Fogarasi József

3:0 – Hogyan? Nem a mi javunkra? Mondtam! SOKKAL TÖBB STADIONRA VAN SZÜKSÉGÜNK! (folytatás)

2017. március 31. péntek

 

Ilyesmire azonban nem került sor, és még csak gyászba sem borult Magyarország. Ellenben ismét felülmúlta önmagát a - központból rikácsolva sugárzott és vezényelt - sportnagyhatalmi demagógideológia: „Ez csupán egy főpróba volt, az igazi cél a 2018. évi oroszországi VB-re való kijutás és dobogós szereplés”. Ennyit a realitásról, megint vak álmokat kergetünk, hatalmas összegeket felemésztve és elvesztegetve! A „fiúk” franciaországi hazaérkezésének és itthoni fogattatásának hangulata és külsőségei is a „HURRÁ OPTIMIZMUST” ontották és sugározták mindenfelé. Kár, hogy csak kevesen olvasták és ismerik, illetve emlékeznek, az 1954-es VB-ről hazaérkező un. „Aranycsapat” fogadtatásának körülményeire és külsőségeire, annak ellenére, hogy még ma - több mint 60 év elteltével - is az egész magyar sport és foci ebből az „Aranycsapat-legendából” él és táplálkozik! Pedig még ma is érdemes lenne – nem csupán patikamérlegen – az első „Aranycsapat” VB ezüstérmének és a „születendő második aranycsapat” - a nyolcad döntőbe kerülés reménye nélkül 4:0-lás ruhával - az Eb versengésben pontot sem elérő helyezés „érmének” értékét legalább a tőzsde világpiaci értékbecslése alapján összemérni. Az ’54-es csapatnak, eredménye miatt még ma sem kellene a szégyentől bujdokolnia! Annak idején pedig micsoda káprázatos győzelmi sorozat juttatta őket a világ-ranglista második helyére, míg a mostaniak legfeljebb csak azzal domboríthatnak, hogy 44 év után végre ismét sikerült az Eb-re kijutniuk! És mégis - 2016. június 27-én - micsoda – nem tudni kik által, milyen pénzügyi forrásból és mekkora összeget kitevő – pazar és érdemen felüli fogadtatásban részesültek idehaza, ráadásul a repülőtéren szivárványszínű ünnepi vízsugár várta a gépüket.

 

Fotók: Jóri András, Galántai Judit - BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A fővárosban pedig állam- és kormányfőknek kijáró rendőrségi motoros-egység felvezetése mellett (1. kép)* érkezhettek a Hősök terére, ahol hatalmas taps közepette, egyenként és név szerint szólították őket a több tízezres tömeg által körbevett „színpadra”, amelyen valamennyien – pályán kívül is – előadhatták magukat.

 

Forrás: MTI/Ruzsa István

Különösen Dzsudzsák Balázs csapatkapitány beszédétől hatódott meg és érzékenyült el könnyes szemmel szinte az egész ország: „A felkészülés nagyon jól sikerült. Minden meccset szerettünk volna élvezni az Eb-n, nagy ajándék volt nekünk, hogy kijutottunk az Eb-re. … Nélkületek biztos, hogy nem sikerült volna. Rengeteg pozitív energiát kaptunk tőletek. … Nagyon remélem, hogy büszkék vagytok ránk, és azt kaptátok, amit vártatok. Nem lehetünk elég hálásak azért, hogy ilyen katarzist okoztatok nekünk. Nagyon sajnáljuk, hogy a támadófutballunk lett a vesztünk a belgák ellen. … Még fel sem fogjuk, hogy mi történik, hogy mennyien szerették meg a focit, hogy mit hajtottunk végre. … Nagyon reméljük, hogy ez a pozitív energia kihat az egész országra, és mostantól minden napunk ilyen lesz. … Örülünk annak, hogy a futballunkkal sikerült összekovácsolnunk ezt a nemzetet. Magyarország a legnagyobb ország lett.”**

Nem tudom miért, de nekem e beszédtől borsódzott a hátam (meg annak közepe): hiszen én is szerettem volna élvezni a fiúk minden meccsét, de ez mégsem sikerült maradéktalanul, és itt nem csupán a belgák elleni csúfos kudarcra gondolok … a fiuknak valóban nagy ajándék volt, hogy végre kijuthattak az Eb-re … nekünk, szurkolóknak, no meg adófizető polgároknak ez a kudarcos ajándék azonban igen sokba került … nélkülünk valóban nem jutottak volna ki, már csak az anyagiak miatt sem … hogy mindez pénzben kifejezve, vajon mennyibe is kerülhetett a nemzetnek … azt a csapat iránti szemérmesség miatt talán sosem fogjuk megtudni … azt viszont sajnáltam, hogy kimaradt a beszédből az egyháztól kapott közvetlen pozitív energia iránti köszönet, ez hálátlanság … pedig sokat imádkoztak értük … hogy büszkék vagyunk-e rájuk, én nem feltétlen, „remélem … azt kaptátok, amit vártatok” … NEM, ÉN BIZTOSAN NEM, ÉN TÖBBET VÁRTAM … TŐLETEK … de hát csak ennyire futotta általatok (így közvetlenül, tegeződve) … igaz nem tudom, később futja-e még, legalább ennyire … „hogy ez a pozitív energia kihat az egész országra, és mostantól minden napunk ilyen lesz.” … erre azok tudnának őszintén válaszolni, akik a sátoros ünnepek alkalmával egy tál meleg ételért kígyózó sorokban állnak naphosszat … hónapokig egészségügyi várólistán vannak … akiket a kilakoltatási moratórium vége miatt éppen most lakoltatnak ki … akiknek nincs munkahelyük … illetve akiknek reményük sincs e társadalomban legalább a „polgári” rangsorba emelkedniük … akik meg úgy látják, hogy „… a futballotokkal sikerült volna összekovácsolnotok ezt a nemzetet" … és ettől a tettől "… Magyarország a legnagyobb ország lett.” … annak javaslom, mielőbb menjen szemorvoshoz!

Bernd Storck szövetségi kapitány azért ehhez a pátoszhoz képest visszafogottabban szónokolt – igaz az ő testében „csak” német szív dobog, német ésszel gondolkodik, német mentalitással dolgozik – „Nagyon köszönjük ezt a támogatást … de azt is köszönöm, hogy a selejtezőkön támogattatok bennünket. … Ez a csapat mögöttem a jövő csapata. Most egy újabb feladat vár ránk, … a világbajnoki selejtezők … .”*** Ez így igaz, de ez az újabb akadály ezzel az Eb teljesítménnyel aligha lesz megléphető!

