Fogarasi József

„Szolgálunk és védünk” … az újságíró pedig hitelesen tájékoztat … mindkét tevékenység jogszabályba foglalt jog és kötelesség!

 

 

Napok óta, még a csapból is ez folyik, azt azonban, hogy az „útjára” engedett folyadék „klórozottsága” milyen értékű, senki nem tudja kideríteni, hitelessé tenni pedig nem akarja: sem a témát „feldobó” újságíró, sem a „jogesetre” reflektáló főrendőr. Így, az érintett felek között, kötöttségek nélkül folyhat tovább a szokásos magyar „sárdobálósdi”, miközben a nagyérdemű - kapkodva fejét ide meg oda - mindebből, egy kukkot sem ért. Az adok-kapok tartalmából és az üzengetés mesterkélt életben tartásából, a témát figyelemmel kísérő olvasónak viszont mindinkább az az érzése támad, mintha e délibábos homálykép fenntartása mindkét fél érdekében álló lenne?

 

Az írott média(„maffia”)fáma szerint a magyar végrehajtó hatalom egyik cselekvésre és intézkedésre is jogosult jogalkalmazó-szervezetének csúcsvezetője napok óta gondolkodik egy olyan felfújt lufi „igazként feltüntetett” jogesetének megoldásán, amelyhez hasonlók százait a hozzá beosztott és neki alárendelt munkatársak, naponta és néhány perc alatt kénytelenek megoldani, semmi gondolkodási időt nem kapva sem a jogalkotótól, sem pedig mindenható felettesüktől. Akkor most – a jogos felvetés szerint – melyikük az alkalmasabb és felkészültebb a rendőrségi szlogen által megfogalmazott „szolgálunk és védünk” tartalom kiteljesítésére? Illetve, melyikük számát is kellene gyarapítani? Közérthetően fogalmazva: a naphosszat, önállóan gondolkodókét, illetve a problémákat – rutinszerűen ugyan, de – jogállami keretek között, jogállami eszközökkel megoldókét? Mert hát a helyszínen intézkedni és cselekedni kénytelen közrendőr semennyi időt sem kap a „kényelmes” gondolkodásra, nemhogy a meditálásra. Őt ugyanis az idő, ott a helyszínen, azonnali döntéshozatalra készteti, nem biztosítva számára a bizonytalankodást, de még csak annak látszatadását sem. A Hatóság ugyanis bárhol is légyen – utcán vagy az irodában – nem bizonytalankodhat, ennek jeleit sem adhatja, hiszen mindennek láthatósága az ügyfélben kételyt támaszthat intézkedése jogszerűségét, szakmai felkészültségét, emberi alkalmasságát illetően. Mindebből következve: azonnaliságot igénylő szituációkban a Hatóság képviseletében eljáró személy szakmai tudásának naprakészségére, kapott kiképzése eredményességére támaszkodva, ítélőképessége helyességében bízva lép fel és intézkedik. Kényelmes meditálásra, legfeljebb csak ezt követően - ha - lesz majd lehetősége (peches esetben, az intézkedés miatti felelősségre vonásával szemben előterjesztendő védekezésével összekapcsoltan).

 

Mert hát, amit egy újságíró – felelősségének legkisebb mértékű firtatásától való „félelem” nélkül – még megtehet, azt már a - bár „ildemokratikus” jogállami keretek között működő - mai rendőrség egyetlen szerve és állománybeli tagja – Alaptörvény szabta jogállása és „a közrend védelme” feladatából adódóan – sem teheti meg, „büntetlenül”. Minderre figyelemmel Budapest főrendőrének feladata – a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján – nem a „csípőből” való nyilatkozás lett volna – „Budapest egyetlen rendőre nem sújt pénzbírsággal egy olyan édesapát, aki kezelésre szállította beteg kislányát. A rendőr ilyenkor nem bírságol, figyelmeztet.” – hanem a „közrend védelme” - alaptörvényi feladata és kötelessége - alapján, egyrészt a tényállás tisztázása végetti vizsgálat kezdeményezése a cikk írójával szemben, másrészt - majd a feltárt tényállás tényei alapján - a vizsgálat elrendelése, az adott ügyben intézkedést tett rendőr/ökkel szemben. Egy jogállamban annak eldöntése, hogy adott helyzetben a mérlegelés a rendőr jogosítványa-e, vagy sem, a jogalkotó feladata. Amennyiben viszont e kérdésre a jogalkotó igen választ ad, úgy e felhatalmazás birtokában annak mérlegelése, hogy bírság, avagy figyelmeztetés alkalmazására kerüljön-e sor, már kizárólag az intézkedő rendőr jogosítványát képezi. Mindez pedig „belátásától” - és nem felettesének szóbeli, normatív kinyilatkoztatásától - függ.

