Fogarasi József

Egyre idegesítőbbek az áthallások: „Wer bei mir Jude ist, bestimme ich!”* - Azt, hogy mi a jog és mi a követendő MI, BÍRÓK, mint BÍRÓSÁG mondjuk meg!?

 

 „Lépcsőt felülről szokás seperni.”

 

A JOG nem szeretet, de nem is illendőség kérdése! Mindebből következik, hogy a jogállam legitim módon megalkotott, hatályos szabályainak meg/betar(ta)tása, követése és alkalmazása olyan joga mindenkinek, amelyben a kötelezettségi oldal a hangsúlyosabb! Azaz, e kötelezettség alól senki, de senki – még a bíró sem – mentheti fel magát! Természetesen nem az ostobábbnál ostobább „népnyelvi” megfogalmazású - jogelvnek kikiáltott - szólamok egyikére hivatkozva: „A jog nem tudása nem mentesít”. Hiszen abban a „jogállamban”, ahol – a Nemzeti hitvallás által normatív rangra emelt – népuralom működik, ott a jog feladata, hogy - „ … az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” - mint a legitim hatalom gyakorlásának egyik eszköze, az állami szolgálat – de nem a leigázás, az uralkodás, a hatalmaskodás, a kirekesztés, a kisemmizés, a basáskodás, a visszaélés stb. – részeként - az állam polgárainak nyújtott szolgáltatások egyikeként - funkcionáljon. Márpedig, ha ez így igaz, úgy a jog, mint szolgáltatás csak abban az esetben felel meg e vele szemben támasztott elvárásoknak, ha a törvényes keretek között megalkotott jog nem csupán öncélúan, a benne megtestesülő kötelező parancs miatt kerül teljesítésre/követésre, hanem értő módon: az egyes szabályok ismerete, a velük való azonosulás eredményeként is. Igaz, ehhez az elváráshoz, kívánalomhoz eddig egyetlen, magát demokratikusnak kikiáltott és tekintett kormányzó hatalom - még a liberális - sem tartotta magát! De nem is rendelkeztek - a regnáló hatalom kivételével - az összmagyarságot követésére felszólító - Alaptörvénybe (Alkotmányba?) illesztett és őserővel felruházott - Nemzeti hitvallással!

 

Ennek ismeretében viszont már egészen másként tekinthetünk arra a sokat emlegetett „leányzó fekvésére”! Vagyis, a legitim Alaptörvényre hivatkozva – ellenkezőjét ez idáig ugyanis joghatályosan még senki nem bizonyította – nekünk, mint polgároknak már lehetnek jogos, állami erővel védett, állami akarattal és eszközökkel ki is kényszeríthető elvárásaink. Emlékezzünk, bölcselkedő miniszterelnökünk néhány - márvánnyá nemesedő és így - számon is kérhető kijelentésére: „Nagy tettek kora jön … népi felhatalmazással, a nemzeti célok, az emberek érdekében, ez a néppárti kormányzás alapja …” „Soi deo gloria”/2014. június 6./; „ … mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem, odafigyelés az emberekre, a mindennapi életre …” „ … a fő feladat az emberek mindennapi problémáinak kezelése.” /2015. május 29./

 

Amennyiben ez utolsó mondat tartalma igaznak tekinthető és e keresztényi kurzusnak – legalább 2015. május 29-étől – már valóban felismert és követendő fő feladata az emberek mindennapi problémáinak kezelése, úgy ismét visszakanyarodhatunk az Alaptörvény hatályos szövegéhez.

 

Esetünkben – sajnálatosan – ismételten az igazságszolgáltatás egyik fő szervtípusa, a BÍRÓSÁG adja a célkeresztet.

 

Az Alaptörvény értelmében

 

-     … a polgárnak és az államnak – így az igazságszolgáltatásnak is – közös célja … a biztonság, a rend, az igazság,… kiteljesítése.

-      A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el.

-     A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. (Ez utóbbi nyilvánvalóan azt a követelményt is magában foglalja, miszerint: Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok – a bíróságok is hatóságok – részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.)

-   A Bíróságnak - álláspontom szerint valamennyi jogalkalmazónak (szervnek) - az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételeznie, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

-    A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve (de annak, kivétel nélkül valamennyi bíró alá van rendelve – a törvény alatt az összes jogszabályt is értve – azaz a jogalkotó írott, jogszerűen megalkotott hatályos szabályait nem tehetik félre, azokat nem írhatják felül valamilyen ködös és az ügyfél számára ellenőrizhetetlen „töretlen bírói gyakorlatra hivatkozva”! Különösen úgy nem, hogy az e hívó szóval záruló bírói döntésben egyetlen, a töretlen bírói gyakorlat létezését megtestesítő/alátámasztó ügyszám sem kerül meghivatkozásra.

 

Mindennek alapján nyugodtan kijelenthetjük: nem alkalmas a bírói hivatás gyakorlására az a - talárt viselő és abban tárgyalást vezető, határozatot hozó/hirdető - bíró, aki a perbeli szereplőkkel szemben részrehajlás nélkül – gyakran „könyörtelenül” kiszabott bírsággal fűszerezve – megköveteli a hatályos jogszabályi rendelkezések be/megtartását, de önmagát e követelmény alól a munkavégzés könnyedebb oldalát választva - a bírói függetlenség védelme mögé bújva - felmenti. Ráadásul mindezt, a bírói hivatással, saját lelkiismeretével összeegyeztethetőnek, illetve bocsánatos „bűnnek” tekintve! Az imigyen cselekvő bíró mind szándékosság, mind gondatlanság esetén hivatalából azonnal eltávolítandó. Az előbbi esetben - megállapított - jogi felelősségére, míg az utóbbinál alkalmatlanságára hivatkozással.

