Fogarasi József

Isten teste …

2015. augusztus 07. péntek

Az elmúlt napokban egy jót „csalámboztam” az ország északi felsőbb részeinek egyik olyan településén, ahol nem divatból, hanem Isten jóvoltából és a természet kiváltságaként, több a szolárium és napsütötte barna, mint a tejfehér és szőke hajú, ostoba ember.

Megéhezvén, betértem a település egyik légkondicionált „szupermarketébe” vásárolni néhány ezt-azt, no meg kenyeret vagy zsemlét. Csodás gyermekzsivajtól és a pultok között a mindenhez hozzányúló és mindent megtapizó lurkóit (gyerekeit) terelgető szülők hangoskodásától, akcentusos trágárságaitól visszhangzott az egyébként majdnem üresen tátongó „üzletház”.

A kenyeres pulthoz érve igyekeztem szemeimmel előre felmérni, külsőleg pedig tesztelni a kirakott választékot. Mit mondjak, elég siralmas volt, mind számbeliségét, mind minőségét tekintve. E méricskéléses folyamat közepette, magát jelenlétemtől nem zavartatva egy alacsony termetű, kidolgozott izomzatú, de már öregedő félben lévő barna bőrű ember lépett elém és a kenyeres polc közé, majd a kitett, fedetlen pékárut barna kezeivel „fogyasztóvédőként”, minőségvédelmi megfontolásból, fogdosni és nyomogatni kezdte.

A tesztfolyamat negyedik egyedénél türelmem elfogyott és finom célzással megemlítettem, hogy mi lenne, ha ezt az egyéni minőségvizsgálatot a papírzacskóba, illetve a kitett műanyagtasakba bújtatott kézzel ejtené meg? A válasz egyszerű, de első hallásra is mindjárt érthető, bővített mondatú volt: és ha egyik sem felel meg, mit csináljak a zacskóval? Tegyem vissza vagy dobjam el? Természetesen dobja el, hangzott a tömör válaszom. De finnyásnak tetszik lenni, pedig a háborúban a szemétből is kivettük az ehető dolgokat, sőt meg is ettük, mégis felnőttünk, szép nagyra, különösen ön! A háború idején én még nem éltem, így hát ételt sem vehettem ki a szemétből, válaszoltam. De még megélheti az újabbat, hiszen már itt van a nyakunkon! Jó, ha mi-elébb el tetszik kezdeni a felkészülést. Most azonban még nincs itt, nyomtam meg a hangerőt. Pedig a kerítés már készül, s ahol van kerítés ott őrbódé is van, s ahol őrbódé van ott őr is áll, és ahol őr áll ott az őrnek fegyvere is van, és ahol van fegyver ott lődözés is lesz, előbb-utóbb! Minket, barna bőrűeket a megsemmisítéshez már bekerítettek, maga sem fogja megúszni, ha ilyen kicsinyes marad! Ezzel a magamét én be is fejeztem, tett pontot és felkiáltójelet egyszerre mondata végére!

És mielőtt a megrökönyödéstől magamhoz térhettem volna, a kenyér felé nyúlt és tenyerének teljes terjedelmével végigsimogatta azt: ez itt Krisztus teste, és isten testét egy szabad országban pusztakézzel is meg lehet érinteni, zárta le a már egyszer befejezettnek nyilvánított magánvéleményét, majd diadalittasan távozott, a „tettek mezejéről”.

Természetesen egyik polcra kitett pékáruból sem vásároltam. Helyette magamba mélyedve, hosszasan elgondolkodtam: és ez az emberi faj kulturáltabb, de főleg műveltebb képviselője, hiszen ismeri a bibliát, és ráadásul Krisztus testét is felismeri és még jogaival is tisztában van, sőt biztosan hithű keresztény, esetleg bigottan vallásos is! Kell ennél több? Ha viszont ilyen a társadalom "krémje", milyen lehet a hitetlen többség? Isten mentse meg az emberiséget és a higiéniáért aggódókat a nem keresztény és nem vallásos tagjaitól! Sóhajtottam fel, kétségbeesve.

Kifelé menet, az ajtóban azonban eszembe jutott a dunántúli borvidék egyik borospincéjében hallott népnyelvi szállóige tartalmi lényege:

Az italtól az ember bolondokat gondol, de azt a pálinkától meg is csinálja! Hát még, ha vallásos is az illető! (Ezt azonban már csak én teszem hozzá, önszorgalomból.)

…………………., 2015. augusztus 7.