E színházias örömujjongás és olvadozás közepette ismét eszembe jutottak az „Aranycsapat” fogadtatásának körülményeiről olvasott, hallott „legendák”: az Aranycsapatot hazahozó ezüstvonat a Keleti helyett a tatai pályaudvaron landolt, mivel a Keletiben a várakozó „tömeg” nem virágcsokorral és babérkoszorúkkal a kezükben várakoztak rájuk. Munkáskezüket a kudarc miatti elkeseredettség ökölbe szorította, szájuk pedig szitkok elhagyására készült. Ennek következtében a színházi fogadtatás és a név szerinti színpadra szólítás jelenetei elmaradtak. Viszont a párt és a kormány nevében Rákosi Mátyás, Tatán „ünnepi vacsorával” fogadta a fiúkat és biztosította őket, hogy a vereségnek nem lesznek következményei. (Voltak, akik ekkor kezdtek rettegni.) Majd a vacsora végeztével mindegyiküket biztonsági kíséret mellett személy-gépkocsikkal lakhelyükre szállították. Ahol nem esett bántódásuk?

Arról viszont nincs tudomásom, hogy a Hősök téri fogadást követően a - franciaországi Eb -ről - hazaérkezett „aranyfiú-utódok” kaptak-e vacsorát, s amennyiben igen, úgy azt hol fogyaszthatták el és a vacsorán részt vett-e az államfő, avagy a miniszterelnök-pártelnök, s tőlük kaptak-e biztosítékot arra nézve, miszerint „vereségüknek nem lesznek következményei” majd személy-gépkocsikkal lakhelyükre szállították volna őket?

Mindez a - fiúk által produkált eredménnyel nem kvadráló ünnepi - felhajtás azonban már nem sokáig foglalkoztathatta az ország sportsikerekre kiéhezett/kiéheztetett lakosságát, hiszen vészes gyorsasággal közeledett az újabb nemzeti sportbravúr lehetőségének – a XXXI. nyári olimpiai játékok (2016. augusztus 5-21.) – ideje, amelyre a társadalom hatalom általi beetetése, szinte - lélegzetvételnyi időt sem hagyva a lakosságnak az említett futballkudarc/bravúr egyéni baráti körökben történő mérlegre-tételére és objektív értékelésére - azonnal megkezdődött. Kezdetét vette a várható aranyeső számmisztikai latolgatása. Az óvatosabbak beérték volna 6 aranyéremmel is, a vérmesebbek azonban magasabbra tették a mércét és 10-12-vel számoltak. A licitálásba az írott sajtó is besegített, különösen az elektronikus média volt az, amely a „lódításban” nem ismert határokat, de a központi intenciók alapján fenn- és ébren kellett tartani a magyar társadalom realitást nem ismerő sporthitét és elvakultságát. Sport-nagyhatalom leszünk, s ezt a riói olimpia fogja a legpregnánsabban igazolni, amely játékokon a világ legjobbjait fogjuk megverni, illetve magunk mögé utasítani, hangzott mindennap mindenhonnan a sehova sem vezető népbutító, központilag irányított propaganda. El kellett érni, hogy az olimpia kezdetére, földrajzilag a teljes Kárpát-medence, majd az egész világ magyarsága olimpiai „aranylázban égve” - feledve életének kilátástalanságát és sikertelenségét, továbbá hétköznapjainak anyagi gondjait - semmi mással ne foglalkozzon, mint az éremtábla várható eredményével - a nálunknál jóval népesebb és gazdagabb országok várható megelőzésével - és a nekünk kijáró dicsőség bezsebelésével. Szükség is volt e hortobágyi délibábra, hiszen a – meg nem kérdezett – magyar társadalom torkán le kellett nyomni a hatalom által bevállalt 2017-es vizes VB, a 2024-es olimpia és egy várható foci VB pályázati, majd megrendezésének - egyre hatalmasabbra dagadó - több tízmilliárdra rúgó, általuk viselendő költségének tényét.

Hogy a hatalom és az általa elbódított nép mire is alapozta a józan realitást messze meghaladó aranyérmek darabszámát? Hát az eddig hagyományosan magyar győzelmeket hozó két vizes - az úszás és a kajak-kenu - sportág női-férfi számaira, no meg a férfi vízilabdacsapatra. Kalkulációjuk szerint az úszásnak 5-7, a kajak-kenunak 4-6 aranyérem dukált, a férfi vízilabdacsapat is aranyérmet ér és még innen-onnan is csurran-cseppen(het) egy-két-három aranyérem, amelyek összeszámlálásából simán kijön az ország vezetői által előzetesen betervezett és a magyar szívektől elvárt 10-12 aranyérem!? Ezzel szemben az érzelmek elvakultságától lecsupaszított puszta tények előzetesen is mást tükröztek: a férfi vízilabdacsapat hullámvölgyben volt és már az olimpia kezdetekor látszott, hogy szereplésükből legfeljebb csak az istenek együttes összefogása esetén születhet aranyérem; a két vizes sportágat pedig belső feszültsége miatti megosztottsága, az elavult és a modernebb felkészülési módszerek követőinek egymásnak feszülése, a sportág vezető csúcsait – matuzsálemi hosszúságú ideje – uraló dogmatikusok megújulásra nem képes hozzáállása tette látható módon önpusztítóvá. Más, korábban eredményes sportágakban – ökölvívás, súlyemelés, birkózás, atlétika, öttusa, torna – viszont legfeljebb az ostobábbja bizakodhatott aranyéremben.

Az olimpia első napjai még csak-csak igazolták a magyar nemzet hurráoptimizmusát, egymásután mindjárt négy aranyérem is született, Szász Emesének (1) és Hosszú Katinkának (3) köszönhetően. Ennek eredményeként, a nemzet vezetőin eluralkodó „önkívületi” állapot gerjesztésében és vírusként való terjesztésében a - valóságot már régóta nélkülöző - sajtó, erőn felül vállalt szerepkörben önmaga előtt is tetszelegve zászlóvivői feladatra vállalkozott. Ostobábbnál ostobább szalagcímeinek – „Magyarország a riói olimpia első teljes versenynapján már az éremtáblázat második helyét foglalja el …” „Magyarország aranyérmeinek számával - megelőzve az Egyesült Államokat - Ausztrália mögött a második helyen áll …!” stb. – köszönhetően, a funkcionálisan félanalfabéta magyarság egy része válogatás nélkül, nagykanállal, éhgyomorra kajolta a számára értelmezhetetlen – szenzációnak szánt, hatáskeltően megfogalmazott – szalagcímek mögött meghúzódó hírtartalmakat. Az olimpia után, a valóság miatti „kijózanodás” azonban szánalmasan borzasztóra sikeredett, bár ezt a fajta minősítést, az olimpiát követően – és az óta sem – senki nem írta le és mások előtt - még önmagának - is csak kevesen vallották meg. Nem csupán a remélt aranyérmek számának 8-ra zsugorodása, mint inkább e nyolc arany összetétele miatt. Hiszen ebből a nyolcból 6 arany egyéni számokban született (3 az úszásban, 2 a vívásban és 1 a kajak-kenu sportágban), ráadásul az úszásban mind a három aranyérem Hosszú Katinka nevéhez fűződött. A „csapatok” által elnyert kettő aranyban (kajak-2, kajak-4) pedig csapattagként a kajak egyéniben aranyérmes Kozák Danuta is részt vett. De hát hol maradt a férfi vízilabda és a többi csapatsportág, kérdezhetnénk csalódottan? Az egyetlen szívet melengető tényvalóság, miszerint a riói 8 aranyból 7 (87.5%) a „gyöngébbik” nem dicsőségét hirdeti. Persze mindez a melengető érzés csupán a nem keresztény és nem katolikus magyar szívű emberek sajátja. Ők ugyanis – keresztény-demokrata és katolikus szívvel rendelkező magyar testvéreikkel ellentétben – őszintén szeretnék, ha a nők a férfiakhoz képest azonos arányban lennének jelen a regnáló hatalom politikai (állami-, önkormányzati és társadalmi) szervezeteiben; asszonyaikat szombaton, vasárnap és ünnepnapokon pedig nem akarják hazazavarni a konyhába a főzőkanál és a háztartási gépek mellé; továbbá, automata szülőgépnek sem tekintik őket!

