetni” … Deák inkább „csak jogász”, mint társadalomszervező volt … miért kell nekünk mindig feltűnősködni …és így tovább, hangzottak a különböző akadékoskodások. Kezdtem magam ismét a korábbi személyi körben - a tudóskodó-oktatók és az oktatva-tudóskodók, illetve az önnön hangjukba beleszerelmesedett, hosszasan beszélő, de semmi érdemit nem mondó locsogó tudálékoskodók között - érezni magam. Emlékétől még a hideg is kilelt Vajon hol rejtőznek e mai társadalomban az értelmes, okos, gondolkodni is tudó, a problémát megoldani és nem bonyolítani akaró „nemzetes” hölgyek és urak? Imigyen, Adyt idézve „Mi mindig mindenről elkésünk, Mi biztosan messziről jövünk,” mindkettő igaz, és ha a jövőben is igaz lesz e "szomorú" - önmagunkat csak sajnáltatni tudó - tény, akkor vajon hova jutunk?

 

Lezárva az értelmetlenné és teljesen meddővé merevedett vitát/véleménycserét, feladatul kaptam, tekintsem át a Deák (Ferenc) névre „hallgató” és jelenleg is adományozható elismerési formákat, majd - azokat elemezve és egymással is összevetve - az eredménnyel ismét jelentkezzek.

 

Áttekintve a palettát, a Deák Ferenc nevét viselő/nevéhez kötődő (a továbbiakban) elismerések „alapítói” nagyjából három csoportba sorolhatók. A társadalom tagjaival a legközvetlenebb módú kapcsolatban, a legalsóbb állami szervek, az önkormányzatok állnak, amelyek illetékességi/működési területükön, a különböző elismerési formákra történő alkalmas személy kiválasztása, majd az elismerés adományozása tekintetében a településen lakó, valamint tevékenykedő alanyi körre a legszélesebb rálátással rendelkeznek. Mindebből következve az első – legnépesebb – csoportot az önkormányzatok alkotják. Az előbbiekben definiált ismérvek pedig logikus és világos magyarázatként szolgálnak a kérdésre: az elismerések alapítása és elnevezése terén miért az önkormányzatok rendeletei produkálják a legszínesebb/legváltozatosabb képet? Annak ellenére is, hogy a testületeket e témakörben rendeletalkotási kötelezettség nem terheli. Azonban az állami kitüntetésekről szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján - Alaptörvény biztosította jogkörükben eljárva - szinte valamennyi önkormányzat megalkotta az általa adományozható elismerő címekről és kitüntetésekről szóló saját rendeletét. Ennek során viszont már köteles volt a képviselő-testület a felhatalmazásban foglaltak szerint eljárva szabályozni „az elismerés alapítását, az elismerés elnevezését, fajtáit, az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismerés leírását, az adományozás feltételeit és rendjét, valamint az elismerés viselésének rendjét, továbbá a díjjal járó jutalom mértékét, formáját és járadék esetében annak időtartamát.”

 

Általam nem volt ismert olyan önkormányzati rendelet, amely a Deák Ferenc elismerést kizárólagosan a település polgárai részére történő adományozás céljára tartotta volna fenn. A jellemzőbb inkább, hogy ezen elismerési forma címzettjeiként a polgármesteri hivatal köztisztviselői nevesítődnek.

 

Pregnáns példaként hozható fel Paks Város 2016-ban „újraalkotott”

- „Az önkormányzat által adományozható elismerő címekről és kitüntetésekről” szóló - rendelete értelmében:

„Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete - a Paksi Polgármesteri Hivatalban legalább 5 éve alkalmazásban álló - kimagasló teljesítményt nyújtó köztisztviselők munkájának elismeréseként „Deák Ferenc” kitüntetést alapít. A „Deák Ferenc” kitüntetés azon köztisztviselők részére adományozható, akik

a) kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a város közigazgatási tevékenysége szakmai színvonalának növeléséhez, a lakosság ügyeinek kulturált intézéséhez,

b) magas színvonalú előkészítő és végrehajtó tevékenységükkel segítették a képviselő-testület munkáját.

A kitüntetésben kétévente 1 fő részesülhet.

A kitüntetés odaítélésére első ízben 2018-ban kerül sor.

A kitüntetés átadására az átadás évében a Közszolgálati Tisztviselők Napja (július 1.) alkalmából megrendezett ünnepségen kerül sor.”

(E szabályozás a kitüntetéssel együtt járó jutalomról, nem tesz említést!?)

 

(Megjegyzendő: a korábbi - 15/2003.(V.10.) - önkormányzati rendeletben e „kitüntetési” forma – amelyet 2004-ben alapított az önkormányzat – még a Deák Ferenc-díj elnevezést viselte.)

 

Számomra, szimpatikus módon e kitüntetést az idén is, a köztisztviselők közül egy – nem a csúcsvezetéshez tartozó – hölgy vehette át.

 

 

Vassné Skerlanitz Katalin vehette át a Deák Ferenc-díjat. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

(A beidegződések és az előre gyártott „klisék”, no meg az újságírói felületesség csak nehezen akar „gyógyulni”: ugyanis a hatályos önkormányzati rendelet szerint a Deák Ferenc-díj ma már Deák Ferenc kitüntetésre hallgat.)