 

E mérlegelés során hozott döntés jogszerűségének megállapítása viszont mindig az objektív vizsgálat - és nem egy főrendőr, „érzelmi”, szubjektív értékítéletének az - eredménye kell, hogy legyen. Azaz, amennyiben az ominózus rendőri bírságolás jogszerű volt, úgy annak vitatására, a kiszabott szankció visszavonására is csak jogállami keretek között, jogállami eszközök alkalmazásával kerülhet sor. Mindebbe viszont nem fér bele a hatalmaskodó-mindenhatóság, megoldó-képlete: kész vagyok saját pénzemből kifizetni a kirótt bírságot”. Ha e felajánlásra mégis sor kerülne, úgy ez legfeljebb a „magánügyek” kategóriájába lenne sorolható, ez esetben viszont adódik a jogos kérdés: mit keres e „hirdetés” a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján?

 

Szilárd meggyőződésem, egy bármilyen előjelzővel is illetendő jogállamban az újságíróval szemben támasztott, illetve elvárt kötelesség a csúsztatás, a maszatolás és ködösítés nélküli jogszerű és hiteles tájékoztatás adása. A közhivatalt ellátó, közfunkciót betöltő személyek – alkalmasságot eldöntő – megtanulandó leckéje – bár a beidegződések alapján tett megnyilatkozások még nem ebbe az irányba mutatnak, hiszen a Teréz körúti robbantás kapcsán adott sajtótájékoztatón megszólaló legfőbb főrendőr is többes szám első személy helyett, egyes szám első személyben fogalmazott: Ki akarták végezni a rendőreimet”, nem pedig a „mi” a rendőreinket. – miszerint megszűntek és a közéletbe már nem is jöhetnek vissza az ember-ember általi kiszolgáltatottságok alapját képező, hűbéri/földesúri függőségi viszonyok.

 

Budapest, 2017. január 29.

 

Fogarasi József

közéleti szakíró

 

 

A téma teljes terjedelmű kifejtését lásd a Blogban - „Háromnapnyi gondolkodási időt kérek ..." - cím alatt (2017.01.28.).

 

 


Ui. Ez most nem fog megjelenni. 

Ahol szerettem volna, ott félreértették, a másik oldalon kérték, de velük nem kívánok azonosulni. A kettő egyre megy, mégis a borzasztó mindkettőben, hogy a lényeg, tulajdonképpen egyiküket sem érdekelte.

A könnyfakasztó és szívet facsaró sztori szerint, a szmog miatti közlekedési tilalom alatt egy leukémiás gyereket kontrollra szállító autóst, amikor már hazafelé ment a „kegyetlen” rendőrök megállították és megbírságolták. Persze sehol egy kézzelfogható konkrét bizonyíték, sehol egy biztos támpont, ráadásul mindez másodkézből, hallomás alapján, a magyar újságírást oly jól jellemző maszatolással íródott, mégis egy ország zokogott a mű-sztorin és senkinek sem jutott eszébe, hogy számon kérje az újságírói lelkiismeretet és tisztességet, a hiteles tájékoztatás követelményét! Hogy emberek meg tudnak élni, nem is akárhogyan abból, hogy az érzelmekre hatva másokat megríkatnak és ebben a szituációban az „elkövető” kiléte és igazmondása fantommá változva mellékessé is válik. Az újságírói „szakma” (létezik még ilyen?) pedig az illető mögé áll, teljes mellszélességgel és látatlanul is hitelesíti a megszült „förmedvényt”.

