Fogarasi József

Széljegyzet: Kerék-Bárczy Szabolcs „Forgatókönyv” című írásához*

2015. május 22. péntek

Nem tudom, kinek tetszik lenni, hol tetszik lakni, élni, s milyen saját kétkezi tevékenység eredményéből tetszik eltartani önmagát és családját? Minden esetre az írásból – a sok más hasonlóval ellentétben – a jó szándékú tenni akarás - napjaink üres és csupán a másra mutogató langymeleg változásakarásával szemben - egyértelműen kiolvasható. Mindez azonban - a jelenlegi semmittevéshez viszonyítva - a másként való előbbre haladáshoz legfeljebb csak egy ötlet, de már ez is több az önmagát folyamatosan a baloldal képviselőjeként aposztrofáló - üstökösként feltűnő majd nyomban alá is hulló, a politika és a pártok kasszájából jól megélő - hivatásos pártforradalmárok által agyon harsogott, az élet által viszont régen túlhaladott, saját, botcsinálta „kommunistakiáltványaihoz” képest.

 

Persze az is igaz, egyszer, a jó szándékú írásokkal kikövezett padlás is megtelhet és önmaga súlyától még le is szakadhat, maga alá temetve szerzőt és alkotót egyaránt, ha és amennyiben az nem egy kellően alápincézett és stabil tartófalakkal rendelkező háznak a tetejeként lett megépítve. Az élet kegyetlen tanúsága szerint ez történt velünk is, a rendszerváltás plebejus forradalmi hangulatában – euforikus ötleteink hevében – felhúzott jogállami struktúra és intézményrendszer épületegyüttesére visszatekintve. Az elképzelt és felépített épület 2010-ben - építőinek szeme-láttára és szégyenére - mint egy ócska kártyavár omlott össze, maga alá temetve a kártyavár építésében tevőlegesen is részt vett/közreműködött jóakaratú és jó szándékú embereket. Azokat, akik naiv módon elhitték, hogy az önmagukat „rendszerváltónak” kikiáltott pártok, szervezetek stb. által „hozott” – ám abból a „minőséget” és a kellő szakmai „hozzáértést” kilopott – anyagból is lehet stabil és időálló jogállamot építeni. Az így, sebtében összetákolt jogállam ingatag és sebezhető volta azonban már a kezdetekkor is látható és mérhető volt.

 

Nem véletlen, hogy össze-dőltekkor az építési folyamat egyetlen haszonlesője és haszonélvezője sem tartózkodott az épületben. Ők mindezt a tragédiát tisztes távolságból, páholyban ülve, de startra készen állva, csupán kívülről szemlélték. Többségük, veszteséget nem szenvedve, ma is a pozíciókért tolongók között látható!

 

I.

 

Így hát számomra felfoghatatlan abszurditás: a „Forgatókönyv” szerzőjének vajon hol és hogyan - bekötött szemmel és bedugott füllel - sikerült a magyar valóságtól távol tartva önmagát az elmúlt 25 évet átélnie? Különben kivitelezhető lehetőségként még önámításképpen sem írta volna le az alábbi mondatokat:

 

„Demokratikus, alkotmányos forradalomra van szükség, s ehhez a már zajló közjogi és szakpolitikai tervek kiérlelésén túl … még valamire.” „… az oligarchikus rendszer minden korábbinál részletesebb feltérképezésére és a szerzett információk határozott és céltudatos felhasználására a jogszabályok maradéktalan betartásával. E nélkül a demokraták bár papírra vethetik a világ legszebb alkotmányát … merő értelmiségi okoskodás marad mindez, mert soha nem fognak kormányra jutni, ha mégis, pár héten belül megbuknak.”„Mit jelent mindez a gyakorlat szintjén? … a választásokig terjedő időszakban rendkívül szisztematikus munkával el kell jutnia a következő forgatókönyv megvalósulásáig.”

 

„Miközben az újonnan, akár csupán feles többséggel megválasztott, demokratikus kormány beiktatása és a miniszterelnök beszéde zajlik, a belépő hatalom megbízásából néhány száz ember előre megtervezett módon, országszerte biztosítja a demokratikus államrend megőrzése, megvédése szempontjából kiemelt intézményeket.”

 

„A „biztosítja” azt jelenti, hogy párosával bekopognak a kérdéses vezetők irodájába, és elkezdenek tényeket sorolni. Mert az érintett intézményeket biztosítók rendelkeznek olyan, a választásokig megszerzett, érvekké formált információkkal, amelyek könnyedén meggyőzik arról az akárhány évre bebetonozott vezetőket, hogy mosolyogva mondjanak le tisztségükről, és adják át helyüket az új országgyűlés vagy kormány által kinevezendő személyeknek.”

 

Akkor kezdjük a vesézést:

 

II.