 

A második csoportot a Kormány tagjai képezik, hiszen az állami kitüntetésekről szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján őket is megilleti az elismeréssel összefüggő szabályozás joga: „Felhatalmazást kap a Kormány tagja, hogy rendeletben szabályozza az elismerés alapítását, az elismerés elnevezését, fajtáit, az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismerés leírását, az adományozás feltételeit és rendjét, valamint az elismerés viselésének rendjét, továbbá a díjjal járó jutalom mértékét, formáját és járadék esetében annak időtartamát.”

 

Közülük – ismereteim szerint – egyedül a mai Igazságügyi Minisztérium (IM) jogelődje, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) minisztere által 2011-ben alkotott rendeletében - a miniszter által adományozható egyik elismerési forma nevesítéseként - szerepelt a Deák Ferenc-díj. Később, e rendeletet hatályon kívül helyező, 2015-ben született új rendeletben - az igazságügyi miniszter által adományozható díjak között - újfent (ma is) olvasható a Deák Ferenc-díj.

 

A szabályozás értelmében az igazságügyi miniszter által alapított elismerésként: Deák Ferenc-díj az igazságügy területén hosszú időn át kimagasló színvonalú szakmai munkát végző vagy valamely kiemelt fontosságú szakmai feladat végrehajtásában közreműködő, továbbá az emberi jogok, az alkotmányosság, a jogbiztonság mind teljesebb érvényesülésének elősegítése érdekében kimagasló érdemeket szerzett személynek adományozható. A díj kiemelkedő életmű elismeréseként adományozható a minisztérium tevékenységét segítő személynek is. A díj posztumusz is adományozható.

A díj évente legfeljebb 3 fő részére adományozható.

A díj átadására a március 15-i nemzeti ünnep és az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kerül sor.

A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap.

A kisplasztika bronzból készült, magassága 30 cm, Deák Ferenc mellképét ábrázolja. A kisplasztika Rabóczky Judit Rita szobrászművész alkotása.

A díjhoz 1 000 000 Ft összegű pénzjutalom jár. Posztumusz adományozás esetén a díj és a díjjal járó pénzjutalom átvételére a díjazott özvegye, leszármazója vagy a miniszter által megjelölt más hozzátartozója jogosult.”

 

[Megjegyzendő: e szabályozás „szépséghibája” (de inkább fogyatékossága), hogy a rendelet szövegében (esetleg mellékletében) hiába is keresné az olvasó jogkövető polgár a jogalkotó által használt „igazságügy területe”,” hosszú idő”,” kimagasló színvonalú szakmai munka” gumifogalmak értelmezését, nem találná meg. Ennek következtében úgy a javaslattevő, mint az adományozó miniszter, szinte minden korlát nélkül, szubjektíve és abszolúte szabad belátása szerint értékelheti és mérlegelheti a kitüntetés odaítélése feltételeinek meglétét. Ellenben – az első csoportbeleikhez képest – a szabályozás pozitívuma a rendelet mellékletét képező: javaslattevői előterjesztésre és az elismerésre jelölt személy – személyes adatainak nyilvántartásához és közzétételéhez való – hozzájáruló nyilatkozatára kidolgozott formanyomtatvány.]

 

A harmadik csoport, egy kakukktojás! E csoportot egyedüli „tagként” az alapító szervek legfőbb egyszemélyi vezetői - az általuk vezetett/képviselt szervezetet hivatásrendként aposztrofálva - önmaguk „gyülekezetét” alapító testületnek (így, kisbetűkkel írva) elnevezve alkotják. Akik jogszabályi felhatalmazás hiányában, normatív hatásköri jogosítvány nélkül rendelkezve, a Budapesten, 2004. szeptember 9-én kelt Alapító okiratban (1. kép, 2. kép), „Deák Ferenc emlékét megőrző szakmai díj” létrehozását határozták el.

 

A díj elnevezése: „Pro meritis de iuris peritia * In memorian Francisci Deak” (Jutalmul a jog tudójának * Deák Ferencre való emlékezéssel). Az Alapító okirat által használt elnevezés: „Deák Ferenc Díj”.

 

E „gyülekezeti” alapító testület „hivatásrendjüket” képviselő tagjai az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Magyar Ügyvédi Kamara, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Bizottsága, a Magyar Jogászegylet és a Magyar Közigazgatási Kar. Elnökei és - a Legfőbb Ügyészség esetében - a legfőbb ügyész, az általuk elfogadott és aláírt Alapító okiratban akként rendelkeztek, miszerint „Az alapítók minden évben kiválasztanak hivatásrendjükből egy-egy Deák Ferenc Díjra jelölt személyt (évente felváltva egy-egy alkotmánybíró, vagy bíró lehet díjazott, és egy-egy ügyész, közjegyző, ügyvéd, jogtudós, közigazgatási szakember részesül a díjban).”