 

I.

 

Hogy a Fővárosi Törvényszék részéről - a 28.P.20.112/2015/11. számú ügyben - eljáró dr. Bene Lajos bíró a fentiekben említett két kategória közül melyikbe is sorolható, nem tisztem eldönteni! Mindenesetre „rutinos ismétlőnek” tekinthető az alábbi törvényi szabályok figyelmen kívül hagyása terén:

 

a)    A bíróság a per érdemében ítélettel, a per során felmerült minden más kérdésben - ideértve a per megszüntetését is - végzéssel határoz. [Pp. 212.§ (1) bekezdés]

A végzésekre az írásba foglalt ítélet szabályai az irányadók azzal, hogy a feleknek és képviselőiknek lakóhelyét a végzésben csak a szükséghez képest kell feltüntetni.

 

Vagyis a bíróság a per tárgyalására szóló idézésről – a fentiekben idézett hatályos szabályok szerint – végzést bocsát ki, amelynek viszont kötelező tartozéka: a bíróság megjelölése és a bírósági ügyszám; a felek és képviselőiknek neve – lakóhelye a szükséghez képest – perbeli állása; a per tárgyának megjelölése; a végzés helyének és idejének megfelelő keltezés. [Pp. 220.§ (1) bekezdés, 222.§ (1) bekezdés]

 

Minderről a törvényi kötelezettségről néven nevezett bíró azonban tudomást nem véve - „konok következetességgel” vagy csupán a személyem iránt tanúsított tiszteletteljes „szubjektív” indíttatásból - a peres fél képviselőjének nevét jogsértő módon eljárva és rendszert képezve kihagyja/lehagyja? (1. kép, hiányjeles rész)

 

b)   A per tárgyalására szóló idéző végzésnek – az előbbi a) pont alapján – tartalmaznia kell a per tárgyának megjelölését.

Ezt a bíróság által kibocsátott végzés közérdekű adat kiadása”-ként jelölte meg: tévesen! (2. kép, kérdőjeles rész)

 

Pedig a bíróság jól tudja, miszerint az érintett közérdekű adat kiadására már sor került. Így emiatt, tárgyalás kitűzésére már nem kerülhet(ne) sor. Hogy ténylegesen mit is akar a bíróság a kitűzött határnapon tárgyalni, az a felperes számára a per tárgyának jogszerű megjelöléséből derül(het)ne ki, illetve - a bíróság jelen tévedése esetén - akkor, ha a bíróság a felperesi beadványt - a Pp. előírásai szerint - a felperes részére (vissza)kézbesítette volna. Nem tette! (Nem először!) Így, marad a találgatás: közérdekű adat kiadása, avagy a végzés utolsó sorában megjelölt ítélet kiegészítése? (3. kép, pirossal bekeretezett rész)

 

c)    A Pp. a bíróság számára elég világosan és egyértelműen írja elő, miszerint: „Az első tárgyalásra szóló idézéshez csatolni kell a keresetlevél egy példányát (másolatát), ha annak kézbesítésére korábban még nem került sor.” Gondolom, a jogalkotónak a bíróság számára nem az ingyenes papírgyűjtés szervezése, s talán nem is a posta anyagi bevételének növelése volt a célja, amikor a Pp. 93.§ (2) bekezdésében mindenki számára meghatározta a beadványok kötelező példányszámát: a beadványokat a per bíróságánál eggyel több példányban kell benyújtani, mint ahány fél a perben érdekelve van; a beadvány mellékleteinek egy-egy másolatát csatolni kell a beadvány többi példányához is. Nem tudom, a fentiekben nevesített bíró úr elgondolkodott-e már e törvényi szabály célján és értelmén: az egész talán mégsem a véletlen műve?!

 

Amennyiben a bíróság a felperesi beadványt kézbe vette volna, illetve azt a végzéshez csatolva a felperes részére kézbesítette volna, úgy bizonyára (egyáltalán nem biztos) észreve(he)tte volna tévedését: szó sincs a per folytatólagos tárgyalásáról, hiszen a per egyszer már – kihirdetett és kézbesített ítélettel – lezárult és befejeződött, sőt a közérdekű adat is megküldésre került! Csupán a bíróság mulasztása miatt kell ismét a peres feleknek saját költségükön „összejönniük”, mivel a bíróság kötelező feladatát nem teljesítve a perköltség viseléséről – nyilvánvalóan bokros teendői miatt – elfelejtett az ítéletben rendelkezni!

 

Minderre, ráadásul - beadványában - a felperes hívta fel a bíróság figyelmét, minek következtében a bíróságnak nem a végzésben megjelölt „a per folytatólagos tárgyalása” (4. kép, pirossal bekeretezett rész) céljából kellett (volna) a tárgyalásra szóló idéző végzést kibocsátania, hanem a felperesi beadványban megjelölt okból: a már meghozott és kihirdetett ítélet kiegészítése” miatt (amelyre csak tárgyalás megtartásával kerülhet sor)!

 

[Egyébként megjegyzendő: a bíróság nem szívességet tesz, amikor a törvényi előírások szerint eljárva hiánytalanul teszi a dolgát, mint mindenki más (ráadásul nem közmunkási minimálbéren). Ezért hát elvárható, sőt megkövetelhető a bíróságoktól, valamennyi bírótól, hogy az Alaptörvény által előírtak szerint eljárva részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék (a polgárok), a peres felek ügyeit! A Fővárosi Törvényszéktől, de még dr. Bene Lajos bírótól is!]

