Fogarasi József

Morgó, a papagáj: Magyarrr-orrrszág világhatalom lesz! Magyarrr-orrrszág világhatalom lesz! Magyarrr-orrrszág világhatalom lesz!

2016. június 13. hétfő

Mint közismert, Morgó a Nyíregyházi Állatpark jövőbelátó papagája

 

 

 

 

az idén is hajlandóságot mutatott - különböző témákban - a jövő eseményeinek megjövendölésére. Hogy ezt kik és a papagáj mely nyelven történt kommunikációs elkotyogásából hámozták ki, arról nem szól a fáma. A hírt először a világhírű, lelkiekben is dúsgazdag, nagypapakorú – azonban szellemi, fizikai, szexuális ereje és teljesítőképessége teljében lévő – bulvár, szennylap-mogul és guru, idehaza csupán giga, mega és playboy-sztár, sokak szerint garasoskodó Oszkárt csináló mecénás, Tini kinézetű, mindennel foglalkozó üzletasszony felesége reppentette fel, szelfizés közben. Mindezt a jólértesültséget aztán az asszony metakommunikációit is éjjel-nappal figyelemmel kísérő és értelmező - A. Schwarzenegger és S. Stallone megjelenésű - a magyar fociért szotyolázva rajongó médiacézár tulajdonába tartozó és holdudvarához sorolható összes írva dolgozó médium, blikkfangos címet adva neki - „Magyarrr-orrrszág világhatalom lesz!” - az első híroldalon azon nyomban közzé is tette. Majd a várható esemény, az MTI jóvoltából és az után-közlők szorgoskodásának is betudhatóan - az ország szinte valamennyi napilapja és az őket majmoló szánalmas tartalmú helyi szerkesztőségek által - változatlan címen, ellenőrizetlen tartalom mellett, továbbterítésre került, mígnem az egészből a - magyar sajtó valamennyi rezdülésére feszülten odafigyelő - külföldi médiaintézmény-rendszernek köszönhetően világszenzáció lett.

 

Erre már a magyar titkosszolgálatok is szagot kapva, ösztönösen is felfigyeltek és – a cipőjével Hruscsovhoz hasonló magyaros virtussággal és dühvel a szószéket, valamint a brüsszeli pulpitust ütlegelve, az ország legbennfentesebb és legjoviálisabb hatalmassága súgására – a legfőbb nyomozó közméltóság által kiadott utasítást követve, a legnagyobb konspiráció és titoktartás mellett keresték fel a papagáj állatkerti gondozóját és legfőbb bizalmasát, információt kérve tőle. Vajon szokásaiban, hasonlítható-e a papagáj a medvéhez és így a természet törvényeihez, különösképpen az egyház által dogmává merevített népi megfigyelésekhez igazodva Morgó is az ősi szokásnaptárban rögzítettek szerint - fergeteg (január) hava Pál fordulása (jan. 25.), avagy inkább Gyertyaszentelő Boldogasszony (febr. 2.) napján - fog-e a kalitkából a nagyvilágba kikiabálva jövendőmondót rikácsolni? Az állat gondozója megütközve hallgatta a hatalmasságok ostobaságait és csak annyit mondott nekik a maga egyszerű műveltségére támaszkodva: a papagáj szemmel láthatóan már csak méretei szerint sem téveszthető össze a barnamedvével, nem beszélve arról, miszerint a medve semennyire sem tud repülni, másrészt a papagáj olyan, mint a nép vagy az asszony, akkor rikácsol, amikor kedve szottyan! Így aztán azt, hogy Morgó – ismerve a népi mondást: „Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!” – időben mikorra is tervezi a jövendölést, nincs, aki megmondaná?

 

Mit volt mit tenni, először is migránsellenes módon gyors-ütemben szögesdrótkerítést vontak az állat tartózkodási helye köré, majd a madarak lakta valamennyi helyiséget bekamerázták és titokban, láthatatlan, önmagukat regenerálni is képes poloskákat telepítettek minden faágra és ketrectárgyra. Ezt követően a legmagasabb szintű „átvilágítást” alkalmazva ellenőrizték a madárgondozók pedigréjét, mobiltelefonjaikat pedig lehallgatható üzemmódra kapcsoltatták. A legfőbb titokminiszter, az ország jelesre minősített, legjobb terrorelhárítóit állíttatta rá a papagáj minden másodpercnyi cselekvésének és megszólalásának lehallgatására és megfigyelésére, illetve rögzítésére, továbbá – előrelátó módon – a művelet során előálló valamennyi dokumentumot és információt egységesen 100 évre szólóan (elvileg örökre szerette volna, de ez nem sikerült neki) titkosította.

 

A hosszú hallgatást és a rengeteg emberi energiát és rettenetesen sok pénzt - ellenőrizetlenül - felemésztő csendet végre-valahára - a február 2-ára virradó reggelen - a megszólaló papagáj éktelen hangú rikácsolással váratlanul megtörte. Ezzel egy időben a titkosszolgálati személyzet - ismerve a nemzet hitvallási szózatát, miszerint, ha a nemzet egyedüli boldogulását jelentő fociról van szó, úgy e témában (semmi pénz nem drága, a foci útjába semmi nem állhat és azt semmi meg nem előzheti, mivel) a szotyolázó hatalom és kegyeltjei, az egyház és a papság, de még az istenadta nép vélekedése is egyező, ezért - azonmód munkához látva, minden mozzanatot rögzített és megörökített!

 

Bízzzatok a németben, bízzzatok a németben, bízzzatok a németben, ismételte harsogva a papagáj! Hagyjatok már végre fel a felesleges, megoldást nem hozó búcsúcédulák vásárlásával, a reménytelen térdepeléssel és csúszásmászással, az öncélú imádkozással és a pótcselekvéssel egyenértékű, magatok előtti keresztvetéssel, az égbe bámuló, de semmit nem tevő mannavárással! Vegyétek már észre és fogjátok fel: a lelkizés és szenteltvíz-hintés helyett, eljött a cselekvés ideje! Ha akarjátok, ha nem, a német - kezében a baltával - ebből a végtelenül korrupt, általatok focinak nevezett, magyar sportfertőben élő és gyarapodó „játékos-gárdából” egyéni klasszisokat ugyan nem, de - magyar mentalitásukat sutba dobva - küzdeni tudó, fizikálisan is állóképes, a mérkőzést pedig tisztességesen végigjátszani akaró csapatot fog faragni!

 

Nosza, riasszuk gyorsan a főnököt, hangzott egységesen a kollektív parancs! Ezt, közvetlenül és első kézből kell neki hallania, ráadásul hátha vannak kérdései, amelyre a csodapapagáj esetleg tud és hajlandó is válaszolni. Rövid idő elteltével – talán mert a közelben tartózkodott, vagy maszek vonal segítsége révén közvetlen összeköttetésben állt a műveleti területtel – Minarik belépett a lehallgató szobába. Pocakosan, minden méltóságot nélkülözve, feltűrt ing újjal, farmerben és makukázva, szájából szanaszét köpködve a szotyola-mag fogaival szétpattintott - táplálékként és idegnyugtatóként is hatásos - magbélről leválasztott maghéjakat. A körletfelelős a kötelező tisztelgést és jelentéstételt követően a mágus minden egyes mozdulatát - kezében tálcával - követve, legjobb tudása szerint igyekezett - a fontos ember szájából szökőkútszerűen kifröccsenő - magház valamennyi forgácsát elkapni. Sikertelenül. Ne bajlódj vele fiam - szólt hozzá a vezér atyáskodva: a szájból aláhulló fekete, vagy fekete-fehér csíkos kaszattermés – fitogtatta a nép egyszerű fiaként felnevelkedve megszerzett falusi műveltségét – uszályszerűen mindig hűen követni fogja a szotyolázó személy útját, összetakarítására pedig elegendő a nap egyetlen szakában sort keríteni. Ezt láttam és tanultam meg odahaza, s az óta magam is ehhez igazodom.

 

A mester azonban nem egyedül jött, társasága is volt, méghozzá egyszemélyes, de nem akárki, hanem maga Csabagyöngye nagy-hatalmú - dúsgazdag, természet biztosította műveltségű, minden szakmában jártas - polgármestere. Aki nem csupán arról volt híres, hogy járandóságát fel sem vette - azt nyomban a település egyetlen sínpárral rendelkező vasúthálózatát üzemeltető közhasznúsági minősítéssel is rendelkező Csabagyöngye Futballakadémia labdarúgócsapatát támogatóalapítvány számlájára utaltatta, amely szervezetnél teljesen véletlenül a kuratórium elnöki tisztét is betöltötte - hanem arról is, hogy az országban egyedülálló módon – igaz, csak társadalmi munkában – a települési vasútállomás állomásfőnöki feladatait is ellátta. A teremben helyet foglalva és Morgó harsány rikácsolásából a lényeget kihámozva szinte azonnal – mindketten – izgalomba jöttek.

 

Morgó szerint ugyanis, amennyiben a Csabagyöngye akadémia bérlettel rendelkező focistáinak erőltetett beválogatásától elállva a - papagáj által néven nevezett - német szövetségi kapitánynak szabad kezet biztosítanak a nemzeti tizenegy felkészítéséhez, taktikájának kidolgozásához és meghatározásához, valamint a csapat összetételének kialakításához, úgy szinte biztosra menve garantált a válogatott nyolcad-döntőbe jutása, mégpedig a sógorok és Izland legyőzésével. Továbbá, a csapat teljesítményére jótékonyan hatna a – saját költségen finanszírozott, de – kellő rangú és számú mágnás, miniszter, főhivatalnok, illetve az egyház álcázottan bújtatott képviselője által - a rendezők biztosította díszpáholyban - közrefogott - a televízió nyilvánossága révén azonban vágás nélkül láttatott - családias hangulatú, szotyolázós részvételük a nemzeti tizenegy részéről - különböző helyszíneken - vívott valamennyi meccsén.

 

E képnek semmi köze a valósághoz, csupán illusztrációul szolgál.