 

A díjra érdemesülő személyek: „A jogászi értékek maradandóak, megtestesítik a hivatás állandóságát, de nem állnak a modernitás útjába sem. Az európaiság új fokozata a jogászi hivatásrendek képviselőiben azt a szándékot hívta életre, hogy évente Deák Ferenc nevéhez kapcsolódó díjjal vétessék észre azokat a tiszteletre méltó személyeket, akik alkotmánybíróként, bíróként, ügyészként, jogtudósként, közjegyzőként, ügyvédként, közigazgatási szakemberként életútjukkal az elmúlt századok nagy jogászai, a deáki hagyományok méltó utódai.”

„A díjazottak személyéről az alapítók testülete hoz döntést”

„A díjak átadására október 17-e, Deák Ferenc születésének napja alkalmából kerül sor.”

 

Értékelő megjegyzések: az ilyen illusztris tagokból álló csoport által elkövetett hibák már aligha gyömöszölhetők bele a „szépséghiba” fogalmi körébe. E ”hibák” és „szakmai tévelygések”, kilógva az előbb említett fogalmi körből, már akár a szándékos és durva jogsértés kategóriájába is besorolható. Ebbéli érveink, részletezve és némi magyarázattal is ellátva, az alábbiakban összegezhetők:

 

Nem mondható – talán – szerencsésnek – 2012. január 1-jétől pedig kifejezetten ellentétes az Alaptörvény rendelkezésével: „A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.”azon alkalmazott megoldás, amelynek eredményeként Magyarország egymástól független, egyes közhatalmi szervei - Alkotmánybíróság, Legfelsőbb Bíróság/Kúria, Legfőbb Ügyészség - a többi - (fentiekben) nevesített, közvetlen közhatalmat ugyan nem gyakorló szakmai (hivatásrendi?) köztestületek, egyéb szakmai szervezet és a nem tudni, milyen okból e körbe sorolt „tudós bizottság” (MTA Jogtudományi Bizottsága) illetve „egylet” (Magyar Jogászegylet) - szervezet mellé - egyazon-sorban - ülve, 2004-ben közösen, jogszabályi felhatalmazás hiányában, kellő hatásköri jogosítvány nélkül,  „állami jellegű” kitüntetést alapítottak. Majd, önmaguknak - „testületként” (alapítók testülete) képzelve magukat - döntési jogosítványt kreálva, másoknak - minden évben - még kitüntetéseket  is adományoznak ("osztogatnak")!? Vajon milyen - politikai, jogi - racionalitás alapján?

 

Sőt, a jelen Alapító okiratban foglalt és alkalmazott kitüntetés-alapítási mód és adományozás rendje, közvetlenül beleütközik az állami kitüntetésekről szóló törvény egyes direkt szabályaiba, hiszen az említett nagytiszteletű alapító szervek (hivatásrendek) közül önállóan nevesítve, „elismerési” formák alapítására és adományozására csupán az Alkotmánybíróság elnöke, a bírák tekintetében az Országos Bírói Tanács és a legfőbb ügyész kapott felhatalmazást, meghatározott feltételekkel: „feladatkörével összefüggő egyes kiemelkedő tevékenységek, teljesítmények elismerésére”, a „Hivatalos Értesítőben közzétéve”, „egyedi határozattal adományozva”, „az adományozásról szóló közleménynek a Hivatalos Értesítőben történő közzététele mellett”. Mindezek ismeretében, az előbbiekben nevesített szervek, gyakorolt eljárásukkal – az említett feltételek figyelmen kívül hagyásával – megsértették az alkotmányos rend érvényesülésének követelményét.

 

Hogy a többi alapító szervezet elnöke az általa képviselt szervezetre irányadó jogszabályban (alapszabályában, szervezeti-működési szabályzatában, esetleg - véletlenül - ügyrendjében) foglaltan rendelkezik-e felhatalmazással, ilyen-nemű elismerési forma alapítására és adományozására, ezúttal nem képezte a vizsgálat tárgyát.

 

Sajnos, az említett Alapító okirat sem mentes, az un. „gumifogalmak, kifejezések” használatától. Nem derül fény ugyanis az alapítók által alkalmazott „jogászi hivatásrend(-ek)” kifejezés tartalmi és értelmezési mibenlétére. Az alapítók jó szándékát nem vitatva, az még csak elfogadható lenne, miszerint a jogászi szakma, különböző területeit művelő-gyakorló szakemberek közös és gyűjtő-tömörítő szervezete a Magyar Jogászegylet, de az már nem „bevehető”, hogy e szervezet ettől miért is emelkedne önálló, szakmai hivatásrendi magaslatra? És tehetne ezen önállóság jogán önálló javaslatot a díjjal elismerhető személyre, illetve írhatná alá, külön nevesített helyen, az adományozást tanúsító okmányt?