A kettős mérce szerint (a hatalom sikerként, a társadalom nagy része kudarcként) értékelt riói szereplésünk mérlege alapján a józanul gondolkodó emberek azonban joggal képzelték: a kormányzat a sportban viselt és diktált töretlen optimizmusát és propaganda-hadjáratát jelentős mértékben visszafogva - a tények ismeretében - alapvető változásokat eszközöl a sport állami irányítása és finanszírozása terén. Ráadásul a sporttörvény módosítása körüli mendemondák mindezt a várakozást nem is cáfolták. Sokan reménykedtek abban, hogy a magyar sport olimpiai kudarcáért felelős MOB és egyes szakági szervezeteinél még a módosított sporttörvény hatálybalépését megelőzően - a 2016-os évben - jelentős mértékű strukturális és személyi megújulásra kerül sor (az adott sportág és a közvélemény nyomásának megfelelően). Legalábbis a belső - a sportolók és egyes partvonalon kívülre szorult vezetők - ellentéteitől forrongó – a 2017-es vizes VB rendezésére készülő – Magyar Úszó Szövetség esetében. Bár az olimpiai aranyak száma tekintetében a két kiemelten nagyreményű, de idehaza túldimenzionált – inkább csak a múlt sikereiből élő, mint a jövő felé tekintő – sportágban, a kajak-kenu és az úszószövetség esetében ugyan történtek személycserék, mindez azonban csupán a legfelsőbb vezetői körre és ott is csak a – funkcióját örök idők óta betöltő – két „őskövület” székére kiterjedően. Mégpedig úgy, hogy a távozók legfeljebb oldallépésre „kényszerültek”, amelynek következtében meghatározó szerepük és befolyásuk - az adott sportágat tekintve - továbbra is megmaradt. A változások során azonban a vezető testületekben - a korábbiakhoz képest - nem emelkedett az adott sportágban tevékenykedő aktív sportolók száma, de a női nemet képviselőké sem. Annak ellenére, hogy a fentiekben ismertetett mini-statisztika szerint aranyérmeseink között a nők aránya 87.5%-ot, míg a férfiaké csupán 12,5%-ot képviselt! Mindebből úgy tűnik, minálunk a nők a valóságban nem csupán a politikai és az állami vezetés terén szorulnak a férfiak mögé, de a sportvezetés teljes területén is megkülönböztetett hátrányt „élveznek”. Eközben viszont alig csitult a két szövetség háza táján – Kati néni és a módszereit kritizálók, valamint Hosszú Katinka és Gyárfás Tamás között – dúló, változásokat és áldozatokat „követelők” állóháborújának harci zaja.

Úgy tűnt, kezd elhomályosulni a magyar sport világhatalmi hegemóniájáról felrajzolt kormányzati jövőkép. Az ellenzék (ha volt/van ilyen) ebben a homályosító akcióban azonban szinte semmi említésre méltót nem lépett. Az volt a benyomása az egyszerű embernek, mintha az egész „másik oldal” az olimpiai eseményeket követően – dolgát jól végezve – szabadságra ment volna. Részükről a riói olimpia negatív értékelésének részeként, miszerint - talán - meg kellene fontolni a 2024-es olimpiai pályázatunk felfüggesztését, esetleg visszavonását, el sem hangzott. Politikusaiban az sem merült fel, miszerint a riói tények alapján „egyszemélyessé” vált úszó élsportunkra - az ország elszegényedésére, költségvetése kímélésére - figyelemmel legalább el kellene gondolkodnunk az eredetileg 2021-re tervezett, de a mexikói Guadalajara visszalépése miatt átvállalt 2017-es vizes VB megrendezésének visszamondásán. Amelynek 2015-ös indulásakor bevállalt – Gyárfás Tamás márciusi nyilatkozata szerinti 85 millió dollárra (akkori árfolyamon 24,7 milliárd forint) becsült – teljes költségének összege, már a 100 milliárdhoz közelít, és még nem tartunk a munkák végén!

A lakosság soraiban - különösen értelmiségi körökben - mindez a kockázattal járó kormányzati felelőtlenség azonban már kezdett beszédtémává, morgolódássá, néhol zúgolódássá válni. A baloldali pártok mindebből szinte semmit nem vettek észre és semmit nem éreztek meg. Még mindig csak önmagukkal, valamint egymással voltak elfoglalva, értelmetlen előválasztásokról és kilátástalan összefogásról vitatkozva. Az MSZP bedugott fülekkel és bekötött szemekkel saját miniszterelnök-jelöltjének keresésével volt elfoglalva. Semmire nem emlékezve és tanulva a nemrég-múltból: képviselő-választáson utoljára meggyőző fölénnyel akkor nyertek, amikor a párt hivatalos miniszterelnök-jelölttel nem is rendelkezett [nem beszélve arról a tényről, miszerint ezt a pártok által kreált „viszketegségi titulust” egyetlen alkotmányos jogszabály sem ismeri (még az Alaptörvény sem)]!

A kialakulófélben lévő negatív hangulatra azonban a kormány még mindig képes volt egy rekontrát találni. Ismét elővették a szerveződő „aranycsapat” kártyát, amellyel – két vasat egy tűzben izzítva – a 2024-es olimpiai „álmu(n)kat” is igyekeztek életben tartani. Óriási - győzelmi - hangulatkeltési kampányba kezdtek a „fiúk” 2018-as oroszországi VB-re való kijutása selejtezőmérkőzéseit megelőző hetekben. Ezzel a húzásukkal őszre, mire a mérkőzések megkezdődtek, a lakosságot – rászedve és megetetve – ismét sikerült reményteli hangulatmámorba ringatniuk. Eleinte - az Eb-hez hasonlóan - a sikerek sem maradtak el, igazolva mintegy a fiúkba vetett kormányzati és társadalmi bizalom jogosságát és megérdemeltségét: szeptember 6-án Feröer-szigetek – Magyarország 0:0; majd október elején Magyarország – Svájc (idehaza, hideg-zuhanyként) 2:3; nem sokkal később javítottunk, idegenben vertük Lettországot 2:0-ra; végezetül az év utolsó selejtező mérkőzésén az itthon fogadott Andorrát leptük meg 4:0-ra. Mindennek ellenére az év zárása mégsem sikeredett fényesre: november 15-én a Groupama Arénában a svédektől barátságos mérkőzésen simán kikaptunk 0:2-re!

