Fogarasi József

28,92

2014. május 28. szerda

 

Nyugodjon meg a Tisztelt Olvasó, nem épültem le és még csak meg sem bolondultam. Ellenben az is igaz, hogy e számérték nem a pontos időt, a levegőszennyezettség mért eredményét, esetleg az aktuális vízállásmagasságot jelöli, de még csak nem is a Balaton, illetve a Velencei-tó – nyári reklámokból ismerősen csengő – árzuhanást kiváltó vízhőmérsékleti adatával egyenlő.

 

Ha viszont már mindenkinek sikerült kellő mértékben megkapaszkodnia és/vagy ülőhelyzetbe hoznia magát, úgy elárulom: a címbeli számmutató nem más, mint egy betegség látleleti százaléka, amelyet - közokirati közhitelességgel - május 25-én mi, magyar választópolgárok állítottunk ki és tártunk az ország-világ nyilvánossága elé egy, a társadalmunkat sújtó; testét-lelkét rágó, emésztő, mardosó és pusztító betegség diagnosztizálása eredményeként.

 

Erre, az egyre szörnyűségesebb betegségi mutációt felmutató - testet öltött és bármilyen-formátumban is, de muszáj-létezni és akaró - pártokráciára, a magyar választópolgárok 28,92%-a még mindig(!) időt szánt, energiát és fáradtságot pocsékolt. Azaz, az urnák elé járulva, a versenyben - minden értelmes muníció nélkül - elindult nyolc, magát a jogszabály adta kényszerből pártnak neveztetett szervezeti egységből választva, valamelyikre leadta szavazatát. Elszomorító tény, de számszerűsíthető az eredmény: az ország 8 033 818 főt kitevő választójogosultsági hatalommal rendelkező polgára közül 2 322 982 fő valamilyen tartalmú szavazatot leadott, az előbb névvel szántszándékkal inkább nem említett, nyolc jelölti szervezet valamelyikére. De bárkit is érdekel vajon hova lett, illetve mi történt az 5 710 836 fős különbséggel?

 

Tegnap, e tényadatot a cukrászdában az egyik apa, negyedik elemis korú gyerekének a következőképpen igyekezett szemléltetni: tudod-e, hogy apa hogyan szereti inni a kávét? Édesen, vágta rá a gyermek magabiztosan! És ez vajon, a tányéron lévő hány darab kockacukorral lesz elérhető? Hárommal, válaszolt a gyerek határozottan, megfejtve ezzel a feladott rejtvényt. És, ha e három cukor közül csupán az ujjaim közé vett egyiket - de még ebből is letörve egy darabkát - ejtem csak a csészébe, akkor milyen lesz a kávém, tette fel az apa a társasjátékot lezáró kérdések-kérdését? Pocsék, ihatatlan kiáltott fel - kezeivel azért eltakarva eltorzult arcát a szemléltetés kedvéért - a gyerek!

 

Nos, kérdezem én: ezen eredmény ismeretében mégis kinek is érdemes, szabad, muszáj - és vajon mit is - fennhangon és csinnadrattával ünnepelnie? És vajon illő-e, és helyénvaló-e ez a szégyenkezés nélküli, elbújás helyetti önünneplő büszkélkedés az ország egészének nyilvánossága előtt? Azaz, ki az a doppingolt-holdkóros, aki valóban azt hiszi, hogy a küszöböt is alig átugró hat szervezet bármelyikének, a neki édesítésre megmaradt – 51.49; 14,68; 10,92; 9,76; 7,22; 5,01 – kávéba ejtett cukordarabkájával, vagy akár annak összmennyiségével valóban sikerül(t) a távolmaradt nagy többség kávéját (is) megédesítenie? Ha e számszerűségeket, akár összességükben akár, külön-külön is, de alaposabban szemügyre vennénk, úgy e számszerűségek aligha tennének ki többet az adott párthoz számított taglétszám és azok családtagjai, valamint az érintett pártból élősködők és családtagjai, továbbá a párthoz tartozó klientúra és nómenklatúra, valamint a pártnak hűséget esküdött vazallusok és hűbérese együttes létszámánál. De akkor, komolyra véve a szót: ki kit is győzött most le, és milyen arányban is? És miből is áll ez az alig egyharmadból álló akármilyen módon is értelmezett többség?

 

Tisztelt pártelvtársak, tessenek már végre, egy pillanatra önmagukhoz kapni, és legalább önkritikát gyakorolni, ha már e csúfos számszerűségek ellenére sem füllik a foguk a meg nem érdemelt, de busás haszonnal járó koncról (hatalomról) való lemondásra? Pedig Önöknek úgy, ahogyan lenni tetszenek – mindnyájuknak – a régi kellékek szégyenmúzeumában lenne a helyük, ahol aztán reménykedve várhatnák, hogy szégyenüket a porosodás mielőbb be(el)fedje!

 

Mi pedig, társadalmi többség? Ha nem vigyázunk és mielőbb fel nem ébredve magunkhoz nem térünk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy az egy-néhányszáz/ezer főből álló személyi sokaság -„jól ellenőrzött” szavazataik révén - önmagát PÁRT-nak kikiáltva, s magát - a NÉP helyett - a közhatalom forrásává nyilvánítva, az összes államilag fizetett posztra saját önön-magukat és családtagjaikat emelve fognak az amúgy 90-95%-ot kitevő „többségi kisebbség” felett basáskodni és uralkodni. Csupán, annak következményeként, hogy a szavazni nem akaró többség ellenében, a szavazni nagyon is akaró szervezett kisebbség győzedelmeskedett? De még az is bekövetkezhet, hogy a rövidesen ténnyé váló egypárti szuperdiktatúrában csupán a pártvezér megy el szavazni és egyetlen, a magára leadott helyen kitöltött szavazattal fog 100%-os többséget szerezni. Ilyen a világtörténelemben ugyan még nem volt, de mi – Brüsszeltől függetlenedni akaró – magyarok egy ilyen csodát akár még tétlenszemlélődéssel is képesek vagyunk produkálni!