 

További, megválaszolásra váró, izgalmas kérdés, vajon a bírák mellett, milyen önálló szakmai ismérvek mentén alkot(hat)nak az alkotmánybírák külön „hivatásrendet”, amikor mindez az ügyvédek tekintetében a jogtanácsosokat nem illeti meg? Az USA-ban még önálló alkotmánybíróság sem létezik, sőt, ott a legfőbb bírói testület létszáma is csupán 9 fő, akik e tevékenységük mellett sehol máshol, semmilyen egyéb más „alkalmazásban” nem állhatnak, és nem tehetnek zsebre anyagi ellentételezést? Ja, hogy az újra egységesülő nagy magyar birodalom területileg, valamivel nagyobb lenne, mint az USA és így indokolt az önálló és 15 főből álló Alkotmánybíróság léte is, amelynek tagjai a felsőoktatásban simán – akár két-három egyetemnél is – viselhetnek oktatói (önálló kutatói), tanszékvezetői, intézetvezetői, dékáni esetleg még rektori hivatalt, és szégyenkezés nélkül elfogadhatják az ezzel járó anyagiakat? Mindez a tény, a magyar jogalkotás sajátos rendje következtében lehet, hogy jogilag nem minősül összeférhetetlen helyzetnek, de erkölcsileg, etikailag egészen biztos, hogy elfogadhatatlan, az állami politikától és hierarchiától független keresztényi hitvallás szerint pedig megvetendő! Vajon a közigazgatási felső-bíróság fel álltával a közigazgatási bírák is saját „hivatásrendet” alkotva kapnak majd önálló jelölési jogot a Deák Ferenc Díjra? De vajon milyen indokokra hivatkozással képezhetnek önálló „hivatásrendet” az MTA - önálló intézményi jogi személynek nem tekinthető - Jogtudományi Bizottsága keretén belül „tömörülő” jogtudósok, aspirálva ez által a Díjra jelölt egyik személy kiválasztására, majd a testület tagjaként, annak odaítélésére? Továbbá megemlítendő a mára jogi hivatásrenddé vált Magyar Bírósági Végrehajtói Kar is, amely még mindig nem tagja e prominens Deák Ferenc-díj Testületnek”. Esetükben vajon miért oly kényelmesen „mozdulatlanok” a díjalapító „Atyák” (akik természetesen/ráadásul, mind hímneműek)?

 

Gondot okozva vetődik fel, vajon ez a „méltóságteljes” testület, miért is nem rendelkezik saját honlappal, amely által bárki számára hozzáférhető lenne az egyes hivatásrendek által díjra jelölt személyek listája, az egyes jelöltek nacionáléja, a testület üléseiről készült jegyzőkönyvek, rögzítve az ülésen elhangzott hozzászólások, vélemények rövid tartalmát és természetesen a testület által hozott döntéseket, a szavazati arányt is beleértve? Továbbá, a díjban részesültek listáját, a kezdetektől napjainkig? És miért nincs e testületnek saját ülés- és tanácsterme, önálló irodája, amely mondjuk, legalább a szükséges szervezési és adminisztrációs tevékenységet ellátná, hogy ne másoknak „kiszolgáltatva”, szívességet kérve és elfogadva (MÜK), kelljen az ünnepélyes díjátadást megtartani, a Kúria elnökének személyi titkára és az ügyészi szervezet egyik alkalmazottjának közreműködésére támaszkodva? Mindennek következtében állt elő az a fajta „önfényezős” tényhelyzet, miszerint az átadás terén a MÜK „túlteljesített”: adta az eseményhez szükséges dísztermet, ellátta a házigazda szerepét, a Magyar Jogászegylet alelnökeként köszöntötte az egybegyűlteket, megnyitotta és vezette az ünnepséget, miközben, mint az egyik hivatásrend elnöke - aki a díjra saját hivatásrendjéből személyre szóló javaslatot is tett - egyben a díjat is átadta. Ennyi szerepet egyetlen személynek talán mégsem kellene felhalmoznia? Avagy, esetleg, az elnöki pozíció örökletessé tételét kellene fontolóra venni? Ezen „apróságok” egyben a Díjjal összefüggő anyagi főkérdést is felvetik: vajon milyen forrásokból összeálló költségvetéssel is gazdálkodik az alapítók testülete (feltehetően az alapítók által legálisan fizetett tagdíjak összegéből)?

 

Mindennél is nagyobb probléma és aggodalomra okot adó hiányosság, miszerint e testület nem rendelkezik sem elfogadott és közzétett szervezeti-működési szabályzattal, sem saját ügyrenddel. Mindennek hiányában pedig jelenleg e díj tekintetében – Alapító okiratbeli rögzítés hiányában – nincs hiteles, joghatályos dokumentum, amely rendelkezne a Deák Ferenc Díj (plakett, a díj adományozását tanúsító oklevél) alkotójáról, leírásáról; az adományozás feltételeiről és rendjéről; az elismerés viseléséről; a díjjal járó jutalom mértékéről, formájáról, járadék esetében pedig annak időtartamáról. E hiányosságok – valamint az ünnepélyes díjátadásról szóló híradások, tudósítások pontatlanságai, például: „Öten vehetik át évente ezt a jogász szakmai elismerést”, ezzel szemben a tény, hogy (az 5 mindig 6) a testület (3. kép) valójában (így 2018-ban is) minden alkalommal hat jogász személyt részesít/részesített ezen elismerési formában (lásd: „Kiosztották az idei Deák Ferenc-díjakat” … „A díjakat kapták…” jelentős mértékben beárnyékolják e kitüntetés rangjának fényét, méltóságát, Deák Ferenc – a haza bölcsének – nemzeti nagyságát.

