Fogarasi József

A Tudós Társaságról

                                                                 A Tudós Társaságról*

 

 

Gróf Széchenyi István - aki 1825-ben összes birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel egy Tudós Társaság létesítésére - biztosan sírjában forogva tanulmányozza a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nemrég kiadott „Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéséről” címet viselő – a felhatalmazást biztosító jogszabályi hely meghivatkozását azonban nélkülöző [egyébként Mötv.14.§ (3) bekezdés; FJ.] – állásfoglalás tartalmát,

(http://mta.hu/data/cikk/13/13/63/cikk_131363/Onkenyuralmi_nevek_egyesitett_tabla.pdf)

hiszen úgy ő, mint a felállítandó Tudós Társaságról rendelkező 1827. évi XI. tc. is az intézmény céljaként egyértelműen „A honi nyelv kimívelését” jelölte meg, amely célhoz azonban a kiadott – tudományos mutáció szülte, a tudománnyal szemben támasztott minimális elvárásnak sem megfelelő, az önkormányzati autonómia felségterületébe tartozó közterület-elnevezési jogkörébe viszont durván beavatkozó – „sillabusz” mentén aligha lehet valaha is eljutni!

 

Azok, akik politikai-, kormányzati körökben vagy tudós-, szakmai szervezetekben választott, felelős funkcionáriusként, illetve magas beosztású kormánytisztviselőként - magukat a nemzet védelmezőinek feltüntetve - még csak nem is szégyenkezve, különösebb jogkövetkezmények nélkül nap, mint nap tudva vagy tudatlanul, összekeverve hivatkozzák meg vagy írják le Széchenyi István és Széchényi Ferenc nevét [60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet 5. § (1) és 13. § (1) bekezdés] nem átallják a Tudós Társaságot olyan kérdésben való megnyilatkozásra rábírni, amelynek semmi köze a tudomány világához, és amelynek eldöntésével szemben az adott nevet viselő leginkább érdekelt személyek - Alaptörvény biztosította emberi méltóságukra, vagy legalább kegyeleti jogaikra hivatkozva - földi lét hiányában már nem tiltakozhatnak, és még csak névutódaik/névrokonaik révén véleményt sem nyilváníthatnak. Mind-e tény aligha egyeztethető össze a tudomány saját elveivel, a pártatlanság terén a tudomány művelőivel/képviselőivel szemben támasztott/elvárt hazai és nemzetközi igényekkel, követelményekkel. A tudománynak ugyanis tartózkodnia kell (kellene) minden olyan megnyilatkozástól, amely másokban kétséget ébreszthet objektivitása, pártpolitika-semlegessége, szavahihetősége tekintetében. A tudománynak nem (lehet) feladata a végrehajtó hatalom által „megrendelt”, a hatalomgyakorlás módszertanához kapcsolódó kérdésekben történő állásfoglalás, a mindennapi társadalmi gyakorlat számára iránytűként követhető/követendő tudományos igényű normatív útmutatás adása, illetve ilyen jellegű kérdésékben az igazságszolgáltatás hatáskörének elvonásával quasi bíróságként való eljárás, és/vagy felülbírálhatatlan döntés hozatala, avagy az „igazság” kihirdetése/szolgáltatása.

 

Feladata viszont kutatási tevékenység folytatása, a kutatás eredményeinek nyilvánosságra hozatala; ezen eredmények tudományos mércével való megmérettetésének biztosítása; a tudomány tisztasága feletti őrködés, a tudomány értékeinek az utókor számára történő megőrzése; az értékhamisítás, a plágium és a tudománnyal szembeni más jogellenes, etikátlan tevékenységgel szembeni védekezés és/vagy fellépés.

