Fogarasi József

Alkotmánybíróság – a látható szeplők ellenére a testület szeplőtelen?!

2015. május 06. szerda

Nem tudom, ki hogyan van vele, engem mód felett zavar, ha a „valami”, ténylegesen nem „valami”, csupán annak látszik. Ennek következtében nem lehet szeplőtelen az, akin a szeplők még csak nem is takarhatók! Ha tehát a kóser követelmény, a pászul elfogadhatatlan!

 

Olvasom az Alkotmánybíróság (AB) teljes ülésének - április 20-án kelt, legutóbbi - csont nélkül - 9/2015.(IV.23.) szám alatt - meghozott (az Alkotmánybíróság honlapján azonban még nem talál/látható) határozatát (Magyar Közlöny 56/2015. április 23. 5147. oldal), majd az aláírókra tévedve, nem akartam hinni a szememnek, 15 személy helyett csupán 14 aláírást láttam. Micsoda skandalum, csattanok fel, hiszen az alaptörvényi kőtábla kijelentő módban fogalmazott parancsolata [24. cikk (8) bekezdése] szerint „Az Alkotmánybíróság tizenöt tagból álló testület...” De akkor hol van a 15. tag? Zagson, mondaná az egyszerű paraszt! Csakhogy e válasz, nem válasz – különben is „paraszt” (minálunk) a közéletet leszámítva már amúgy sincs – így hát a „hiány” okát, személyesen igyekeztem fellelni. Alkotmányos mulasztásról, avagy csupán egy, az iskolai kötelező foglalkozásról igazoltan/igazolatlanul távol-maradó személyről van-e szó ez esetben, tettem fel magamnak a válaszra váró kérdést?

 

A téma peres iratai (1. oldal, 2. oldal) szerint e tekintetében az AB-t nyilvántartás vezetésére jogszabály nem kötelezi. Sőt, a testület tagjának távolmaradását, s okát, előre még csak be sem kell jelentenie. Ha ezt az illető mégis megtenné, úgy azt – nyilvántartás hiányában – nem tudná az AB hol rögzíteni. A hiányzás tényére még az adott AB határozatok sem utalnak. Sőt, a testület tagjai - jogszabályi előírás hiányában - „üzenő/ellenőrző” füzettel sem rendelkeznek! Mindezek következtében az AB tagok ülésről való távolmaradásáról a „szülők” (a választópolgárok) hivatalos tudomást sem szerez(het)nek. Így a mulasztás következmény nélkül maradhat? Talán, az így kiesett munkaidő még a hiányzó alkotmánybíró illetményéből sem kerül levonásra? De mi szükség is lenne itt a szorgoskodásra, a taláros testületet és tagjait amúgy sem ellenőrzi senki?

 

Ez esetben az említett hiányzás mögött azonban egy súlyos – alkotmányos – mulasztás húzódik meg. Az Országgyűlés ugyanis a 2015-ben elnöki és tagi mandátumának lejárta miatt távozó Paczolay Péter helyére – 2014. december 1-én Lenkovics Barnabás személyében – 2015. február 25-i hatállyal csupán új elnököt választott, de a 15. tag helyének betöltéséről – bár megtehette volna – mindeddig nem döntött. Persze az is igaz, hogy csak mostanság vált biztossá a korábbi elnök/tag nagyköveti „elhelyezése”, s addig biztos, ami biztos elv alapon, a helyet a törvényhozó üresen hagyta? E tényt az AB minapi (2015.05.06.) honlapja (jenelenlegi tagok: 1. kép, 2. kép) is visszaigazolja. Így viszont az AB, mint jogintézmény léte - a kettős mércével mérve - ugyan tekinthető jogszerűnek, de jogállaminak és kósernek biztosan nem! Az AB ugyanis - az Alaptörvény értelmében - csak mind a 15 tag megléte esetén válik legitimmé és alkotmányosan működőképessé.