 

Sajnos, a Deák Ferenc Díj „méltóságára” erkölcsi tekintetben - az előbbiekben említett hiányosságokhoz és pontatlanságokhoz képest is - sokkal nagyobb mértékben vet árnyékot a díjazott személyek kiválasztása során - a díjra szóló személyi javaslat megtételekor - egyes alapító tagok esetében érzékelhető és tetten érhető szubjektivizmus és egyoldalúság, illetve a magyar társadalomra jellemző férfiúi sovinizmus hatásának érvényesülése, a vezetők és a volt vezetők „előnybe részesítésének ténye”. Mindezen paraméterek jól kivehetők a díjazottak névsora, viselt funkciójuk, illetve területi megoszlásuk tanulmányozása során. Példaként említve: az alkotmánybírák esetében a 8 fő díjazottból 5 fő korábban elnöki funkciót töltött be (a korábban volt elnökök közül Sólyom László kivételével/? valamennyi elnök részesült ezen elismerési formában); a MÜK, mint a magyar ügyvédek „hivatásrendjének” képviselője még azt a luxuskivételt is megengedhette magának, hogy 2009-ben egy fő helyett kettő személynek adjon át ebből a rangos kitüntetési formából, ugyanakkor – eléggé el nem ítélhető módon – díjazottjai között egyetlen jogtanácsos tevékenységű személy neve sem olvasható, a területi megoszlást tekintve pedig a 15 díjazott közül 11 fő budapesti illetőségű. Az összes kitüntetett megoszlási mutatói közül azonban a nemek aránya tükrözi a legsötétebb képet, amely viszont - sajnos - nem igen tér el a nemek szerepének társadalmi megítélésétől. A Kúria (LB) díjazottjai között 7-ből 3; a MOKK esetében 14-ből 5; az MTA esetében 15-ből 3; a MÜK esetében 16-ból 2; az LÜ esetében 15-ből 1 nő; míg az AB és a Magyar Közigazgatási Kar (!!!) tekintetében a díjazottak (az előbbinél 8 fő, az utóbbinál 15 fő) között egyetlen hölgy sem található a névsorban!***

 

A legelképesztőbb (és egyben a legrémisztőbb) üzenet azonban a Deák Ferenc Díj Alapító okirata és az annak alapján adományozott díjak adatösszevetéséből olvasható ki. Lényege: a jogászi hivatásrendek mindenek-felettisége. Azaz, a jogászi hivatásrendek grémiumai mindent megtehetnek, még annak az ellenkezőjét is, mégpedig büntetlenül, felelősségük megállapítása nélkül, nem tisztelve a jogi tradíciókat, a kikristályosodott jogelveket sem. A Díjat alapító hivatásrendek első számú vezetőszemélyei – adtak ekként hangot a tanácskozáson többen is véleményüknek – tulajdonképpen kész helyzet elé állították a nem jogász társadalmat, úgy a jogalkotás, mint a jogalkalmazás gyakorlatát illetően. Hiszen a visszamenőleges hatály érvényesülhetőségét, alkalmazhatóságát, létező jogszerű tényként nyomták le a társadalom torkán azáltal, hogy a 2004. szeptember 9-én alapított Deák Ferenc Díjat minden szemrebbenés és averzió nélkül, a 2003. évben is átadták (többek között nem kisebb méltóságú személynek, mint az AB első elnökét követő – második – elnöknek). Mindezt – ilyet is lehet!? felkiáltás mellett tették szóvá a tanácskozáson résztvevő személyek – akár a ma társadalmának szánt sajátos formátumú előzetes jogászi - „fenyegető” - üzenetként is felfoghatjuk, illetve értelmezhetjük. Gondoljunk csak a közel-jelen törvényalkotása egyik „sikertermékére”, amelynek eredményeként a jogalkotó, a hajléktalanok emberi méltóságát megsértve a közterületen életvitelszerűen való tartózkodást szabálysértésként pönalizálta. Történt ez a jogász végzettségű képviselők részvételével és aktív – gombnyomogató – közreműködésével! Ez az üzenet azonban aligha fér(het) össze a Deák Ferenc által – politikusként, igazságügy-miniszterként, táblabíróként, tiszti ügyészként – vallott közjogi meggyőződéssel, amelynek, ha élne, legalább jogászként biztos, hogy hangot is adna! Hiszen a józan-ész szerint a hajléktalanság nem bűn és nem is szabálysértés, csupán egy olyan áldatlan helyzet, állapot, amelybe az ember nem önszándéka szerint, hanem legtöbbször saját akarata és legjobb emberi meggyőződése ellenére kerül.

 

Itt azonban muszáj volt közbeszólnom, rámutatva a visszamenőleges hatály jogintézményének vitázók általi téves értelmezésére. Hiszen esetünkben, a visszamenőleges hatály kérdése szóba sem jöhet, mivel a Díjat nem 2004-ben adták át visszamenőlegesen, valamilyen 2003-ban nyújtott/teljesített produktum ellenében, hanem a Deák Ferenc Díj 2003-ban úgy került átadásra, hogy az még nem is létezett, mivel azt csak 2004. szeptember 9-én alapították. Ez a cselekmény jogilag tehát sokkal súlyosabbnak minősül, mint a visszamenőleges hatály jogelméleti tilalmának jogalkotói megszegésének az esete. Ez esetben a jogászi hivatásrendek a „nézőket”, a közönséget, szemfényvesztő bűvészmutatványukkal szórakoztatásukként nem elkápráztatták, hanem teljesen hülyére vették.