 

Ugyanis egyetlen, ma hatályos jogszabályi rendelkezés sem határozza meg, miszerint egy-egy polgár bármely szervezettel vagy más polgárral szemben, milyen ügyben, szám szerint mennyi peres eljárást indíthat egy adott időintervallumon belül. Ebből adódóan, amennyiben a polgár egy adott időszak alatt, egyazon szervezettel (polgárral) szemben, több peres eljárást is indított, ráadásul ugyanazon bíróság előtt, úgy számára a kézhez kapott tárgyalásra szóló idéző végzések csak az esetben lesznek rendezhetők (az egyes ügyekkel összepasszíthatók), ha és amennyiben a bíróság eleget téve a Pp. törvényi követelményének, a végzéshez beadványa másolatát is mellékeli (visszakézbesíti). Hiszen az ügyfél ezért készített az adott dokumentumból eggyel több példányt, mint ahány fél a perben érdekelve van. Mindez az állítás akkor is megállja a helyét, ha a peres fél jogi képviselővel is rendelkezik, mivel kevés ügyvédi iroda rendelkezik azzal a luxussal, hogy a bevételeiből adminisztratív és informatikai személyzetet is fenn tudjon tartani, miként ez a bíróságok esetében az állami költségvetés, illetve az adófizető polgárok jóvoltából helyből adott, illetve természetes igény és elvárás!

 

d)  Különösen igaz mindez, amennyiben a bíróságok még egy postai levelet sem képesek tisztességesen és hiányosság nélkül sem kiállítani sem pedig postára adni! Ráadásul a bíróságok pocsék munkájukat – melyet szinte senki és semmikor sem ellenőriz – a peres feleknek okozott pluszköltségeket/anyagi kárveszteségeket - „pofátlan” módon - sem elismerni, sem megtéríteni nem hajlandók. Nyilvánvaló, hogy mindez ma már így, nem mehet tovább: a bíróságnak, a trehány és hibás tevékenysége miatt az ügyfélnél jelentkező költséget/kárt vagy a bíróság költségvetése, avagy a hibázó bírósági személy (aki akár maga a bírói is lehet) illetménye terhére, pár napon belül meg kell térítenie!

 

Mindaddig ameddig egy alapos belső vizsgálat személyre szólóan fel nem tárja az alábbi hibás címzés felelősét és maradéktalanul felszámolásra nem kerülnek a - jogi bonyodalmakat okozó - hasonló esetek elkövetését lehetővé tevő személyi és tárgyi körülmények - álláspontom szerint - mindezért az adott ügy bíráját terheli a teljes – személyi, anyagi, jogi – felelősség! Nevezetesen: dr. Bene Lajos bírót! Hiszen a bíró tevékenysége nem az adott ügy tárgyalásának berekesztésével és a hozott döntés kihirdetésével ér végett, hanem az ügy aktájának irattárba helyezésével. A bírót – meggyőződésem szerint – a reá szignált ügyért, az említett intervallum alatt teljes személyes, szakmai és lelkiismereti felelősség terheli.

 

Egy bíró ugyanis nem mehet el szótlanul és tétlenül a peres eljárás szereplőinek szóló, a bíróság által hibásan kiállított/megcímzett postai küldemények, (borítékok) mellett úgy, mintha mi sem történt volna. De a bírósági eljárás jogszerűsége és tisztessége sem függhet a postás szemet hunyó jogsértő „jóindulatától”. Aki nem képes megérteni és megtanulni, miszerint a „Dr. Galambos Károly 1054 Budapest, Alkotmány u. 4. I/105.” címzés (5. kép) miért hibás és egyben jogsértő, amely miatt a levelet a postás a címzettnek jogszerűen át sem adhatná, hiába hívják az illető személyt Dr. Galambos Károlynak, annak a bíróság íróasztalától azonnal fel kellene állnia és az épületet visszanézés nélkül rögtön el kellene hagynia! Persze ugyanezt kellene cselekednie a már említett végzést szignójával ellátó bírónak is. Hiszen, amennyiben a bíró által szignált végzés helyesen és a valóságnak megfelelően tartalmazza a peres felek és képviselőik nevét, lakcímét (az Ügyvédi Iroda címét), perbeli állását, úgy minden valószínűség szerint a bírósági adminisztráció is helyesen címezné meg a feleknek szóló postai küldemények borítékjait.

 

Azaz, az 5. képen látható címzéssel ellentétben: a Dr. Galambos Károly Ügyvédi Iroda, 1054 Budapest, Alkotmány u. 4. I/105. ügyintéző: dr. Galambos Károly ügyvéd.” lenne a jogilag is elfogadható, helyes címzés. A postás azonban e címen is csak akkor jogosult/köteles a postai – tértivevényes – küldeményt átadni, ha és amennyiben az előbbiekben megjelölt – 1054 Budapest, Alkotmány u. 4. I/105. – címen a Dr. Galambos Károly Ügyvédi Iroda létezik, és az átvevő rendelkezik az Iroda által jogszerűen kiállított, a kézbesítőnek pedig felmutatott meghatalmazással. Ellenkező esetben elkezdődik egy igen bonyolult és jogi következményekkel járó procedúra. A postás - pontos címzés esetén, jogos átvevő hiányában - a küldemény érkezéséről, hivatalos értesítőt hagy hátra, amelynek birtokában a jogosult a vonatkozó jogszabályi időtartam alatt a küldeményt az értesítő ellenében az értesítőn megjelölt postahivatalban átveheti; amennyiben viszont a címzés pontatlan, úgy a postás a küldeményt „címzett ismeretlen” megjegyzéssel visszaviszi és leadja az adott postahivatalban, amely a küldeményt a jogszabályi határidő elteltét követően, visszaküldi a feladónak.