 

Persze az AB új elnökének – eddigi tevékenységére – nem csupán az üres hely, de az AB által hozott saját – 3/2007.(II.20.) Tü. – határozatában foglaltak be nem tartása, illetve szembemenetele miatt sincs miért büszkének lennie. A peres iratok szerint e határozat ugyanis napjainkban is hatályos (2015. január 6-án kelt Főtitkári válaszlevél 2. oldal), s tartalmával elnök úr is - minden bizonnyal - tisztában van. E határozat értelmében „2. Az alkotmánybírói tisztséggel nem összeférhetetlen a tanszékvezetői és a szakfelelősi megbízatás. 3. A dékáni, dékánhelyettesi, rektori, rektorhelyettesi megbízatás betöltése összeférhetetlen az alkotmánybírói tisztséggel.” Az viszont, hogy miért e különbségtétel az egyes egyetemi funkciók között, számomra érthetetlen? Lehet, hogy ebben az anyagiak is döntő szereppel bírnak? E tényt azonban, miszerint az alkotmánybírói jövedelemből (esetleg) tisztességgel nem lehet megélni még a jelölés elfogadása előtt illett volna mérlegre tenni? Ugyanis az intézetvezetői, a tanszékvezetői, szakfelelősi stb. megbízatás jogi, etikai, személyes-baráti jellege miatt, szintén alkalmas lehet az alkotmánybírói tisztség presztízse, tekintélye, mindenekfelett-állósága követelményének beárnyékolására.

 

A peres iratok szerint (2015. január 6-án kelt Főtitkári válaszlevél 1. oldal) az AB arról sem vezet nyilvántartást, hogy tagjai közül, ki, mely felsőoktatási intézményben, milyen minőségben lát el oktatói, kutatói feladatot. De úgy tűnik, arról sincs tudomása a taláros testületnek, s elnökének, hogy közülük ki/kik töltenek be az alkotmánybírói tisztséggel összeférhetetlen megbízatást? Az AB hivatalos honlapja (2015.05.06.) szerint (Varga Zs. alkotmánybíró) dr. Varga Zs. András 2013 szeptembere óta a PPKE Jog- és Államtudományi Kar dékánja. Összeférhetetlenségi eljárásról viszont nincs tudomásunk?

 

Így azon már nincs is mit csodálkozni, ha a katedrához szokott alkotmánybíró megfeledkezve a talár és a nyakában viselt Aranybulla jelkép és szimbólumrendszer diktálta követelményekről egy-egy határozatból - nevet ugyan nem említve, de „bátorságot” és fáradtságot nem kímélve - kiszól a beadványozókhoz és „megdorgálja” őket, ráadásul azon tevékenységükért, amelyhez a jogot és felhatalmazást az alkotmány, más alkotmányos jogszabályok, illetve az AB saját ideiglenes ügyrendje biztosította. A 773/D/2006 számú határozatban, amit az egyik kezével nyújtott, azt a másikkal később vissza is vette, mégpedig úgy, hogy közben a panasztevőket jogtalanul elmarasztalta:

 

„… indítványozók — sorozatosan — az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva-álló határidőben kizárólag tartalom nélküli, alkotmányjogi panasznak nevezett, de annak tartalmilag meg nem felelő beadványt nyújtottak be, majd jóval később — immár a hatvan napos határidőn túl — az Alkotmánybíróság felhívására terjesztettek elő érdemi indokolást. Ezzel az indítványozók nyilvánvaló szándéka az volt, hogy ne mulasszák el a törvényes határidőt, azonban a formális és az indokolással ellátott indítványok beadása között eltelt több hónapi késedelemből arra lehet következtetni, hogy az indítványozóknak a beadványok mihamarabbi elbírálása nem állt érdekében, azaz jogaikat — nem kizárólag egyetlen esetben, hanem sorozatosan — rendeltetésellenesen, visszaélésszerűen gyakorolták, mely rosszhiszemű ügyvitelnek minősül. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az Abtv. 28. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az eljárásából eredő költségeket felszámíthatja az indítványozónak, ha annak rosszhiszeműsége az indítvány előterjesztésével kapcsolatban megállapítható.” (III. 1.2. második bekezdés)