 

Hat párt küldhetett képviselőt Magyarországról az Európai Parlamentbe: a FIDESZ-KDNP, a Jobbik, az MSZP, a DK; az Együtt-PM és az LMP, de – még a kádáristarendszert is megszégyenítő – égbekiáltóan ostoba és primitív tartalmú tő- vagy egyszerű és bővített mondatú jelszavakat tartalmazó pártprogrammal? Próbára téve és együgyűnek nézve az egész magyar népet. Vajon mit rejtegethet számunkra a következő magvasnak aligha mondható üzenettartalmú jelszavak egy némelyike: „Ők már jobban élnek. És Ön?”; „Új korszakot nyitunk”; „Az én szavazatom, az én hazám.”; „Magyarország jobban teljesít!”; „A múlt vörös, a jelen narancs, a jövő zöld”; „Tiszteletet a magyaroknak”; „Európa jobban teljesít”; „Magyar gazdaságot, európai jövedelmet”!; „Magyar vagyok, és európai. És Te?”

 

Fújjunk már végre ÉBRESZTŐT! De ne a pártoknak és csatlósaiknak, hanem magunknak, a TÁRSADALOM SZÁMÁRA! Vegyük már végre észre a szemfényvesztést: a politika önmagában és önmagától nem lesz/lehet más, mint eddig volt. Ez csupán vágyálom! A politikát azonban valóban lehet/lehetne másként csinálni, mint eddig! A PÁRT azonban e folyamatban csupán egy szervezeti tényező, egy eszköz, amely önmagában se nem lehet rossz, se nem lehet jó! Magát a politikát sem a PÁRT csinálja önmaga, önmagában, hanem annak tagjai és vezetői. Azaz a politika csak akkor lesz/lehet más, ha és amennyiben azt mi, EMBEREK fogjuk majd – az eddigiekhez képest és viszonyítva – valóban másként csinálni. Emlékezzünk csak bátran egy mondásra: „Ha napnézéstől elveszted a látást./Szemed okold, ne a nagy sugárzást.” A rossz politikáért tehát sohasem önmagában a PÁRT a felelős, hanem mi, emberek, akik azt megálmodjuk, kitaláljuk, megalkotjuk, majd pedig annak jegyében mozgatunk mindent. Azzal pedig, ha eltakarva szemünk elől a valóságot, farizeusi módon távol is maradunk a szavazástól, csak azt tesszük lehetővé, hogy egy maréknyi kis embercsoport 2/3-os többséget kiáltva és harsogva maga alá gyűrje és rabszolgájává tegye/tehesse – egy időre – a társadalom nagyobbik létszámú, de tutyi-mutyi és csak a másikra mutogatni képes többségét. Viszont ne feledjük, korábban is voltak „rabszolgák”, akik azonban később, előbb-utóbb felszabadították magukat, de ezért a „jóért” valamit mindig tenni-tenni kellett. A szavazástól való távolmaradás azonban nem minősül tevésnek. Nem véletlen, hogy egyetlen hatalmon lévő csoport sem alkot olyan szabályt, amelynek értelmében a hatalom birtoklásához, a társadalom irányításához nem elegendő a leadott (érvényes) szavazatok többségének a megszerzése: az eredmény legitimmé tételéhez még szükség van egy további feltételre, nevezetesen az összes választópolgár több mint a felének szavazáson való megjelenésére is. Így aztán nincs is min csodálkoznunk, ha a közvetett hatalom gyakorlói önmaguk hatalomra jutása és hatalmon maradása feltételeihez képest, a közvetlen hatalomgyakorlás megvalósulásával és érvényesülésével szemben – ráadásul előfeltételt is támasztva – mindig jóval több követelményt határoznak meg és írnak elő: „az országos népszavazás elrendeléséhez százezer választópolgár kezdeményezésére” van szükség, majd pedig ez „az országos népszavazás akkor lesz érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott”. MICSODA, de MICSODA KÜLÖNBSÉG mindez!? [Alaptörvény 8. cikk (1) és (4) bekezdése.]

 

A regnáló hatalomnak azonban – egyelőre – nincs mitől tartania, hiszen – a megalázó vereség ellenére – a magát a baloldal vezető erejének tartó párt elsőszámú embere még jelenleg is inkább a saját személyes – a napisajtóban történő – imázs-megjelenésével és saját fizimiskájában való öntetszelgéssel van elfoglalva, mint pártja (és saját) veresége okainak elemző feltárásával, majd pedig önmaga ütőképes erővé szervezésével. [Nem lebecsülendő médiateljesítmény egyazon – május 27. – napon, ugyanazon – Népszabadság – napilapban kétféle – a főoldalon „simaarccal” (1. kép), míg az ötödik. oldalon már nem is akármilyen, d’Artagnan-bajusszal (2. kép, 3. kép) – fizimiskával az olvasó elé állni és a választópolgárok többségében hitelt kelteni, illetve hitet ölteni!?]

 

Budapest, 2014. május 28.

 

 

 

 

A közlésre készített változatot lásd a Publikálásra szánt tervezetek (2014) között, „28,92” cím alatt.