 

Mindezt követően, a kézbesítetlen levélben foglalt ügyben kezdetét veszi az idő - jogkövetkezmények melletti - múlása. Ez idő alatt pedig az érintett személy – még a jogvesztő határidők elteltét megelőzően – vagy tudomást szerez az át nem vett postai küldemény létezéséről, vagy sem. Utóbbi esetben - a bekövetkezett jogkövetkezmények ellen - már csupán a kézbesítési vélelem jogintézményében – az e tárgyban előterjesztett kérelmének kedvező elbírálásában – bízhat és reménykedhet.

 

De mondjunk már valami kedvezőt (is) a Fővárosi Törvényszék dr. Bene Lajosnak nevezett bírójáról. Tételezzük fel: az említett bíró csupán azért irtózott az 1952-ben alkotott Pp. - egyébként bírói esküje szerint is - ránézve kötelezettséget előíró rendelkezéseinek alkalmazásától, mivel így kívánt tiltakozni az „igazságszolgáltatást” - a Rákosi féle diktatórikus kommunizmus eszme- és filozófiavilága által - mindmáig gúzsba kötő, az élet által pedig már réges-régen túlhaladott törvény eszmeisége és szabályai ellen? „Istenem”, mindez milyen szépen is hangzik, lelki szemeimmel szinte már látom (is) az előbbi mondat olvastán elérzékenyülő embertömegek szemeinek könnybelábadását. A tiltakozás eme formája azonban – remélhetőleg – egyetlen bírót sem ment fel a bírói esküben foglaltak - Fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; bíró tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom; a rám bízott ügyeket tisztességes eljárásban, részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően bírálom el; hivatásom gyakorlása során az igazságosság és a méltányosság vezérel. - szándékos vagy gondatlan megszegésének ténye és az azért viselendő felelősség alól?! Vagy tévednék? Nem valószínű!

 

Persze az is meglehet, hogy az eljáró bíró - esetleg - már nem emlékszik a régen tanult és amúgy is „divatjamúlt” jogszabály egyes, neki nem tetsző rendelkezésére vagy előírására? Vagy csupán arról van szó, mintha a bíró azzal már kevésbé törődne, hogy a bírósági alkalmazott vagy ügyintéző, mit is ír a papírra és küld ki a bíróság (bíró) nevében a peres eljárásban résztvevő személyeknek? Azonban lássuk be: mindkét említett védekezési forma enyhén fogalmazva is oktondi lenne, és eredményre sem igen vezetne! A tiltakozásnak pedig nem ez az elfogadott és megoldásra vezető formája. Bár ember és jogász legyen a talpán, aki a hatályos Alaptörvény eszmeiségét keretbefoglaló Nemzeti hitvallás eme két mondatát képes értelmezni, majd azt követően, a megfejtett tartalmat a mindennapok valóságának részévé téve alkalmazni: Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének. Elismerem, e gondolati kör keretében egy 1952-ben alkotott legmagasabb szintű jogforrás kötelező erejét nem egyszerű értelmezni, pedig muszáj lesz vele megbirkózni, hiszen az Alaptörvény hatályos rendelkezése szerint: „Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja.” „Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.” „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”(Alaptörvény R cikk) [Mindettől függetlenül azért megsúgom férfiasan: arról, hogy történeti alkotmányunk vívmányának mit is kell tekintenünk, előrehaladott korom és nem rövid szakmai múltam ellenére, fogalmam nincs!]

 

Természetesen mindez nem annullálja azon véleményemet és álláspontomat, miszerint a hatályos jogszabályi rendelkezéseket felülíró, vagy annak alkalmazásától eltekintő bíró alkalmatlan a bírói poszt betöltésére. És itt nem csak az 1952-ben megalkotott hatályos Pp. rendelkezéseinek egyedüli „félre tételéről” van szó. A bírói társadalom ugyanis – sajnos – más esetekben is hajlamos a „neki nem tetsző” jogszabályi rendelkezések alkalmazásától való eltekintésre, például a „töretlen bírói gyakorlat”, illetve a „jogszabály nem tiltja” formula álságos, önkényes és arrogáns bevetése révén. Ez utóbbit a bíróságok annak ellenére előszeretettel alkalmazzák, hogy számukra is világos és egyértelmű: az Alaptörvény a leírt és olvasható, kihirdetett/közzétett normát tekinti – a mindenki által betartandó – jogszabálynak! Azaz a „pozitív” jogot, nem pedig fordítva: amit jogszabály nem tilt! E „tilalmi listák” ugyanis nem csupán szembemennének a jogalkotó akaratával és szándékával, de egyben tág terét is adnák a bírói szubjektivizmusnak és önkényeskedésnek, a bírói precedens alkotta „jognak”, kiszorítva és felülírva általa az írott jogot. Nem mintha e váltás adott esetben ördögtől való lenne, de jelenleg ennek fogadására és alkalmazására a bírói társadalom nem csupán nincs kellően felkészülve, de szakmai, technikai hozzáállása, valamint emberi (szubjektív) kvalitásai alapján - egyelőre - egyben alkalmatlan is rá.