Ez időtájt viszont már érződött a lakosság körében egy sajátos hangulatváltás és tudatos szembehelyezkedés a kormányzat sportideológiájával szemben. Egyre többen merték feltenni a kérdést: kinek a megkérdezésével és igenlő támogatásával vállalta át, illetve nyújtotta be a kormányzati és a fővárosi önkormányzati hatalom a 2017-es vizes VB megrendezésének ügyét, valamint a 2024-es nyári olimpiai játékokra történt jelentkezésünket? Ráadásul december elején a fővárosban egyre többen hallottak arról a fiatalokból álló, spontán szerveződő civil mozgalmi csoportról, amely nyíltan meg merte kérdőjelezni a hatalomnak azt a kiváltságát, amelynek eredményeként a lakosság megkérdezése nélkül joga lenne/lett volna az adófizető polgárok terhére bármilyen pénzügyi kötelezettségvállalás mellett akármilyen sportvilágesemény (vizes VB, nyári olimpiai játékok, esetleg egy valamikori futball VB) megrendezésére jelentkeznie, avagy pályázatot benyújtania. És ezen időszak alatt vajon hol voltak az ellenzéki pártok, miért nem tudtak minderről és miért nem nyilatkoztak meg ezen ügyekben, kérdezhetnénk joggal? Jó dolgukban talán megérdemelt téli álmukat aludták és álmukban az államfő szeretetről szónokló - negédesen csöpögő szirupos - újévi köszöntőjének üzenetét szívták magukba szivacsként. Így aztán aligha juthatott el a tudatukig Deák Ferencnek, a haza bölcsének - az államfő által a kiegyezés méltó megemlékezése fontosságának felhívásaként tolmácsolt - üzenete: „Csak a munka fejti ki, csak az tartja fenn a testnek és léleknek erejét; csak munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve.”**** Az alvó ellenzéki pártokkal és pártkezdeményekkel ellentétben a kormányfő a deáki idézettnek megfelelve eközben szorgosan munkálkodott. Volt is rá szüksége, hiszen az említett mozgalom célkeresztjébe vette a regnáló hatalom álmai álma megvalósításának – a 2024. évi nyári olimpiai játékok megrendezésének – megakadályozását.

Akkurátus elhatározással döntötte el egy személyben: felajánlja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA), hogy szokásos „The Best” („A Legjobb”)

 

Forrás: FIFA, com

Díjátadó gáláját 2017 januárjában Zürich helyett Magyarországon, a felcsúti „szentélyben”, a Puskás Akadémia FC hétcsillagos - ♦♦♦♦♦♦♦ - nemzetközi szálloda „Pancho Aréna” aranytermében rendezze meg. Saját kezével már a meghívottak listáját is papírra vetette. A meghívottak mindegyikének – az akadémia költségén – névre szóló díszes meghívót is készíttetett, mindegyiket hamisíthatatlan sorszámmal ellátva, a 0001 sorszámút illendőségből és a házigazda jogán magának tartotta meg. Majd a FIFA-gála díjazottjaira - az év férfi játékosára; az év férfi edzőjére; az év női játékosára; az év női edzőjére; a Puskás-díj győztesére; a FIFA-szurkolói díjazottjára; a FIFA-fair play díjazottjára; a FIFA FIFPro év csapatára - tett személyi javaslatait egyben jóvá is hagyva a díjazottaknak szóló meghívókat is elkészítette. Mindebben sem jogi, sem erkölcsi kivetnivalót nem érzett, s nem is látott. Úgy gondolta, e nemes tettével nem csupán saját szerény álmait, de egyben az ország sport-nagyhatalommá, sőt sport-világhatalommá válását is szolgálva sikerül majd a FIFA-nál a lehető legközelebbi futball VB rendezési jogának elnyeréséhez vezető rögös utat kiegyengetnie, valamint egyfajta jó szándékú támogatást kicsikarnia a „fiúk” számára, az oroszországi VB-re történő biztos kijutásukhoz. A FIFA azonban nem akart - a „The Best” gála helyszínét Felcsútra helyezve - Magyarországra utazni. Ellentmondást nem tűrő döntése értelmében a gála helyszíne továbbra is Zürich maradt, időpontját pedig 2017. január 9-ére tűzte ki. Az eseményre a magyar miniszterelnök is kapott egy meghívót, melynek birtokában, érkezési sorrendben oda és a mellé a személy mellé ülhetett, akihez csak akart. Sportos helyezkedésének köszönhetően kettővel odébb a FIFA elnöke Gianni Infantino, míg közvetlen szomszédja Diego Maradona lett.

Fotó: M4 Sport

 

Fotó: Facebook

– Két pocakos öregfiú –

-          „Utálom a sor végét, lehet, hogy azért, mert kicsi vagyok?” Az egyetlen, ami vigasztal, a világ - mellettem lévő - egyik „legnagyobb” labdarúgója szemmel láthatóan még nálam is kisebb. Remélem, nem álmodom – sem üveggolyóként, sem tűzoltóként, sem katonaként látva – ezt az egész valóságot? Ugye mindenki felismeri? A földkerekség legfantasztikusabb játékosa ül, bár nem - a pályára küldésre várva - a kispadon, de azért szorosan és mellettem. Hogy hogyan ülhetett mellém? Én is focista vagyok kérem, és a focisták már messziről, szagról is felismerik egymást. A gondolkodásunk is közös. Mindketten messzire nézünk, ő előre a távoli jövőbe én pedig őt követve, a nyomában vagyok. Csapataink egymás ellen is játszottak, például 1978-ban akkor (is) ők nyertek, 2:1-re. Sajnos egymás ellen nem volt alkalmunk játszani, mindketten még túl fiatalok voltunk. Azonban Puskás nagy tisztelője. Megígérte, egyszer eljön a felcsúti Puskás Arénába is és támogatja VB rendezési álmomat, sőt a márciusi portugálok elleni VB selejtező mérkőzésen együtt fogunk szorítani a magyar fiúkért, a részemre biztosított VIP páholyban. Hát, kell ennél több …?

