Fogarasi József

Köztársaság-talanítás

Köztársaság-talanítás*

 

Lassan betelik jegyzetfüzetem azokkal a jelszavakkal, jelmondatokkal, amelyeket több mint két éve gyűjtök; a legutóbbi szerint „együtt az ország”. Kezdek is aggódni, nehogy megismétlődjön az átkosban - az egyik május 1-jei felvonuláson - előfordult eset, jó néhány jelszó felkonferálása még hátravolt, de elfogyott mögülük a jelszavakat visszhangzó tömeg.

 

De mit is kezdhetünk e legutóbbi szlogennel: „együtt az ország” és vajon a mondat végén felkiáltó- vagy kérdőjel található? Az eredmény ugyanis nem mindegy, de hát az sem, hogy miben is van együtt az ország, illetve kell-e hogy abban tényleg együtt legyen?

 

A londoni olimpia alatt valóban együtt szurkolt az ország nagyobbik fele a sportolók teljesítményének minél csillogóbb voltáért, szinte együtt lélegezve és koncentrálva fizikálisan is velük szorítottunk és feszítettünk a különböző „gyakorlatok” sikere érdekében. Ez egy értelmes, emocionális együttlét volt, meg is lett az eredménye, amely azonban egy közös, többéves tevékenység gyümölcseként érett be, melyet egyetlen politikai erő vagy akármilyen színezetű kormány sem sajátíthat ki, vagy tulajdoníthat el saját sikereként elkönyvelve!

 

Majd jöttek augusztus 20-a ünnepi eseményei, melyen állítólag szintén együtt volt az ország, de hogyan? Szigeteket képezve, egymás mellett mindenki a saját településén és saját képernyője előtt szemlélve az előre, forgatókönyvszerűen megírt és központból vezérelt/vezényelt látványakciókat. Néztük a túl sok szellemi táplálékot nem nyújtó ceremóniát, az ide-oda vonulást és masírozást, a kurucos kardcsörtetés színpadias és koreografált változatait; hallottuk a rövidebb-hosszabb vezényszavakat és ünnepi beszédeket, amelyek tartalmából eredményként ma már alig idéződik vissza bármi is. És, az esti tűzijáték? E látvány alatt térben és időben valóban sokan együtt voltak Budapesten, magyarok, fővárosiak és különösen sok turista, de volt-e ennek az együttlétnek emocionális értelme és tartalma, összetartó/összehozó ereje? Összekötött-e bárkit is az együtt-szurkolás és izgulás szorító aggodalma és öröme, hacsak nem soroljuk ide a természet erőitől való félelmet és az időjárás-jelentések jóslatainak közös értelmezése és megfejtése helyességéért való drukkolást. Igaz, a tűzijáték végén valóban közösen sóhajthattunk fel: ez is meg volt, szép volt és megúsztuk! Mindez azonban aligha volt több mint az ókori római birodalom - népnek nyújtott - jelszavának a megelevenedése: kenyeret és cirkuszt. A cirkusz megvolt, a kenyér öröme és ára még hátravan.

 

Abban a játékban viszont nem lenne szerencsés, ha az Alkotmánybíróságon (AB) kívül bárki is részt venne - különösen nem lenne jó, ha általa együtt lenne az ország - amelynek lényege, hogy az Alaptörvény és más sarkalatos törvényi előírás ellenére törvényes nevünket nem fel/elismerve, illetve azt tudomásul nem véve, dacolva a jogállami követelményekkel mindenki azt a nevet használja, amely az évek múlásával hozzánőtt, avagy neki a legjobban tetszik. Van valami fájdalmasan szánalmas abban a heroikus küzdelemben, amelynek eredményeként a „köztársaság” védelmében a több mint egy évvel ezelőtt elfogadott és kihirdetett Alaptörvény ellenére az AB – az átmeneti törvény kényszer adta 7. cikkére hivatkozva – még mindig a régi „Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága” fejrészes borítékkal és levélpapírral azonosítva önmagát adja postára hivatalos levelezését. Mindezt a tényt a nemzet egységét kifejező köztársasági elnök sem tette még szóvá, azaz itt is „együtt az ország”? Kíváncsiságom nem hagy nyugodni, vajon a régi elnevezéssel (de esetleg már az új név jogalkotó általi meghatározása ismeretében) megrendelt és legyártatott borítékok és levélpapírok jelenlegi használata az AB „hazafias és köztársaságpárti érzelmeire” vezethető-e vissza, avagy csupán valamelyik munka nélkül maradt vállalkozásnak biztosított mentőövet az életben maradáshoz?

 

Azt viszont még megmosolyogva sem lehet tudomásul venni, illetve szó nélkül hagyni, hogy a kormányzó-végrehajtó hatalom egyik jogalkotó/jogalkalmazó szerve – nevezetesen a nemzetgazdasági miniszter – hazafias felbuzdulás vagy valami más serkentő eszköz hatására - a jogállamiság egyik alapkövetelményével - a jogbiztonsággal nyíltan szembehelyezkedjen, s felhatalmazás hiányában lásson hozzá az általa alkotott, illetve jogosultsági körébe tartozó joganyag „köztársaság-talanításába”. Mivelhogy egyetlen miniszter sem jogosult akármelyik Országgyűlés által is alkotott jogi norma joghatályos címéből a „Köztársaság” névszó elhagyására, illetve saját joganyaga bármelyik jogszabályának szövegéből való önkényes törlésére. Pedig az említett miniszter ezt tette a 25/2012.(VIII.23.) NGM rendeletében, amikor kimondta, hogy a „Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről” szövegrész helyébe a „Polgári Törvénykönyvről” szöveg lép. Miközben a Ptk. hatályos szövegét a Nemzeti Jogszabálytár még ma is „1959. IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről” cím alatt jegyzi!

 

Az ilyen - és ehhez hasonló - törvényrontó gyakorlattal szemben együtt kell fellépnünk és hangosan kifejezésre juttatnunk: e folyamat elítélése tekintetben valóban „együtt az ország”!

 

Budapest, 2012. augusztus 25.

 

 

*A teljes változatot lásd a Blogban, azonos címszó alatt.

A publikált változatot lásd a Népszava 2012. szeptember 5. szerda - 139. évfolyam 208. szám - 7 oldalán „Köztársaság-talanítás” cím alatt.

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 9
a héten: a héten: 9
a hónapban: a hónapban: 980
összesenösszesen289 585
az oldalt jelenleg nézik: 2

Megosztás