Fogarasi József

MOTIVÁLÓ TÉNYEZŐ: az irigység és az irigykedés; no meg a média gerjesztette gyűlölködés …*

 

Pedig a nap, akár piros betűssé is „emelkedhetett” volna. Hiszen – a két merész ellenszavazat ellenére [59/2017.(V.31.) sz. szenátusi hat.] – a „szakma” már május 31-én sejtette, a bennfentesek pedig tudták, míg a közméltóságok a pontos dátumot is ismerték, amikor - a megállíthatatlan és irreverzibilis folyamat eredményeként - az egyetemi tanárok személyi köre kiegészül majd egy illusztris taggal. A főméltóságok közül Ő-főméltósága, a konkrét napot, a tömjénfüsttől illatos karácsonyi ünnepkör adventi időszakára tervezte, azzal a megszorítással, hogy a „ceremónia” ünnepnapja nem eshet egybe az emberiség keresztényi többsége jutalmának – „adventus Domini” – Jézus Krisztus születésének, azaz - esetünkben - a várakozás negyedik vasárnapjával.

 

A szervezők – december 3-ára – advent első vasárnapjára készültek, majd a főtanácsadói kör interveniált, mondván: kiveri a „biztosítékot”, ha az illusztris személy egyedül, quasi „magányosan” lesz kénytelen átvenni kinevezését a Királyi Várban. Nosza, keressünk Neki társaságot, hangzott a javaslat! Az elhatározás - a személyi kör számát és összetételét illetően - azonban csupán november elejére jegecesedett ki. Így, a kinevezési okmányra már csak a november 15-i, míg ellenjegyzéseként a november 23-i dátumnap üttethetett. E késedelem ellenére - a felgyorsított végrehajtásnak köszönhetően - a professzori kinevezés az első adventi gyertya ünnepélyes egyházi meggyújtása – a tervezett nyilvánosságra hozatal (december 3.) – napjára, már készen is állt. A napot illetően azonban a kamarilla tagjai averziójuknak adtak hangot: nem vet jó fényt az „uralkodóra”, ha az események csupán az egyik történelmi egyházi rend főméltóságait juttatják szerepléshez, ezért javasolták egyrészt a professzori kinevezés de facto és de jure időpontja szétválasztását, másrészt a kinevezésről szóló határozat nyilvánosságra hozatala napjául egy szakralitásoktól-mentes, másik nap kiválasztását.

 

Végül, a háttéralkuknak betudhatóan a négy professzori kinevezés a Magyar Közlöny 2017. december 4. 202. számában került csak nyilvános közzétételre. Míg a kinevező, a cím jogos viselése dátumaként december 15. (egy esetben december 20.?) napját jelölte meg. A karácsonyi ünnepkör díszesen kivilágított helyszínei azonban már november utolsó harmadától készen álltak a kinevezett professzorok (a neveket lásd a Magyar Közlöny 202. számának 33024-33026. oldalain - advent első vasárnapján történő - ünnepélyes (egyházi) fogadására. A BRFK ormótlan és leplezetlenül ronda látványt nyújtó betontömbjeinek

 

 


 

elhelyezése (1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép) továbbá a TEK migráns és terrorista-elhárító/elrettentő páncélos járműveinek

 


 


 

(5. kép, 6. kép, 7. kép, 8. kép, 9. kép, 10. kép, 11. kép, 12. kép, 13. kép) felvonultatása is - ekkor még vörös-festék

 


olvasói felvétel: a 444 rendelkezésére bocsátva

 

megjelölése nélkül (14. kép) - hiánytalanul megtörtént. Mindkét központi helyszínen a TEK állig felfegyverzett harcosai

 


 

(15. kép, 16. kép) hármasával járkáltak fel, s alá; a rendőrség/közterület felügyelet egyenruhás szolgálattevői

 


 

(17. kép, 18. kép) pedig párosával rótták vég nélküli köreiket, míg a titkosszolgálatok civilbe öltözött tagjai észrevétlen jelenlétükkel bátorították, s keltettek egyben félelmet is a békésen ádventező emberekben.