 

Persze az igazi díszmagyaros virtus az lenne, ha e díszpáholyi küldöttség valamennyi „magyarkodó” résztvevője - alaptörvényi szimbólummá ugyan még nem emelt, de - a magyar nemzet jelképévé avanzsált - „beszarásunkat” takaró - szürke-színű mackónadrágban jelenne meg! A saját költség bujtatásával viszont nagyjainknak ne legyen gondja, hiszen a magyar nép, vezetőinek becsületességébe vetett és az egyház által folyamatosan táplált (hamis – fj.) hitük oly annyira szilárd – NER – lábakon áll, hogy ebben még a kettőjük részéről olyannyira lenézett és becsmérelt ellenzéki lelkületű emberek sem lennének képesek tudatosan kételkedni nemhogy kettőjük, de az őket kísérő „slepp” egyetlen tagja esetében sem. A jövendőmondás beteljesedésének egyik garanciája azonban az, hogy sem a csapat tagjai, sem az ország isteni vezetői nem vehetnek részt a kiutazó papság közös imádkozásnak álcázott akcióján, hiszen az egyház, népe érdeke végett nem igen szokott sem lelki sem igazi zsebeibe nyúlva valódi áldozatot hozni, önmaga és javainak szolgálatán kívül (emlékezzünk csak az országot elárasztó migránsok esetében tanúsított elutasító magatartásukra és hozzáállásukra). Mindennek következtében, esetükben a győzelemre éhező egyszerű magyar nép fiai és lányai (vagy fordítva, lányai és fiai) részéről aligha érvényesülne az állam vezetői esetében megnyilvánult feltétel nélküli bizalom, miszerint ez egyházi esemény költségeit a papság és nem az állam fedezte az adófizetők forintjaiból és péterfilléreiből, melynek következtében e hitetlenség könnyen az ígért jövendölés érvényvesztésével is járhat.

 

Ne higgyünk az égiek hatalmát saját érvényesülésük és anyagi boldogulásuk szerint értelmező papi közvetítéseknek, miszerint a nemzeti válogatott győzelme isten segedelmeként megnyilvánuló - az őbenne hívők hitének erősítése végett adott - földi jutalom vagy ajándék. Mindezzel szemben inkább tudatosítsuk: a kivívott győzelmek nem a hit, hanem a német precizitással kidolgozott és a játékosokon vér és izzadás árán keresztülvert munka eredményének bizonyítéka. Azaz a korábbi magyar labdarúgás állami- sportvezetői, edzői, játékosai nemzeti mentalitásának (hozzáállásának) a sutba dobása és helyébe, az emberi teljesítményen és akaráson alapuló, a meccset a lefújásig folyamatosan egyénileg és kollektíven is a maximumon „égő” csapatteljesítmény közös következményeredménye; az egyén képessége és akaratereje ismeretében a legmagasabb szinten elvégzett munkájának kiérdemelt dicső jutalma. Épp ezért,

 

démoni maszlagság és ostoba együgyűség lenne

azon közös hála és fohász kifejezésre juttatása, miszerint

 

az Európa-bajnokság „az öröm, a béke, és az összetartozás ünnepe”!?

 

Az öröm - mindannyian, hitetlenek is jól tudjuk - csak a „győztesnek” ajándék - egy pillanatnyi ideig tartó, diadalittas örömjutalomként - a vesztesek lehajtott fejjel viselt veresége felett.

 

Másrészt, a 2016-os Európa-bajnokság – az egyház és a materiális javakban hiányt nem szenvedő érsekei, püspökei, a hitéletben pedig túlbuzgó lelkipásztorai által – bárminek is minősíthető de, hogy „a béke ünnepének” NEM, az minden normális ember számára holtbiztos! Hiszen az EB városaiban, az egyes mérkőzések helyszínein, valamint ezek különböző eseményein jelen volt emberek, az egymás ellen játszó csapatok nyújtotta játék szépségét ugyan csodálhatták, de mindazt a felettük erőt vett és néha elhatalmasodott - az egyes mérkőzésekkel párhuzamosan és azonos időtartamig ható - szorongás és rémálom biztosította „nyugalom” közepette békében nézni és felhőtlen élvezettel befogadni, aligha voltak képesek. A mellettük lévő másik „ember” testének és kezeinek valamennyi rezdülését feszült figyelemmel kísérő rettegésükhöz párosuló, saját sértetlenségük lehetőségeit szemmel is folyamatosan kutató, számba vevő és memorizáló - a fejben mindehhez még zavaró tényezőként csatlakozható jajveszékelő és eszeveszett rohangálás - szellemi műveletének hibátlan elvégzése közbeni meccsnézés tartalmilag, de jelentéstanilag sem feltétlen azonosítható a misét celebráló magyar főpap által kántálva aposztrofált „béke ünnepeként”.

 

De azzal sem szabadna – nem is tisztességes – viccelődni, hogy mi fű alatt – alattomos állami támogatással a háttérben – egyházi mesterkedéssel, a házigazdák otthonában, a szabadságot szerető, a demokráciát féltő, a köztársaság intézményét tisztelő francia nép szeme láttára és füle hallatára – burkoltan Trianont siratva – az itthoni június 4-i Trianon-emléknap mintájára (mintegy annak utánzataként) magyar legfőbb-papi segédlettel, a 2016-os Európa-bajnokságot az „összetartozás” ünnepeként celebráljuk. Tesszük mindezt éppen azon időszak alatt, amikor a britek az Unióból való kilépésről fognak majd nép-szavazni – ráadásul egy szintén magyar (magán)ember ötlete nyomán, nem minden hátsószándék nélkül, de állítólag saját zsebből finanszírozott (?), Magyarország támogatását megfogalmazó reklámhirdetés „buzdítására” – talán nem is reménytelenül?

 

*****

 

Idehaza, ez idő alatt viszont az Alkotmánybíróság – a keresztényi hitbuzgalomtól áthatva – külön vélemény, párhuzamos indokolás és minden egyéb más módon ki-, vagy ki nem nyilvánított ellenvélemény nélkül, de még az Aranybulla biztosította - a jogintézményt megillető - ellenállás jogával sem élve „szentesítve” fogja helybenhagyni az Országgyűlés országos népszavazás elrendeléséről szóló - sokak által az Alkotmánybíróság előtt megtámadott - határozatát. Pedig, aki olvasni tud, és még mer is, az jól sejti. A színtévesztő Nemzeti Választási Bizottság (NVB) „egyértelműségi tesztje” által zöld utat kapott, az ellene benyújtott jogorvoslato(ka)t Justitia bekötött szemű szolgájának segédletével – kifogásolható módon – pedig elutasított, nyelvtanilag azonban továbbra is értelmezhetetlen, egyértelmű „igen” vagy „nem”-el megválaszolásra alkalmatlan, az Országgyűlés hatáskörét meghaladó - „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” - kérdésben, az országos népszavazás megtartása nem csupán felesleges pótcselekvésre vall, de egyben – az ország nehéz pénzügyi (az oktatás, az egészségügy „haldokló”) helyzetében – a költségvetési pénzek értelmetlen el-pocséklásáért való felelősség megállapíthatóságát is felveti. Ugyanakkor, a döntés eredménye által – mivel az sem az Unióra, sem a magyar Országgyűlésre nem lesz képes értelmezhető és végre is hajtható kötelezettséget keletkeztetni – a közhatalom forrását adó Istenadta magyar nép - amely hatalmát a kormány kegyéből ezúttal kivételesen közvetlenül gyakorolhatja - az általa megválasztott képviselők helyett nem csupán a felelősséget fogja magára vállalni, de a döntés végrehajthatatlansága miatt még a - népszavazásnak szabad utat engedő - hatalom által homlokára sütött Káin-bélyeget is – az idők végezetéig – kénytelen lesz viselni, miközben önmagából bohócot is csinál!

 

*****

 

Visszatérve azonban a 2016-os Európa-bajnokság adta apropóhoz, közérdekű adatként kérdezzük meg a főpásztort – aki most nyilvánvalóan az új alkotmánybíró-patrónus keresésével van elfoglalva – kinek/kiknek az „összetartozása” ünnepeként is kell/kellene tekintenünk e futballbajnokságra? A vak komondor is tisztán látja, hogy még a francia helyszíneken lévő magyarság (?) – pártállásától és vallási hovatartozásától függően – sem szeretne a kint randalírozó, petárdákat durrogtató, a stadion zöld gyepére tárgyakat bedobáló honfitársaival - egy szentmise erejéig sem - az összetartozást vállalva, „összetartozni”! És ekkor még nem hoztuk szóba, a nem nekünk és értünk drukkoló muzulmán vallású szurkolókat, a magyar történelmi és családi gyökerekkel (is) rendelkező, azonban önálló nemzeti zászló alatt és himnusz mellett felvonuló – ellenünk is teljes gőzerővel focizó – nemzeti csapatok játékosait és az értük, Franciaországba több tízezres létszámban kiutazó drukkereket? Nem beszélve a szegénységük miatt itthon maradt, avagy a magyar focinál sokkalta nagyobb gondokkal és bajokkal nap, mint nap reménytelenül küzdő-birkózó százezrekről, akiknek számára – szégyenük ellenére – a magyar nemzeti tizenegy mindenkit verő győzelmeitől ez ország még nem lesz sem élhetőbb, sem szerethetőbb! Mi több, általa a betevő falatjuk sem fog növekedni. Minderre tekintettel nem okozna nemzeti tragédiát, ha a magyar egyház visszavonulót fújna és viszketegséggel rendelkező pásztorait visszahívva – orrukat a „felnőttek” dolgába nem ártva és dugva – templomaik falai között csupán azzal foglalkoznának, amely Isteni rendeltetésükből és küldetésükből fakad.