 

A vitában résztvevő személyek, a témában eléjük tárt információk alapján azzal a legteljesebb mértékben egyetértettek, miszerint Deák Ferenc személyének - az un. jogászi hivatásrendek által történt - kisajátítását nem szabad szó és cselekvés nélkül hagyni. Deák - Kossuth és Széchenyi személyéhez, emlékéhez hasonlóan szintén - nem képezheti néhány mondvacsinált állami és fél-állami szervezet, illetve gittegylet „tulajdonát”. Deák Ferenc ugyanis, mint a „haza bölcse”, a magyar nemzet haladásának egyik szimbolikus szervező és vezető alakja. Ennek érvényre juttatása végett mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az Alaptörvény-ellenesen, törvényi felhatalmazás nélkül, önmaguknak kreált - jogilag nem létező - hatásköri jogosítvány birtokában létrehozott „alapítók testülete” működését és ténykedését az arra feljogosított szervek jogszabályellenesnek nyilvánítsák, és e testületet feloszlassák, majd az általuk, Deák Ferenc Díjnak elnevezett elismerési forma adományozását betiltsák.

 

Mindezen eljárás lefolytatásához, illetve az említett döntés meghozatalához az egyik döntő érv és bizonyíték, miszerint az alapítók egyike - egyben az alapítók testülete tagja - a Magyar Közigazgatási Társaság (MKT), úgy szervezetét, mind működését tekintve, nem létezik. Ha pedig valami nem létezik, akkor az nyilvánvaló, hogy működést sem képes kifejteni. Mindebből következik: egy nem létező szervezetnek nem lehet „létező” elnöke, aki akármilyen szervezeti felhatalmazás birtokában, hivatásrendjéből jogszerű-eljárás keretében kiválaszthatna és jelölhetne egy valós személyt a Deák Ferenc Díjra, és azt - az alapítók testülete által hozott döntés alapján - az alapítók szeme-láttára és tudomásul vétele mellett, minden szégyenkezés nélkül, még át is adhatja. Ez nyilvánvalóan jogi NONSZENSZ és (talán) nem is tisztességes! Hiszen az díjátadó ünnepségen az ország legmagasabb rendű és rangú, jogot és törvényességet védő „állami és fél-állami közméltóságai” e személlyel egy-asztalnál és egyazon sorban ülve hallgatják a nem létező szervezet (MKT), nem létező elnöke által, a Deák Ferenc Díj kitüntetettjének - mint a deáki hagyományokra méltó utódnak - tolmácsolt deáki üzenetet.

 

E szervezetről, a bíróság civil szervezetek névjegyzékében fellehető egyetlen adat, az állítólagos székhely, címe. E címet felkeresve azonban nevezett szervezet ottlétére sem külső, sem belső névtábla nem utal, az épületben működő intézmény portása, intézményeinek gondnoka, ilyen nevű szervezetet pedig nem ismert, de még csak nem is hallott felőle. Továbbá, a keresett szervezet neve, egyetlen intézmény telefonregiszterében sem szerepelt, így a telefonközpontos sem tudta kapcsolni a kért szervezetet. Interneten elérhető, működő honlapja nincs, a még elérhető, évekkel korábban készülteken pedig elnökként egy néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonult megyei főjegyző neve szerepel, amely viszont nem egyezett az idei, 2018-as Deák Ferenc Díj átadóünnepségen megjelent alapítók ülőhelyeit jelölő egyetlen névtáblán feltüntetett névvel sem. Az ünnepségről szóló tudósítások, beszámolók, irományok segítségével "A Budapesten 2018. október 17-én - olvasta föl a grémium határozatát ..." szöveget követő soroknak köszönhetően azonban sikerült kideríteni, hogy a díjat átadó MKT elnöke, személyében azonos az átnézett cégnyilvántartásokban fellehető székhelycím alatt székelő megyei önkormányzat címzetes főjegyzőjével. Ő viszont az MKT elnökeként, egyetlen átnézett cégnyilvántartásban sincs - elnökként - regisztrálva. E személy is, természetesen szintén férfi, sőt e szervezetnek állítólag, választott hölgy-tisztségviselője soha nem is volt! Így aztán nem lehet a véletlen műve, hogy díjazottai között, 2003 óta, 2018-ig terjedően, nőnemű személy nem található (15 kitüntetett személy közül 15 hímnemű, a „közigazgatás” személyi állományának nő-férfi összetétele ezzel a kitüntetett aránnyal viszont nem kvadrál)!