-          Vajon ki ez, az első érkező jogán mellém telepedett, nyakkendős úriember? Egyáltalán hogyan kerülhetett ide? Igaz, azt hallottam, helyezkedésben profi. De hát nem labdarúgó alkat. Nem hiszem, hogy ezzel a súlyfelesleggel kergetve a labdát, egynél többször végig tudná futni a pályát? Azt sem értem miért furakszik, hozzám, egyre közelebb és mit hadonászik folyton előttem azzal a készülékkel? Ja, hogy szelfizik? Felesleges, egy-két hónap múlva úgysem fog rá emlékezni senki? Én viszont bármikor felismerhető leszek és a nevemre is több millióan emlékeznek majd. Hogy Puskás ismerője, és a sportvilághatalmi címre törő egyik ország közvetlen vezetője? Nem tudom, hol is van Magyarország? Valahol távol, talán keletre? Hogy támogatom-e nagyra törekvő terveinek megvalósításában? Ha ennyire kitartóan akarja, hát rendezzen VB-t, támogatom őt, ha számít a szavam, valamit is? Bár előbb-utóbb azért úgyis felkér a FIFA, hogy legyek a „Legendák” program, népszerűsítő tagja (vezetője)! De remélem, most nem azért mosolyog, ilyen gyermeki öntelt elégedettséggel, mivel velem együtt szeretné átadni a FIFA-gála által díjazott Claudio Ranierinekaz év férfi edzője megtisztelő címet?

A kormányfő a díjátadó-ünnepség zavartalansága alatt azonban nyugtalanító híreket kapott, SMS-ben és e-mailen is. Miszerint idehaza a kormányt egyre többen és intenzíven támadják az átvállalt (XVII. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság) vizes VB rendezési költségeinek szédületes gyorsaságú és mértékű emelkedése miatt. Továbbá, a MUSZ közgyűlését követően sem csitulnak a - decemberben hivatalosan is lemondott Gyárfás helyére - megválasztott új elnök és a régi elnökség körüli hullámok. Többen is találgatva kérdezik, most akkor valójában ki is az, aki a MUSZ részéről a vizes VB rendezését illetően képviseleti jogosultságokkal rendelkezik és nevében esetleg felelősséggel viselt döntést hozhat? A régi vagy az új elnök? Célszerű lenne végre módosítani a korábbi, Gyárfás Tamást nevesítő, 2015-ös kormányhatározat 5.h) pontját - A Kormány a Bizottság tagjává nevezi ki, illetve kéri fel: h) Gyárfás Tamást a Magyar Úszószövetség elnökét, a Nemzetközi Úszószövetség alelnökét, - mégpedig sürgősen!● Ezzel egy időben a 2024-es olimpiaellenes civil mozgalom tevékenysége is látványosan felgyorsult, hatásaként egyre többen emlegetnek egy lehetséges aláírásgyűjtési akciót, majd annak eredményeként egy fővárosi/országos népszavazási kiírást! Megijedni azonban nem kell – egyelőre – hiszen nem a pártok ébredtek fel téli álmukból és kapcsoltak az ötödik sebességbe, csak egy civil mozgalom próbálkozik a szárnybontogatással, igaz többségük még egészen fiatal, politikai tapasztalattal sem rendelkeznek. Még!? Viszont nem árt figyelni rájuk.

Hazaérkezvén aztán nem győzte kapkodni a fejét a pártelnök-miniszterelnök, hol jobbra, hol meg balra. A 2016 novemberében mozgalomból civil szervezetként bejegyzett Momentum Egyesület 2017. január közepén - NOlimpia címmel kampányt hirdetve - aláírásgyűjtésbe kezdett egy helyi (budapesti) népszavazás kiírása végett, amelynek anyagi hátterét önkéntes pénzadományokból kívánta biztosítani. A népszavazáson feltenni kívánt kérdésük - „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?” - nem vallott fiatalkori naivitásról, dilettantizmusról, illetve „politikai járatlanságról”. Hiszen a feltett kérdés megválaszolóit, a főváros választójogú polgárait – miként minden eddigi választási kampány – valami, valakik ellen kívánta mozgósítani. Azaz, a szervezők tudatában voltak az itthon uralkodó játékszabályok tartalmával, miszerint egy pozitív előjelű (tartalmú) kérdéssel – például: „Támogatja-e Budapest Főváros Önkormányzatának a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?” – nem igazán rúghatnának labdába, s ragadhatnák magukhoz az impotens baloldali pártok helyett/mellett a politikacsinálás varázspálcáját! A vájt-fülek azonban ekkor már hallani kezdték a sikeres aláírásgyűjtést követő párttá szerveződés zöngéit, az új szelek jövetelének viharos zúgását.

A szervezők, a sikeres „halfogáshoz” szükséges minimális 138.000 fő aláíró helyett, összesen 266.151 főt „etettek be”. Ennyi aláírást adtak le ugyanis február 17-én a Fővárosi Választási Irodának. A szervező szervezetnek (pártnak) a polgárok sikeres „beetetése” mellett azonban a szétesőben lévő, regnáló hatalom birtokosait és holdudvarát is sikerült nem csupán megijesztenie, de kétségbe is ejtenie. Ennek tulajdonítható, hogy ezen ügy hatalmi birtokosai – a pártelnök-kormányfő, a MOB elnök, a főpolgármester – a 2024. évi olimpia megrendezésére irányuló pályázatot közös egyetértést kommunikálva, szinte azonnal visszavonták. Hivatkozva - mosolyt keltő - mindenféle előfeltételre, miszerint „Egy sikeres olimpiarendezés alapja kizárólag a politikai erők közötti minimális egyetértés.” Amely most hirtelen elillant, avagy ukk-mukk-fukk köddé vált? Vagy talán meg sem volt? Vajon a „politikai erők” a néppel, a választópolgárokkal e „játék” során miért nem számoltak, konzultáltak? Lehet, hogy az Önök sikertelensége ennek az „icipici” hiányosságnak az eredménye? S ez képezi az Önök szánalmas visszavonulásának egyetlen és valós okát?

Pedig „Tisztelt Uraim!” (a hölgyek azért hiányoznak a megszólításból, mivel e „játék” főszereplői nekik nem osztottak kártyát) a „játék” még nem ért végett, hiába tetszettek az ügy mögül álságos módon kihátrálni „a politikai erők közötti minimális egyetértés hiányára” történt hivatkozással! Az Önök törvényhozó hatalma által alkotott hatályos sarkalatos törvényi szabályok szerint e kérdés tekintetében ugyanis a népszavazási eljárást le kell folytatni és be kell fejezni (ha így jobban érthető muszáj lesz végig „játszani”)!