 

Morgó azonban tovább folytatta jövendölését borzasztó erősségű „r” betűkel tarkított szavakból szinte alig érthető mondatokat kreálva. Aztán váratlanul, a lehallgató teremben jelenlévő teljes és nagyobb részt avatatlan személyzet füle hallatára kérdőre vonta, de inkább felelősségre vonta a szotyolázó Minarikot, amiért átlátszó és gyermekded trükkjeivel veszélybe sodorta a válogatott nemzeti 11 végső győzedelmeskedését. A meglepetéstől levegőért kapkodó mester e hangnemű támadáshoz nem szokva el-elakadozó hangon kérdezett vissza: mi lenne a vádként felhozott trükk, amelynek létezéséről, nem beszélve alkalmazásáról, mit sem tud, de még csak sejtése sincs róla? Az adott válasz a madarat teljesen kihozta a sodrából és fülnek követhetetlen gyorsasággal torkából rengeteg „r” betű, ropogtató kipréselése mellett csőrével a kalitkában az előtte lévő papír cetlikből egyet kihúzott és azt ingerülten a mester lábai elé dobta, itt van és nézd, rikácsolta! Minarik arca a meglepetéstől elkékülve deformálttá vált. A cetli az egyik angol lapban valamikor közzétenni szándékolt - a Brexit „ellen”, a britek bennmaradását „szorgalmazó” - hirdetés skiccelt másolatát tartalmazta.

 

E kép nem több mint illusztráció.

 

De hát minderről honnan tudhat a papagáj, hiszen ez a hirdetés még csak egy tervezet a fejben és még meg sem jelen(hetet)t, hüledezett Minarik magában? Vagy tényleg egy csodamadár ülne itt a kalitkában és csinálna belőle bohócot vagy hülyét? Hm! Ez esetben jó lesz vigyázni, nehogy más gondolatokat is kiszimatoljon. Majd magához térve, a nemzeti csapatépítésbe be nem avatott személyeket kitessékelve a teremből, meglepetést színlelve, visszakérdezett: és mi lenne a trükk, amely átlátszó és egyben gyermekdednek tűnik? Egyrészt – rakta sorrendbe gondolatait a madár – maga az ötlet, másrészt a szöveg tartalma, amely Janus-arcot és kétkulacsosságot sugároz a hirdetést szemlélője és olvasója felé, harmadrészt szinte kizárt, hogy mindezt egy egyszerű vállalkozó vagy üzletember magánvagyonából finanszírozta volna, különösen, ha és amennyiben az illető valóban magyar?

 

Vagyis, már maga az ötlet is hátborzongató: színmagyar emberként egy másik, tőlünk független állam országos terjesztésű napilapjában - egy, az adott hatalom belső ügyeibe történő beavatkozás érzését keltő - politikai színezetről árulkodó, másokra hatni, befolyásolást gyakorolni akaró/kívánó hirdetést közzé tenni, nem feltétlen karaktergyilkosságnak, mint inkább politikai analfabetizmusnak, esetleg zöldfülű járatlanságnak, avagy egy nagyra nőtt gyermek, játékos együgyűségének minősül. Mindennek következtében az említett tett aligha állítható párhuzamba egy bölcs, a politikában, a hatalomgyakorlásban járatos, felelősséggel gondolkodó, tetteiért felelősséget vállaló, szilárd jellemű államférfiú mentalitásával. Továbbá, nem hagyva magát félbeszakítani a jövendőmondó: a saját-kezű aláírás alatti nyomtatott nagybetűvel olvashatóan is kiírt név miatt a hirdetést feladó személy kiléte már nem csupán beazonosíthatóvá, de a név alatt megadott funkció, cím, titulus által egyben kétségbevonhatatlanná és letagadhatatlanná vált. A „Prime Minister of Hungary” – Magyarország első minisztere (azaz miniszterelnöke) – aligha fordítható félre vagy értelmezhető másként! Így joggal tekinthető az adott hirdetés – szövegtartalma szerint "A döntés az önöké, de szeretném, ha tudnák, hogy Magyarország büszke arra, hogy önök mellett állhat az Európai Unió tagjaként." – egy másik ország belügyeibe való jogtalan beavatkozásnak, cizelláltan és árnyaltan fogalmazva – némi jóindulattal – a beavatkozás kísérletének. Nem valószínű, hogy a várható magyar referendum esetében – „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – mondjuk a román miniszterelnök vagy államelnök által, valamelyik magyar napilapban megjelentetett hasonló tartalmú közleményét/hirdetését baráti gesztusként értékelve, tettét kézfogással nyugtáznánk vagy jutalmaznánk?

 

Ugyanakkor az effajta „reklámhirdetés” nem csupán öncélú és magamutogató, de a diplomáciai és az államközi gyakorlatban szokatlan és ismeretlen megoldásnak is tekinthető. Különösen az ilyen erőltetetten egyoldalú, illetve a fentiekhez hasonló célú és tartalmú, politikai színezettel és ízzel is rendelkező reklámmegszólalás, amely olyan ügyeket/témákat karol fel, amelyek szinte kizárólag belpolitikai vonzattal bírnak, szavazásra bocsátott kérdésük tartalma és megfogalmazásuk - pedig még a „kívülállók” számára is - érthető, világos és egyértelmű, baráti, „segítő” magyarázatra nem szorul. Mindennek következtében e módszer alkalmazása - demokratikus államok közötti viszonylatban - enyhén szólva is elfogadhatatlan, még abban az esetben is, ha tartalmát a feladó a kétoldalú „barátság” kifejezése és ápolása céljának szánva rendelte meg és tétette közzé. Ennek ellenére, a megjelent hirdetés tartalmának stílusa és szellemisége bárdolatlan, továbbá provokatív is.

 

"A döntés az önöké,…” kezdődik a britekhez intézett pátoszos szózat: igen, ezzel a ténnyel az is teljesen tisztában van a - szavazati joggal rendelkező - britek közül, aki az ominózus hirdetést olvasni sem fogja, így e szónoki bevezető, információs értékkel nem rendelkezik, azt is mondhatnánk, hogy teljesen felesleges! Majd „… de szeretném, ha tudnák, …” folytatódik a propagandisztikus szöveg. Ez esetben viszont szerencsésebb lett volna „az önmagam hatalmi jelentőségének” előre tolt hangsúlyozása - az egyes szám első személyre „szeretném” történt utalás - helyett, a szerénység és a szolgálat jellegének tükröztetése és domborítása, amely követelményt viszont, a hirdetéstevő által oly sokszor és előszeretettel hangoztatott „magyar nép”-re való hivatkozás, azaz a fejedelmi többes - „szeretnénk”, ha tudnák - használata elégíthette volna ki. Az említettekhez képest is azonban a nyilatkozat leghamisabb és legőszintétlenebb színekkel megfestett szóképe – harsogta a papagáj – a délibábos Hortobágy hangulatát keltő, álszent és bizalmaskodó, az édeskésnél is sziruposabbra sikeredett, dörgölőző kelletést is magában foglaló mondatrészben - „… Magyarország büszke arra, hogy önök mellett állhat az Európai Unió tagjaként.” - fedezhető fel.

 

Hogyan kell ezt értenem, fojtotta bele a szót a papagájba Minarik, ellentmondást nem tűrően? Úgy, hogy e kijelentő módú mondatrész hitelességét senki nem fogja visszaigazolni, sőt az állítás komolyságát még maga a hirdetést feladó sem hiszi el, vagy nem lenne igazam, vágott vissza a jövendőmondó? Lárifári, legyintett dühösen kezével a mágus, mindez csak ostoba női fecsegés, melynek hallgatására több időm nincs, s elindult a kívülről jól őrzött ajtó felé. A madár azonban tovább „dalolt” melynek egyik szólamában Minarik olyan tényálladékot vélt felfedezni, amelynek hallatán a távozás közben lábai egy pillanatra mintha gyökeret eresztettek volna. Ledöbbent, hiszen minderről a ténykérdésről és annak távolabbi összefüggéseiről, amelyről a madár az előbbiekben és jelenleg is információt „sugároz” magamon kívül – vélekedett magában Minarik – másnak, nem igen lehetett megbízható tudomása? Akkor meg honnan az ismeret? Megfordult hát és székébe visszaülve, érdeklődő figyelemmel hallgatta tovább a parányi élőlény - hol csípős, hol gúnyos, de valamennyi esetben találóan maró hatású és önszembesítő - mondatait.

 

Vajon nem negédes és vallásosan álszent, e kétkulacsos, ráadásul pofátlanul nagyzoló fogalmazvány, miszerint „… Magyarország büszke arra, hogy …”? De minderről ki kérdezte meg és mikor és milyen formában az említett ország polgárait – hiszen ez ügyben még Nemzeti Konzultációra sem került sor – és titkos vagy megismerhető-e az adat: hány ember, igenlő válaszán alapszik e kritikátlanul és szemen-szedetten hazug, az egész (Magyar)országot kisajátító és magáénak tekintő egyszemélyes, állító és kijelentő mód? Mert a „büszke” szó és talán az ország is (néha, még) vállalható, de a mondatot aláíró és közzétevő személy, sokak számára biztos, hogy nem. Mert ma már éppen miatta nem látni és tudni, honnan is kezdődik, és hol végződik: az ország (amelynek neve Magyarország); a minden más értelmes tevékenységet lesöprő és anyagi forrást felemésztő fociőrület; a másokat lebecsülő, önmagunkat pedig felmagasztaló – a magyaroknak szívük van, a magyarok Mária országáért játszanak, a magyarok elégnek kedves vezetőjükért, Minarikért a pályán – jelszavakkal teleaggatott nemzeti 11-et képező „fiúk” ország-intézménye? És vajon ki a f… az a Minarik, aki önmagát mágusnak kikiáltva és mesterként imádva csupán két dologról képes álmodni: a sportról - a 2024-es olimpia megrendezéséről - de mindenekfelett a fociról: megnyerni az idei EB-t, majd a következő VB-t; másrészt várbéli mennybemeneteléről és az erős – Magyarország vezetése melletti – visegrádi királyság létrehozásáról. Ez utóbbi kettő igaz! Nem hazugság! Szállt vitába a mágus a csiripelővel, helyéről dühödten felugorva, majd nyugalmat erőltetve magára, vissza is ülve.