 

„alkotmányos forradalomra van szükség”! Ebben egyetértünk! De vajon honnan érkezik majd (ha kell) ehhez a felhajtóerő, no és az „új” Alkotmány? Jelenleg, az országon belül - bár sokan elégedetlenek a saját életminőségükkel, de közülük - csak kevesen szenvednek a kívánt forradalmi mámor- és tevéshangulatban. Kívülről pedig mindezt aligha lehetne, s főleg szabadna importálni (lásd az e körbe sorolható „sikeres” akciók eredményeit mondjuk Irakban, Afganisztánban vagy éppen Ukrajnában). Ha valaki ismeri – a saját maga emelte és lakhelyéül választotta elefántcsonttornyán kívüli – Magyarországot, kizárt, hogy ne érzékelné e „rózsaszínű bódító és elmét hülyítő mámor” tényleges hiányát. Az embereknek teli a hócipőjük (és a tökük is) az akármilyen (ideértve a mannát váró pártocskákat is) szervezetek szervezte és gerjesztette tiltakozásokkal, tüntetésekkel, felvonulásokkal, békemenetekkel, szabadságharcokkal, rabszolgafelszabadító-mozgalmakkal vagy az ígért, üdvözülést hozó „háborúkkal”. Saját, kis lakókörnyezetükben és a tágabb, földrajzi értelembe vett itthoni hazájukban - mindenféle „forradalmi” jövés-menés nélkül - csupán boldogan és a jelenlegihez képest jobban szeretnének élni.

 

Tessenek csak az elmúlt időszakban megszervezett ország-megváltótiltakozások által elért eredmények egyikére-másikára gondolni: a boltok-üzletek vasárnap zárva tartanak, bumm, neki. E közben a hatalmi (vagy ahogyan nevezni tetszenek az „oligarchikus”) elit elkülönülve nyájától, szemünk láttára, fülünk hallatára a - tényleges királyi székhelyként egyébként sosem szolgált - Várba költözik. Majd - mivel semmi sem tiltja - a vár megkoronázását és a kupolacsúcsra a „szentkorona” (díszes másának?) felhelyezését tervezi. Mindennek megakadályozásaként fog történni akármi is? Nem hiszem! Így hát Ninive – továbbra is – állva marad!

 

S az elképzelt „forradalmi változáshoz” honnan majd a papírra vetett, s az istenadta néppel is megkonzultált charta? Mert az álmodozás ellenére remélem – tisztelt forradalomra várók – azzal tisztában tetszenek lenni, hogy a „nem kívánta” Alaptörvény mindeközben egyre mélyebbre törve gyökereket ereszt(ett) - behálózva s stabillá téve valamennyi „jogállami intézmény” pincéjét és az alatta elterülő országrészt - melynek következtében az említett „oligarchikus rendszer” egykönnyen - még egy „forradalmi szélvihar” gerjesztette orkán segítségével is - aligha lesz mindenestül-gyökerestül „felszámolható”? Hogy miért nem? Mert nem fogja hagyni magát! Minden lehetséges eszközt felhasználva két kézzel fog kapaszkodni a honfoglalással megszerzett anyaföldbe! Ennyire azonban még ne szaladjunk előre.

 

Egyébként, ténylegesen hol is van az imént szóba-hozott új Charta? Ugye nem az „egy alkotmánya mindenkinek van” népi szólás-mondás jegyében fogant – többek között: Vastagh Pál, G. Nagyné Dr.Maczó Ágnes, Bárándy Gergely, Szili Katalin stb. nevével fémjelzett, de – fiókba helyezett „történelmi” változatokra tetszenek gondolni? Ezekkel ugyanis leporolásuk ellenére sem lehet már mit kezdeni, nemhogy megvalósításukhoz érdemes lenne akárhova és akármeddig is visszamenni. Egyébként is, ha szabadna javasolnom: a „VISSZA” szót tessenek már végre cselekvési szótárukból kitörölni, s „könnyes” búcsút véve tőle, végleg elfelejteni! E szónak ma már nincs értelme (de az előbb említettek miatt lehetőség sem lenne rá). A bárhova is „vissza”-val szemben, csak az ELŐRE iránynak van értelme, szabad és zöld jelzése! És hogy mindezzel összefüggésben el ne felejtsem megkérdezni: a „már zajló közjogi és szakpolitikai tervek kiérlelése” alatt ugye nem a nagy dirrel-durral beharangozott majd elvetélt Választási Monitoring Bizottság (VMB), vagy a közelmúltban létrehozott Demokratikus Kerekasztal (DK) és más hasonlóan élettelen és működésképtelen szervezetek titokban végzett, s eleddig n(s)em publikált tervezeteit tetszenek érteni?

 

Leragadás helyett folytassuk a cikkben említett „szükség van még valamire” továbbá „az oligarchikus rendszer minden korábbinál részletesebb feltérképezésére és a szerzett információk határozott és céltudatos felhasználására a jogszabályok maradéktalan betartásával” mondatrészek értelmezésével. Az a forgatókönyv-szerinti elképzelés, miszerint az oligarchikus rendszer eltávolításához nélkülözhetetlenül szükség van annak minden korábbinál részletesebb feltérképezésére, a szerzett információk határozott és céltudatos felhasználására” még csak világos és érthető, de hogy minderre „a jogszabályok maradéktalan betartásával” kerüljön sor - még ha e kívánalom objektíve elengedhetetlen feltétel is - a jelenlegi állami/önkormányzati szervek szubjektív és gyakran jogsértő jogalkalmazói tevékenységének ismertében kivitelezhetetlen követelmény. Mindezen forgatókönyvi elképzelés a mai magyar jog- és igazságszolgáltatás működési állapotát tükröző - objektív és szubjektív - okok szerző általi ismeretének hiányáról árulkodik!

