Fogarasi József

Kistérség

Kistérség*  

 

            Csodaszer, vagy pótcselekvés? Sokakban vetődik fel e kérdés mostanság, hiszen alig múlik el nap, hogy ne találkoznánk vele az írott, illetve az elektronikus sajtó hasábjain. Persze az sem mindegy, hogy e kifejezés kapcsán a kistérségről kinek mi jut az eszébe, ki miként értelmezi azt, illetve milyen jelentéstartalmat tulajdonít hozzá. Mást ért alatta a politikus; az elméleti és a gyakorló szakember; a városlakó, a falusi ember, a turista, az újságolvasó és az is, aki a különböző szavak/kifejezések/intézmények tartalmával nem foglalkozva csupán mindennapi életét éli. Az ország belső történései iránt az átlagosnál intenzívebb érdeklődéssel forduló polgár számára akkor válik e fogalmi kategória valóságos és megfejtendő/megértendő feladattá, amikor arról kell önmaga számára véleményt alkotnia, hogy vajon létezhet-e értelmes élet kistérség nélkül, reform-e a reform kistérség hiányában, illetve objektív vagy szubjektív kategóriáról van-e szó.

 

            Nyilvánvaló tény, hogy a kistérség nem a természetes fejlődés képződménye, ennek következtében önálló, saját identitással aligha rendelkezhet. Az azonos kistérségbe tartozásnak - az egymással való közös határ egyetlen követelményén kívül - a más, objektív alapú és stabil kritériumai – talán – csak hosszas keresgélést követően lelhetők fel. A kistérségbe tartozás tehát nem az önkéntes elhatározás lehetősége, hanem kijelölés (besorolás) eredménye. Gyakorlatilag ez a kiválásra is igaz azzal a megszorítással, hogy a kistérség közepéről a kiválás lehetetlen. A kérdés adott: a kötelező együvé tartozáson kívül vajon mi lesz az a közös cél (érdekeltség), amely a kistérségbe sorolt települések tevékenységét (gondolkodását) egyetlen közös irányba fogja motiválni. Talán a kistérség felülről kijelölt területének a fejlesztése? E kérdésre a válasz szinte biztos, hogy nemleges. A kistérséget tömörítő valamennyi település önkormányzatának ugyanis alapvető feladata és jól felfogott objektív és szubjektív érdeke területének saját elképzelése szerinti fejlesztése. Ez egyben az önkormányzati autonómia egyik garanciális elemének is tekinthető. Persze az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kistérségen belüli fejlettebb és gazdagabb önkormányzatok területfejlesztési politikája és annak tárgyiasult hatása nem áll meg az adott település határánál. Sőt, a vonzáskörzetre kiterjesztett területfejlesztés a kistérség határát is átlépheti, széttörve ezzel a kistérség kijelölt területének erőltetett határait egy újabb és stabilabb, a fejlődés törvényeinek megfelelőbb területi egységék létrejöttét (vonzás körzet, településtérség, várostérség) eredményezve.

 

            A továbbiakban - nem lemondva a létrehozott kistérség jövőbe mutató reformjelentőségéről - vizsgáljunk meg egy, a kistérség mellett szóló valódi motiváló tényezőt is. Legyen ez a települési önkormányzatokat terhelő kötelező feladatok közös megoldása. Ennek egyik lazább megvalósulási formája az önkormányzatok közötti szabad együttműködés, míg a másik, kötöttebb és intézményesített módja az önkormányzati társulás. Az önkormányzati rendszer elaprózottságának, az önkormányzatok alulfinanszírozottságának, illetve az egyes feladatok - az előbbi tényezők ismeretében - önálló, de gazdaságtalan megoldásaihoz való ragaszkodással szemben kínált volna értelmes - egyben talán korszerű és hatékony - alternatívát a kistérség, mint integráló területi egység a hozzá kapcsolt többcélú kötelező társulási formával. Ez a reform értékű elgondolás azonban - a jelenlegi „törpe méretű” önkormányzati rendszert konzerváló önkormányzati autonómia abszurd felfogása miatt - nem állta ki a mai magyar alkotmányosság próbáját. Ennek következtében a kistérség a továbbiakban – véleményem szerint – aligha töltheti be az önkormányzati reform keretén belül a neki szánt csodatevő szerepet.    

     

            Az önkormányzati rendszer alapvető problémáját ugyanis önmagában a kistérség a maga kínálta kötelező többcélú társulásával együtt sem oldhatta volna meg. Egyrészt a kötelező társulási forma - elfogadása esetén - sem eredményezte volna hosszabb távon a sok kötelező feladattal terhelt és rendkívül szétaprózott önkormányzati tevékenységben az elvárt gazdaságosságot és hatékonyságot, másrészt a jelenlegi választási szisztéma miatt is túlzottan átpolitizált és pártérdekek által vezényelt képviselő-testületek nem lettek volna képesek a tartós társulási együttműködésre, harmadrészt a mai kistérségi egység területi méreténél és lakosságszáma alapján úgysem válhatott volna tényleges és alkotmányosan legitimált valódi önkormányzati szintté.

 

            Említettek következtében nem a kistérség léte vagy nem léte az egyre sürgetőbb önkormányzati reform kulcskérdése. Tudomásul kell venni, hogy bizonyos lélekszám (példának okáért 3000 lakos) alatt gazdaságosan és hatékonyan önkormányzat nem működtethető. Továbbá: az önkormányzatok által kötelezően ellátandó feladatok számát az önkormányzati település lélekszámához igazítva, differenciáltan kell újraszabni. Csak ezt követően határozható meg az egyes feladatok ellátásához szükséges pénzügyi források mértéke, majd a társulási kedvet segítő anyagi és egyéb más ösztönzők szempontrendszere.

 

            Akkor hát hova köthető és hol értékelhető a kistérség reformjellege? Az államigazgatáshoz, az államigazgatási tevékenység ellátása keretében. Véleményem szerint ugyanis a – városok kivételével a – 3000 fős lélekszámra átalakított települési önkormányzati rendszer sem lesz képes a kívánt és elvárt uniós hatékonysági szinten teljesíteni a szolgáltató közigazgatással szemben támasztott követelményeket. Éppen ezért az államigazgatási feladat- és hatáskörök (elsőfokú hatósági hatáskörök) jelentős részét a községi önkormányzat jegyzője helyett a kistérségben - mint az államigazgatás legalsóbb integrált területi szintjén - létrehozandó kistérségi államigazgatási hivatalok élére kinevezett szakmai vezető, a főigazgató jogkörébe kellene utalni. A másodfokú hatáskör – a főigazgató és a városi jegyző esetében – az újonnan kialakított közigazgatási hivatalt illetné meg. 

 

            Elmondottakra tekintettel számomra a kistérség reformjelentősége csak a közigazgatás államigazgatási alrendszerében értelmezhető.

    

Budapest, 2007. április 9.

 

* A publikált változatot lásd a Magyar Polgármester  9. évfolyam, 2. szám - 2007. április-május - 5. oldalán „Mire lehet megoldás a kistérség?” cím alatt.

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 84
a héten: a héten: 873
a hónapban: a hónapban: 873
összesenösszesen342239
az oldalt jelenleg nézik: 1

Megosztás