 

Arra azonban senki, vagy csak nagyon kevesen számítottak, hogy az ébrenlétében is csukott szemmel és mélyen alvó sajtó csupán – május 31. után – a Magyar Közlöny december 4-i számának megjelenését követően és ráadásul elfogadhatatlan, gyűlöletkeltő módon – felkészületlenül, a kiegyensúlyozott tájékoztatás minden elemét nélkülözve, hetet-havat összehordva, a szezont a fazonnal keverve – egyetlen professzori kinevezésre fókuszálva lesz csak képes reagálni/reflektálni a közzétett tényre! A tény azonban ettől még tény marad, méghozzá nagyon makacs módon, melyet a sajtó munkatársainak nem ártana hangosan és folyamatosan, akár csupán önmaguk számára is ismételgetniük. Ugyanis botorság összekeverni az „egyetemi tanár” kinevezést az „egyetemi magántanár” címmel, amely csupán egy adott egyetem kompetenciájába tartozó hatáskör és más feltételekkel adományozható, mint az „egyetemi tanár” kinevezés. De még ennél is ostobább mutatvány az előbbieket a „címzetes egyetemi tanár” címmel „zanzásítani” hiszen ez nem több mint csupán egy „egyetemi kitüntetés”, amelyet tudományos fokozatként - jelenleg - még sehol nem jegyeznek!

 

De a - minden tényismeret nélkül, összevissza firkáló, s önmagukat "újságírónak" neveztető - tollnokok számára - az előbbiekhez mérten (is) - van egy sokkal rosszabb tényismereti hírem: a felsőoktatásban a vizsgára, avagy a zárthelyi megírására érkező hallgatók - bárhol a világon, de - magyar-honban kivétel nélkül, bármikor, bárkit, még a campus területére a belépést engedélyező portást is - igen nagy tisztelet mellett - "professzor" úrnak/asszonynak szokták szólítani! Viszont, az előbbiekkel ellentétben nem lett volna haszontalan dolog alaposan körbejárni és feltárni azon összefüggéseket, amelyek némileg magyarázatul szolgálhattak volna a viszonylag „korai” és talán elkapkodott kinevezés mineműségére. Hiszen szakmai körökben - a felkészületlenséget tükröző sajtóval ellentétben - közismert és köztudott ténynek számított, miszerint az illető személy az ELTE-n - az ominózus kinevezéshez szükséges támogató javaslat megszerzésében - sosem lesz képes megelőzni a minden (oktatói, kutatói, szónoki) szempontból felkészültebb és a „várakozók” sorrendjében is előrébb álló - de a kormányzati hatalom fogadó-képtelensége miatt „parkoló pályán” veszteglő - egyetemi oktató, dr. Hack Péter személyét. Azon tény is nyílt titkot képezett, hogy az érintett közméltóság egyetemi tanári kinevezéséhez a szükséges szenátusi javaslat levezénylése, az illető habilitációjának helyet biztosító – alkotmánybírákkal egyébként is „kispékelt” – egyetem (PPKE) részére már felvállalhatatlan tehertételt képezne. Így, ezzel az „ötlettel” még a regnáló hatalom, sem mert kísérletezve előrukkolni.

 