 

Az időben korábban átadott Deák Ferenc Díj ünnepségekről készült sajtótudósításokat áttekintve az MKT által a Díjra kiválasztott és díjazott személyek nacionáléja nem csupán a férfinem szégyenletes túlsúlyáról, de arról is tanúskodik, miszerint közöttük egyetlen közigazgatási „közkatona” sem szerepel, funkció szerinti megoszlásuk az elnökkel kezdődik és a tudós professzoron át a címzetes főjegyzővel végződik! Ebből az a következtetés is levonható, hogy a közigazgatásban csak vezető, illetve magas rangú, beosztású személyek dolgoznak, avagy a vezetői poszt alatti személyekről az MKT-nak nincs tudomása, esetleg derogál nekik ebből a „nincstelen” személyi körből a Deák Ferenc Díjra méltó és alkalmas személyre rámutatni. Mindez nem egy biztató üzenet az általuk képviselt közigazgatásban dolgozó személyi állomány számára. Ilyen „felületesség” mellett aztán azon már nem is érdemes csodálkozni, avagy fennakadni, hogy az alapítókat képviselő „díszes társaság” saját testülete-, illetve az általa átadandó kitüntetés/elismerés Alapító okirat szerinti elnevezését sem ismeri. Ennek következtében „alapítók testülete” helyett váltakozó találati sikerrel Deák Ferenc-díj Testület”, vagy „Deák Díj Testület”, az adományozást tanúsító okiraton pedig „DEÁK FERENC-DÍJ TESTÜLET” elnevezéssel (4. kép) illetik magukat, míg a kitüntetés esetében a „Deák Ferenc Díj” elnevezést a Deák Ferenc-díj”, esetleg Deák Díj” megnevezéssel helyettesítik. Mindennek ismertében az már említésre sem méltó, csupán apró pici memória kieséssel magyarázható tévedés, hogy a díjazott, pontosan saját maga sem emlékezve a személyesen átvett Díj nevére, „Deák Ferenc Díj” helyett Deák Ferenc-díj” elnevezéssel írja meg önmagát méltató visszaemlékezését (5. kép). Persze azt se feledjük, Dr. Bálint József Miklós ezt a rangos kitüntetést, már mint polgármester vette át és így lehetséges, hogy emlékezetében inkább a Díj latin elnevezése él és rögzítődött: „Pro meritis de iuris peritia * In memorian Francisci Deak”.

 

Az előbbiek ismeretében - a vita végén - megpróbáltuk összefogni azokat a „kapaszkodókat”, amelyek indokolhatják, hogy Deák Ferenc, a nevével fémjelzett – fentiekben röviden bemutatott – elismerési/kitüntetési - de egymástól elszigetelt, területi/tevékenységi - „részformák” helyett, törvényben szabályozott, a „haza bölcsét” megillető elismerésként, megfelelő rangú helyet kaphasson a magyar társadalomban kimagasló teljesítményt nyújtók megbecsülésére és elismerésére alapított kitüntetési formák között. A véleménynyilvánítók ezzel összefüggésben elsőként azt hangsúlyozták, miszerint Deák Ferenc nevével el lehetett jutni a legalsóbb szintű állami területi egységekhez, az önkormányzatokhoz, illetve az ott közszolgálatot teljesítő, kimagasló teljesítményt nyújtó köztisztviselőkhöz, munkájuk elismeréseként. Ellenben nem lenne célszerű és „bölcs” cselekedet a paksi példa követését ajánlani a több mint 3000 önkormányzat számára, már csak azért sem, mivel ennek megvalósulása kétévente és csupán egy fővel számolva is háromezer-egyszáz valamennyi kitüntetett személyt és ugyanennyi kitüntetés átadását, ünnepségi ceremóniát stb. jelentene, amely minden valószínűség szerint nem járna együtt a „nagy magyar” számára - a kitüntetések rangsorában - az őt megillető méltó hely elfoglalásával. Ha pedig a szabályozás tekintetében a törvényi szint jönne szóba, úgy nem biztos, hogy helyeselhető elképzelés lenne, e kitüntetés átadásának napját egységesen, a Közszolgálati Tisztviselők Napjához (július 1.) kötni.

 

Persze, mindennek ellensúlyaként, e kitüntetési formának egyetlen – nevezetesen az igazságügyi – tárcához kötése sem lenne ajánlatos és elfogadható. Hiszen Deák Ferenc személye és tevékenysége – annak ismertében is, hogy egy ideig az igazságügyi miniszteri posztot ugyan betöltötte – a társadalom számára, egy tárcaszintű szaktevékenység ellátásánál mindenképpen többet jelent. Ennek következtében - törvényi szintű szabályozás esetében pedig különösképpen - muszáj törölni ezen elismerési forma feltételrendszeréből az igazságügy területére történő utalást. A többi „követelmény” – munkatevékenysége területén hosszú időn át kimagasló színvonalú szakmai munkát végző vagy valamely kiemelt fontosságú szakmai feladat végrehajtásában közreműködő, továbbá az emberi jogok, az alkotmányosság, a jogbiztonság mind teljesebb érvényesülésének elősegítésében kimagasló érdemeket szerzett személy – megfelelő átfogalmazással és a jogi- mellett más tevékenységek (például a társadalom egysége szervezése és érvényre juttatása terén kimagasló érdemek szerzésének) hangsúlyozásával esetleg, még maradhatna is. Törvényi szintű szabályozás esetén azonban az évente adományozható díjak számát nem célszerű/lehet 3 főben maximálni és a díjhoz járó pénzjutalom összegét is más, kiemelkedő kitüntetési formákhoz kell passzítani. Ami pedig a díj átadásának időpontját illeti, a március 15-e – a hozzászóltak nagy többsége szerint – akár el is fogadható, míg mások szerint ez lenne a kívánatos.