 

Bámulatos ez az önzetlenség, illetve alkotmánybíróhoz nem illő szubjektíve pártatlan „rosszindulatúság”. Egyrészt, hogy volt idejük és energiájuk az adatokat összegyűjteni és belőlük statisztikát készíttetni (csak remélni lehet, hogy mindezen megtiszteltetésben nem csupán - a nevesítésre nem került - néhány indítványozó részesült). Másrészt, a megrovó kiszólásért, hiszen mindezt a lehetőséget – határidős felszólítás hiánypótlásra, teljesítés esetén pedig a beadványt úgy kell tekinteni, mintha az hiány nélkül lett volna előterjesztve – az AB ügyrendje biztosította az indítványozó(k) részére. Ráadásul, a hiány pótlását követően az indítványt az AB teljes értékűnek tekintve befogadta és érdemi tárgyalásra alkalmasnak találva a teljes ülés elé terjesztette, holott a befogadást meg is tagadhatta volna? (Azaz, amit az AB az egyik kezével objektíve – ideiglenes ügyrendje által – valamennyi indítványozó részére biztosított, azt a másik kezével az általa szubjektíve kipécézett indítványozókkal szemben tisztességesnek nem mondható módon visszavonta? Tette mindezt úgy, hogy a kipécézetteknek e döntéssel és kiszólással szemben még a jogorvoslatot sem biztosította! Ez aztán a demokratikus és jogállami eljárás!)

 

Harmadrészt, az AB alkalmazta megoldás nem csak visszaélés volt a joggal és a ráruházott hatalommal, de mélységesen tisztességtelennek is minősült azáltal, hogy a „megbélyegzett” – emberi méltóságukban megsértett – indítványozók fegyveregyenlőséghez való jogát semmibe véve az AB az előadó alkotmánybíró egyoldalú kiszólásával szemben sem védekezési lehetőséget, sem jogorvoslatot nem biztosított. Negyedrészt, az AB az indítványozókat, rosszhiszeműségük lebegtetésével – „az Alkotmánybíróság az eljárásából eredő költségeket felszámíthatja az indítványozónak, ha annak rosszhiszeműsége az indítvány előterjesztésével kapcsolatban megállapítható.” (III. 1.2. második bekezdés utolsó fordulat) – mellőzve a tényfeltárást és a bizonyítás lefolytatását, még meg is fenyegette. Tette mindezt, rendeltetésellenesen és visszaélésszerűen. Ellenkező - jogszerű - esetben ugyanis az AB-nek a rosszhiszeműség és a számszerűsített költségek tekintetében önálló – jogot/kötelezettséget megállapító – alakszerű határozatot kellett volna hoznia, amellyel szemben az alkotmány, vonatkozó rendelkezése alapján indítványozókat a jogorvoslati jog mindenképpen megillette volna. Az persze már egy másik probléma lett volna, hogy kit (mely bíróságot) illeti meg az elbírálás joga/kötelessége? (Az előzményeket lásd itt. Egyébként a 773/D/2006. szám alatt lajtromba vett - Budapest, 2009. szeptember 7. napján kelt - határozat előadó alkotmánybírója dr. Lenkovics Barnabás tanszékvezető, egyetemi tanár volt.)

 

Fentiek ismeretében, akár az AB hivatalba lépett új elnöke MTI-nek nemrég adott nyilatkozata is megállná helyét: „A jogállam szakadatlan tanulási folyamat…”. Egy kiegészítéssel: mindezt nem az Alkotmánybíróságon kell megkezdeni!

 

Budapest, 2015. május 6.

 

 

 

 

A közlésre szánt változatot lásd a Publikálásra szánt tervezetek (2015) között, „Alkotmánybíróság – a tényleges szeplők ellenére lehetünk-e szeplőtelenek?!” cím alatt.