Fogarasi József

Ráadásul a hajléktalanok is emberek …

 
Ráadásul a hajléktalanok is emberek …
 
 
 
Ráadásul a hajléktalanok is emberek, még ha első rájuk nézésre ez azonnal, nem is minden esetben tükröződik vissza, minek következtében ők is rendelkeznek méltósággal, méghozzá emberivel, amely az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása értelmében az emberi lét alapja, és így, mint alapjog, sérthetetlen és minden embernek alanyi joga van hozzá! De vajon beszélhetünk-e alaptörvényi értelemben vett emberi méltóságról, ha valaki emberhez méltatlan helyen és körülmények között valamelyik téren, utcasarkon, aluljáróban, utcai padon, lépcsőházban, pályaudvaron, köztéren stb. létezik, mert e tények keretei közötti egyik napról a másikra való tengődést a legnagyobb keresztényi hitvallás és ájtatos parlamenti farizeuság mellett is aligha lehet akár csak tartózkodásnak is tekinteni. Pedig mindenkinek joga van – hacsak e fogalmi kör a hajléktalant ki nem veti magából – a személyes biztonsághoz, otthona tiszteletben tartásához.

 

Persze az is igaz, hogy az Alaptörvény az alapjogok érvényesülése feltételeinek biztosítása és kibontása terén már óvatosan fogalmaz. Az alaptörvényi garanciát adó számon kérhetőség jogalanya – Magyarország – bár nevesítve van e dokumentumban, ennek ellenére e jogalany ilyenkénti megnevezés mellett jogi értelemben véve sem nevesített hatáskörrel, sem konkrét eljárási illetékességgel nem rendelkezik/het az említett feladatokban. Viszont, ennek a néven nevezett jogalanynak is örülnünk kell, hiszen jól tudjuk, ennél az összetartozást - ugyan csupán általánosságban - kifejező nevesített jogalanyhoz képest léteznek bővebb és megfoghatatlanabb - embereket tömörítő - közös lelki-érzelmi-szociális fogalmak is, melyek használatával elég gyakran élünk is, mint például: Ezeréves Magyarország, Nagy Magyarország, Kárpát-medence, Magyar-nemzet, Magyar-haza stb.

 

Ellenben, az említetten nevesített általános értelmű jogalanynál – Magyarország – is megfoghatatlanabb azon cselekvésre történő ösztönzési erősségi fok néven-nevezése – törekszik – amelynek alapján az említett jogalanynak az Alaptörvény értelmében teljesítenie kell(ene) az előírt feladatot, s amely eredmény tőle akár számon is kérhető (lenne): „az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja.”; „Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.”; „Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit … mindenki számára biztosítsa.” Nos, mind-e ígért jóból vajon a hajléktalan miért nem részesülhet, miért van kizárva belőle? Vagy talán a hajléktalan által összehordott hulladékból „felépített” szabad égalatti tákolmány, avagy a hatalom által építtetett „szociális, közösségi szállás” nevezhető jogilag az előbbiekben említett olyan otthonnak, amelynek mások általi tiszteletben tartásához a hajléktalannak – az alaptörvényi védelem igénylése szempontjából kikényszeríthető – alanyi joga lenne? De hiszen ezek az „otthonok” jó esetben is legfeljebb csak az eső elleni fedélként lennének számba vehetők, ha jogilag ez egyáltalán kivitelezhető lenne.

 