Ilyen kényszer szülte előzmények után került sor az ország egyetemi palettáján a - hatalom és az oktatási kormányzat általi, kapkodástól sem mentes - keresgélésre. A kapott eredmény viszont senki – „racionálisan” gondolkodó ember – számára nem lehetett meglepő! Csoda, hogy a véletlen adta ötlet - egy ilyen nemes cél kivitelezésére - korábban senkinek nem jutott eszébe? Ki, ha nem, a Magyar Nép egyetlen „Nemzeti” köz-egyeteme lenne a legalkalmasabb és legilletékesebb az adott illusztris személy „egyetemi tanár” kinevezési-javaslatának felvetésére, megfogalmazására, előterjesztésére, határozati rangra emelésére és az ezt követő felterjesztésére? Ráadásul ez említett egyetem falai között más és főleg nem a regnáló kormánypártokhoz köthető közéleti méltóságok már korábban is helyet kaptak és várhatóan még fognak is lehetőséget kapni az egyetemi katedrán történő szereplésre. Sőt, ezen az egyetemen az egyik korábbi, volt belügyminiszter (önkormányzati stb. miniszter például, dr. Lamperth Mónika) még az általa okított egyetemi tantárgy tankönyvét/jegyzetét is megírhatta. Míg mások – amennyiben képesek lesznek eldönteni, s megnevezni, melyik országgyűlési ciklus és frakció nevében is próbálkoznak a hasonló tartalmú írogatással (például, Lendvai Ildikó), s kedvük is szottyanna e foglalatossághoz – helyzete, sem tekinthető teljesen reménytelennek. A magyarság- és a más nemzetiségi, hatalmi politika köreiben járatos és jól értesült személyektől származó információk szerint - amennyiben a választásokat követően - a regnáló polgári-keresztény- demokratikus kurzus a helyén maradna, úgy nem lenne ördögtől való az említett Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) újabb – határon túli magyarság elnevezésű – „tudományterületet” felölelő Karral történő bővítés, sem. Amelynek tudomány-vezető tisztségére akár az Országgyűlés egyik, korábbi, volt elnöke, dr. Szili Katalin is – egyetemi tanári kinevezését követően – meghívást kap(hat)na?

 

Persze az is dokumentált tény, miszerint az „egyetem fura ura” képes akár jól képzett, felkészült és az előírásoknak már régóta megfelelő, „saját nevelésű” oktató egyetemi tanári pályázatának előterjeszt(het)őségét - minden külön indokolás nélkül - a fiókjában felejtve évekig elfektetni, s tárolni. Csupán azon kicsinyes okból vezérelten, hogy az illető oktató nálánál jobban érti, s műveli a közszolgálati-közigazgatás tudományát, valamint a régmúlt – háború előtti – Magyary iskola konzervativizmusával szemben, a Lőrincz Lajos nevével fémjelzett irányzatot tekinti modernek és példaként követendőnek.

 

A négy egyetemi tanárnak kinevezett személy közül az egyikre nézve - a december 4-i Magyar Közlönyben történt közzététele napjától - a magyar írott és elektronikus sajtó, oldalain és hasábjain - zsurnalisztáinak közreműködése révén - olyan méretű és mértékű tisztességesnek és korrektnek nem nevezhető gyűlöletkeltő megfogalmazású hírterjesztésbe kezdett, amelyre ez eddig hatalmi ág élén álló közszereplő esetében nem igen volt példa. Az elvakultságtól totálisan szubjektívvé válva, a lényeges kérdések helyett a kevésbé lényegesek kerültek a sajtó látókörébe és kereszttüzébe. Többek között, hogy az illető személynek, hol, miért és hogyan, illetve milyen széljárás és politikai szélerősség mellett sikerült a javaslat elnyerésére és felterjesztésére, majd átvételére szert tennie? Esetleg érdemei mellett, avagy a nélkül?

 

Azon tényre, miszerint az egyetemi tanári kinevezés a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 27. § (3) bekezdése alapján mivel jár, és vajon mit is eredményez – legjobb ismereteim szerint – csupán egyetlen hírportál szentelt több-kevesebb figyelmet, s pazarolt rá energiát. Nevezetesen, 27. § (3) bekezdés:  „A főiskolai, illetve egyetemi tanári munkakörben történő alkalmazás - a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésének - feltétele, hogy az érintettet a megfelelő munkaköri cím adományozásával a miniszterelnök főiskolai tanárrá, illetve a köztársasági elnök egyetemi tanárrá kinevezze.” Azaz, az illető személy és az adott egyetem között létesült-e, illetve megköttetett-e az a bizonyos foglalkoztatási jogviszony, amelyet az adott egyetem (NKE) esetében „… a munkáltatói jogkört gyakorló rektor jogosult létesíteni, illetve megszüntetni.” S a kérdésre adott „igenlő” válasz esetén továbblépve, jó lett volna, ha az újságíró felteszi a következő lényeges kérdést is, akár az érintett személynek, avagy a kinevezési hatáskör gyakorlójának, hisz ez utóbbi személy nem más, mint „Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” [Alaptörvény   9. cikk (1) bekezdése]