 

De hisz a közzétett mondatban – folytatódott az egyoldalú diskurzus – ez az egyik bökkenő! Mindabból, amit - Janus-arcot mutatva - a világ nyilvánossága előtt az Unióval szemben cselekszünk és színészkedve eljátszunk, abból tényleg arra lehet következtetni, miszerint valóságosan is ott állunk/állhatunk „a britek mellett, az Európai Unió tagjaként”? Körbenéztünk-e már ebben a „színházban” – színpadán és nézőterén egyaránt – konstatálva magunkban, hogy kik mellett is állunk, állhatunk?! Illetve, kik is engedik meg, hogy egyáltalán melléjük állhassunk, és kik azok, akik láthatóan kerülik a velünk való együttállás tényét, de még a lehetőségét is? Miért nem vesszük észre a nyilvánvalót: akar a fene mellettünk „büszkén” állni, nemhogy „az Európai Unió tagjaként", de úgy általában sem. Vagyis, sem a britek, de szinte már senki nem akar mellettünk állni, de - a jövőt illetően - sorsközösséget vállalva még csak úgy „összeállni” sem.

 

A szóbeszéd szerint e hirdetményplakátból kuriózuma (esztétikum és művészeti érték hiánya, az 50-es évek szocreál kultúrjegyeinek magánviselése, giccsnek sem tekinthetősége, megfogalmazásának dölyfös arroganciája, üzenetének sértő kétkulacsossága, eljuttatásának kicsinyes garasossága) miatt – bár a parlamentáris alkotmányos monarchia demokratikus „játékszabályaiból” adódóan a királyi udvarnak politikai kérdésekben megnyilvánulnia nem lehet, titokban mégis – az udvarnokok segítsége révén az uralkodó is beszerzett magának egy fél tucatot, saját riogatásuk céljából. Egymás közt halkan és szégyenkezve suttogják: sértő a brit oroszlánra nézve, hogy ez a magát fenékben kellető, összevissza rohangáló csodaszarvas ennyire kicsinyes és csupán egy ilyen snassznak is alig nevezhető „műtárgyat” volt képes összeeszkábálva elénk tolni. Ha ugyanis, a részükről oly sokat szidott Soros György, a saját magánvagyonából csupán ekkora összeget áldozott volna e visegrádi „tanyavilági társaság” személyi állományának kikupálódására, miként e plakáttal e csodaszarvas - ráadásul az ország és népe költségvetéséből - tette, „gazdáik” mit sem tanulhattak és sajátíthattak volna el odakint angol nyelven és kultúrkörnyezetben demokráciából, értelmiségi viselkedésből és polgári jellegű gavallérságból. Amely – nem mindenkinek megadatott – kincs birtokában, hazájukba visszatérve, s mindazt mit megismertek hasznosítva, az általuk betöltött és jelenleg is viselt közméltóságaikba emelkedhessenek.

 

De ezzel a plakáttal kampányolnak az Unióból távozni készülők a maradni kívánók táborában is: ha maradtok, előbb-utóbb a szittya-sorból legfeljebb a középkori királyság minőségi szintjéig emelkedett, a környező északi, keleti és déli kis-királyságokat Visegrádra maga köré gyűjteni, de - a Szt. Istváni hűbéri struktúrában, jogállam nélküli illiberális-demokráciában - uralkodni Budáról akaró Minarik tényleges alattvalóivá és kiszolgáltatottjaivá válhattok. Vegyétek már észre, e plakátból sugárzó ideológia a legsötétebb középkort vetíti elénk, melyből jobb addig kimaradni, amíg mód és lehetőség van rá.***

 

Ráadásul e plakát inkább kiebrudaló, mint marasztaló, feladója ugyanis kettős-nyelven és kétértelműen fogalmazva szól hozzánk: „… Magyarország büszke arra, hogy önök - mármint mi, britek - mellett állhat az Európai Unió tagjaként." de magában – „A lányomnak mondom, hogy a menyem is értse.” – imigyen – Én arra lennék büszke, ha az Európai Unió élén állva önök és a többiek is mind, körülöttem állnának! – gondolkodik. E „trükkös” előnyszerzési mód nem vall hátsószándék nélküli egyenes derékra, persze őszinte jellemre sem utal. A mások evezése keltette oldalvízen történő könnyebb előrejutás és pillanatnyi előnyszerzés, amennyiben saját erőnkből a megkapaszkodásra sem vagyunk képesek, könnyen megbosszulhatja magát, amelyen aztán a hagyományosan híres és fetisizált „magyar szív” sem lesz képes már segíteni, minek következtében a versenyt menet közben leszünk kénytelenek feladni, miként ez történt Wichmann Tamással, a moszkvai olimpián.

 

Így, ez a segítő kezet nyújtó taszításos maradjatok „velünk”, de inkább menjetek jellegű empatikus „biztatás”, várható jövőként inkább a „legvirágzóbb” despotizmus képét vetíti elénk, mint a fejlődni is képes jogállamét, amelynek felhajtóerejét a széles körben érvényesülő demokrácia képezi. Mindez, különösen valós jellegű figyelmeztető fenyegetésként jelenik meg, ha ehhez – ismerve – még a klérus Magyarországon betöltött káros, változékony és simulékony, befolyásos szerepét is hozzátesszük. Bár nálunk az államfő (a király) az egyház feje – minek következtében az állam és az egyház „klasszikus” szétválásáról nem beszélhetünk – az állam vezetői az állami ünnepeken nem körmenetelnek az utcán az egyházzal karöltve egyházi sátrak és ereklyék mögött, de ezt semmiképp nem tennék egyházi ünnepeken. Ráadásul annak ellenére, hogy egyházunk független a pápai államtól a római pápával, tanaival, kinyilatkoztatásaival és üzeneteivel nem állunk szemben, de a muzulmán vallás hívőivel sem, így a migránskérdés minálunk nem szül egyházi gyűlölködést, miként ezt látványosan teszi az Unió közép-keleti felén.

 

*****

 

A papagáj azonban most már jutalomra ácsingózva rafináltra vette a „közszereplést”. Fáradtságot és kimerültséget színlelve egyre lassabbra fogta a tempót miközben úgy viselkedett mintha mit sem törődne az eddig hallottakat önelégült és hamiskás mosollyal nyugtázó Minarikkal, akit most már csupán két dolog érdekelt komolyan. Az egyik, hogy mi lesz a stadionépítési programjának sikerességét és így folytathatóságát visszaigazoló nemzeti 11 EB szereplésének végkimenetele? Míg a másik, hogy a Brexit-nél alkalmazott plakáthirdetési csalija egy másik helyen bevetve - amelyről egyelőre csak és kizárólag ő tudott, de ennek részleteit még ő maga sem gondolta végig - bejön-e, s eredményez-e számára akkora lendületet, amelynek segítségével a világkarriert jelentő „színpadi” deszkákon egyensúlyozva képes lesz Európában – az Unión belül, avagy azon kívül, neki „secko jedno” – vezető, hatalmi szerepet betöltenie? Hallgatóságának e pillanatnyi megingását és magába fordulását látva és tapasztalva, Morgó úgy döntött, elérkezett számára a várva várt és kiérdemelt jutalom átvételének az ideje és papagájszokáshoz illően bevetette a mindig hatásosnak bizonyult fegyverét: eszeveszett tolltépés közepette érthető madárcsevegés helyett iszonytató hangerősségű rikácsolásba kezdett. Minarik, falusi környezetben születve és nevelkedve, tisztában volt - az emberit kivéve - az élőtermészet állat-és növényvilágának nyelvezetével és azt valamelyest értette is. Így aztán merengéséből önmagához visszatérve, a másik teremben mindent lehallgató titkosszolgálati embereknek parancsot adva behozatta a papagáj játék- és szórakoztatószereit - a trapézt, a hintát és a madárfürdetőt - amelyeket számító kedveskedés közepette saját kezűleg helyezett el a kalitkában. A várt hatás nem maradt el, Morgó csábosan nézve Minarikra néhány intő figyelmeztetést követően ismét neki tetsző dolgokról kezdett bájos modorban csacsogni.

 

A messzi jövőben látottakat ecsetelve hívta fel a zöld-szárnyú ara papagáj Minarik figyelmét néhány nélkülözhetetlen apróságra, amelyek követése és megtartása hiányában, aligha lesz hosszú életű a futballvilágban betöltött hegemón szerepe. A tolmácsolás szerint ugyanis a magyar csapat szittya-örökségét, azaz a családi „ezüstöt”, továbbra is hasznosabb lenne a vitrines szekrényben hagyva csupán kívülről szemlélni, mint magára öltve viselni. Ezeket az ereklyéket ugyanis hiába is vesszük elő és igyekszünk mindenkit felesketni rá, tévutat mutató fényüket követve velük már nem lehet, de inkább NEM SZABAD jövőt kovácsolni! Ennek következtében a visegrádi vár bővített felújítása is merő anakronizmus még akkor is, ha Európa feletti uralkodásának csupán szimbolikus központjaként szolgálna, míg az uralkodás tényleges centrumát a budai fellegvár adná. Mindez a kettősség nem csupán uralkodói ideológiájának lényegét, hanem a hatalmi berendezkedés és működés végtelenül „demokratikus” jellegét és félreérthetetlenségét is kifejezné: míg Európa intézményi központja ugyan Visegrád maradna, addig hatalmi centruma minden kétséget kizárva Buda lenne. Ez egyben a keresztényi egyházak és méltóságaik számára is üzenetértékkel bírna: amennyiben látni és találkozni akartok velem – mármint Minarikkal, a mágussal – úgy Esztergomból Budára kell jönnötök!

 

Mindennek természetesen nem hiányozna a maga alkotmányos normatív és az Alkotmánybíróság által értelmezett, az Aranybulla szerint pedig szentesített - jogfolytonossági és jogdogmatikai elveket kifejező - alapja, gyökere és előzménye is. Hiszen köztudomású és egyben közismert tény, miszerint a NER talajából táplálkozva kinőtt Alaptörvény nem csupán jogrendünk alapja és szövetsége múlt, jelen és jövő magyarjai között, de egyben élő keret is. Kifejezvén a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk(?), védőbástyája pedig az az Alkotmánybíróság, amelynek jogfolytonosságot adó jogelődje is a kettős-mérce szerint működött, cselekedett és viselkedett, több mint 20 éven át. Mégpedig nem csupán a Fidesz kormányzási periódusa alatt!