 

[Utalásként, említsünk meg az előbbi elképzelés megvalósulását akadályozó tényezőkből, csupán néhányat: az Alkotmánybíróság (AB) tanácsa az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról mérlegelési jogkörében dönt (az AB személyi összetételét azonban ismerjük). A bíróságok előtti eljárások nagyobbik része indokolatlanul elhúzódik; „egyes esetekben” még a Kúria hivatásos bírókból álló tanácsai sem képesek hibátlan és jogszerű határozatokat hozni; a Kúria felülvizsgálati eljárása során eljárási illetékfizetésre kötelező határozatával szemben pedig lehetőség hiányában nincs hova jogorvoslattal fordulni. Egyes bíróságok előtti eljárásban rejtélyes módon még az iratok is eltűnhetnek (Székesfehérvári Bíróság, a felelősségre vonás azonban elmarad). A bíróság, az ügyészség alperes elleni perben az eljárást jogsértő és hiányos indokolás alapján is felmeri függeszteni. A bíróságok a közérdekű adatok esetében az előírt szigorú határidőket nem tartják be. Az ügyészség előtt „egyes esetekben” az egyesület törvényes működésének vizsgálata évekig is elhúzódhat (Magyar Közigazgatási Társaság, e civil szervezet a bírósági nyilvántartás szerinti székhelyen nem található, alapszabály-szerinti érdemi működést pedig évek óta nem fejt ki), más esetekben viszont az eljárás érthetetlen módon „fel is gyorsulhat”? Az alapvető jogok biztosa a közérdekű bejelentések intézésének jogkörét - bizonyára a vitákat kerülő kényelmi szempontok miatt - a hozzá forduló állampolgár „kárára”, szűkítve értelmezi. A nemzeti adatvédelmi hatóság munkatársai – kapcsolás hiányában – telefonon nem érhetők el, a tájékoztatást kérő elektronikus levelekre viszont az ügyfélszolgálat nem reagál. A bírósági végrehajtói rendszer hajlamos a visszaélésre, működése pedig korszerűtlen és nem is hatékony: magas és a végrehajtást kérő által még csak nem is vitatható összegű előleget kérnek, holott még semmit sem tettek; a volt, sikkasztó végrehajtóval szemben a végrehajtási eljárás pedig évek óta „nem akar beindulni” (Pesti Központi Kerületi Bíróság). Egyes állami szervezetek (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem) pofátlan módon még azt is megengedik maguknak, hogy a közérdekű adat kiadására kötelező jogerős ítéletnek eleget nem téve – az állami költségvetés terhére – inkább kivárják a végrehajtási eljárást és kifizetik a vele járó költségeket ezzel is akadályozva az adatkérő közérdekű adatokhoz való hozzájutását. A Nemzeti Választási Bizottság – bár tagjai nyelvészi végzettséggel nem rendelkeznek – népszavazási kérdésekben a kérdés „egyértelműsége” hiányára hivatkozva (egyértelműségi teszt) még a hitelesítést is megtagadja. A Kúria népszavazási kérdésben hozott felülvizsgálati határozata pedig a Magyar Közlönyben ma már nem is olvasható, helyette a hivatalos lapban csupán egy tájékoztatás jelenik meg: a határozat teljes szövege megtalálható a Kúria honlapján, de kinek van ideje mindennek megkeresésére, miközben az AB határozataihoz fűzött - gyakran az egyszerű érthetőségi szintet is nélkülöző - különvélemények, párhozamos indokolások, csatlakozó vélemények stb. teljes terjedelmükben olvashatók a Magyar Közlöny oldalain. Az itt felsorolt példákról a tanúskodó dokumentumokat mellékletként - csupán - terjedelmi okok miatt nem teszem most láthatóvá (egyelőre)!]

 

Nem tudom, hogy a Forgatókönyvhöz - előre megtervezett módon - illeszkedik-e a háttérben egy valamilyenféle időrendet, fontossági sorrendet és összeegyeztetést/hangolást is tartalmazó megvalósulási diagram, amelyből legalább a „bevetési időpont” kirajzolódik. E nélkül az egész Forgatókönyv nem több mint hipotézis. Hiszen tudvalevő, az oligarchikus rendszer - Forgatókönyv-szerinti - a jogszabályok maradéktalan betartása melletti feltérképezése, a rendszer eltávolításához szükséges információk megszerzése, azok határozott és céltudatos felhasználásának elkészítése - még az előbbiekben nevesített „néhány” probléma nélkül is - időigényes, hát még velük! Végül is, mindent egybevetve – még teljessége esetén is – szinte kizárt, hogy e Forgatókönyv a 2018-as választások alkalmával bevethető legyen! Gyakorlatban való alkalmazására/kipróbálására – változatlan szisztéma mellett is – legfeljebb és legkorábban is csak a 2026-os, illetve a 2030-as választások időpontjában (ha) nyílna reális lehetőség.

