Fogarasi József

Jerikó falai nem omlottak le …

 

 

És Józsué – ahogyan az az Írásban vagyon – hetedszer is körbejárta a Kárpát-medence e kicsinyre zsugorított országát. Mögötte – követve őt – a pártok és az „ellenzék” - összes, szervezetnek titulált (inkább csúfolt) tagság nélküli sejtjeinek - kürtvivő papjai, a Frigyládával, aztán nyomukban a kurucosan hadakozó nép (hogy melyik oldalé arról nem szól az Írás), az Angyalokkal. Majd - március idusán - amikor menetelésük véget ért, Józsué népéhez szóla – Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke pedig megígérte, hatalomra kerülésük első intézkedésével eltörlik a vasárnapi kötelező zárva tartást; az ígérgetőhöz én is csatlakoztam, bár reprezentatív felméréseim szerint győzelmi esélyem nem több az övénél – Kiáltsatok, mert az Úr nektek adta az országot. S a nép kiáltott. De Jerikó falai nem omlottak le. Még csak meg sem repedeztek.

 

De hát mi történhetett, kaptam a fejemhez kétségbeesetten?! Félreértelmeztem az Írást, esetleg az Úr – tudtán kívül – népének megbocsátott, avagy – ez teljesen kizárt – a bűn eltűnt volna ez országból? Az elemzők megnyugtattak és mindent meg is magyaráztak! Nem értettem félre az Írást és az Úr sem bocsátott meg senkinek, csupán az akció során Józsué mögül kifogytak a – „hívőkkel” is rendelkező tényleges – pártok, meg a kürtvivő papok. És a nép, hol volt, értetlenkedtem tovább? A népet megszívatták, vezéreik!

 

A napfogyatkozást, mint természeti jelenséget felhasználva - számítva és építve az emberi tudatlanságra és butaságra (nálunk mindkettő a csúcson) - elhitették a nyájjal: ha Mark André Goodfriend - aki nem más, mint a megtestesült ördög, sőt, maga a Sátán - az országból távozik, az ég kiderül és a nap is kisüt majd, s kis-hazánkban ismét minden - a régi szerint - tiszta és világos lesz! S láss csodát: az ügyvivő távozott, az ég kiderült, a nap előjött, s egy pillanatra úgy tűnt, mintha tényleg minden rendben - tiszta és világos - lenne. Józsué – eltűnve mögüle népe, no meg a képmutató papok – azonban hiába adta ki a jelszót: Kiáltsatok! Mivel a harsonák nem szólaltak meg, a buzdító szót sem követhette a tett!

 

Akkor az ügyvivő távozásával a korrupció is megszűnt, s valóban minden „kitisztult” és átlátható lett? Tettem fel a kérdést, naivan. Dehogy, hangzott a lenéző válasz: az égi sötétség ugyan eltűnt, ám bensőnkben megmaradt, és a minket körülvevő világban (a gyengébbek kedvéért: Magyarországon) is csupán annyi változás történt, hogy a korrupció célkeresztjében most nem a NAV, hanem a bróker világ - Buda-Cash Brókerház képében - tűnik fel, dobogós, első helyen. És a nép, hova lett? Most, a szokásos tüntetés és tiltakozás helyett - befektetői ruháját magára öltve - éppen a NAV-tól a brókerházakhoz fut, rohan - a megélhetéshez félretett megtakarított - pénzének megmentése reményében. És szegény, elhagyott Józsué vajon mit csinál? Ismét hozzáfogott az első körüljáráshoz, Jónás pedig megint kezdheti hangosan kiáltani: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” És beteljesül a prófécia? Várjuk meg a negyven nap elteltét, mondják a jövőbe látó elemző politológusok!

 

Amennyiben a hal - gyomrából - Jónást a szárazföldre veti, s Ninivébe érve őt a nép - célt találva, erejére ráébredve - megérti, akkor (hordó) szószolók nélkül is képes lesz sorsát kezébe véve rendezni helyzetét: ajtót matatva az álságos konzervatív-keresztény ideológia jegyében uralkodó kurzusnak, elűzve farizeus „hittérítő” prédikátorait, helyet adva a modern felvilágosodás eszméinek és intézményrendszerének.

 

Az új kiegyezés megszületésével, megmenekül Ninive!

 

Budapest, 2015. március 25.

 

Fogarasi József

közéleti szakíró

 

 

A téma eredeti változatát lásd a Blogban „Jerikó falai nem omlottak le, vasárnap a boltok zárva maradtak, Ninive megmenekült!?” cím alatt (2015.03.25.). Megjelent: Népszava, 2015.március 27. péntek, - 142. évf. 73. sz.- p. 7. „Ninive megmenekült?” cím alatt, valamint a Népszava Online kiadásában is.

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 87
a héten: a héten: 876
a hónapban: a hónapban: 876
összesenösszesen342242
az oldalt jelenleg nézik: 3

Megosztás