A vonatkozó eljárási rend értelmében (2013. évi CCXXXVIII. tv.) az aláírások ellenőrzésének eredményéről - az azt megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított nyolc napon belül - a helyi (a fővárosi) választási bizottság elnöke tájékoztatja a (fő)polgármestert, aki e tájékoztatást a kézhezvételt követő legközelebbi testületi ülésen bejelenti. E testület (a közgyűlés) a helyi népszavazás elrendeléséről a bejelentést követő harminc napon belül határozatban dönt, amely határozatot az önkormányzat hivatalos lapjában (illetve a helyben szokásos módon) közzé kell tenni. A helyi népszavazás elrendeléséről a (fő)polgármester tájékoztatja a helyi (fővárosi) választási bizottság elnökét. A testület (közgyűlés) helyi népszavazást elrendelő, valamint kötelezően elrendelendő helyi népszavazás elrendelését elutasító határozata ellen - a törvényszékhez/Kúriának címezve - felülvizsgálati kérelem terjeszthető elő, amelyet úgy kell benyújtani, hogy az, a határozat közzétételét követő tizenöt napon belül a helyi (fővárosi) választási bizottsághoz megérkezzen [azaz a kérelemnek legkésőbb a 15. napon már a fővárosi választási bizottságnál kell lennie (anyagi jogi határidő!)]. A helyi (fővárosi) választási bizottság a felülvizsgálati kérelmet a beérkezését követő öt napon belül megküldi az illetékes törvényszéknek/Kúriának. A helyi (fővárosi) választási bizottság elnöke pedig a felülvizsgálati kérelem benyújtásáról haladéktalanul tájékoztatja a (fő)polgármestert. A törvényszék/Kúria a határozat érdemében csak akkor folytat vizsgálatot, ha az aláírásgyűjtő ív hitelesítése és a helyi népszavazás elrendelése között a körülményekben olyan lényeges változás következett be, amelyet a kérdés hitelesítéséről, vagy az azzal szembeni felülvizsgálati kérelemről hozott döntés során a helyi (fővárosi) választási bizottság, illetve az 57. § szerinti eljárásban a törvényszék/Kúria nem vehetett figyelembe, és a döntést érdemben befolyásolhatja. A törvényszék/Kúria a felülvizsgálati kérelmet harminc napon belül bírálja el: a képviselő-testület (közgyűlés) határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és a képviselő-testületet (kögyűlést) új határozat meghozatalára kötelezi. (50-58.§, 61.§)

Ismeretem szerint itt azonban még, messze nem tartunk! E hatályos szabálytömeg felidézésének egyetlen célja csupán annak bemutatását szolgálta/ja, miszerint az az út, amelynek során a (fő)polgármester a helyi (a fővárosi) választási bizottság elnökétől kapott tájékoztatót a testületnek (közgyűlésnek) nem jelenti be, illetve a testület (a közgyűlés) a bejelentésről nem tárgyal, avagy nem hoz (elrendelő, vagy elrendelést elutasító) határozatot járhatatlan, mivel szándékos törvénysértést eredményezne. A törvény ugyanis csupán az általa előírt tényállás megvalósulása esetében biztosít a testület (a közgyűlés) döntésével szemben alkotmányos és tényleges bírósági jogorvoslatot (védelmet). Mindennek következtében az említett törvénnyel nyíltan szembeszegülő döntéshozatali eljárás, politikailag sem lenne vállalható. A jogalkotó azonban azt a fajta megoldást sem teszi lehetővé, sem a (fő)polgármester, sem a testület (közgyűlés) számára, hogy a népszavazás elrendeléséről a döntést, képzelt teljhatalmánál fogva negligálja, durvábban szólva elsumákolja! Azaz a népszavazással érintett „téma” meneküléses visszavonásával a "labdát", a népszavazási kérdést - a jogi procedúra elkerülése végett - „okafogyottságra” hivatkozva, az oldalvonalon kívülre helyezze. Illetve a népszavazási eljárás jogszabályi rendelkezéseit szándékosan félreértelmezve a „játékot” (számára) befejezettnek tekintve/nyilvánítva a labdát - „bedobással” többé - ne hozza játékba. Aminek következtében (mivel a „játék” okafogyottá vált) már nem lenne szükség a fővárosi választási bizottság elnöke által a (fő)polgármesternek adott tájékoztatónak a testület (közgyűlés) részére történő bejelentésére, illetve e bejelentésnek a testület (közgyűlés) általi – a bejelentést követő harminc napon belüli – tárgyalására és a határozat (döntés) meghozatalára. Az előbbiekben említett jogsértő patthelyzetek feloldásának zárba illeszthető lehetséges kulcsa egyrészről a törvényszék/Kúria - a határozat érdemében folytatandó vizsgálata formájában - másrészről - a sarkalatos törvény akár visszamenőleges hatállyal történő bemódosítása révén - a törvényalkotó kezében van! Ez utóbbi módszer gyakorlásában a regnáló hatalomnak, amúgy óriási rutinja és tapasztalata van!

Így hát a pályázatot közös egyetértésben ripsz-ropsz visszavonó három úriembernek - a pártelnök-kormányfőnek, a MOB elnökének, a főpolgármesternek - a törvényes megoldásra való törekvésük érdekében, egy József Attila idézettel üzennék: „Tudod, hogy nincs bocsánat,/hiába hát a bánat./Légy, ami lennél: férfi./A fű kinő utánad.”*****

Természetesen az említett eljárás érdemi lefolytatása - „taktikusan” - jogszabályszerűen is negligálható, amennyiben a népszavazás kitűzéséről hozandó testületi, majd jogorvoslati határozat jogerőre emelkedéséig nyitva álló lehetséges cselekvési időtartamot a hazai hatalmi erőknek a végsőkig - a NOB Limában 2017. szeptember 13-i kongresszusának a 2024. évi nyári játékok helyszínéről szóló kijelölő döntése meghozataláig és kihirdetéséig - sikerül elhúzniuk. Hiszen, ha az említett olimpia megrendezésének helyszínéül a NOB – pályázat hiányában – nem Budapestet jelöli ki, úgy már valóban már nem lenne értelme a helyi népszavazás elrendelésének és megtartásának. De a törvény ez esetben is törvény! Azaz, értelmében a helyi népszavazást jelenleg ez esetben is meg kellene tartani mindaddig, amíg a jogalkotó a hatályos törvényt az „okafogyottság” miatti kivétel passzusával nem módosítja, illetve ki nem egészíti! Az viszont már egy másik tényállás, ha az elrendelt helyi népszavazás eredményeként – bohócot és egyben hülyét is csinálva magunkból – a választópolgárok az olimpiai pályázat visszavonására irányuló kezdeményezést elutasítanák!

Mindemellett nem csupán a pályázat benyújtásáról, majd visszavonásáról, a „NÉPNEK” megkérdezése nélkül hozott hatalmi döntés miatt van szégyenkezni valónk. Érdemes lenne az olimpia rendezésére buzdító óriás plakátok kihelyezése és tartalmi megjelenítése kérdésein is elgondolkodnunk, nevezetesen: e plakátok kirekesztő és tisztességtelen voltán. Vajon az Alaptörvény hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló rendelkezése alapján, az olimpia rendezésének ellenzői, arányosan miért nem részesülhettek az arcukat is láttató óriásplakátokból? Továbbá, vajon a riói 8 aranyból egymaga 3-t is nyert Hosszú Katinka miért nem volt látható e plakátokon, illetve Kozák Danuta (2. kép) lelkiismeretileg hogyan (viselte) volt képes megbirkózni a kajak-2 és kajak-4-esben aranyérmet szerzett társai – Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina – óriásplakátbeli hiányával? Avagy csupán az egyéniben aranyat szerzett élsportolók – a már említetteken kívül: Szász Emese, Szilágyi Áron - 3. kép -) – részesülhettek az óriásplakátbeli kiváltságban és az érte járó ki tudja mekkora (csillagos ég) összegű díjazásból? Ez esetben viszont mit keres (pénzt, nem is keveset!) a kihelyezett plakátok között Dénes bácsi (4. kép) sziluettje, hiszen ő Rióban semmilyen fémet nem nyert? Hogy korábban nyert? Akkor viszont a többi, korábbi aranyérmes sportoló miért volt kihagyható a már említett óriásplakát bizniszből? Mert úgy, a költségvetésből e címen szétosztható összeg tovább osztódott volna? Ez is egy lehetséges válasz! De arra a nem kevésbé fontos kérdésre is kellene „érdemben” választ adni, miszerint más, tisztességes mesterszakmák és képviselői vajon miért nem tűnhetnek fel - legalább időnként - egy-egy ilyen óriásplakát-sorozaton, melynek következtében arcuk és szakmájuk reklámozásáért cserébe (talán) ők is részesülhetnének - a költségvetésből juttatandó - akármekkora összegű tiszteletdíjban?! 