 

III.

 

Haladjunk azonban tovább az elemzésben. A Forgatókönyv következő elképzelése ugyanis már nem csupán elképesztő, de hátborzongató is. Az ölet lehetséges megvalósulásától pedig még a hideg is kilel!

 

„Miközben az új … demokratikus kormány beiktatása és a miniszterelnök beszéde zajlik, a belépő hatalom megbízásából néhány száz ember előre megtervezett módon, országszerte biztosítja a demokratikus államrend megőrzése, megvédése szempontjából kiemelt intézményeket.”

 

Remélem, csupán arról van szó, hogy a javaslattevő álmából még nem ébredt fel teljesen? Pedig ismereteim szerint a rendszerváltáskor már valamennyi rendszerváltó „demokratikus” szervezet feljött a földalatti rejtekhelyről és a korábbi, nemtelen eszközökkel is felhagyott. A Forgatókönyv - „néhány száz ember” emlegetése - révén azonban most úgy tűnik, mintha az elvetélt rendszerváltó-közelmúlt köszöngetne ismét, felénk? Emlékezzünk: 1989/90-ben is néhány száz ember - önmagát demokratának és rendszerváltónak kikiáltva - vette a bátorságot, hogy tízmilliók sorsáról – ráadásul őket kihagyva a folyamatból – az államhatalom akár-mikénti lebontásával, a leváltandó hatalom tulajdonának „privatizációjával” egyetemben, önállóan és kizárólagosan döntsön. Hátuk mögött megállapodjon demokráciáról és jogállamról, állam- és kormányformáról, a kétharmados törvények számszerűségéről, az alkotmány tartalmáról, még azt sem megengedve a társadalom többségét kitevő népnek, hogy minderről egy népszavazással csupán véleményt nyilvánítson. De hát kik voltak ezek a „néhány-százak”, honnan és kinek a megbízásából szerveződtek? Pártszínekbe burkolózó, a népre hivatkozó, a más vagyonára kiéhezett, muszáj demokrata hiénák voltak. Ja, és ők is a belépő hatalom megbízásából, előre megtervezett módon jöttek, országszerte biztosítani a demokratikus államrendet, megszerezve maguknak a kiszemelt intézmények jól jövedelmező vezető posztjainak elfoglalását (ezért nem hagy nyugton e Forgatókönyvi szöveg)!

 

Emlékszem: e pár százan hirtelen a semmiből magyarkodó módon hasonlítani kezdtek egymásra: magyaros fizimiska (hajviselet, pajesz, bajusz és szakáll), magyaros öltözék (mente, sújtás, egyeseknél még a molyrágta díszmagyar, a katonai egyenruha a karddal is előkerült), uraskodó viselkedés és köszöntés (hapták, kérlek alássan, raccsolás, selypítés stb.).

 

… majd e pár százan nyomban hozzáláttak önmaguk múltjának átírásához, a kompromittáló dokumentumok megsemmisítéséhez vagy örök időkre szóló titkosításához …

 

Kérdezzük meg a többséget, a népet: tényleg azt hiszik, hogy ezúttal másként lenne?

 

IV.

 

De jöjjön ismét a Forgatókönyv!

 

„A „biztosítja” azt jelenti, hogy párosával bekopognak a kérdéses vezetők irodájába, és elkezdenek tényeket sorolni. Mert az érintett intézményeket biztosítók rendelkeznek olyan, a választásokig megszerzett, érvekké formált információkkal, amelyek könnyedén meggyőzik arról az akárhány évre bebetonozott vezetőket, hogy mosolyogva mondjanak le tisztségükről, és adják át helyüket az új országgyűlés vagy kormány által kinevezendő személyeknek.”

 

Könyörgöm alássan, tessenek már azzal a dézsa jéghideg vízzel nyakon önteni, hogy ha a mesélő nem is, de legalább én ébredjek fel e szivárványszínű magyaros délibábos mélyálomból! A Forgatókönyv íróján kívül - kis-hazánkban - tényleg van olyan naiv és a magyar valóságot nem igazán ismerő személy, aki azt hiszi, hogy a pozícióőrzőtől önkéntes felállással, illetve „bekopogással és ráolvasással” meg lehet majd szabadulni. (Gondoljunk itt és csak most arra az alkotmánybíróra, aki a taláros testület határozatával szembemenve az alkotmánybírói tisztséggel összeférhetetlen dékáni megbízatással több hónapja együtt él és tevékenykedik, s mégsem történik semmi; avagy a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének erkölcsileg tarthatatlan helyzetére, de akár a NAV mindenekfelett álló elnökét is idesorolhatnánk.) Kérem, az örökös bajnokon kívül nevesítsen már valaki egyetlen magyar embert, aki önként vagy legalább súgásra mosolyogva lemondott a tisztségéről?