 

A tudományt szolgáló és képviselő Tudós Társaságnak viszont arra is képesnek kell(ene) lennie, hogy a pillanatnyilag le nem kötött energiáit, szellemi kapacitását a társadalom visszatetszését kiváltó „áltudományos” kérdések vizsgálata helyett a tudománnyal összefüggő más, – például a tudományos kutatás Alaptörvény által biztosított szabadságának érvényesülését gátló és – létező problémák, ellentmondások, visszásságok csökkentésére, illetve megszüntetésére fordítsa.

 

E téren bőven lenne mit feltárnia! Elfogadhatatlan ugyanis az a terjedőben lévő gyakorlat, amelynek eredményeként egyes felsőoktatási intézmények (például az NKE) doktori iskolái a PhD képzésben résztvevők adatait (a doktoranduszi, doktorjelölti jogállást adó doktori iskola és tudományszakának megnevezése, a felvételt nyert hallgató neve, a felvétel ideje, az értekezés témacíme, a kijelölt témavezető neve és tudományos fokozata, az abszolutórium kiállításának időpontja, a kreditpontként elfogadott publikációk jegyzéke, a felvételkor elfogadott értekezés utóbb módosított témacíme, a doktori szigorlat tárgyai, a szigorlat, valamint az értekezés házi vitájának, illetve a tudományos értekezés védésének helye és ideje stb.) egyes személyek esetében - szubjektív mérlegelés eredményeként - nyilvánosságra nem hozható személyes adatnak minősítve akár a szakma témaértő kutatóját, akár a szélesebb nyilvánosság képviselőjét el/kizárják a kreditpont-értékként elfogadott publikációk megtekintéséből, kritikával történő illetéséből, a tapasztalt szabálytalanságok jelzéséből, holott a tudományos fokozatszerzési eljárás teljes átláthatósága, tisztasága, jogszerű és etikus volta társadalmi közérdeket kell(ene), hogy képezzen, amely folyamat viszont csak akkor lehet hatékony, ha és amennyiben az esetleges hiányosságok terén a hangsúly a megelőzésre és nem az utólagos szankcionálásra helyeződik.

 

De az sem dicséretes és nem is támogatható, ha az egyetemi hallgatók képzése, olyan tansegédletek alapján történik, amelyek a szűkebb egyetemi hallgatói kör mellett sokkal szélesebb szakmai kompetencia számára is ajánlva lettek - (a szerzői, lektori, szerkesztői munkálatok) finanszírozása pedig a költségvetést terhelték - elkészültük után azonban „e-tananyaggá” minősítésük következtében „titkosított” dokumentummá válva betekintésükből, kölcsönzésükből, megvásárlásukból, kritizálhatóságukból úgy a címzett szakmai kör (önkormányzati vezetők), mint a közigazgatási szakma jeles oktatói és kutatói is kizárásra kerülnek (Közigazgatási füzetek ISBN 978-963-7060-84-7).

 

Persze mindennél izgalmasabbá és egyúttal színpadiasabbá is válhat majd az MTA tudományos szerepvállalása, ha a nem távoli jövőben az önkormányzati megkeresések következtében a tudomány fő feladatává válva abban kell majd a Tudós Társaságnak tudományosan állást foglalnia, tudományos igazságot hirdetnie, miszerint - egy tanyavilág pollenrengetegében vágott önkormányzati ösvénysor elejére és végére - kihelyezhető-e a „Sallai Imréné Úttörő Zója” nevű (ösvény)névtábla”?

 