 

Mégpedig: vajon az adott (kapott) kinevezés összeférhető-e – az előbbiekben idézett az államszervezet demokratikus működésével, továbbá – az ügyészek jogállásáról és életpályájáról rendelkező 2011. évi CLXIV. törvény   (Üjt.), vonatkozó rendelkezéseinek előírásaival/követelményeivel? Különös tekintettel arra, hogy esetünkben nem csupán foglalkoztatási jogviszonyról, hanem (2015-től kezdődően) egy egyetemi kar szervezeti egységének - NKE Rendészettudományi Kar (RTK), Bűnügyi Tudományok Intézete, Büntetőjogi Tanszék - vezetésére kapott megbízatásról is szó van, szóba jön/jöhet?! Ráadásként, azon tény mellett sem mehetünk el szó és megjegyzés nélkül, miszerint az említett Tanszék „keze” alól kerülnek/hetnek ki azok a hallgatók is, akik az egyetemi diploma birtokában akár, olyan munkahelyekre is kerülhetnek, amelyek a Legfőbb Ügyészség jog- és büntetőhatalma alatt állnak? Mindez csak tovább növeli/növelheti az egyetemi tanári kinevezés és az ügyészi munkakör között feszülő összeférhetetlenséget?

 

Üjt. V. fejezet

 

Az összeférhetetlenség:

 

„45. § (1) Az ügyész a tisztsége ellátásán kívül nem folytathat kereső tevékenységet, kivéve a tudományos és oktatói (edzői, versenybírói, játékvezetői), művészi, szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá a lektori és szerkesztői, műszaki alkotó munkát és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony létesítését, feltéve, hogy ezzel nem veszélyezteti függetlenségét és pártatlanságát, valamint nem akadályozza hivatali kötelezettségei teljesítését.

(3) Az ügyész az ügyészségi szolgálati viszony munkaidejét egészben vagy részben érintő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes hozzájárulásával létesíthet. A hozzájárulás megtagadása miatt jogvita nem kezdeményezhető.

(4) Az ügyészségi szolgálati viszony munkaidejét nem érintő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését az ügyész köteles a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetesen bejelenteni. A munkáltatói jogkör gyakorlója a jogviszony létesítését megtiltja, ha az ügyész ügyészségi szolgálati viszony alapján betöltött munkakörével e törvény rendelkezései szerint összeférhetetlen.

 

47. § (2) Az ügyész az Alaptörvény 29. cikk (6) bekezdésében és az e törvény 44. § (1) bekezdésében meghatározott összeférhetetlenségi okot legkésőbb a kinevezésekor (megválasztásakor), a 45. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott összeférhetetlenségi okot pedig a kinevezéstől (megválasztásától) számított tizenöt napon belül köteles megszüntetni. Ennek megtörténtéig az ügyész a tisztségéből eredő jogkörét nem gyakorolhatja.

(3) Ha az ügyész a (2) bekezdésben írt kötelezettségének az előírt ideig nem tesz eleget, vagy tisztsége gyakorlása során vele szemben összeférhetetlenségi ok merül fel

a) a legfőbb ügyész esetében a köztársasági elnök,

b) a többi ügyész esetében pedig a legfőbb ügyész - az ügyészi tanács előzetes véleményét kikérve - állapítja meg az összeférhetetlenséget.

(4) Ha az ügyész az eljárás ideje alatt a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot megszünteti, az összeférhetetlenség megállapítását mellőzni lehet.