 

De vegyük komolyan Andersent és olvassuk tovább a Nagy-mesekönyvet! Miközben az érvekké formált információk hatására a tisztségükről lemondó személyek a hatalom ajtaja előtt kijutásra és távozásra várva egymást szinte agyontaposva tolonganak, hogy átadhassák helyüket az új országgyűlés vagy a kormány által kinevezendő személyeknek „… az új miniszterelnök befejezve beszédét – a beiktatási teljes szertartás lezajlását követően – visszavonul egy rövid időre. Ez alatt az új titokgazda (a frissen kinevezett belügy- vagy a titkosszolgálatokért felelős miniszter) feloldja a minősítését több kritikus dokumentumnak, s ezeket teljes terjedelmükben néhány adminisztratív munkatárs egy korábban létrehozott honlapra feltölti, hogy a nem sokkal később sajtókonferencián a nyilvánosság elé lehessen tárni.

 

Mindeközben a kormányfő kinevezi többek között az új főügyészt, a titkosszolgálatok és a rendőrség vezetőit. Majd nemzetközi sajtótájékoztatót tart az Országházban, ahol elmondja, hogy új időszámítás kezdődik a köztársaság rehabilitálásával, a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállításával … Leszögezi, hogy küldetésének érzi a demokrácia hosszú távú megvédését, s ezért az oligarchikus rendszer felszámolását. Közli, hogy … az elmúlt órákban munkatársain keresztül biztosított számos fontos intézményt, kinevezte az új főügyészt és más tisztségviselőket, és tájékoztat arról, hogy a kivetítőn látható, titkosságától megfosztott, a széles nyilvánosság számára hozzáférhető dokumentumokra bukkant, amelyek felvetik annak alapos gyanúját, hogy egyes állami alkalmazottak, magánszemélyek és szervezetek súlyos bűncselekményeket követtek el az elmúlt években, és olyan képességekkel rendelkeznek, hogy ismét megkísérelhetik a demokratikus államrend megdöntését. … ezen információ alapján feljelentést tesz, s a nyomozó hatóságok elkezdik tenni a dolgukat.

 

Nem sokkal ez után a kormány képes lesz arra, hogy abszolút többségből is (?FJ.) új alkotmányt fogadtasson el, mert a formálisan kisebbségbe került, de az oligarchikus rendszeren keresztül ténylegesen még mindig többségben lévő ellenzéknek is tud olyan érveket mondani, amelyekkel meggyőzi őket az együttműködésről, a demokrácia helyreállatásának fontosságáról.”

 

„Ha nem lesz képes az új, demokratikus kormány egy hét alatt betölteni az alkotmányosan rendelkezésére álló teljes hatalmi teret, ami az oligarchikus rendszer megbénítását jelenti, esélye sincs arra. hogy pár hétnél, legfeljebb néhány hónapnál tovább húzza.”

 

Ajjaj, nagy a baj! Ha ilyen pongyola a Forgatókönyv vajon milyen lesz az útmutatásai alapján létrejövő új demokratikus jogállam és intézményrendszer? Az eddig a jogszabályok megtartására oly kínosan ügyelő Forgatókönyvíró - (lásd az oligarchikus rendszernek a jogszabályok maradéktalan betartása mellett történő részletes feltérképezéséről és az így szerzett információk határozott és céltudatos felhasználásáról fentebb írtakat)- nem tudni, mi okból, de az itt tárgyalandó menetrend során hirtelen szakít a jogszabályok betartásának követelményével. Hiszen a kormányzó hatalom még nem rendelkezik új alkotmánnyal, de már negligálta a hatalomból a köztársasági elnöki intézményt, másrészt önhatalmúlag új hatásköröket telepített a miniszterelnökhöz (nevezetesen: a legfőbb ügyészt a még hatályos alkotmánnyal ellentétben nem a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, hanem a miniszterelnök nevezi ki; továbbá homályban marad, hogy az említett, „frissen kinevezett belügy- vagy a titkosszolgálatokért felelős miniszter” köztársasági elnök nem lévén kitől is nyerte el kinevezését?). Továbbá sem politikailag, sem szakmailag nem célszerű a súlyos bűncselekményeket elkövető személyekkel szembeni feljelentés-tételi hatásköröket a miniszterelnök jogkörébe utalni. Végül megfejthetetlen szakmai és politikai képzavar feszül az új alkotmány elfogadtatásánál írtak körül: a kormány képes lesz arra, hogy abszolút többségből is új alkotmányt fogadtasson el, mivel … a ténylegesen még mindig többségben lévő ellenzéknek is tud olyan érveket mondani, amelyekkel meggyőzi őket az együttműködésről. És, ha mégsem?(Az előbbi mondat nem más, mint fából vaskarika, avagy a szezon és fazon összekeverése: egyik sem válik a szerző dicséretére.)

 

V.

 

Akkor mit is kell cselekednie a demokratikus ellenzéknek, hogy a Forgatókönyv megvalósulhasson?

 

1.         Annak felismerése, hogy a hatalomra kerüléshez és annak megtartásához szükség van az oligarchikus állam természetéről, felépítéséről, vezetőiről és működéséről szóló információk beszerzésére és megismerésére.

2.       Ezeket az információkat szisztematikusan kell gyűjteni és elemezni, amelynek során objektívnek kell maradni: aki csupán párttársunknak, barátunknak hazudta magát, vagy összejátszott az orbáni rendszerrel, azt meg kell nevezni és ki kell vetni a csoportból.