A - hosszú, kemény és fáradtságos, tudományos kutatómunka eredményeként szült elképesztő zagyvaságú - közreadott tudományos értékűnek tekintett sillabuszban foglalt, a Bölcs Tudóstestület által „nem javasolt” minősítéssel ellátott neveket/elnevezéseket tanulmányozva – és összevetve őket a telefonkönyvben is olvasható, létező, a „tiltott név” viselése miatt azonban semmilyen szégyent nem érző Asztalos János, Bernáth Lajos, Dobi István, Erdei Ferenc, Fazekas Gábor, Fürst Sándor, Garbai Sándor, Kilián György, Kocsis Lajos, Kókai László, Kovács Sándor, Kun Béla, Lukács György, Marx Károly, Máté János, Mező Imre, Pálfi Ernő, Révai József, Rózsa Ferenc, Rudas László, Sallai Imre néven nevezett személyek neveivel – jogos felháborodásomban szegezem a nem költőinek szánt nyílt kérdésemet a különböző tisztes szakmai, tudós, értelmiségi, civil, szakszervezeti, önkormányzati, egyházi, politikai, párt és csak színekkel vagy még azzal sem rendelkező szervezeteknek és vezetőinek: nevezettekről már sohasem lehet majd - akár életükben, akár holtukban - utcát, teret, utat, parkot stb. elnevezni, illetve ők miért lesznek/lehetnek hátrányosabb helyzetű polgárok, mint a listán nem szereplő összes többi?

 

Vagy tekintetükben nem érvényesek/nem érvényesülhetnek az Alaptörvény XV. cikkében foglalt rendelkezések?

 

„XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”

 

De – továbbá – mit is kezdjünk a „Tanács”szó (kifejezés) tiltásával? Az állásfoglalás szerint ez a kifejezés „… a szovjet mintára meghonosodott tanácsrendszerre utal, ezért …” használata közterület elnevezéseként nem javasolt. De hiszen számos olyan elnevezés ismert és használatos, amelyekben a „tanács” szó, megnevezés megtalálható: Európai Tanács, Európai Unió Tanácsa, ENSZ Biztonsági Tanácsa stb.? Ezek az intézmények/szervezetek ma is legitim módon működnek, létrehozatalukról joghatályos nemzetközi egyezmények, szerződések döntöttek, amelyekhez Magyarország is csatlakozott, illetve melyeket Magyarország is aláírt, megerősített; elfogadott jóváhagyott. Róluk akkor idehaza nem lehet(ne) utcát, teret, parkot vagy más közterületet elnevezni, csak azért, mert nevében a „Tanács” szó bennfoglaltatik? És mi legyen a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló 1985. október 15-én kelt, általunk is kihirdetett nemzetközi egyezménnyel, amelynek 3. cikk 2. pontjára hivatkozással - a helyi önkormányzás jogát „… olyan tanácsok vagy testületek gyakorolják …” - a mai képviselő-testület elnevezést jogszerűen, akár – e nemzetközi okmányra (is) hivatkozással – „tanács”-ra is változtathatnánk? Ez utóbbit az MTA állásfoglalása nyilvánvalóan nem akadályozhatná meg egyrészt mivel ez esetben az akadémiai állásfoglalási „tilalom” csupán a közterületek elnevezésére terjed ki, másrészt pedig az állásfoglalás normatív tartalommal (egyelőre) nem rendelkezik, tekintettel arra, hogy az MTA-t a törvényhozó jogalkotói hatáskörrel nem ruházta fel. A létrehozott önkormányzati szervek átnevezésének jogköre egyébként is kizárólag a törvényalkotót illeti meg, amely viszont önmaga megítélése alapján is elég bölcs ahhoz, hogy mindezt segítség nélkül tegye, hiszen - a tények tanúsága szerint - saját normaalkotói szabadságát – nem kérve mankót – nem kötötte az MTA tudóstestületének sem előzetes, sem utólagos állásfoglalásához.

 