(6) Az ügyészségi szolgálati viszony a (3) és (5) bekezdésben meghatározott esetben az összeférhetetlenség megállapításának napjával szűnik meg.”

 

A fentiekben idézett szabályok érvényesülésének vizsgálatáról azonban nincs tudomásom, s szerény ismereteim szerint e tényekkel az oknyomozó sajtó sem foglalkozott. Vajon miért, nem? Pedig álláspontom az, hogy az összeférhetetlenség esete nagyon is fennáll/hat, ráadásul egy ügyésznek nem csupán jogilag, de erkölcsileg is „feddhetetlen tisztaságúnak” kell lennie, sőt, ezen felül, még annak is kell látszania! Persze az olvasók, az állampolgárok hiteles tájékoztatása végett arról sem ártott volna a médiának az érintett személynél tudakozódni, vajon mi visz rá egy legfőbb ügyészt arra, hogy egyetemi professzorként/oktatóként, illetve a felsőoktatás szervezeti egység/tanszék vezetőjeként függőségi, avagy az egyetem egyéb más szervezeteivel (például, a tanulmányi hivatallal, stb.) „szívességi” viszonyba kerülve, a közvélemény előtt ügyészként kikezdhető legyen? Hacsak az illető személy az egészet nem „kényszerből”, előre menekülése céljából cselekszi/cselekedte? Pedig a legfőbb ügyészi ciklusból még egy bizonyos idő hátra van, hacsak az illető nem tud, sejt olyan lehetőséget, amely veszélyezteti a még hátra lévő idő kitöltését? Egyszerű állampolgárként, jó lett volna erről is többet megtudni? Habár teljesen mindegy, hiszen a jogászi – jogalkotói, jogalkalmazói – rendi hatalom a meglévő jogszabályi rendelkezéseket előbb vagy utóbb amúgy is képes addig csűri-csavarni, míg annak eredményeként a jogi „igazság” egyensúlya akként nem billen vízszintbe, ahogy azt a hatalom akarja, vagy kívánja. Ha pedig a számára kedvező egyensúlyi állapot végképp nem állna össze, úgy még mindig a rendelkezésére áll a jogalkotói hatalom produktuma, a jogi norma: amelyet akár visszamenőleges hatállyal is meg lehet alkotni!? 

 

A másik, általam hallott problémán – miszerint az ügyészek szolgálati jogviszonya alapján járó illetményösszeg olyan csekélyke értékű, amelyből egy ügyész tisztességesen, családjával együtt, ügyészhez illő életszínvonalon nem képes megélni, ezért gyakorta kénytelen némi illetmény-kiegészítés után nézni – van lehetőségem valamelyest segíteni. Javaslom, a Legfőbb Ügyészség közreműködése segítségével mi, állampolgárok hozzunk létre egy olyan civil-alapot, amelynek forrása látható adományokból tevődne össze, és amelynek összegyűlt tartalma évenként egy meghatározott napon (nevezetesen: Ügyészek Napja) a széles nyilvánosság mellett kerülne elosztásra, az arra érdemes ügyészek között. Ennek megvalósításához - ezennel mellékletként - csatolom a nyugdíjasként kapott Erzsébet utalványom 10.000-Ft összegét, majd - a javasolt alap létrejöttét követően - mindennek gyarapítása végett a jövőben, szerény-összegű havi nyugdíjam 10%-át is felajánlom.

 

Budapest, 2017. december 24.


*A jelen írással majdnem azonos tartalmú levelet - a Melléklettel együtt - Prof. Dr. habil. Polt Péter egyetemi tanár legfőbb ügyész úrnak – a Legfőbb Ügyészség levelezési címére, 1372 Budapest, Pf. 438 – postai úton küldtem meg.


Melléklet: 

 

6 db - 2x1.000 és 4x2.000-Ft értékű -

Erzsébet utalvány

 

(számuk: 161001 1865758842 1582; 161001 1865758843 5387; 162001 1865758844 1035;

162001 1865758845 0217; 162001 1865758846 7166; 162001 1865758847 2235)