3.          Annak felismerésében, hogy a szükséges információk beszerezhetők, számos demokrata szakemberre számítani lehet; a feladat e személyek megtalálása és a velük való együttműködés.

4.       E feladatra, mind a pártokban, mind a civil szervezetekben keresni kell, a véd- és dacszövetséget kötni képes, bátor embereket.

5.     A megszerzett információkat okosan, céltudatosan és ravaszul kell felhasználni. A forgatókönyv megvalósításához társadalmi támogatottságra van szükség, mivel az emberek bizalma nélkül nem bontható le az oligarchák birodalma és nem építhető újjá a köztársaság.

6.          Ezt a munkát csak szakszerűen és fegyelmezetten, a ma is érvényben lévő jogszabályok betartásával kell, s szabad elvégezni.

 

Fontos követelmény, hogy ez úttal minden tabu valóban ledöntésre kerüljön, hiszen 1990 óta - úgy a pártok, mint a társadalom szintjén - minden probléma elkenésre került. A koalíciókban pedig csupán sunnyogtunk, ha „ … a párt és kampányfinanszírozás vagy egy-egy szuper-gazdag honfitársunk cselekedete került szóba, mivel ezekben az ügyekben célszerűbb volt a csoportérdekekre hivatkozással elkenni, mint kiborítani a disznóságokat. Ki kell mondani végre az oligarchikus rendszer felszámolásához és a jogállam újraépítéséhez minden tabut le kell döntenünk. A szennyes rejtegetésében való részvétel ilyen vagy olyan lojalitásra való hivatkozással bűnrészességet, vagyis a jelenlegi állapotok fenntartásában való érdekeltséget jelenti, … aki valóban el akarja takarítani az útból Orbán rendszerét, és valóban demokráciát akar, annak fel kell vennie a kesztyűt nemcsak a nyilvánvaló ellenféllel, hanem a saját sorainkban is rejtőzködő, nekünk barátságot hazudó ellenséggel is. Továbbá szükségszerű foglalkozni a korrupcióval is, de nem úgy, mint eddig tettük, azaz nem a strómanok, hanem az oligarchák szintjén.”

 

Végül az írás a szokásos pátosszal és a „hercegi ajánlással”, valamint a költői kérdéssel zárul: „ … csak és kizárólag bátor elhatározás kérdése, hogy a vázolt cselekvési tervet sikerül-e átültetni a gyakorlatba. Vajon kik lesznek szövetségesek ebben a munkában? Illúzióink nem lehetnek, a felelősség óriási … életünket és a jövőt vesztegetjük el, vagy hazánkat mentjük meg? Tessék választani!”

 

VI.

 

Nos, a választ a végére hagyva: félre azzal a bizonyos farbával, vagy legalább magunkat tegyük tisztába, avagy néha nézzünk bele abba a bizonyos tükörbe, illetve egyszer legyünk már végre őszinték is!

 

Kötelező udvariaskodás nélkül valljuk meg, ezzel a Forgatókönyvvel (cselekvési tervvel?) nem sokra megyünk! Őszintesége viszont egy vonatkozásban felül üti az öszödi beszédét: a probléma a sajtó jóvoltából, nagyobb nyilvánosságot kapott. Azt, hogy hol rontottuk el azonban eddig is tudtuk, csak nem vallottuk meg! Nem az állami-hatalmi struktúra és intézményrendszere így vagy úgy történt meghatározásával, kiépítésével: ez a történetben csupán a statikus elemet képezte, amely a humán tényező nélkül mit sem ér; önmagában a struktúra sem fel- és kiépülni, sem mozgásba jönni és működésben maradni nem képes. A rendszerváltás sikere és hitelessége tehát a humán-tényezőn - a néhány-százfős rendszerváltó asztalhoz tolulásának farizeuságán, tárgyalási- majd asztaltól való felállása arroganciáján, mérhetetlen hatalom és maggazdagodás-éhségén, a pozícióba kerültek emberi alkalmatlanságán, szakmai felkészületlenségén, sanda irigységén, a többségnek saját sorsának rendezéséből történt szégyenteljes kirekesztésén - állt és bukott meg! A hangsúly – melyet a szerző kiváló érzékkel ragadott meg – most sem a struktúrán, a hatalmi berendezkedés statikusságán van. Szerencsére a Forgatókönyvnek ez a gyengébb, egyben ellentmondásos és logikailag is összefüggéstelen oldala. Ennek javítására azonban még lenne elegendő idő! (E körben a Forgatókönyv írójának figyelmébe ajánlom a 2014-es választások felkészülése segítéseként szerzőtársammal közösen készített, „Alkotmányos és jogi válság ...”, illetve „Társadalmi kohézió és állammodell” cím alatt – a honlapomon is közzétett – publikált tanulmányunkat.) Tanulságként idekívánkozik egy, de a téma szempontjából alapvető jelentőségű felkiáltó módú kijelentés is: NINCS és NEM SZABAD mihez VISSZATÉRNI! A jogállamnak ugyanis nem az újraépítéséhez hanem – hiszen ahol a társadalom nagyobbik felének az elmúlt 25 évben nem volt beleszólása az Alkotmány megalkotása, a jogállam építése, a demokrácia gyakorlása folyamatába ott az „újraépítés” szóba sem jöhet, mivel a feladat ennél jóval nagyobb – a jogállam alapozásához és építéséhez kell hozzáfogni, mégpedig a néppel, a társadalom többségével együtt és közösen! Azzal viszont egyetértek, hogy mindehhez előbb az oligarchikus rendszert és klienseinek hatalmát fel kell számolni.

