Fogarasi József

Volt humora, sármos megjelenése, sajátos eleganciája; s stílusa a gyengébbik nemhez; na és persze, mindig (majdnem mindig) grátiszért dolgozott; a „felsőbbrendűekért” még a lelkét is odaadta, velük azonban csak kesztyűben fogott kezet …

 

 

„Érzékelem a beszéd zenéjét,

ez adja szónoklataim sajátosságát.”*

 

„A csizmás parasztok sorából kinőtt

kravátlis paraszt vagyok.”*

 

 

Magduska, a Város (Üdvöskéje) mindenki Magduskája - akit a „Budapesti Hivatalvezetők Szövetsége (BHSZ)” (Sicc.) az ország egyetlen hites szeszfok meghatározójaként tartott számon (ugyanis, amennyiben a konyak legalább 25% alkoholfokkal bírt, úgy ezt Magduska, három-négy, rövid ideig tartó, egymás utáni, hangos csuklással igazolta vissza, 30% felett azonban e reflexológiai jelenség folyamatosra váltott, így Magduska - a hitelesítési visszaigazolást önmagától abbahagyni nem bírván - az illendőség okán, egy időre, mindig magára hagyta a társaságot, azonban félreértés ne essék: Magduska, más „Jó Elvtársakkal” ellentétben, soha nem volt/lett sem alkoholista, sem zugivó) - ismertetett minket össze, titkárságvezetői "beiktatásomkor". Az illető – akit már korábban is ismertem – mint a szegények védőpajzsa lett nekem bemutatva, akivel jó lenne ápolni/folytatni a korábbi hagyományt, hetente-kéthetente egyszer, vezetői hivatalomban személyesen is találkozni és szót váltani, véleményt cserélni aktuális kérdésekről.

 

Találkoztunk is, jó-néhányszor, mindig ő keresett fel, hivatalomban, rendszerint félfogadási időben, ritkábban – bonyolultabb kérdések esetén – azon kívül, előre egyeztetett időpontban. Éles-eszű, jó szakember hírében állt, agya és józan ítélőképessége azonban rendszerint a kilencedik számjegy után cserbenhagyta, minek következtében a 109-i hatvány feletti értéktartományokban tárgyalóképtelenné vált. Személyes „vallomása” szerint, a saját és a család megélhetése miatt szinte „mindent” el kellett vállalnia, ugyanakkor az elesett, magára maradt/hagyott, szemmel láthatóan szegénységben, nyomorban tengődő emberektől „pitiáner” (önkiszolgálóbeli lopás, elcsenési, közlekedési szabályszegési, birtokvitás stb.) ügyek intézéséért/képviseletéért úgymond „nem volt szíve” díjat kérni, vagy elfogadni. Így aztán szép lassan ellepték a fizetésképtelen ügyfelek, akik köszönömmel, vagy egy üveg itallal, bonbonos dobozzal, virággal „fizetve”, fejezték ki hálájukat. Ez utóbbi tárgyak azonban legtöbbször átvétel nélkül mindjárt, az ügyfél kíséretében (gyakran nélküle) udvarias és gáláns szavak mellett, férfiúi bókok és kézcsókok közepette, a szépséges szabálysértéses ügyintéző-kisasszonyoknál landoltak, mondván: a köszönet az ügyintézőket illeti. A hivatalban udvarias, szellemes, „nagyvonalú” humora miatt (is) szinte mindenki kedvelte. Bár történetei, anekdotái, átlépve a valóság határait gyakran a mese világában folytatódtak, elkápráztatva és - nem szándékoltan - félrevezetve általuk a mit sem sejtő/gyanító hallgatóságot. Mindennek köszönhetően (is) életében minden, meg semmi is volt/lehetett: paraszt, munkás, ellenálló, forradalmár, vasgyári segédmunkás, értelmiségi, művész, jogász, besúgó stb.

 

Annyi azonban bizonyos, zenéről, és csavarosan összetett jogi problémáról, mindig érdekes és értékes eszmecserét folytathattunk. A fáma szerint az egyetemen ambiciózus, kiváló tanulmányi eredményű hallgatónak bizonyult. Ellenben mindez – állítólag – már nem volt elmondható a gimnáziumi éveiről. Minden esetre a gimnázium 100 éves fennállásának ünnepségsorozata egyik eseményeként közzétett osztálynaplók között az érintett osztálykönyv – szinte egyetlenként, talán nem is véletlenül – nem volt fellelhető. Mintahogyan a feddhetetlenségi boríték is kézbesítetlen maradt.

 

Egyik interjúja alkalmából mondott, illetve az általa oly sokat emlegetett és sokféleképpen is értelmezhető mondata azonban még most is a fülemben cseng:

 

 

„Önmagam megbecsülésével nem fér össze, hogy

botorkáljak a húrok között.”

 

„Magyarország a földkerekség egyetlen olyan országa,

amelyet önmaga határai vesznek körül.”

 

 

Budapest, 2017. január 22.

 

 

*Nem tudom kitől, s honnan ez idézetek.

 

 

 

 

 


Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 31
a héten: a héten: 75
a hónapban: a hónapban: 919
összesenösszesen434955
az oldalt jelenleg nézik: 1