 

De ha már a témánál vagyunk, akkor – ahogyan Grétsy László professzor úr mondaná – „Álljunk meg egy szóra”hiszen nagyon sokan nem értik, így joggal várnak magyarázatot: miért a sport az egyetlen olyan magyar tevékenység, amelynek feneketlen kútjába pártunk és kormányunk támogatásával és tudtával szinte számolatlanul ömlik a költségvetési forrás, ráadásul a megtérülés legkisebb reménye és az adófizetők megkérdezése nélkül. Pedig manapság a sport is ugyanolyan vállalkozásnak minősül (tekintendő), mint bármely más „tisztességes” emberi tevékenység. Ennek következtében vitán felüli az evidencia: aki vállalkozik valamire/valamiben annak (legalább) vállalkozása kezdetekor valamit, nem csupán illik, de muszáj is befektetnie: önmagán kívül, pénzt, paripát, fegyvert, méghozzá a befektetés megtérülése, de inkább gyümölcsözése reményében. És még így sem biztos a siker, a meggazdagodás. Mert mint hirdeti a fáma: eredmény nélkül nincs siker, siker hiányában pedig nincs gyarapodás, hisz jól tudjuk, csupán a pénz szül újabb pénzt! Ha mindez elmarad, jön a csőd, majd a teljes tönkremenés. Így hát jogos a felvetés: miért pont a sportolók és a belőlük élősködő siserahad lenne a kiváltságos kivétel e „szabály” alól? Miért csupán az ő derekukat övezi az elmerülést és vízbefúlást megakadályozó állami mentőöv?

 

Az orvos, a jogász, a zenész, a kőműves, az asztalos, a gépszerelő…, ha vállalkozásba kezd, saját pénzeszközeiből teszi: beruház és veszi meg a szükséges felszerelést, míg a sportoló e téren is legtöbbször csupán a markát tartja és követel (még jobb körülményeket). Így hát miért ne lehetne az olimpia is pénzdíjas játék, mint ahogyan létezik ilyen csoda más sportok esetében is: tenisz, ökölvívás stb.? A győztesek és esetleg a helyezést elértek pedig ebből az (állam, szervezetek, egyének, láss csodát a játékon induló sportolók által) „összedobott” pénzből részesülhetnének! És a többi? Azok, miként az eredménytelenül vállalkozók: tönkremennek és kezdhetnek mindent elölről, akár új tevékenységi forma után nézve. De a sport hobbiként is értelmezhető: ez esetben miért különb a sportoló hobbista a bélyeggyűjtőnél, a mélyvízbe-merülőnél, a galambásznál, az eget kémlelő csillagásznál, akik hobbijukért nem kapnak állami apanázst, de a tudósok, kutatók sem! Említettek ennek ellenére – piócaként – mégsem akaszkodnak a társadalom nyakába a jobb megélhetést és meggazdagodást biztosító „olimpia” rendezését - jól jövedelmező óriásplakátokról kiköszönve - igényelve. Ráadásul az olimpiai siker, dicsőség és az ezzel járó „kiváltság” is elsősorban az illető egyént „gazdagítja” és boldogítja, miként az adott vállalkozás sikere, a vállalkozót! A társadalom mindebből legfeljebb csupán a siker örömében osztozhat, hiszen ettől nem lesz jobb a lakosság nagy részének az életkörülménye és sajnos az ország sem lesz élhetőbb és szertehetőbb és itthon tartóbb sem!

 

Mindezen támadások lecsitítgatása, illetve visszaverése miatt (is) jól jött volna a kormányzó párt és vezére számára valahonnan, valamilyenfajta siker sztori, amellyel a népet kábítva, tovább lehetett volna érvelni és agitálni az ország és a magyarság világhatalomra teremtettsége mellett, általa feledtetve gazdasági fejlődésünk hiányát, az egészségügy minőségi színvonalának rohamos csökkenését, a szegénység és a nyomor térhódítását. A szóba jöhető két „sikerág” közül azonban a kultúrával a legutóbbi Oscar-díjas „Mindenki” filmalkotásunk kapcsán úgy, magyar módra, jól „elbántunk”: körülötte semmiféle kormánybiztosi hűhót nem csaptunk, alkotóit Kossuth-díjban nem részesítettük, nézettségi mutatóit naponta nem közöltük, úgy bántunk vele mintha nem is a mi kutyánk kölyke lett volna?

Így hát siker sztoriként továbbra is maradt, egyedüliként, az egyetlen feneketlen mélységűnek tűnő nemzeti tevékenységünk, a sport! Nem törődve a vizes VB-t ért kritikával, naponta emelkedő kiadásaival, labdarúgásunk Eb szereplésének negatívumaival, olimpiai teljesítményünk várakozáson aluli eredményével. Mindez a negatívumsorozat – gondoltuk – biztosan feledtethető lenne, amennyiben a fiúk a 2018-as VB következő selejtezőmérkőzésén a portugálok ellen legalább az Eb-hez hasonló eredménnyel szerepelnének, március 25-én. A társadalom számára a csodavarázsszer tehát ismét adva volt: arccal a fiúk felé! Ennek megfelelően a nemzeti propagandagépezet is beindult, még a csapból is a portugálok elleni felkészülés eseményeinek sajtó és média általi tudósítása folyt. Persze doppingígéret is volt: a „sportmágus” is ott lesz a VIP páholyban, ráadásul nem egyedül, a „The Best” („A Legjobb”) gálán elhangzottak szerint, Maradonával együtt! A keretbe került játékosoknak még az „Aranycsapat” emlékét őrző szegedi szoboralkotáshoz való kötelező zarándoklat is ki volt adva, az „aranycipők” által érintett „aranylabda” tapintásának és szerencsét hozó simogatásának műveletére is kiterjedően!

 

      

Hiába kérlelték e felkészülést segítő művelet elhagyását az óvatosabbak, valamint a babona terén hiszékenyebbek és jártasabbak, tekintettel a híresen rövid-életű Tiszavirág virágzására, amely eseménynek szoborba öntött változata az előbb említett „Aranycsapat” műalkotás közelében nyert elhelyezést.