 

Mit tagadjam, számomra a Forgatókönyvet „szembenézése” teszi szimpatikussá, miközben tanácsolom, hogy a többi részt tegyük félre és gyorsan (örökre) felejtsük is el. Humán-vonatkozású részeit ellenben olvassuk és ismételgessük, ízleljük és értelmezzük. Ez képezi ugyanis a demokratikus jogállam egyedüli dinamikáját, nélküle nincs jogállami módon cselekvő intézményi struktúra. Hogy megvalósulásához a Forgatókönyvben foglaltak szerint kell-e, lehet-e közelíteni, az egy másik kérdés?

 

A magam részéről viszont „a belépő hatalom által megbízott néhány száz ember előre megtervezett” forradalomcsinálásában nem hiszek, „országszerte a demokratikus államrend megőrzése, a kiemelt intézmények megvédése biztosítására történő felhatalmazásuk” ellen pedig határozottan és kifejezetten tiltakoznék! Nem tudom, de nem is látom, egyáltalán honnan is jönne az az eszme vagy erő, amely az oligarchikus rendszer és klienseivel szembeálló embereket legalább egy egységes „másik-oldallá” kovácsolná? Az oldalt hatalommá emelő jelző (bal, jobb, közép stb.), továbbá szín (piros, kék, zöld stb.) milyenségét – amely csak ezt követően jöhet szóba – már nem is említve. Pedig már 2015-öt írunk, és három évre vagyunk a soron következő általános választásoktól. Azaz, ki is kérné fel és legitimálná ezt a néhány száz embert?

 

De talán ennél is izgalmasabb kérdés, vajon kikből is verbuválódna ez a néhány száz ember?

 

Az előbbi gondolatvezetésből adódóan azt is mondhatnánk, hogy szinte mellékes, hiszen ahhoz, hogy mindez 2018-ban működőképes lehessen a szervezésnek már most folynia kellene, viszont jelenleg a „belépő hatalom” nem hogy nem látszik, de még csak nem is körvonalazható. A jelenleg kormányzó hatalommal szembeni „másik oldalon” ugyanis nincs sem tényleges, sem egységes hatalmi erő, de cselekvésre képes központ sem. Ez esetben e Forgatókönyv vagy nem 2018-ra – hanem időben jóval későbbre, esetleg csupán 2022, 2026-ra vagy csak 2030-ra – próbál egy ütőképes csapatot szervezni és felkészíteni, vagy a fenti 6 pontban felvázolt kritériumrendszer nem több mint blöff. Ennek következtében, a Forgatókönyv 2018-as megvalósítása esetén a hatalommegragadáshoz csak azok az emberek állnak tartalékként „készenlétben”, akik eddig sem hoztak sikert pártjuk számára, akik helyüket nem találva vándoroltak az elmúlt 25 évben pártról pártra, szervezetről szervezetre. Igaz, e vándorlás közepette (talán) gazdag „mozgalmi tapasztalatra” tettek szert, miközben több filozófiával és ideológiai elképzeléssel is megismerkedhettek. Elsajátítani azonban egyiket sem sikerült nekik, mint-ahogyan otthonra sem leltek új, vagy jelenlegi szervezetükben. Ezek az emberek mára elhasználódtak és hitelüket vesztették, nem csupán saját szervezetük és párttársaik előtt, de azok előtt is, akiknek képviseletéért 2018-ban ringbe kellene szállniuk. Ők azok, akik hisztis nagyjeleneteket csapva igyekeztek magukra felhívni a figyelmet, hogy akár képességeiket jelentősen meghaladó pozíciókat is elláthassanak. Ők akartak többek között államfői posztot betölteni, illetve mindegy, hogy melyik tárca minisztereként „tetszelegni”, majd sikertelenségüket követően „hívást kapva” visszamentek szülőfalujukba, esetleg olyan ismeretek tanításába fogtak, amelyeket korábbi pozíciójukból, nem létezőként ostoroztak. Végül e területen is megbukva mások zsoldjába szegődtek. Velük azonban már nem lehet sem csatát, sem háborút nyerni, valamint rájuk(is) értendő a Forgatókönyvi megfogalmazás és megbélyegzés: nemcsak a nyilvánvaló ellenféllel, hanem a saját sorainkban is rejtőzködő, nekünk barátságot hazudó ellenséggel is fel kell venni a kesztyűt.

 

Aztán itt vannak még a nagy öregek, akik felett elszállt az idő, de ők még fiatalnak érezve magukat a központ körül sertepertélnek, valamint a máshonnan „gyüttek”, akik már csak a mások jó vagy rosszabb ötleteik elvetésére, tagadására, lekicsinylésére képesek: másként fogalmazva az örök ellentmondók és okvetetlenkedők. Velük az adott szervezetben ugyan többen vannak, de nem elegen az oligarchák birodalmának, az Orbán rendszer útból való eltávolításához. Így hát a belépő hatalom megbízását – országszerte biztosítani a demokratikus államrend megőrzését, a kiemelt intézményeket megvédését – ők sem lennének képesek teljesíteni.