De miért mindez? Mert minálunk simán lehet zsidózni, cigányozni, no meg a rendőrt mindenki köz-ellenségeként szidni és okolni, minden létező bajért, még a szmogért is! Félreértés ne essék, nem okvetlenül védem őket, de egy jogállamban az a feladatuk, hogy alkalmazzák a jogot. Hogy ilyen nálunk nincs, illetve, hogy egyes jogszabályi rendelkezések érthetetlenek, egymásnak is ellentmondanak, illetve gyakori változásuk miatt hatályos szövegük senki előtt nem ismert, az tulajdonképpen senkit nem zavar? Egyáltalán tudja-e ma valaki, hogyan is születik egy normát tartalmazó jogszabály, itt, minálunk? Nem hiszem! A lényeg, hogy mindenért a közrendőr a felelős: ha igazoltat, ha nem, ha bírságol, ha nem. Mindenki őt szidja: miért nem mérlegelt és tekintett el a jogszabályi rendelkezésektől és bírság helyett miért nem csupán figyelmeztetést alkalmazott? Hogy mindezt az a bizonyos jogszabály megengedi-e vagy sem, az magyar-honban, egyre megy.

És akkor jön a képzavar „harmadik” dimenziója, a prókátori „beavatkozás”: a mentős csapat, aki látatlanban is felajánlja a már kifizetett bírság megtérítését, illetve átvállalását. Hogy mindez nem jogállami, azzal senki nem törődik. Ez egy „szabad” ország, ahol mindent és az ellenkezőjét is az érzelem húrjai mozgatnak, beleértve a törvényalkotó-parlament szavazó gombjainak nyomkodását is! Kivéve, ha az illető képviselő e szentély üléstermében tartózkodott és az adott pillanatban érzelmeinek voksban történő kinyilvánítási akaratát - a frakciófegyelemre hivatkozva - a szavazásra felhívó rikkancs bekiabálása felülírja, az igen helyett a NEM gomb megnyomására parancsot adva, avagy fordítva!

Majd a főrendőr is színre lép. Neki ugyan van némi sejtése a sztori valóságtartalmáról, mégis – tetemrehívás helyett – eljátssza a „Magyarország szeretlek” népi társasjáték reá kiosztott szerepet. Az alkalmazandó jogszabályi rendelkezés ellenében ország-világ előtt kinyilatkoztatja a tutit, a helyit, a módit: Hiszem, vallom, hirdetem: szmogriadó ide vagy oda, környezetvédelmi osztályba sorolás miatt Budapest egyetlen rendőre nem sújt pénzbírsággal egy olyan édesapát, aki kezelésre szállította beteg kislányát. A rendőr ilyenkor nem bírságol, figyelmeztet. Ő már csak tudja, hiszen az „Ő rendőrei” intézkedtek? De ha a bírság mégis (bár ilyen az ő praxisában nem fordulhat elő) kiszabásra került volna: kész a kirótt bírságot saját pénzéből kifizetni, majd ravaszul hozzáfűzi: ha és amennyiben meggyőződhetem arról, hogy mindez az ismerős beszámolója szerint történt. S teszi mindezt jogállami Hatóságként, a (Budapesti Rendőrfő-kapitányság) közpénzből szerkesztett és fenntartott hivatalos honlapján, ráadásul magánemberként, hiszen főkapitányként e jogsértést – fővesztés nélkül – nem követhetné el. Ez sem érdekel senkit. A fő az, hogy a közvélemény megnyugodjon: írjon a jog bármit is elő, az Ő rendőrei a szmogriadó alatt (sem) nem a jog előírásait, hanem a házi-receptben foglalt trendit követik. Értsük úgy, szmog hiányában is a helyi szokások kerülnek alkalmazásra? És mindebben nincs is semmi kivetnivaló, hiszen a legeslegfőbb rendőr is azon gurult be, hogy a Teréz körúti robbantáskor az Ő - nem a mi, a nép - rendőreit „akarták kivégezni”.

Akkor meg miért bosszankodom, hogy mindkét oldal az általa fenntartott lapban a saját verzióját akarja viszontlátni és olvasni, nem törődve az e miatti sárdobálás folytatódásával? De akkor hol van az objektivitás, a keresztényi humánum és emberszeretet? Jószerivel a templomban, az ottmaradt és jól becsukott imakönyvekben.

Te jó Isten, hogyan süllyedhettem ilyen mélyre, Mária országában, és miért is vagyok még e határokon belül?

 

Budapest, 2017. január 30.


Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 25
a héten: a héten: 317
a hónapban: a hónapban: 2429
összesenösszesen433229
az oldalt jelenleg nézik: 1