 

Előbbieket jól példázva támasztja alá az 1952-ben alkotott Pp. jelenleg is hatályos volta. Hiszen e törvény nem csupán struktúrája, de szövegezése és egyes megoldási módjai, itt-ott hézagos és talányos szabályozása miatt is már régen megérett a süllyesztőre. Jelenléte, az alkalmazandó jogszabályi palettán, nagyobbik részt a politikusok, másrészt a jogi szakma képviselőinek leplezhetetlen szégyene. Természetesen, ez utóbbi körben ott található a bírói társadalom is, amelynek többször is megvolt (meglett volna) a lehetősége, szakmai presztízse a nyomásgyakorlásra, akár a törvény teljes újraalkotására is (1957-ben, 1962-ben, 1972-ben, 1989-90-ben és legutóbb 2010-ben, illetve az Alaptörvény megalkotásának folyamatában), mégsem történt semmi, hiszen mindvégig csendben voltak. Az általam átnézett újságcikkek tanúsága szerint még a bírói kar szakszervezeti jellegű érdek-képviseleti szerve sem igen hallatta szavát – a bérkérdések kivételével – ez ügyben. Persze – egyes szakmatársak megjegyzése szerint – mindig könnyebb a zavarosban halászni és ítélkezni, mint egy új törvény szövegének tanulásával bíbelődni és az eddig oly jól takaró „töretlen bírói gyakorlatra” való hivatkozás helyett egy új és tisztább, de már mindenki által követhető(bb) szabályok szerint ítélkezni.

 

A bíró/bíróság általi igazságszolgáltatásnak azonban napjainkban nem csupán az egyetlen és legproblémásabb neuralgikus pontja a hatályos joganyag egy részének nem ismerete (sokszor a nem értéssel párosulva). Ennél jóval nagyobb a baj az emberi tényezők terén. Például alig érhető tetten az igazság-szolgáltatásnak nevezett „munkavégzésben” a peres oldalakon álló, igazát kereső emberi lényben a polgárnak, a bíró általi felismerése és kettejük „összecsapó” küzdelmében a jó értelemben vett, objektív alapú és indíttatású segítőjellegű szolgálat. Sajnos a bírói tevékenységnek gyakran része a tisztességet is nélkülöző durva és arrogáns fellépés, a bírói „hatalommal” való visszaélés, avagy a nyílt beavatkozás a peres felek valamelyikének oldalán. Mindennek egyik rákfenéje - a bírói függetlenséget nem sértő, de - a bírói tevékenység jog- és szakszerűsége, humán attitűdje ellenőrzése, avagy folyamatos figyelemmel kísérése, s eredményei értékelésének hiánya; a bírói székben ülő személy életfogytig tartó felállíthatatlanságának motiváltságot felfaló negatív hatása. Továbbá, a bíró/bíróság okozta ügyféli/peres féli jog-és anyagi sérelmek orvoslásának/megtérítésének, a törvényben rögzített bírói/bírósági etikai eljárásrend tényleges működésének hiánya; a bírói hivatásra alkalmatlan személyek azonnali felállítása. A másik, az informatika legmodernebb eljárásainak és eszközeinek beengedése, ha kell bekényszerítése a ma középkori állapotokat tükröző tárgyalásvezetésbe és jegyzőkönyvezésbe; a csalások és „vissza-dátumozások” kiszorítása végett pedig a bírósághoz érkező és a peres feleknek küldendő dokumentumok iktatásának és belső „áramlásának” átláthatóságát és nyomon követhetőségét lehetővé tevő digitalizálási folyamat felgyorsítása. Továbbá az iratbetekintés és másolatkiadás kőkorszaki állapota tűrhetetlenségének felszámolása; a peres felek számára pedig legalább a saját irataikhoz való utazástól és időtényezőtől nem függő, akár saját otthonából lebonyolítható elektronikus hozzáférhetőség biztosítása. A harmadik, egy régebbi jogintézmény – a Semmitőszék – új tartalom melletti felállítása és működtetése (ez azonban már egy másik és önálló kifejtést igénylő megszólalásom részét fogja képezni).

 

II.

 

Az igazságszolgáltatás bírói/bírósági szervtípusa által – a fentiekben már érintett – szándékosan vagy csak „gondatlan” szándékossággal elkövetett jogsértésekben testet öltő durvábbik megnyilvánulásai mellett, érdemes az egyébként hasonlóan durva, de csomagolása miatt „intelligensebb és szalonképesebb”, ugyanakkor skorpiócsípésként ható „csipkelődései” közül is legalább egy-két konkrét esetet bemutatni (ha másért nem, hát okulásként, esetleg miheztartás végett). Ennek során lámpásunk - mottóként - legyen a következő: mint tudjuk, az „ördög” mindenütt jelen van, de a részletekben elbújik, és szinte felfedezhetetlenné válik!

 

