Fogarasi József

Háromnapnyi gondolkodási időt kérek …

2017. január 28. szombat

 

 

Napok óta, még a hidegtől befagyott csapból is  ez folyik! Ellenben, hogy a néhol-i enyhülés következtében „útját” folytató vízfolyadék „klórozottsága” milyen mértékű/értékű, azt - a magyar trendi, méltó hagyományát, a lapuló mentalitást követve - senki nem akarja kideríteni, vagy az újságíró által körített mesét legalább hitelessé tenni: sem a témát „feldobó” újságíró, sem a „jogesetre” reflektáló főrendőr. Így, az érintett felek közötti, már megszokott és egyre unalmasabbá váló magyar „sárdobálósdi” – a jogállam szégyenére – minden jogi kötöttség nélkül folyhat tovább, miközben a nagyérdemű publikum - kapkodva fejét ide meg oda - mindebből, egy kukkot sem ért. De minek is értsen, hiszen minálunk nem ez a módi, itt még mindig elég ha – pártállástól függetlenül vallva – a „nyáj” csupán a kolomp hangját hallja és azután bandukol, mely kolompot néhány, körmét rágó értelmiségi rángat, otthon a kellemesen fűtött szobában ülve, sörözgetés közepette. Így aztán az sem baj – valamennyi (bal, jobb, vagy akármilyen) oldal által egyetértve, ha az adok-kapok tartalmából, az egymásnak üzengetés mesterkélt életben tartásából, a témát figyelemmel kísérő olvasónak mindinkább az az érzése támad, mintha e délibábos homálykép fenntartása – a politikai uborkaszezon posványos állóvize miatt – mindkét fél érdekében álló (lenne)? Hiszen még egyik fél sem készült el a következő választás és csetepaté, fellengzős és megvalósíthatatlan ígéreteivel!

 

Az írva vagyon média(„maffia”)fáma szerint a magyar végrehajtó hatalom egyik cselekvésre és intézkedésre is jogosult jogalkalmazó-szervezetének csúcsvezetője, napok óta gondolkodik egy olyan – a bértollnokok által – felfújt lufi „igazként feltüntetett” jogesetének megoldásán, amelyhez hasonlók százait, a beosztott és alárendelt munkatársak, naponta és néhány perc alatt kénytelenek megoldani, semmi gondolkodási időt nem kapva sem a jogalkotótól, sem pedig mindenható felettesüktől. Akkor most – a jogos felvetés szerint – melyikük az alkalmasabb és felkészültebb a rendőrségi szlogen által megfogalmazott „szolgálunk és védünk” tartalom kiteljesítésére? Illetve, melyikük számát is kellene gyarapítani? Közérthetően fogalmazva: a naphosszat, ráérősen és „önállóan” gondolkodókét, illetve a problémákat – rutinszerűen ugyan, de – jogállami keretek között, jogállami eszközökkel megoldókét? Mert hát a helyszínen intézkedni és cselekedni kénytelen közrendőr semennyi időt sem kap a „kényelmes” gondolkodásra, nemhogy a meditálásra. Őt ugyanis az idő - ott a helyszínen - azonnali döntéshozatalra készteti, nem biztosítva számára a bizonytalankodást, de még csak annak látszatadását sem. A Hatóság ugyanis bárhol is légyen – utcán vagy az irodában – nem bizonytalankodhat, ennek jeleit sem adhatja, hiszen mindennek láthatósága az ügyfélben kételyt támaszthat intézkedése jogszerűségét, szakmai felkészültségét, emberi alkalmasságát illetően. Mindebből következve: az azonnaliságot igénylő szituációkban a Hatóság képviseletében eljáró személy szakmai tudásának naprakészségére, kapott kiképzése eredményességére támaszkodva, ítélőképessége helyességében bízva lép fel és intézkedik. Kényelmes meditálásra, csak ezt követően, ha lesz majd egyáltalán lehetősége (peches esetben, az intézkedés miatti felelősségre vonásával szemben előterjesztendő védekezésével összekapcsoltan).

 

Mert hát, amit egy újságíró – felelősségének legkisebb mértékű firtatásától való „félelem” nélkül – még megtehet, azt már a - bár „ildemokratikus” jogállami keretek között működő - mai rendőrség egyetlen szerve és állománybeli tagja – Alaptörvény szabta jogállása és „a közrend védelme” feladatából adódóan – sem teheti meg (hál Istennek), „büntetlenül”. Minderre figyelemmel, Budapest főrendőrének – a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján – nem a „csípőből” való nyilatkozás lett volna a feladata – „Budapest egyetlen rendőre nem sújt pénzbírsággal egy olyan édesapát, aki kezelésre szállította beteg kislányát. A rendőr ilyenkor nem bírságol, figyelmeztet.” – hanem a „közrend védelme” - Alaptörvény adta kötelessége - alapján, egyrészt a tényállás tisztázása végetti vizsgálat kezdeményezése a cikk írójával, másrészt - majd a feltárt tényállás tényei alapján - a vizsgálat elrendelése, az adott ügyben intézkedést tett rendőr/ökkel szemben. Egy jogállamban annak eldöntése – még ha e tényt és demokratikus követelményt a szubjektív érzelmektől átitatottan akárhonnan is vezényelten író zsurnaliszták jelentős része megérteni nem is képes – hogy egy adott helyzetben a mérlegelés az intézkedő rendőr jogosítványa-e, vagy sem, nem az újságírás kompetenciájába tartozó feladat! E „kiváltság” a pártpolitikától és az érzelmi hangulatok befolyásától is mentes, nép által választott objektív törvényalkotót illeti meg (tessenek már e jogállami elvet magukban mormolva és sokat ismételgetve végre megérteni)! Amennyiben viszont e kérdésre a jogalkotó igenlő választ adott, úgy e felhatalmazás birtokában, annak mérlegelése, hogy bírság, avagy figyelmeztetés alkalmazására kerüljön-e sor, már kizárólag az intézkedő rendőr önálló döntési kompetenciája körébe sorolódik. Ennek következtében, az alkalmazandó döntés meg- és kiválasztása is az intézkedési jogosítvánnyal felruházott hatósági személy befolyásoltságtól mentes „belátásától” - és nem felettesének szóbeli, normatív kinyilatkoztatásától - kell, hogy függjön.