Nem véletlen, hogy a hajléktalanokat a közterületekről – alaptörvényi alapjoggal szemben – kitiltó Fidesz-üstökös által keresztülvert önkormányzati rendeletek helyébe léptetett törvényi rendelkezések még az amúgy békésen szunnyadó pontos nevére sem emlékező Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságát is felbőszítette és cselekvésre késztetve e rendelkezéseket alkotmányellenesnek minősítve megsemmisítette. Ja, hogy a hajléktalanok Budapest és az ország más településeinek közterein való jelenléte „szennyezi” a hatalom által elénk festett kép „tisztaságát” és ez így egyben alkalmas – az ígértek és a megvalósítottak egybevetése révén – a hatalom szembesítésére (is)? Vagy azzal, hogy mindezt a szőnyeg alá seperve láthatatlanná tesszük a probléma már nem is létezik? Pedig ez esetben és még most is „aktuális” a mindnyájuk által ismert alapmondás: „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk.” Azaz a mi szennyünk/szennyesünk eltakarításáról nekünk kell gondoskodni, de alaptörvényi módon és eszközökkel, a hajléktalanság ügye azonban nem olyan természetű, mint a fentiekben említett kutyagumi probléma, amelyet a földről felszedve, összetakarítva és mindennek szeméttárolóba helyezésével az egész műveletet akár befejezettnek is tekinthetjük, továbbhárítva ezzel magunktól e részproblémát a szemételszállítással összefüggő általános feladat teljesítéséért felelős személyekre, holott mindennél még a kutyatartással kapcsolatos általános kérdéskör is jóval összetettebb tennivalóhalmazt foglal magában, nem beszélve a hajléktalanság komplexitásáról.

 

Minderre (is) figyelemmel azonban nem lehet(tett) véletlen, hogy a hajléktalanok közterületen történő életvitelszerű lakhatása tilalma megszegésének általános normatív tartalmú szabálysértéssé nyilvánítása még a törvényes nevére – Alkotmánybíróság – sem emlékező, szakmailag-politikailag pedig megosztottan szunnyadó Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága tagjait – lelkiismeretüket is felébresztve – annyira felbosszantotta, hogy a taláros testület a vonatkozó - 2012. évi II. - törvény 186. § rendelkezéseit alaptörvény-ellenesség helyett ugyan csak „alkotmány-ellenesnek” minősítve (ezt a szakmai terminus technikust az Alkotmánybíróság szendergő dacossága ellenére „sajnos” a múló idő eseményei 2012. január elsejével már felülírták), de megsemmisítette és kimondta - határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét (2012. november 14.) követő napon történő - hatályvesztésüket és megtiltotta e naptól kezdődő alkalmazhatóságukat. E lírai történetnek azonban van egy súlyosan jogsértő, szakmailag pedig szánni való „szépséghibája” is: a Nagytiszteletű Testület megsemmisítő – 32/2012.(XI.14.) számú – határozatának meghozatalakor kellő szakmai alaposság és a Tőle elvárható gondos körültekintés nélkül eljárva (előadó alkotmánybíró: dr. Holló András) az előbbiekben idézett törvény 186. §-át ugyan megsemmisítette, de ezt elfelejtve/nem akarva nem visszamenőleges hatállyal (szíve-joga?!) tette. Később azonban e hibát, mulasztást, figyelemkihagyást, aluszékonyságot külső/belső? figyelmeztetésre/figyelemfelhívásra? felismerve/elismerve, korábbi (2012. november 12.-én kelt) határozatának rendelkező részét a – 2012. december 4-ei keltezésű – 38/2012.(XII.6.) számú határozatának rendelkező részében foglaltakkal „hivatalból indított eljárásban” kiegészítette. Mindezt azonban – szakmailag a legteljesebb mértékben egyetértve dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleményével – utólag már (jogállami keretek között törvényesen – F.J.) nem tehette volna meg. (Ennyit az Alkotmánybíróság - általam többször is szóvá tett - nem kívánatos, de sajnos létező és szubjektív elemektől függő/vezérelt túl/teljhatalmáról, amely ráadásul nélkülözi a mulasztó, hibázó személy felelősségének megállapíthatóságát és elmarasztalását!)

 

(A történet folytatását lásd – idekattintva – a Blogban "Ami viszont - visszatérve az elcsúszáshoz - az egyes népi bölcsességekbe vetett bizonyosságokat illeti:" ... mondattal folytatva.)

 

Budapest, 2012. december 22.

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 108
a héten: a héten: 546
a hónapban: a hónapban: 2932
összesenösszesen254 067
az oldalt jelenleg nézik: 21

Megosztás