Mindebből viszont az következik, mintha a helyi önkormányzatok - amelyek az egységes állami szervezetrendszer részeként hozzájárulnak az Alaptörvényben foglalt államcélok megvalósításához, elősegítik a jogszabályi kötelezettségek teljesítését - kevésbé lennének bölcsek, szakmailag pedig felkészültek az ilyen és ehhez hasonló kérdések önálló, szabad eldöntéséhez annak ellenére, hogy a vonatkozó sarkalatos törvény széleskörű jogosítványokkal ruházta fel őket: „a helyi önkormányzás a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során a helyi közösségen belül érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés miközben a helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezik és megvalósítják a helyi közakaratot”. Ez utóbbi definíció ismertében - véleményem szerint - a helyi önkormányzatok választott képviselő-testületei nem tekinthetők kiskorúnak, amelynek következtében a helyi közterületek elnevezése helyi közügy eldöntéséhez szükségük lenne felsőbb politikai, vagy külső tudományos jellegű gyámkodásra. E kérdéskörben képesek saját helyi identitásukat is kifejező, önálló, szakmailag megalapozott döntést hozni. Ha és amennyiben az általuk – a közterület, illetve az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése körében – hozott döntés utólag mégis jogsértőnek bizonyulna, mivel ütközik a vonatkozó törvényi [Mötv. 13.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt] – azaz közterület, illetve közintézmény nem viselheti a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal – szabállyal, úgy e jogsértés orvoslására elegendő és elégséges (lenne) a jelenlegi törvényi szabályok szerinti eljárás alkalmazása, amelynek során a végső szót úgyis az illetékes bíróság mondja ki orvosolva az elkövetett jogsértést.

 

Az előbbiekben mondottak „járhatóságával” történő egyetértés esetén viszont szükséges hatályon kívül helyezni a Mötv. 14.§ (3) bekezdésében foglalt rendelkezést – „Ha a helyi önkormányzat döntése során kétség merül fel a tekintetben, hogy a közterület neve megfelel-e a (2) bekezdésnek, arról beszerzi a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.” – amely révén egyrészt a helyi önkormányzat és képviselő-testülete visszanyerhetné „nagykorúságát”, másrészt az MTA is szabadulhatna törvény adta „fogságából” hiszen az említett kérdésekben történő állásfoglalás-elvárás igénye/adása ellentértben áll a Magyar Tudományos Akadémiáról - a magyar tudományosság nagy múltú nemzeti intézménye létrehozataláról - szóló 1994. évi XL. törvényben deklarált céllal: „A Magyar Tudományos Akadémiát a nemzet a magyar nyelv ápolására, a tudomány szolgálatára hozta létre.”; továbbá a kinyilvánított jogállási önállósággal: „Jogos társadalmi igény, hogy a magyar tudományosság nagy múltú nemzeti intézményének működési és tevékenységi szabadsága - a tudományt művelő és képviselő más intézmények autonómiáját nem csorbítva - önkormányzati jogainak törvényi megerősítésével kiszélesedjék, belső életének demokratizmusa erősödjék..”; valamint törvény-szabta vonatkozó közfeladatával: „az Országgyűlés vagy a Kormány kérésére a kompetenciájába tartozó kérdésekben - főleg a tudomány, az oktatás, a társadalom, a környezet és a gazdaság kérdéseiben - kinyilvánítja szakmai véleményét.”

 

Ugyanis az MTA a fentiekben tárgyalt kérdéskörben nem „szakmai véleményt” nyilvánított, hanem „állásfoglalást” adott ki, amelyhez a vonatkozó törvény alapján nem volt jogosultsága, másrészt a „közterületek elnevezése” kérdéskör a legnagyobb jóindulattal sem állítható, hogy – mint a tudomány, az oktatás, a társadalom, a környezet és a gazdaság kérdései – törvényi kompetenciájába tartozna (tartozhatna).

 

„Növeli, ki elfödi a bajt.” (Illyés Gyula)

 

Budapest, 2013. április 30.

 

*A teljes változatot lásd a Blogban, „Egy - hajdan volt - Tudós Társaság" címszó alatt.

A jelen írás publikált változatát lásd a Magyar Polgármester Online 2013. május 3. számának Aktuális hírek rovatában „A honi nyelv mívelése és a közterületek elnevezései főcím alatt.

 

 

 


Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 113
a héten: a héten: 902
a hónapban: a hónapban: 902
összesenösszesen342268
az oldalt jelenleg nézik: 2

Megosztás