     

A látogatási akciót követően úgy tűnt, a károgók bajsejtelme nem volt minden alap nélküli. Maradona kimentette magát a mérkőzésen való részvétel kötelezettsége alól, majd következett a „villámcsapás”. A szuggesztív erővel rendelkező mágus sem lesz ott a lisszaboni stadionban a portugálok elleni mérkőzésen, mivel Rómában, az Uniós-csúcson ezen a napon - (március 25.) az alapító szerződések 60. évfordulója alkalmából - az EU-s vezetők közös nyilatkozatot írnak alá. Az eseményen való személyes részvétel alól pedig – kérése ellenére – a magyar miniszterelnök sem kapott felmentést.

 

Orbán Viktor is aláírta a közös nyilatkozatot

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A magyar miniszterelnök azonban – szorongatott helyzetében – még Rómában, az Örök Városban is a vállán viselte a „fiúk” sorsát. Egyházi kapcsolatai segítsége révén Ferenc pápánál sikerült egy audienciát kieszközölnie, amelynek keretében – mint egy jó apa a gyermekeihez – távolmaradására tekintettel kérte Őszentsége imán keresztüli közbenjárását a csapat lelki nyugalma végett.

Pápai audiencia // Papal audience – Orbán Viktor Facebook-oldala

Mint ismert, a pápa isteni közbenjárása ellenére a „fiúk” (a szerveződő „második aranycsapat”) idegenben ugyan, de 3:0-s vereséget szenvedtek a portugáloktól, mégpedig különösebb ellenállás tanúsítása nélkül. A pápai ima, úgy tűnik, nem segített! Persze az is igaz, amit ma már a bigottakat leszámítva mindenki tud – vagy a lelke mélyén legalább sejt – a teljesítmény hiánya (gyengeségei) imával nem igen pótolhatók. Így, egyszerűen tudomásul kell vennünk, minden szégyenkezés nélkül: a futballban a mi „fiaink” jelenleg ennyire képesek. Szégyen vagy nem szégyen, ez a puszta tény és ebben az sem nyújt vigaszt minékünk, hogy vannak, akik még e teljesítmény nyújtására sem képesek. Hogy mindebből születtek-e tanulságok, nem tudom? Azaz nem biztos, hogy tudom, mivel attól is függ, hogy hol, kinél, mely körökben, és ha születtek, akkor azok időben mennyire lesznek tartósak vagy hatékonyak?

Vannak azonban, akik azt gondolják, hogy e kudarcsorozattól ébredezőben a magyar sport-álom, legalábbis a futballt illetően, bár számolgatni és centizgetni azért még mindig lehet, no meg reménykedni, hiszen mint tudjuk, a remény utoljára hal meg!

Mindezen reménysugár ellenére is a kormányzó hatalom őrületes sportmániája láttán és érezvén, az embernek az az érzése támad, mintha a Rákosi és az azt követő Kádár rendszer ideológiai eszmerendszerének valamilyen mutációja itt maradt vagy újraéledt volna? Amelyben a társadalmi cselekvés mozgatórugójának szerepét egy omladozó sportideológia tölti be. Regnáló hatalmunk is – a volt szocialista rendszer mintájára – a sosem-volt „Aranycsapat” sikereire nosztalgiázva építi és hirdeti saját eszmerendszerének (NER) homályos, ködbe vesző fölényét. De vajon kivel is szemben? A kapitalista világhoz, a sunyi soros-imperialistákhoz, esetleg „Brüsszelhez”, avagy csak úgy, öncélúan, mindenkihez mérten? Amelyben a mindenkivel szemben vívott harcunkban futballcsapatunk (a szerveződő második „aranycsapat”) és olimpiai versenyzőink győzelmei jelentik és biztosítják fölényünket? De vajon e győzelmek a csupán álmokra és hitre épülő illiberális rendszerünkben - a sportpropaganda és ideológia bizonytalan hozadékán és elillanó népszerűségi mutatóin felül - a gazdasági, tudományos, kulturális felemelkedéshez szükséges tényleges teljesítményt is képesek pótolni? Amelynek segítségével a társadalmi méreteket öltő szegénység és funkcionális analfabetizmus is csökkenthető? És mi lesz most, hogy olimpiai álmunk összeomlott?

Tévedni tetszenek! Az álmok sosem omlanak össze, egybetartja őket a hit! És jó, ha azzal is tisztában vagyunk, miszerint álmairól, azok keresztülviteléről, a tények ellenére sem mindenki mondott le. Kerül, amibe kerül!

Magyarország sportnemzet lesz!

Magyarország sportnagyhatalom lesz!

Magyarország sportvilághatalom lesz!

CSAK-AZÉRT IS!!

Az Isten mentsen meg bennünket mindettől a jótól és legyen irgalmas hozzánk!

(az írás eleje)

Budapest, 2017. március 31. 

*BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

**Brutális tömeg fogadta a magyar válogatottat a Hősök terén

***Brutális tömeg fogadta magyar válogatottat a Hősök terén

****Áder János: érdemes tanulnunk a kiegyezés korából

*****József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat

●E, konkrét személyre, névre szólóan – Gyárfás Tamás kihegyezve – alkotott norma később (2017.03.13.), a név elhagyásával - a MUSZ elnökének kihagyásával - csupán a funkció megemlítésére szorítkozva, módosult: „5. h) a Nemzetközi Úszószövetség magyar alelnökét”  [1079/2017. (III.13.) Korm. hat.]

Ui.: Ébresztő, emlékeztetőként! A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen - 2017.06.05-én a Groupama Arénában - 0-3-ra kapott ki Oroszországtól!

MÉG-TÖBB STADION KELL!?

 

Budapest, 2017. június 05.

 

 

Ui.: 2017. június 9. Andorra-Magyarország 1:0

 

Ezzel a katasztrofális és szégyenteljes vereséggel a 2018-as oroszországi VB kijutásról végleg lecsúsztunk!

(Emlékezzünk: 2016-ban a franciaországi Eb-ről a belgáktól elszenvedett 4:0-ás csúfos vereséggel hazaérkező "szerveződő második aranycsapatunkat" /Sicc!/ hogyan is fogadtuk Ferihegyen? Szivárványszínű kettős vízsugárral!? Közröhej! (Lásd a fenti kezdő képet.)

Ezek után megpróbálom - nyomdafestéket még elviselő módon - tolmácsolni a magyar társadalom nagyobbik felének véleményét: 

 

MINDENKI - MINISZTERELNÖKKEL EGYÜTT - HÚZZON A Pi...ba, AKI A STADIONÉPÍTÉSI PROGRAM SZÜKSÉGESSÉGÉT MÉG EGYSZER A SZÁJÁRA MERI VENNI, AVAGY ERRE A NEMTELEN CÉLRA KÖLTSÉGVETÉSI PÉNZESZKÖZT BIZTOSÍT!!!

 

Budapest, 2017. június 09.