A most, másodikként bemutatandó „ügycsoport” tárgyalását folytassuk ott, ahol a „látlelet” felvételét elkezdtük, méghozzá ugyanannál a bíróságnál - nevezetesen a Fővárosi Törvényszéknél - amelynél a már megismert bírón kívül, természetesen más bírók és bírósági/igazságügyi alkalmazottak is tevékenykednek, különböző fontos vagy kevésbé fontos beosztásokban. Példának okáért: elnökként, elnökhelyettesként, kollégiumvezetőként, kollégiumvezető-helyettesként, csoportvezetőként, csoportvezető-helyettesként, tanácselnökként, titkárként stb. A bírósághoz, „kívülről” érkező ügyek csoportjait - saját terminológiámat alkalmazva - nevezzük most peres/peren-kívüli; panasz, javaslat, közérdekű bejelentés; információt, tájékoztatást, értelmezést kérő ügyeknek, amelyek közül ezúttal, az utóbb említettek közül választunk ki egyet: „intézésének” nyomon követése és bemutatása végett. Ez ügycsoport „érdekessége” jellemzően nem a jogsértésekben, a határidők vagy az egyéb teendők elmulasztásában érhető tetten, mint inkább az Alaptörvény által a polgárnak beígértekkel történő szembehelyezkedés tényében. Amely megnyilvánulhat a válaszban megbúvó „diszkréten” burkolt, csúsztatott mellébeszélés; a lényeg kihámozhatatlansága; a kapott válasz beazonosíthatatlansága formájában. A leggyakoribb, amikor a címzett „gőgös felsőbbrendűséggel” lekezelve a levélírót a válaszadást „lepasszolja” egy, a „hierarchiában lejjebb álló” személynek lehetőleg úgy, hogy a válaszból még véletlenül se derüljön ki, miszerint a beadványt a címzett olvasta-e vagy sem, illetve a válasz az ő nevében, esetleg tudtával és egyetértésével készült, avagy a levél - munkatársai kíméletének köszönhetően - a címzés ellenére el sem jutott hozzá.

 

a)  Beadványozó társammal közösen – a 2015. augusztus 3-án feladott, tértivevényes ajánlott-levélben (6. kép)kérelemmel fordultunk Dr. Fazekas Sándor úrhoz, a Fővárosi Törvényszék elnökéhez egy, az ügyészség által - civilszervezetként működő Társaság törvényes működése helyreállítása végett - a bírósághoz benyújtott keresetlevéllel összefüggésben, kérve e keresetlevél lajstromba vétele ügyszámának, valamint a tárgyalás kitűzött/megtörtént időpontjának megadását.

 

b) Postaszekrényemben 2015. szeptember 18-án egy, a Fővárosi Törvényszék Kollégiumvezetője fejrésszel ellátott levélküldeményt találtam. Ezzel szemben, a borítékban elhelyezett levél „A Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiumának Igazgatási feladatokkal megbízott Kollégiumvezető-helyettese” fejrészt viselte. E „tájékoztatás”: tárgymegjelölést, nevemet és lakcímemet feltüntető, „Tisztelt Uram!” megszólítású, 2015. szeptember 9-ei keltezésű levelet azonban – megelégedésemre – legalább a levél fejrészében nevesített szervezeti egység jogosítottja dr. Illés Krisztina írta alá saját kezűleg, de aláírására (okkal, ok nélkül) a „Fővárosi Törvényszék Elnöke” feliratú körpecsét került. (A boríték fejrészére lásd a 7.képet, a levél fejrészére, valamint az aláírásra, illetve a körpecsétre lásd és a 8. képet.) Próbáltam a borítékon és a benne elhelyezett levélen feltüntetett fejrészek, valamint az aláíró titulusa (kollégiumvezető-helyettes) és az elnöki feliratú körpecsét közötti eltérések (hiszen a két pozíció, de az azt betöltő személy sem egy és ugyanaz) lehetséges okaira - legalább saját eligazodásom és megnyugtatása végett - valami elfogadható magyarázatot keresni, de a Fővárosi Törvényszék hivatalos honlapján – nyilvánvalóan saját gyakorlatlanságom okából – a kiadmányozási szabályzatot és feltételezhetően a mellékletét képező bélyegzőhasználati-jogosultsági jegyzéket, nem leltem fel.

 

Sebaj, de a feltett kérdés(sünk)re – még ha az elvárható 30 napot túllépve is – legalább konkrét válasz érkezett: „Beadványával kapcsolatosan tájékoztatom, hogy a Fővárosi Fűügyészség által a …………………….. Társasággal szemben indított per 29.P.21.643/2015. szám alatt volt folyamatban, melyben 2015. május 26. napján 12 óra 30 perckor volt tárgyalás.” (9. kép)

 

Akkor meg – okvetetlenkedik bennem belső ellenzékem – mi a probléma? Sok minden, például az ügyfél/a polgár által a hatóságtól - az Alaptörvény szerint - elvárható köztelező tisztesség és illendőség (szolgálat) hiánya! Hiszen a beadványt kettőnk címével és aláírásával ellátva küldtük meg a Fővárosi Törvényszék Elnökének (lásd ismét 6. képet), azaz nem a Polgári Kollégium Igazgatási feladatokkal megbízott kollégiumvezető-helyettesének. Ennek okán - bár nem szenvedünk megalomániában, de - annyit megérdemeltünk volna, hogy a válaszlevél írója válaszadási felhatalmazottságára valamilyen utalással/magyarázattal szolgáljon. Például: elnök úr megbízásából; elnök úr felhatalmazásából, illetékességből stb. Másrészt, minimum a többes szám alkalmazásával – „Beadványukkal” – kellett volna levelének tartalmát megfogalmaznia, ha már nem vette a fáradtságot, hogy levelében címzettként mindkét beadványozót feltüntesse és mindkettőt megszólítsa: „Tisztelt Uraim!”. Nyilvánvalóan nem esett volna le az aranygyűrű a kollégiumvezető-helyettes ujjáról, ha és amennyiben így járt volna el? Na és a beazonosítható utalás arra nézve, miszerint a kollégiumvezető-helyettesi levél a beadványtevő(k), mely keltezésű levelére íródott, válaszként (hiszen nem feltételezhetetlen, hogy beadványozók tájékoztatást kérve akár több, témában is az Elnök Úrhoz fordultak)? Ez sem lett volna egy utolsó elvárhatósági kritérium. Bár megjegyzem, tisztában vagyok a ténnyel: az illendőségi elvárások nem a gének által örökölhető, avagy az anyatejjel együtt magunkba szívható „ismeretanyag”, de tanulással elsajátítható, megtanulható művelet. Ha nem is a jogi egyetemen, de a Nemzet Egyetemének (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, NKE) vagy legalább a Magyar Igazságügyi Akadémia padsoraiban - szorgos tanulással, talán - igen! Amennyiben tévednék, úgy álljon itt legalább példaként egy - az Európai Bizottság korábbi Elnökével, Barroso Úrral folytatott levelezésünkből kiemelt és - követhető „MINTA”. (10. kép)

