Fogarasi József

„Miénk a pálya”… valóban azt hiszitek, aki „KÖZÉTEK” tartozik, annak mindent szabad?

 


Nagy nap volt a mai, legalább is, ami a - 2008. év Pünkösd hétfőjén a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán átadott és megszentelt Reformáció-emlékpark mellé épült - Fasori Evangélikus Gimnázium, de inkább templomának életét illeti.

 

 

 

                       

 

 

E nap délutánjának közepén, az amúgy - békés életet élő templom előtti, aszfalttal borított - a szokásos hétköznapi méretűnél jóval nagyobbra tervezett és kivitelezett járdát,

 

 

                   

 

 

egy piroslóan fénylő, gyönyörű tisztaságúra kisuvikszolt nagyméretű tűzoltókocsi és a „katasztrófavédelem” - felirattal ellátott, annak - egyik vezér-személygépkocsija foglalta el, méghozzá a legidétlenebb módú beállásban, akadályozva ezzel az egyébként nem jelentős gyalogos-, és sétálóforgalmat.

 

Nem ismerem a vonatkozó előírások részleteit, de abban biztos vagyok, tűz vagy katasztrófa hiányában e cél-kocsiknak, nem lenne szabad a járdát - felállva rá - elfoglalni és e módon az arra haladókat - útirányukat korlátozva - kényszeríteni, hogy továbbhaladásukat a járda helyett a belső – az ott közlekedő gépkocsik miatt azonban baleset-veszélyesebb – szerviz-úton folytassák.

 

De hát a mai délután különleges alkalom volt egy fiatal pár számára. A templomban – a násznépi gyülekezet előtt – örök hűséget esküdtek egymásnak. A szertartás végén érkeztem a templom előtti járdaszigetre. Csak úgy özönlött a templomkapun át a járdára, az ifjúpárnak gratulálni akaró tömeg. Már későn kaptam észbe és így, akaratom ellenére – korpaként – én is a tömeg közé keveredtem. Toltuk, löktük, gyúrtuk egymást azzal a különbséggel, hogy míg én a tömegből szabadulni szerettem volna, addig a többség a fiatal pár nyakába akart borulni. Bocsánat, bocsánat mondogattam félhangosan, s próbáltam a tömeg szorításából kikerülni. Nem sikerült. Egy rossz-arcú, tagbaszakadt, mélynövésű, de óriástestű ember az utamat állta és ellentmondást nem tűrő arroganciával közölte: „most én következem” és szinte szó szerint arrébb-tett, pedig én sem vagyok ma már egy szilfid ember.

 

Valami gorombát akartam e birkózó alkatú „úriembernek” mondani és ekkor csoda történt, mégis csak van Isten gondoltam magamban, hiszen az előttem álló, szúrós tekintettel a szemembe néző - már ez sem semmi teljesítményű - emberarcban a FIDESZ-KDNP–Polgári Párt egyik emblematikus, megmondó, ha kell, ha nem folyamatosan Sorosozó, általam ez eddig azonban csak a televízió képernyőjén látott emberének fizimiskáját véltem felfedezni. Felfokozott „lelkesedésemben” majdnem kezet is fogtam vele, hiszen a tömegben – rajtam kívül – mindenki személyesen is – amúgy uram-bátyám módon – ismerte a másikat. Körbenézve a gyülekezeten, sok, ismerősnek tűnt, vagy valahol már látott, katasztrófavédelmes tekintettel is találkoztam. Kerestem a rezzenéstelen arcú, kardot nyelt fő-vakondot, de nem láttam, biztosan elbújt, vagy a határt szemlélve kémleli az ott bujkáló „vakondokokat”, nehogy letelepedési-állampolgársági kötvény nélkül egy is átbújhasson a kínai nagy-fal alatt?

 

Ennyi katasztrófaelhárítót együtt-látva eszembe jutott egyik - általam már igen sokszor körbejárt - meditációs őrültségem eredménye: a magyar ember a józan ész szempontjából szinte állandóan és folyamatosan fordítva van bekötve. Mi ugyanis a katasztrófát védjük, de ahhoz, hogy ezt az oktondi műveletet tehessük, a katasztrófának be kell következnie, ezért mi, egyenesen kívánjuk sőt, akarjuk a katasztrófát!? Pedig hát nem egészségesebb és ésszerűbb gondolkodást tükrözne, ha a katasztrófát nem védenénk, hanem inkább a megelőzésére törekednénk!? Azaz, e szervezet a „katasztrófavédelem” helyett miért ne viselhetné inkább a „katasztrófa-megelőzés” nevet?!

 

E gondolatok kíséretében, áttörve magam a házasságkötéshez gratuláló embersereg védfalán, utamat az ’56-ososk tere és emlékmű felé vettem, majd elsétáltam a Hősök teréig. Itt aztán egyetlen nap leforgása alatt alig egy órányi idő elteltét követően ért a második „bódulat”, de nem az extra meleg miatt! A magyar hősök emlékműve előtti - járműközlekedés célját szolgáló utolsó, jobboldali - útszakaszt határoló záróvonalat átlépve, elakadást jelző villogással, szabályszegő módon vesztegelt (várakozott) az emléktér területén - a korábban a templom előtti aszfalt-járdán „tétlenparkolású” szenvedésre késztetett - „katasztrófavédelem” felirattal ellátott személygépkocsi - nehezítve ezzel a sávban jogszerűen közlekedők folyamatos haladását - csupán attól a jótéteménytől vezérelten, hogy biztosítsa a háta mögötti zavartalan felsorakozást a gépkocsival érkező/továbbközlekedő násznép számára.