 

Ráadásul itt és egyre többen vannak, akik az eddigi pártokból – akár megújultak akár nem – kiábrándulva, sem belőlük sem „katonáikból” nem kérnek, még vigaszhozóként sem számítanak rájuk. A példák tanúsága szerint ők inkább a civilekre, a helybéliekre, a láthatókra, illetve végső esetben magukra szavazva igyekeznek saját sanyarú sorsukon változtatni. Mind-e folyamat elindulását és izmosodását kiválóan szemlélteti a két eklatáns példa: a főváros egyik hatalmas kerülete, ahol a „párttag” polgármester saját párttársai helyett inkább a kerületben életerőssé vált civil szervezetre építve és bennük bízva kormányozza - méghozzá sikerrel - az önkormányzat hajóját. A másik eset még pikánsabb: a fővároshoz közel eső Pest megyei települést 1965 óta egy sosem volt párttag polgármester irányítja az „övéivel” együtt, semmit nem bízva másokra, morzsányi esélyt sem adva a pártoknak.

 

A példa ragadós, így hát nem véletlen a Forgatókönyv 6 pontjában foglalt feltételszempont, amely nélkül - a szerző álláspontja szerint - az oligarchák birodalma nem bontható le, de mindehhez társadalmi támogatottságra, az emberek bizalmára is szükség van. S mindemellett iránytűként ott a jövőbemutató intő figyelmeztetés: „Kiemelten fontos, hogy ne pártpolitikusok, hanem felkészült, a … demokrácia iránt elkötelezett, független szakemberek váljanak az adott szervezetek új irányítóivá, tagjaivá.”

 

VII.

 

Járva az országot és egyre jobban megismerve az emberek véleményét elmondható, sőt egyértelműen ki is jelenthető, miszerint a jelenlegi és a korábbi befülledt jogállami demokráciákat vezető, uraló (bitorló) pártoligarchiákkal szemben valóban az egyetlen, védelmet nyújtó tisztességes alternatíva az, amelyet a jövőre nézve a Forgatókönyv szerzője is nyíltan kimond és meghirdet: ”… ne pártpolitikusok, hanem felkészült, a liberális demokrácia iránt elkötelezett, független szakemberek váljanak az adott szervezetek új irányítóivá, tagjaivá …”. Véleményem szerint ez a „normális” igény és elvárás - úgy általában is - az emberek részéről valamennyi jogállami demokráciában, azaz nincs szükség a jelzős (liberális) pántlikára. Ismerek ugyanis olyan, önmagát liberális demokratának tituláló politikust, akinél a „liberális” tartalom a mások véleményével, javaslatával, elképzelésével történő örökös szembemenetelben és egyet nem értésben merül ki anélkül, hogy az általa elvetett ötletekkel szemben, helyette akár egyszer is megfogalmazta volna a saját elképzelését. Nem véletlen, hogy a háta mögött kicsúfolva csupán – a Szovjetunió egykori külügyminiszteréhez A.A.Gromikohoz hasonlítva, aki a tanácskozásokon elhangzottakra válaszként semmi mást nem volt képes és hajlandó, mint nemet „nyet-et” mondani – NYET elvtársnak emlegetik.

 

A viccet azonban félretéve és komolyra fordítva a szót a mai tényhelyzet alapján nehéz elképzelni, hogy 2018-ban a jelenlegi „uralkodóháznak” baloldali vagy liberális alternatívától kellene tartania. Ha a helyzet azonban mégis ekként alakulna - bár nem tudom, hogy a szerzőnek eddig saját szűkebb és tágabb családja, rokonsága, társasága, ismerősei körében hány „független szakembert” sikerült az általa javasolt feladathoz megnyernie - e „formációnak” az idő múlása miatt már csupán arra lesz ideje, hogy a társadalom elé humán-megújulásként egy jogszabályi formába önthető újszerű elképzeléssel és javaslattal álljon: az ország számba vehető legjelentősebb kb. 300-350 közjogi(as) intézménye vezetői tisztét – e körbe nem sorolva a polgármestereket és a parlament, illetve az önkormányzatok képviselőit – kizárólag az a személy tölthesse be, akit a közjegyző a nyilvánosság előtt az adott szakmai-civil szervezetek által jelölt, 7-7 nem párttag szakember közül sorsolással kiválaszt. Méghozzá maximum 3 éves időtartamra, szigorúan körbeírt összeférhetetlenségi szabályok betartása mellett, újrázási lehetőség nélkül.

 

Budapest, 2015. május 22.

 

 

*Élet és Irodalom, 2015. május 8., 12. oldal

 

(Megjegyzés: jelen írást - publikálásának megtiltása mellett - azzal a kéréssel küldtem meg a Szerkesztőségnek, hogy szíveskedjen továbbítani a „Forgatókönyv” című cikk szerzőjének kezeihez.)