 

Persze – a bíróságok működése szempontjából – az is megérne egy misét, ha kiderül(het)ne, hogy e pársoros válaszlevél postára adásához (szeptember 16, 17.) a Fővárosi Törvényszéken vajon miért volt szükség 8 napra? Természetesen akkor, ha a válaszlevél (a vissza dátumozást kizárva) valóban szeptember 9-én íródott és kelteződött? Valamint még az, hogy mi célból/okból kerül(hetet)t a Polgári Kollégium Igazgatási feladatokkal megbízott kollégiumvezető-helyettes - dr. Illés Krisztina - neve és aláírása mellé a Fővárosi Törvényszék Elnökének pecsétlenyomata?

 

c)   A történet azonban itt nem ért végett, hiszen nem véletlenül szerettük volna megtudni az említett – tényleges működést nem tanúsító – civilszervezettel szemben benyújtott ügyészségi kereset sorsát? Az ügy második „fordulójaként” – 2015. október 28-i keltezéssel – ismételt levelet írtunk, de most már közvetlenül a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium Igazgatási feladatokkal megbízott kollégiumvezető-helyettesének dr. Illés Krisztinának címezve, kérve - a Pp. 119.§ (7) bekezdésére hivatkozással - az ügyben született I. és II. fokú ítélet jogerősített, anonimizált másolatának megküldését, valamint arról szóló tájékoztatásunkat, hogy az 1 példányos másolatért milyen módon és milyen összegű díjat kell fizetnünk? (11. kép)

 

d)   A válasz ezúttal sem a címzettől érkezett, de legalább a bürokratikus hierarchiában egy lépcsőfokkal „feljebb lévő” illetékestől: magától a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium kollégiumvezető-helyettesétől, dr. Parlagi Mátyás úrtól. A válaszlevélnek - az előzőekhez képest - a másik kiemelendő és említésre méltó pozitívuma, hogy e levél – mintha írójának valahonnan megsúgták volna az illendőt és a követendőt, avagy a bíróság hozzájutott a Barroso úrral folytatott levelezéseinkhez – már mindkettőnk címezését – de külön-külön nevesítve – tartalmazva és többes számban fogalmazvaTisztelt Kérelmezők! „… az alábbiakról tájékoztatom Önöket.” íródott, s még az Elnöki pecsétlenyomatot sem veszi „kölcsön”, ráadásul postailag külön-külön, mindkettőnknek meg is lett küldve! A dicséretek sora azonban ezzel be is fejeződött. Hiszen a válaszlevél – a közigazgatási szervek bosszantó és hibás, különösen – a NAV által „előszeretettel” alkalmazott - de inkább erőltetett - megoldását követve, nem az ügyfél által küldött beadvány keltezési dátumát, hanem a beadványnak - az ügyfél bosszantására és bosszúságára a beazonosítás végett semmire sem használható - a hatósághoz2015. október 30-án – történt érkezése idejét hivatkozza meg. (Az említettekre nézve lásd a 12. képet) Pedig e válaszlevél írójának illenék tudnia (ismernie kellene), miszerint az ügyfél a legritkább esetben szerez hivatalos tudomást arról, hogy levele/beadványa a címzett hatósághoz mikor is érkezett/érkezhetett meg? Mindez még abban az esetben is igaz, amennyiben a levelet írója, tértivevényesen adta postára, mivel a tértivevény gyakran nem érkezik vissza a feladóhoz és az így „eltűnt, elkallódott” tértivevények kerestetésére pedig a feladónak már sem felesleges ideje sem energiája, de kellő türelme sincs.

 

A probléma nagyobbik fele azonban csak ezt követően válik érzékelhetővé, igaz csupán a vájt-fülekkel rendelkezők számára! Pedig a tájékoztató válaszlevél tartalmilag is szinte kifogástalan. Első olvasatra úgy tűnik, a válaszlevélben minden benne van, amelyet egy kifogástalan tájékoztatásnak tartalmaznia kell: van jogszabályi meghivatkozás – amely mellesleg pontos –; kapunk eligazítást is az anonimizált másolatkérés esetében eltekinthetetlen 3 hónapos határidő számításának módjáról; de még az is kiderül, hogy az általunk kért ítélet hány oldalt tartalmaz - 4 oldal - és így, kinek és mekkora összegű - 1.200 Ft - díjat kell érte készpénz-átutalási megbízás útján megfizetni (a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala részére).