 

Emlékezzünk csak vissza, a mintaértékűnek tekintett rendszerváltáskor – amelyhez a baloldal állandóan és csökönyösen visszatérni akar – létrehozott Alkotmánybíróság legitim székhelye a mindenkori egyház, világi hatalmát és befolyását is tükröző – kétharmados törvényben is rögzített város – Esztergom volt. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság – mint önálló, meghatározó hatalmat magának kivívó jogintézmény, hátat mutatva a klérusnak – a törvényhozó által számára kijelölt helyet negligálva, több mint húsz éven keresztül csupán Budapesten, a Donáti utcában volt hajlandó működni. Aztán e sajátos (illegitim) Janus-arcot tovább cizellálva - az egyház világi befolyását erősítve - az is megesett, hogy a taláros testület egyik elnöke - mintegy Canossát járva az említett törvénytelenségért - elnöki hivatalát az esztergomi prímási palotában, a négyből még három pecsétjét őrző Aranybulla előtt volt (csak) hajlandó átvenni, hitet téve egyben az ellenállási záradék mellett. E záradék tényleges érvényesítésére azonban egyszer sem került sor, mára meg e jogintézmény amúgy is értelmét veszítette, hiszen az Alkotmánybíróság nem csupán tényleges önállósága tűnt el a politikai hatalom süllyesztőjében, de személyi feltöltése is olyan emberek által valósult meg, akik az ellenállási záradékról még csak nem is hallottak. Így aztán hiába is fityeg nyakukban az említett dekrétum - eredeti fényétől és csillogásától megfosztott - olcsó másolata, viselőinek „ellenállásától” még eshetőlegesen sem kell tartania senkinek, nemhogy a hatalom birtokosainak. Mindennek ismeretében reális lehetőség kínálkozik arra, hogy a hatalom, az állam családépítési elképzeléseinek kreativitását a boltzárra redukáló vallás képviselőivel - élükön az egyházzal - kellő módon tudassák és megértessék, miszerint ilyen és ehhez hasonló eszközök és módszerek mellett – a pedofília felszínre kerülésének állandó rettegésében élve – a NER értékein épülő, új polgári társadalom irányításában és szervezésében, önálló szereppel a továbbiakban nem rendelkezhetnek; sarlatánokkal és sámánokkal pedig egyébként sem lehet biztos jövőt építeni.

 

Így aztán, a kellő pillanatot kivárva – a brit minta alapján, megspékelve némi hungaricummal – az egyházat a királyság alá gyűrve, de a sportot - mindenekfelett a nemzeti futball ügyét - e kettő fölé helyezve, s mindhárom említett hatalmi ágat saját személyében egyesítve, olyan hatalmi koncentrációt és egyszemélyi hűbéri kultuszt állíthatna követendő példaként a vonzását Eurázsiára is kiterjesztő, nemzeti szuverenitásukról az Unió javára önként lemondó államokat tömörítő, ildemokráciát hirdető Visegrádi Unió elé, amelynek vezetése e csodát felismerve és tőle elragadtatva, ellenszavazat nélkül, örökre szólóan, tenné meg őt, teljhatalmú fejévé.

 

Minarikot, mintha hájjal kenegették volna, elbűvölve és lenyűgözve hallgatta – mi több, rózsaszínű köddel véve magát körbe, szőtte gondolataiban tovább – a jövendő-mondás e meseszálait. Sőt, kedvébe járva a madárnak, egy magokkal teli kicsi párnácskát is behozatott, s elhelyezett a kalitkában, csőrével hadd lyuggassa ki azt a madár, hozzájutva ez által a jutalomnak szánt csemegéhez. Szüksége is volt a mesternek e csalafintaság bevetésére, hiszen két „bizonytalanságra” még nem kapott kielégítő, vagy legalább reményt keltő választ. Az egyik, hogy mi lesz a Brexit végeredménye, a másik pedig, vajon hogyan is alakul a nemzeti 11 EB szereplésének végső sora? Mérgesen, de ugyanakkor elégedetten lyuggatva csőrével a magos zsákot, rikácsolta a madár önmagát többször ismételve: nem voltam elég világos és egyértelmű a Brexit kimenetelét illetően? Az alkalmazott módszer bevált, a britek a hirdetésnek is hála, lépre mentek, kellő többséggel szavaztak a kilépés mellett. Így a jövőben már nincs akadálya és ellenlábasa a Visegrádi Unió megvalósulásának, a németektől pedig idővel később, meg lehet majd szabadulni. A hallottak alapján Minarik elégedetten dörzsölte kezeit, majd óvatosan mint-ahogyan a macska szokta kerülgetni a forró kását, közelebb és egyre közelebb kerülve a madárhoz szinte suttogva megismételte a második kérdését: és mi lesz a sorsa a „fiúknak”? A fiúk, a fiúk, dühöngött a madár, nem hallgatva a német szakember precíz, mértéktartó és kellő taktikát sem nélkülöző tanácsaira „a hazájukért dobogó magyar szívre hivatkozva” valószínűleg önmaguk lesznek képesek megakadályozni a jövendölés beigazolódását – és kupaszerzés helyett – csúfosan fognak majd távozni a tornáról. Evés közben jön meg az étvágy, alapon mindent fel akarnak falni, ráadásul egy ültükben. Pedig csoport másodikként könnyebb „játszótársat” is kaphatnának. Így, vagy a brit színekben továbbjutó csapatoktól fognak kellő ruhában részesülni a hátba támadós, sunyi hirdetésetek miatt, avagy a németek fognak ismét elpáholni benneteket megmutatva, hogy – amennyiben szükség van rá – nekik is van a hazájukért dobogó - ráadásul emberi érzésekkel teli - szívük, de ők a labdarúgáshoz kellő ésszel és technikával, mi több, taktikával is rendelkeznek. De hát akkor mond, mit tegyünk, fogta a mester a kérdését rimánkodósra? Viselkedjetek úgy, mintha megnyerhettétek volna az EB-t, de ilyen hosszú idő után ti most beértétek ennyivel is. Ja, és odahaza ne ünnepeltessétek agyon magatokat és ne tegyetek úgy, mintha a két nagy világégést ti nyertétek volna meg! Legyetek szerények és visszafogottabbak, és ne feledjétek, az elért eredmények a „németet” dicsérik és igazolják! Bárki, bármit is mond utólag – kétkulacsosan – nektek.*****

 

*****

 

A madár előbbre lépve egyet, beült a hintába és folytatta a locsogást. Minarik csupa fül volt, tudta, ezúttal a számára belpolitikai értékkel bíró kérdésről a hazai népszavazásról, a nyakunkba telepíteni akaró migráns-kvótarendszer elleni tiltakozásunkról lesz szó. Ezzel a kérdéssel azonban nem szabadna dicsekedni, vezette fel a témát a papagáj, különösen nem, mivel a kérdés megfogalmazója maga a kormány. Ennek ellenére, már a népszavazásra ráhangoló, a témát sulykoló, beetetésnek szánt óriásplakát akció miatt is joggal szégyenkeznünk kellene, de ez a plakát legalább nem kettős értelmű, mint a briteket „támogató” – fentiekben már tárgyalt – újsághirdetés.

 

 

Ráadásul az óriásplakát formatervezettsége szimplára sikeredett, utcai, köztéri megjelenése így átlagos és ötlettelen, statikus merevsége funkciójának kifejtésére, a buzdításra alkalmatlanná teszi és még művészetileg sem dicsérhető. De hiszen van egy kormányhoz hű, tevékenységét szolgálni és támogatni mindig kész Magyar Művészeti Akadémiánk (MMA) is, segíthetett volna, ha másként nem, hát ötleteléssel. A plakát kivitelezése is semmitmondó, bár a kék háttérszín legalább mindenütt egységesen folt-nélküli, ez viszont csupán az előállítót dicséri. Tartalma alig értelmesebb, mint egy társasházi közgyűlés határozatáé. Stílusa - régmúltat idézően - mucsai, ettől függetlenül köznyelvünket beszélő közszolgálatunk műveltségi szintjét kellő reprezentativitással visszatükrözi: harsogó, rikkancskodó, kivagyiskodó, odamondogató és hivalkodóan üzengető. Pedig Nemzetünk rendelkezik egy Nemzeti rangra emelt Közszolgálati Egyetemmel (NKE), amelynek egyik feladata lenne a közszolgálati nyelv és beszéd ápolása, művelése, fejlesztése, zsargontól való megtisztítása. Mindehhez azonban illenék tisztában lenni a közszolgálat mibenlétével, a vele szemben támasztott követelményekkel és elvárásokkal, amelyek viszont semmiképp nem azonosak a mindenkori hatalom és uralkodói kör igényeinek/elvárásainak a kielégítésével.

 

Így aztán nem véletlen, hogy – tartva a nyilvánosság megjegyzéseitől – produktumát az ötletgazda - a londonival ellentétben - alá sem írta. Ennek következtében a plakát olvasói előtt – a kettős mérce bűvöletének és takarásának köszönhetően – még az is rejtve marad, hogy ki – személy, állat, megszemélyesített tárgy – az, aki valakik (de kiknek? a) nevében - nem csupán névtelenül, de - ráadásul még fejedelmi többest is használva - „üzenjük” - üzenget? És vajon miről is szól ez az üzenet, illetve mi annak a tartalma? A plakát szövegét megfogalmazó, csúcsteljesítményt nyújtó – nyilvánvalóan társadalmi munkában, szívességből dolgozó – nyelvzseni úgy gondolta, elég, ha mindezt csupán ő tudja, a plakát olvasója pedig gondoljon üzengetés közben, amit, és amire csak akar: a lényeg úgy is az irányon van! Hova? És kinek? Hát Brüsszelnek! De Brüsszel egy város, sok-sok ott élő, lakó, dolgozó emberrel? Mi közünk is van egymáshoz, azon kívül, hogy (talán) mindannyian emberek vagyunk? Én általában ismeretleneknek, de ismerősöknek sem szoktam csak úgy üzengetni, mivel ennek túl sok értelme nincs, hacsak nem félek, vagy nem merek az illető szemébe nézni. (Bár, most, hogy így felidéződött bennem e műintézmény eszembe jutott egyik ostoba nőismerősöm, aki arról volt híres, hogy önmaga soha senkinek semmit le nem írt, vagy meg nem mondott. Maga helyett mindig valakivel üzent: hol legyenek az órái, azokat kik vezessék, ki mit csináljon, vagy ne csináljon, kinek kit, mit kell elfelejteni, hova költözött, kihez ment éppen férjhez, mely országba tette át működése székhelyét, PhD témáját kivel hányszor módosíttatta és mit adott cserébe, értekezését ki írta meg helyette és jelenleg hol őrzik, titokban, a plágium elfedése végett stb.?)