 

E mérlegelés során hozott döntés jogszerűségének megállapítása viszont mindig az objektív vizsgálat - és nem egy főrendőr, „érzelmi”, szubjektív értékítéletének az - eredménye kell, hogy legyen. Azaz, amennyiben az ominózus rendőri bírságolás jogszerű volt, úgy annak vitatására, a kiszabott szankció visszavonására is csak jogállami keretek között, jogállami eszközök alkalmazásával kerülhet sor. Mindebbe viszont nem fér bele a hatalmaskodó-mindenhatóság, megoldó-képlete:  „kész vagyok saját pénzemből kifizetni a kirótt bírságot”. Ha e felajánlásra mégis sor kerülne, úgy ez legfeljebb a „magánügyek” kategóriájába lenne sorolható, ez esetben viszont adódik a jogos kérdés: mit keres e „hirdetés” a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján? Persze az sem a kívánt jogállami megoldás felé vezető utat fényezi, ha és amennyiben a kiszabott bírságot humanitárius együttérzéstől vezérelten egy mentős – kollégáival karöltve – ajánlkozik - a bírság kifizetésére anélkül, hogy annak jogosságának kivizsgálása mellett kardoskodna! Ez azonban számomra még mindig szimpatikusabb „megoldási mód”, mint jogvédő civil szervezetként mélységesen hallgatni nem tudatván senkivel, hogy a jogállamiság védelmét illetően ki mellett is - a beteg gyerek, az őt szállító és megbírságolt autóvezető, a jogszabályi kötelezettség szerint munkáját végző közrendőr, a kiszabott bírságot mindenáron megfizetni akaró magánszemélyek, az ügyet hatásvadászattal megspékelve csupán szétmaszatoló megélhetési tollforgatók stb. „oldalán” - állunk? Persze az is igaz, mindez nem okoz politikai-hatalmi cunamit, amelynek „pusztító” hatására a támogatást nyújtó nemzetközi szervezetek is felfigyelnének.

 

Az elmondottakra tekintettel (is) szilárd meggyőződésem: egy bármilyen előjelzővel is illetendő jogállamban az újságíróval szemben támasztott, illetve elvárt kötelesség: a csúsztatás, a maszatolás és a ködösítés nélküli jogszerű és hiteles tájékoztatás adása. A közhivatalt ellátó, közfunkciót betöltő személyek – alkalmasságot eldöntő – megtanulandó leckéje pedig, hogy – bár a beidegződések alapján tett megnyilatkozások még nem ebbe az irányba mutatnak, hiszen a Teréz körúti robbantás kapcsán adott sajtótájékoztatón megszólaló legfőbb főrendőr is többes szám első személy helyett, egyes szám első személyben fogalmazott: „Ki akarták végezni a rendőreimet”, nem pedig a „mi” a rendőreinket. – megértsék és cselekvésüket, gondolkodásmódjukat vezérlő elvvé tegyék, miszerint megszűntek és a közéletbe már nem térhetnek vissza az ember-ember általi kiszolgáltatottságok alapját képező, hűbéri/földesúri függőségi viszonyok.

 

Budapest, 2017. január 28.

 

 

 

A közlésre szánt változatot lásd a Publikálásra szánt tervezetek (2017) között, – „Szolgálunk és védünk” … az újságíró pedig hitelesen tájékoztat … mindkét tevékenység jogszabályba foglalt jog és kötelesség!” – cím alatt.

 

  

 

Ui.: További megjegyzéseim - a gyorsan pergő idő és eseményekre tekintettel:

 

Ebben a feudális szmogtól sötétlő tisztesség és becsülethiányos országban, az ügy kapcsán - talán három napnál többet is - érdemes és célszerű elidőzni az alábbiakon:

 

-                      elvárható-e az újságírótól (?), hogy ne csupán „sztorizzon”, hanem a tényeknek utána is járjon - a közvetlenül érintetteket is megkeresve és meghallgatva - és csak ezt követően írja meg szívfacsaró történetét?

 

-                     egy hivatalban lévő főrendőr lehet-e egyoldalú (Felvette a kapcsolatot a budapesti rendőrfőkapitány a szmogriadó alatt megbírságolt édesapával.) még ha saját pénzét is ajánlja fel?

 

-                      a közrendőr is ember (s talán még munkatárs is!), így a megbírságolt mellett - Audiatur et altera pars! - Hallgattassék meg a másik fél is! (Nem ült leukémiás kislány a szmogriadó miatt megbírságolt autóban.)

 

-                      vajon a főrendőr vélekedései államról, jogról, jogállamról, jogkövetés-jogalkalmazásról, bírságolás vagy figyelmeztetés alkalmazásáról, szmog esetére rendelt egyéni „parancsai”, a NEMZET egyetlen szolgálatot és viselkedést értelmező-tanító intézményében elsajátítandó tananyagként szerepelnek-e?

 

 

Budapest, 2017. február 1.