 

A „baj” a tájékoztató ezt követő részével kezdődik: „Tájékoztatom Önöket, hogy a kitöltendő készpénz-átutalási megbízás az 1055 Budapest, Balaton utca 16. szám alatt található Gazdasági Hivatalnál szerezhető be. A közlemény rovatban kérem, tüntessék fel az ügyszámot és azt, hogy az anonimizálás szolgáltatási díját fizetik meg. Mindezeket követően a bíróság megküldi Önöknek a kért határozatot.(13. kép) [Vajon mi célt szolgál az Alaptörvény emelkedett pátosszal megfogalmazott Nemzeti hitvallás címet viselő preambuluma, ha akinek ismernie kellene, nem ismeri, akinek olvasnia kellett volna nem olvasta, akinek pedig alkalmaznia kellene - mivel nem olvasta, s nem is ismeri - nem alkalmazza? Ellenkező esetben hiányozhatna e a válaszlevélből a nevesített Gazdasági Hivatal telefonszáma, hogy az ügyfél a meg nem írt ügyfélfogadási időpontokat – mielőtt felesleges utat tenne a Hivatal felkeresése végett – legalább telefonon megtudakolhassa? A válaszlevél szövegéből ugye kiérződik: a levél írója sosem látogatta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) „Közszolgálattan” vagy a „Közszolgálati etika” című stúdiumait, de még csak nem is hallott felőlük?]

 

Mindebben a fenti három mondatban benne van a mai bírák (a bíróság), ügyféllel szembeni negatív hozzáállása, illetve a bírói hivatástudattal, no meg az Alaptörvény által megkívánt szolgálattal szembeni felsőbbrendűségi arrogancia és az emberi empátia hiánya, amely kérdésessé teszi az adott személy (intézmény) alkalmasságát a bírói hivatás gyakorlására. Ez az a pozitív szemlélet-, gondolkodás- és cselekvéshiány, amely annak következménye, hogy a rendszerváltáskor elmaradt a teljes bírói és bírósági személyi állomány szakmai átvilágítása, emberi alkalmasságának szükségszerű megítélése és az ebből fakadó konzekvenciák levonása, a megkívánt személycserék lebonyolítása. (A további fejleményeket lásd a: - Ilyen az ildemokratikus jogállamban működő, objektív bíróság - ítélkező és igazgatási - tevékenysége! És milyen lehet a szubjektíve működőé? című írás - „II. levonás” alatt.)

 

A mai bírák jelentős része ugyanis - de talán maga a bírósági intézményrendszer is - gyakran viselkedik úgy, mint aki fordítva ülne a lovon. Nevezetesen, azt hiszi magáról, érte van az „emberiség”, nem pedig fordítva! A ló helyes megüléséhez azonban, egyrészt ismernie kellene az Alaptörvény eszmeiségét és normatív szövegtartalmát, másrészt a szerint is kellene cselekednie. De ami ennél is fontosabb: hinni ebben az egészben, mármint, hogy … a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése, illetve népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi. Említett folyamatban a bíróságok, az igazság szolgáltatása révén vesznek részt, amelyben feladatuk a jog alkalmazása: a jogszabályok szövegének elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban való értelmezése, s annak feltételezése miszerint azok – mármint a jogszabályok – a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Mindemellett a bíróságnak, mint hatóságnak azt az alaptörvényi követelményt is ki kell elégítenie, miszerint Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.”

 

Márpedig a kérdéses ügy intézése, akkor felelt volna meg a tisztesség követelményének, ha és amennyiben nem a hegyet rendeljük Mohamed elé, hanem esetleg fordítva: a szóban forgó válaszlevélhez egy kitöltetlen csekk is mellékelésre kerül(t volna)!

 

De uram bocsát, az sem lett volna ördögtől való, ha a kérdéses ítélet megküldéséhez a bíróság mellékelt volna egy csekket, mintegy megelőlegezve - a csekk befizetése tekintetében - a polgár iránt megnyilvánuló bizalmát. Nem ezt tette! Rosszul értelmezett hatalmához görcsösen és mereven ragaszkodva, az - Alaptörvény és a Nemzeti hitvallás eszmei-szellemiségével nyíltan szembemenő - 1952-es kommunista őskövületi szabály szószerintiségéhez tartva magát - „… a bíróságnak fizetendő oldalanként háromszáz forint, de határozatonként legfeljebb ötezer forint díj ellenében bárkinek anonimizált másolat adható.” [Pp. 119.§ (7) bekezdés első mondat második fordulat] – „jogot nyilatkoztatott”: a másolatot kérő polgár – Nyíregyházáról, Sopronból, Zalaegerszegről, Békéscsabáról felutazva – a kitöltendő készpénz-átutalási megbízás beszerzése végett keresse fel az 1055 Budapest, Balaton utca 16. szám alatt található Gazdasági Hivatalt, majd a csekket kitöltve a díjat fizesse meg „a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala részére,”. (14. kép)

 

Úristen! Mindjárt megkarmolom magam: de hiszen az őskövület ”bíróságnak fizetendő díjról” rendelkezik, míg a válaszlevél a díj jogosítottjaként a bíróságGazdasági Hivatalát” jelöli meg!? Szent Isten, hova keveredtem? (Az Égi Anyának felajánlott – a nyíltan alkalmazott kettős mérce kiváltságosait védelmező – Boldogságos Szűz Mária által pártfogoltak országába! A további fejleményeket Lásd: itt, a II. részben.)

 

A tárgyalt téma és probléma jelentősége és hangsúlyossá tétele végett, mivel is zárjuk sorainkat?  Talán amivel kezdtük, a mottóval:

 

 

„Lépcsőt felülről szokás seperni.”**

 

Budapest, 2015. november 13.

 

 

*Az asszociációt adó apropót - ”Törvénycsomagként” - keresd a „Nürnbergi” törvényekben (Reichsgesetzblatt 100. száma 1935. szeptember 16.)

** Népi bölcsesség

 

 

 

 

 



Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 8
a héten: a héten: 238
a hónapban: a hónapban: 1507
összesenösszesen259 666
az oldalt jelenleg nézik: 56

Megosztás