 

De visszatérve kiindulópontunkhoz, vajon Brüsszel és e városban valaki/valakik tudnak-e róla, hogy mi, éppen nekik üzenünk, valamit? S mindezt a tartalom-nélküli üzenetet érteni fogják-e, s vajon azt is tudják-e, hogy nekik mit is kellene ezzel az értelmetlen üzenettel kezdeniük? Mi pedig tudjuk-e, hogy üzenetünkre esetleg válasz is érkezhet? Esetleg a fenti plakátból – itthoni mintára (1. sz. kép, 2. sz. kép) – Brüsszelben is elhelyeztettünk több ezret? Ez aztán a csúcsra járatott teljesítmény, de mit is kell ezen csodálkozni, hiszen Magyarország jobban teljesít; A magyar reformok pedig működnek! Ez lenne a REFORM? Nem is tudom: mosolyogjak, vagy csak szégyenkezzek mindezért? Az ország teleszórása e bornírt plakáttal vajon az adófizető polgárok, hány 10-100-1000 millió forintjába is kerülhetett és ebből mennyi vándorolt a hatalmat kritikátlanul kiszolgálók magánzsebeibe? Ha én lennék Morgó, az ara papagáj, szüntelenül, éjjel és nappal folyamatosan azt rikácsolnám mindenkinek: tessék kiszállni ez értelmetlen és értelmezhetetlen mókuskerék játékból, a kormány pedig az erre áldozott összegeket csoportosítsa át az oktatás és az egészségügy minősége és színvonalának javítására.

 

*****

 

Minarik egyre nehezebben viselve a kritikát közbevágott: a plakát kritikai elemzése helyett engem elsősorban most az érdekelne, milyen eredményű lesz az Alkotmánybíróság döntése, szabad utat enged-e a népszavazásnak, avagy nem? A „világhírű” mester e naiv kérdésére a papagáj felszabadultan hangosan rikácsolva őszinte és véget érni nem akaró röhögéssel válaszolt, amelyre az összes lehallgató-készülék védekezésként automatikusan kikapcsolt egy időre, míg a kommandósok e frenetikus zajtól elbizonytalanodva néztek egymásra: be kell-e rohanni a lezárt szobába a főnök kimenekítése végett vagy sem? De aztán ismét megszólalt a madár, s „emberi” hangon fojtatta: ebben az országban még az értelem és gondolkodás legalacsonyabb szintjén álló élőlények sem kételkednek - egyetlen pillanat erejéig sem - az eredmény végkimenetelében! A várható döntés egyhangú és zöld-színű lesz,** ehhez még énrám, a jövendőmondóra sincs szükség! A döntést kimondó teljes ülésen mindenki ott lesz, már félórával előbb, tolongva, egymást félrelökve a terem ajtajának központi kinyitásakor, demonstrálva a kamerákat figyelő karmesternek az elsőként való bejutás tényét. Törvényes elnök hiányában a kirendelt „ügygondnok” fogja az ülést celebrálni és kihirdetni a már régen megbeszélt egységes végeredményt. A csonka létszámú illegitim testület valamennyi, még hivatalban lévő tagja személyesen fogja aláírni a határozatot, nem lesz a távollétében vagy az aláírásban akadályozottság okán egyetlen helyettesítő aláírás sem. Mivel az eredmény annyira magától értetődő, a szavazáshoz elegendő lesz a fejjel való – akár az ülve alvást is kísérő – bólogatás, avagy a fejnek le-lebukó reflexszerű ingómozgása is még elfogadható lesz. Ennek következtében ne is számítson senki a szokásos és hosszú oldalakat kitevő tudóskodó, akadékoskodó, grafománkodó, kotnyeleskedő, exhibicionizmusát kiélő egyetlen különvéleményre, párhuzamos indokolásra, a különvéleményhez vagy a párhuzamos indokoláshoz való csatlakozásra, illetve az előbbiekkel mindenbe egyetértő csupán aláírását egy dokumentumon többször látni szerető, abban gyönyörködni akaró írásos formátumú hozzáfűznivalóra. Az aktus menete mindenben csont-nélküli lesz! Majd ezt követi a megszokottá vált tisztálkodó és egészségvédelmi célzatú „kézmosás”. Itt azonban már előre tudni lehet, miszerint a tisztálkodásnak e jelképes értékű eseménye már nem lesz képes a szokásos izzadság eltávolításához, a zuhanyzás és a tisztasági fürdés bevetésére is sor fog kerülni, valamint a mindezt követő kellemes érzésű szieszta sem fog elmaradni.

 

Egyrészt, ez az Alkotmánybíróság 2015. február 25-e óta – elnök és kellő létszámú alkotmánybíró hiányában – illegitim, mivel az Alaptörvény által megkövetelt megalakítottság tényét nélkülözi. Mindennek következtében az Alkotmánybíróság által az említett időpontot követően hozott valamennyi döntése törvényellenes, azaz megsemmisítendő (hatályon kívül helyezendő). Az Alaptörvényben nevesített közhatalmi szervek közül ugyanis egyedül az Alkotmánybíróság létszáma van arab számmal (15) jelölve, kijelentő módban fogalmazva, konkrétan, számszerűen is meghatározva – „Az Alkotmánybíróság tizenöt tagból álló testület,…” – [Alaptörvény 24. cikk (8) bekezdése]. Mintegy annak jeleként, miszerint ennél kevesebb vagy nagyobb alkotmánybírói létszám esetén az Alkotmánybíróság nem felel meg az Alaptörvény szabta törvényes követelményeknek; működése, tevékenysége jogsértő, vagyis törvénytelen! Jelenleg - 2016. április 21. óta - az Alkotmánybíróságnak nincs törvényesen választott elnöke, létszáma pedig csupán 11 fő! Így aztán, aki ezt a problémát hajlamos csupán működési kérdésként, határozatképességre redukálható módon értelmezni, az vagy nem érti az Alaptörvény lényegét vagy nem képes anyagi jogi norma és működési- technikai szabály között különbséget tenni. Az anyagi jogi norma adta követelmény (15 fő megválasztott alkotmánybíró létezése) esetünkben ugyanis megelőzi a technikait. Azaz a taláros testület akkor kezdheti meg tevékenységét, ha az arra feljogosított szerv (a törvényhozó Országgyűlés) létrehozta, illetve - a 15 fő alkotmánybíró és közülük az elnök jogszerű megválasztásával - megalakította. E testület határozatképessége, azaz ülésezési és döntéshozatali képessége csak ezt követően, működése megkezdésével összefüggésben vethető fel, tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság döntéseit – többek között – teljes ülésben eljárva hozza meg. Ez a teljes ülés – amely az Alkotmánybíróság összes tagjából áll – pedig akkor határozatképes, ha azon legalább az Alkotmánybíróság tagjainak kétharmada, köztük az elnök vagy az elnök akadályoztatása esetén az elnökhelyettes jelen van (Abtv.* 47.-48.§-ai). Summa summarum, amíg a testületet Alaptörvény szabta létszámban az Országgyűlés (a hatáskör gyakorlója) meg nem választja (létre nem hozza), addig e taláros testület nem tekinthető MEGALAKÍTOTTNAK, mindennek hiányában pedig tevékenysége kifejtésére – többek között ülésezésre – nem (lesz) jogosult! (Avagy a számszerűségi szabályt az Alaptörvényből azonnal törölni kell!)

 

Másrészt mindennek ellenkezője az előbbiekben felmerült problémát - igazságszolgáltatási (bírósági) keretek között - szemlélve odavezetne, miszerint a Pp. alapján - törvényben meghatározott esetben - az első fokon eljáró bíróság egy hivatásos bíróból, mint elnökből és két ülnökből álló háromtagú tanácsnak, a másodfokon eljáró bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsának és a Kúria esetében elrendelt öt hivatásos bíróból álló tanács tekintetében a bírói létszámnak (3-5 fő) nem lenne jelentősége? Azaz, ha a bírói tanács 3 főjéből 2, illetve 5 főjéből 3 fő a tárgyaláson jelen van, akkor a bírósági tanács már meg is kezdhetné működését, hiszen az eljáró bírósági tanács amúgy határozatképes és érvényes határozatot is hozhatna (a megkövetelt szavazattöbbség így is biztosított) [Pp. 11.§; és 214.§]! Csakhogy az említett esetekben az így meghozott határozatot - megtámadása esetén - a hatáskörrel rendelkező bíróság – az eljárt bíróság szabályszerű megalakítása (ideszámítva az ülnöki létszámot és jelenlétüket is) hiánya miatt – hatályon kívül fogja helyezni és az eljárt bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára fogja utasítani! [Pp. 252.§]

 

A mindezt hallgató, de a problémának csupán a felvetése is - nem beszélve a mellé adott indoklásról és a hozzá fűzött magyarázatokról - a mestert úgy kihozta a béketűrésből, hogy a madárral vitatkozás és érdemi érvelés helyett - minden átmenet nélkül - ordítozni kezdett, egyben dilettáns okvetetlenkedőnek titulálva őt. Morgó, e jelenetet látva és hallva, azt gondolván, hogy színházban van és így neki is illene végre valami szerepet produkálnia, felfújta magát, tollazatát pedig felborzolva éktelen-hangú fuldoklással párosuló rikácsolásba és szárnycsapkodásba kezdett, majd túlharsogva Minarikot azt mondta neki - ember által is érthető nyelven - egymást követően kétszer is, hogy KUSS, KUSS! Ezt meghallva, Minarik arcára a piros gután kívül a döbbenet is ráült, mivel eleddig neki - a feleségén kívül - ezt a szót, nem beszélve a megismétléséről még senki nem merte a szemébe vágva kimondani. A látott produkciótól a papagáj is megdöbbent így hát a döbbenettől mindketten elcsendesedtek és egy pillanatra teljes hallgatásba is burkolóztak. Fogyó türelemmel bár, de a mester vette fel a kesztyűt és békülékeny hangot megütve tovább faggatta a papagájt. Látható-e, hogy mi lesz a népszavazás végeredménye? Eredményes vagy csupán érvényes lesz?