 

Ennél, az átadási időpont kérdése körüli polémia - a vitatkozók egymás szavába vágása - közben vetődött fel az ötlet, valaki részéről, miszerint a Deák Ferenc díjról talán nem is önálló törtvényt kellene alkotni, hanem csupán a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi akárhányadik törvényt  - a Deák Ferenc Díjról szóló szabályok beépítésével - módosítani. Ez esetben még a március 15. díjátadási időpont is teljesen klappolna, … sőt jöttek elő a jobbnál-jobb ötletek … a módosított törvény címe pedig a Kossuth-díjról, a Széchenyi-díjról és a Deák-díjról szólna … óriási lelkesedést kiváltva ezen elhangzott ötlet a jelenlévőkből. Ez esetben … szóltak közbe többen … az előző alkalommal általunk összefabrikált definíciószerűség az előbbiekben említett törvény módosításához talán felhasználható lenne … vették elő néhányan korábbi jegyzeteiket …

 

„Deák-díj adományozható a társadalmi konfliktusok feloldása, a társadalmi igazságosság szervezése és érvényesítése, a társadalom közösségeinek szolgálata terén hosszú időn át kimagasló színvonalú szakmai munkát végző vagy valamely kiemelt fontosságú szakmai feladat végrehajtásában közreműködő személynek, aki e téren példaértékű, országosan is elismert eredményt ért el.”

 

Szinte mindenki egyetértett e felolvasott és emlékezetükbe idézett szövegjavaslattal. És ekkor jött az a bizonyos feketeleves … de mi legyen a jogászi hivatásrendek által alapított Deák Ferenc Díjjal, fogalmazódott meg az igény, kérdés formájában? Ezt a jogsértően működő „testületet” a törvényesség érvényesülésért felelős állami közjogi méltóságú tagjai által fel kell oszlatni … ezzel a kijelentéssel kezdett elmérgesedni a vita … a jogászok, a jogászi értékek marandóságára hivatkozással, nem sajátíthatják ki a maguk számára sem magát Deák Ferencet, sem a deáki örökséget, mivel azzal nem csupán a jogászi hivatásrendek, hanem az egész magyar társadalom rendelkezika jogászoknál kisszerűbb és képmutatóbb szakmai réteg nem igen található más szakmákbangondoljunk csak a már elhangzott tényekre: az AB esetében lassan minden alkotmánybíró hozzájut – alanyi jogon – ehhez a kitüntetéshez, míg az ügyvédek körében a jogtanácsosok egyáltalán nem, a vidéki kamarai tagok pedig legfeljebb a budapesti vízfej szívessége által. A működést kifejteni sem képes MKT a közszolgálati köztisztviselők tekintetében pedig csak saját volt vezetőiket és a közigazgatásban dolgozó vezetőbe-osztású jogászokat ismerik a kitüntetések odaítélésekor. Ráadásul a törvényhozás majdnem valamennyi jogászvégzettségű tagja megszavazta azt az áldatlan helyzetet teremtő, a társadalmat és még a keresztényeket is megosztó „hajléktalan” törvényt, amelynek alkotmányosságát utólag el(felül)bírálni kénytelen taláros testület elnöke és a legfőbb ügyész is egy asztalnál, együtt és egy sorban ül az alkotók és a megalkotottat alkalmazni nem tudó bírói kar legfőbb elnökével, valamint az ügyvédség elnökévelviszont egyikük sem emelete fel hivatalos formában és módon tiltakozó szavát ez ellen az alaptörvény-ellenes büntetőszabállyal szemben… innentől kezdve a vita az elmérgesedő hangulat miatt követhetetlenné és értelmetlenné kezdett válni a téma szempontjából … mígnem valaki, mindenki mást túlkiabálva közbe nem vetette a következő mondatot:

 

„GYEREKEK”, ha élne, és most körünkben lenne, s e vitát, a jogászokat ért kritikáinkkal együtt hallaná … vajon mit szólna mindehhez, Deák Ferenc …?

 

Ekkor … kajánul és cinikusan, tűzet okádó szikraként pattant ki memóriám központjából Woody Allen egy újabb aranyköpése, természetesen az Annie Hallból

 

„hogy kapnátok be az összes faszomat”**

 

(az írás eleje)

 

Budapest, 2018. október 31.

 

*Minden egyezőség csupán a kiszámíthatatlan véletlen műve. (Háttérben: József Attila: Születésnapomra c. verse) 

**Az idézetek Woody Allentől származnak (némelyik saját fordításban).

***Az adatok a 2017. december 31-i állapotnak felelnek meg.


Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 100
a héten: a héten: 295
a hónapban: a hónapban: 936
összesenösszesen287 646
az oldalt jelenleg nézik: 6

Megosztás