 

*****

 

Morgó, visszarepülve és felülve a hintára – érezvén, hogy mindez mennyire fontos a mesternek – fontoskodó stílusban, homályos fogalmazásba kezdett: félnek az emberek, ráadásul nem is értik ezt az egészet, minek is kell nekik bárkivel a szomszédban rosszba lenniük, ráadásul üzengetve és úgy, hogy nem is tudják, nem is értik, mit is jelent az a kvóta kifejezés? Továbbá, hogy e kérdésben az egyház egyszer miért hallgat, másszor meg miért lihegi túl, miközben a pápa, emberi módon és egészen másképpen szól hozzájuk? Kitől félnek és mit nem értenek, horkant fel Minarik?

 

Hát például tőled, mi lesz velük, ha a fiúk nem nyerik meg az EB-t, pedig meg kellene nyerniük, különben idehaza összedől a nemzet és talán még a zsinagóga is? Meg hát minek ez a sok stadion, amikor ők éheznek, fáznak és nincs kellő pénzük a megélhetésre, meg munkájuk sincs. Az egészségügy rohad, az oktatás pedig legfeljebb csak külföldön ér valamit, a kereszténység meg ismét keresztes háborút folytat a török vagy a muzulmánok ellen, miközben az orosz meg esetleg visszajöhet és nincs, ki megvédje őket, tőlük? Gyűlölik az emberek ezt az irdatlan korrupciót és hazugságot, ma már mindenki mindenkinek hazudik, nincs rend és tisztességes számonkérés meg elszámoltatás csak a hűbéresek számára élvezhető ez a király nélküli királyság, amely Buda visszafoglalása révén esetleg ismét egy királynak adhat majd szállást, aki még a magyart is kiűzi innen, ha nem fogad szót. Félnek a születésnapoktól, különösen a kerek számúaktól, az 50.-en még csak hálaadó szentmisét erőszakolt ki az egyház, a 60.-on lehet, hogy már koronázni is akar? Rákosinál a Vár még romokban volt, így csupán az Operában ünnepeltethette magát, de 2023-ban a Vár esetleg ismét régi fényében fog ragyogni? Igaz, Rákosi napja és fénye is ezt követően hanyatlott a semmibe. Akkor még hét évet kell várni?

 

De félnek a Brexit eredményétől is, visszajön az a sok külföldre távozott magyar, nem lesz, aki onnan küldött pénzzel támogatja majd az itthon maradókat, pedig az egész család mindenét belefektette a gyerek kimenetelébe. De hát még nem is tudják a végeredményt, vetette közbe a mester? Majd megtudják, meg a nemzeti 11 virtuskodó, magyar szíve miatti becsődölését is, hiszen itt még ma is minden a focira épül, a nép vigassága és bánata, egyaránt, de régen legalább volt egy csapat, e népnek ugyanis nem az arany, mint teljesítmény kell, megelégszik a hit által biztosította remény nem látható fényével is, borzasztó nagy az emberi tudatlanság és gonoszság, a papság ájtatossága és hazugsága. De hát mi nem érthető a kérdésből, illetve a kérdésben, méltatlankodott türelmetlenül Minarik?

 

Szinte semmi, vágta azonnal a választ a madár. Sem az előzmény, sem a kérdés jogi elfogadtatása körüli hercehurca, sem a várható pozitív utóhatás, de legfőképpen maga a szavazásra bocsátott kérdés az, mi nem érthető! Nézzük a brittekét - „Az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon-e, vagy lépjen ki az Európai Unióból?" - korrekt és egyértelmű kérdés, mindenki képes - saját műveltsége szerint - a két válaszlehetőség közül választani, illetve a kérdésre „igennel” vagy „nemmel” válaszolni (szavazni)!

 

Ezzel szembeállítva, nézzük a mienket: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" Először is, hosszú a kérdés és sok benne a csavar meg a bizonytalansági tényező. Másodszor, összezavarja a szavazót a kormány által az utcákra és a terekre előzetesen kihelyeztetett óriásplakátok tetején szereplő információs felirat: „NÉPSZAVAZÁS 2016 a kényszerbetelepítés ellen” (3. sz. kép), és az ezt követő tartalom „Üzenjük Brüsszelnek” (4. sz. kép). A cselekvésre buzdítás ugyanis - Üzenjük Brüsszelnek,… - más ellen szól, mint aki a népszavazási kérdésben nevesítve van (Európai Unió). A népszavazási kérdésben a néven nevezett mumus tehát már – nem Brüsszel, hanem – az Európai Unió. A két megnevezett közé viszont nem tehető egyenlőségjel. Azaz, nem egy és ugyanazon nevezett elleni/szembeni fellépésre buzdít a plakát és a népszavazási kérdés (bár ez a magyar agymosási kísérlet erre inspirál mindenkit)! Brüsszel – minden tévhittel ellentétben – egy Város, egy emberlakta település, amelyet nem létrehoztak, hanem azzá fejlődött, míg az Európai Unió – nem település, és nem is lakóház, hanem – egy intézmény, ha tetszik jogintézmény, amelyet valóban létrehoztak. Ez a jogintézmény viszont egy olyan összetett szervezeti(rendszer), amelyben minden egyes szervnek meg van a maga rögzített reszortja, saját feladat és hatásköre. Mindennek következtében egy városnak, amúgy csak „üzenni”, marhaság (de inkább baromság), ezzel szemben egy intézményrendszernek „üzenni” - eredményt is remélve tőle - csak a jogilag leszabályozott keretek között és a lefektetett szabályok betartása mellett lehetséges. A miáltalunk, idehaza – a jogi tortúrán – keresztülvert népszavazási kérdés azonban ennek, az előbbiekben említett kritériumnak nem felel meg! Az Unión belül, annak egyes szerveiben ugyanis Magyarország képviselete, részvétele és működési szabályai - a kölcsönösen elfogadott és elismert szerződésekben - rögzítve vannak. Ezekbe viszont - a fentiekben említett népszavazási „felhívás” és (majd) annak eredménye, mint egy - a magyar fél részről egyoldalúan meghozott, az Uniót valamitől eltiltó, vagy valamire kötelező „intézkedés” nem illeszthető be!

 

Ez esetben – ismét – feltehető a kérdés: akkor mi értelme van e népszavazásnak? Szinte semmi, hiszen ha a népszavazási döntés közvetlenül jogot vagy kötelezettséget az Unióra nem eredeztethet, úgy nyilvánvalóan a közvetett – az Országgyűlés által a népszavazás eredményének végrehajtásaként megalkotandó törvényi – út sem járható. Akkor ez nem más, mint az önmagunk által önmagunknak (szándékosan) kreált 22-es csapdája, illetve - lár pur lár - népszavazás a népszavazás „szépségéért”, avagy a népszavazás közel 5 milliárd forintösszegének, meghatározott személyeknek, vállalkozásoknak a zsebébe juttatása (legális módon és ellenőrizhetetlenül)? De akkor minek és mi célból vannak és működnek (egyoldalúan) a jogállami szűrőszervek: a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), a Kúria és az Alkotmánybíróság??? Hiszen nem csupán a népszavazás által (álnokul) kitűzetett célhoz vezető út járhatatlan, de maga a feltett és a szűrőszervek által az egyértelműségi teszten – behunyt szemmel, bedugott füllel és bekötött szemmel – átpasszírozott és zöld jelzést kapott kérdés sem egyértelmű? Talán az sem a véletlen műve, hogy eljárásában egyik említett szerv sem kérte a kérdés egyértelműsége megítélését illetően nyelvi kérdésekben legalább járatos szakmailag felkészült és hiteles nyelvszakértő közreműködését? Pedig legjobb tudomásom szerint, az említett szervek egyetlen tagja sem rendelkezik nyelvi kérdések szakmai megítélésére feljogosító diplomával. Ha viszont az e szervek tagjaival azonos műveltségű és felkészültségű valaki veszi/venné a fáradságot (bátorságot?) az általuk alkalmazott egyértelműségi teszten át nem engedett népszavazási kérdések átbogarászására, úgy garantáltan találna közöttük az esetünkben tárgyalt és átengedett kérdésnél jóval egyszerűbb és közérthetőbb megfogalmazásút is, nem is egyet. Akkor vajon objektív, avagy szubjektív intézmény-e az „egyértelműségi teszt”? Egyik sem, tekintsük egyszerűen csak lufinak!

 

A költői kérdés igényével közelítve nevesítsünk néhány a választópolgár által legyőzendő problémát. Vajon a magyar állampolgár Unió általi kötelező betelepítéséhez miért nem kellene az Uniónak kérnie az Országgyűlés hozzájárulását? Miért e részünkről megnyilvánuló kegy, avagy diszkriminatív megkülönböztetés? És mi az a „kötelező” betelepítés, van-e már ilyen kötelezettséget előíró kötelező előírás, amennyiben igen, úgy az hol található meg és olvasható el, és a nem kötelező csupán megengedett betelepítés ellen miért nem tiltakozunk, miért nem kérjük ki magunknak, ezt „az Országgyűlés hozzájárulása nélkül” kötelezően megengedett nem kötelező előírást? De egyáltalán mi a fene az a „betelepítés”, valaminek a jogi, vallási, érzelmi – nemzetközi, avagy csupán magyar – definíciója, értelmezéséhez a magyar történelem melyik századában érvényesült és gyakorolt szabályai és értelmezései az irányadók? A népszavazási kérdés átengedésében részesen ludas szervek kimondott és ki nem mondott véleménye szerint is az előbb nevesített problémák nem problémák, ezekkel a magyar ember az óriásplakáton kapott információk birtokában simán megbirkózik. A magyar népszavazásra bocsátott kérdés világos, egyértelmű és - a Brexithez hasonlóan - minden probléma nélkül lehet rá „igennel” vagy „nemmel” szavazni!

 

Minariknak mindez már sok volt. A kapott kritika és önszembesítés mértéke nála már átlépte az általa még elviselhetőnek tekintett tűrőképesség határát. Felugrott hát helyéről és üvöltve utasította rendre a jövendölő madarat, majd közölte vele fejedelmi többesben, miszerint már csupán egyetlen kérdésre adandó válaszára vagyunk kíváncsiak! Mi lesz a népszavazás eredménye? A madárnak mindettől a hangulatváltozástól egyetlen tolla sem rebbent, sőt magán még soha nem tapasztalt nyugalommal érthető berregéssel közölte a félreérthetetlen információt: NEM LESZ EREDMÉNY! Hogy-hogy, emelte még magasabbra hangját a vezér? Csak úgy, hangzott a madár kajánul cinikus válasza: EZT A KÉRDÉST – még a lebonyolítására biztosított összegek kifizetése előtt – VISSZA KELL VONNI!**** Egy nagy büdös frászt fogok visszavonulót fújni – fakadt ki a mester – most amikor nyerésre állok és a fiúk is megemberelték magukat, s talán a jóslat ellenére is megnyerik az EB-t! Az Unió szinte a lábaim előtt hever, a kibővített visegrádiak már majdnem trónra emeltek, a klérus is azt fújja, – a pápával szemben is – mit én mondok neki, az oroszok a háttérben engem támogatnak, ellenzék meg itthon közel-távol egy szál sem, népem pedig csupán a nagy folyó befagyására vár!

 

*****

 

Rövidesen, megkerülhetetlen világhatalmi tényező leszek – csettintve nagyot, tért magához a mester pillanatnyi letargiájából, ujjaival „V” betűt mutatva a papagájnak – mindenki engem fog ünnepelni! Még Amerika is!

 

S már ügyet sem vetve a madárra, megindult a terem kijárata felé. A feltáruló ajtóban a mestert fogadó kommandósok (személyi testőrök) egymást túlharsogva szerették volna első kézből megtudni, mit is jósolt a papagáj a FIUK továbbjutási esélyeiről? A mágus csak legyintett, sokat sejtető nagyvonalúsággal, az ismert kétértelmű mosoly kíséretében: megnyerjük az EB-t, de az is lehet, hogy ezúttal óvatosságból, az első helyet átengedjük a németeknek! És mi lesz a Brexit eredménye, hangzott a következő kérdés? A mester, mintha sajtótájékoztatón lenne a tőle megszokott gránitmerevséggel az arcán csupán annyit mondott halkan és fogvégről: támogatjuk őket, ott állunk mellettük és fogjuk a kezüket, barátian! Ekkor azonban nem várt módon a terem összes sarkából rikácsoló hangon, de érthető beszédben megszólalt a másik, a lehallgathatatlan teremből, a zöld-szárnyú ara papagáj fejedelmi többest használva: mindez a bűvészkedés a plakáttal szeptember-októberben az USA-ban nem lesz nekünk elegendő (ismerve a viccet: „… uram a nyalás itt már nem segít, itt őszintén lőni kell!”). Azaz Hillary Clintonnak hiába is fogjuk meg a kezét – amennyiben egyáltalán közelibe mehetünk és engedi, hogy kezét megérintsük – nem fog hinni nekünk. Még akkor sem, amikor majd meglátja kezünkben az óriásplakátot, az amerikai újságokban pedig a – magyar nép pénzét kisajátított magánvagyonból – feladott kampányát támogató hirdetéseinket:

 

"A döntés ugyan az amerikai népé, de szeretném, ha tudnák, Magyarország büszke arra, hogy az önök kampányában a NŐK mellett állhat Amerika őszinte és hű barátjaként!”

 

Emlékeztetni fog minket a tényekre: előbb a saját házunk táján seperve növeljük a NŐK számát (lásd a legfőbb közméltóságok és intézményvezetők kiválasztásában a férfi nem szerepe … homogenizáltan túlreprezentált, alcím alattiakat) - legalább egyetlen fő erejéig - a közhatalmi funkciókban, amelyekben ma nem jutott számukra hely, még mutatóban sem. Majd a sportban (lásd: A nők és a férfiak egyenjogúak. alcím alatti második bekezdésben írtakat) különösen a vizes-sportokban is mutassunk fel eredményeket, de ne csupán a női kvóta, hanem a NŐK MOLESZTÁLÁSÁNAK, megerőszakolásának megszüntetése terén is. És persze a sportban is – az állami és az önkormányzati szférához hasonlóan – országos méretűvé vált KORRUPCIÓ elleni küzdelemben is! Majd a papagáj, mielőtt még Minarik kiadhatta volna elhallgattatásának alaptörvényi becikkelyezését előíró katonai parancsot, emlékeztetve ajánlotta a mester figyelmébe a Miranda-passzust:

 

„Önnek jogában áll hallgatni. Minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróság előtt”

 

Minarik, a dühtől toporzékolva, hogy tudta nélkül és parancsa ellenére a lehallgathatatlan szobában a papagáj és a közte folyt polémia minden egyes momentumát saját környezete lehallgatta és attól félve-rettegve, hogy esetleg az öszödi beszédhez hasonló módon azt majd közülük valaki kiszivárogtatja a sajtó számára, elrendelte az összes rögzítő berendezés és rögzítésre alkalmas eszköz azonnali és reprodukálhatatlan módú megsemmisítését. Továbbá a két helyszín felszántását és besózását, a papagáj hangszigetelt falú kalitkába zárását és Gulágra történő száműzését, valamint az őt őrző, kísérő, segítő személyzet – szigorú titoktartási kötelezettséget adó írásbeli nyilatkozat melletti – teljes létszámú lecserélését. Majd mindezt követően a maga részéről, lezárta a diskurzust!

 

Nem egy papagáj fogja nekem megmondani mi jó vagy rossz, merre menjek hova nézzek, kinek mit üzenjek, távozzak vagy maradjak. Legyen mindenki nyugodt:

majd szólok, ha eljött az idő, hogy visszavonuljak!

 

 

MAJD SZÓLOK, HA VISSZAVONULOK!

 

 

Budapest, 2016. június 13. 

 

 

*2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról (Abtv.)

**Ui: Budapest, 2016. június 22. És a jóslat bevált – bár mindehhez, ismerve az új hűbérrendszer kialakításának és funkcionálásának mechanizmusát nem volt szükség különösebb jóstehetségre – az Alkotmánybíróság döntése olyannyira egyöntetű volt, - [Lásd a Magyar Közlöny 2016/89. június 22. számának 6872-6877. oldalain a 12/2016. (VI. 22.) AB határozatot.]- hogy aki annak kihirdetését hallgatta vagy olvasta álmosság hiányában is bealudt! A határozat indokolása pedig különösen mesterire sikeredett, úgy hogy igaza volt a madárnak: a „kézmosás” valóban kevésnek bizonyult a rátapadtak letisztításához és a tükörbenézéshez. 

***Ui: Budapest, 2016. június 24. És valóban kimaradnak/kilépnek! A Britek kiszavazták magukat az Unióból!  

****Ui: Budapest, 2016. július 5. Áder János köztársasági elnök október 2-ra írta ki a népszavazást  [Lásd a Magyar Közlöny 2016/99. július 5. számának 7873. oldalán a 233/2016. (VII. 5.) KE határozatot.]

*****Ui: Budapest, 2016. július 11. Végül is az angolok vagy a németek nyerték az EB-t? Egyikük sem! De akkor mégis ki? A portugálok győztek és szerezték meg az aranyérmet! Aha, ezért nem győzhettünk ellenük, hagyva nekik a lehetőséget, hogy mindig kiegyenlíthessenek? Előzékenyen, tisztelegve előttük engedtük, hogy továbbjuthassanak, mintegy emlékeztetve őket és a világot is, hogy velünk a jövőben mindenkinek számolnia kell, hiszen minket még a portugálok sem tudtak legyőzni, de mi a VB-re hajtunk! Igen, valahogy így! De ez esetben mi célt szolgált a Hősök terén az a nagy és hatalmas pátoszú nemzeti összeborulásos össznemzeti lelkesülés? Előkészületi főpróba volt 2018-ra, amikor - a fiúk a VB-t megnyerve Moszkvából hazaérkezve - végre együvé olvadhat a Nagy és Hatalmas Magyar Nemzet. A nemzeti színekre festett és a koronás nemzeti lobogóval becsomagolt külön-gép a Vérmezőre fog érkezni, ahonnan a fiúkat magyar huszárok kíséretében hintón viszik fel a budai királyi várba, ahol az „Őfőméltóságáról” elnevezett trónteremben név szerinti szólítást követően teljes harci-díszbe öltözötten már maga Minarik a főmágus, a mester fogadja és üti őket Vitézzé., átadva nekik a vitézi telek adományozásáról szóló tanúsítványt. Az ünnepség nyitó, majd záróbeszédét a két lelkészminiszter fogja szó-szerint felolvasni a kivetítőről. Ezt követően a fiúk a NER jegyében eggyé olvadva a magyar nemzettel a Hősök terén megkoszorúzzák a magyar hősök emlékművét, majd innen a nép, magasba emelt pajzsokon fogja őket Csabagyöngyére szállítani, ahol a százezer főt befogadó, a világ legelőkelőbb stadionjában barátságos mérkőzést vívnak a Csabagyöngye Nemzeti Labdarúgó Akadémia válogatott csapatával. Itt a ceremónia az egyházi áldással kezdődik, amely ökumenikus lesz, de a szenteltvizet természetesen a katolikus fő-lelkipásztor fogja majd szórni rájuk és a jelenlévőkre. A pályán Csabagyöngye nemzeti 11-ének játékát maga a mágus, mint csapatkapitány a 10-es mezben fogja irányítani. A nemzeti színű sípot a sportegyetem rektora fújja. A mérkőzés végén az Örömódát Koltay Gábor vezénylete mellett mindenki együtt énekelheti, miközben az óriáskivetítőkön „Csabagyöngye megyei jogú főváros felemelkedésének története képekben” című nemzetközi koprodukcióban készült, s a dokumentum kategóriában Oszkárra is jelölt színes film kockái peregnek majd a karmester intésének ütemére, a tűzijáték durranásai és fényeffektusai közepette.