Fogarasi József

Ha sok a csillagod, mindenre alkalmas vagy …!

2012. július 25. szerda

Meghívásra, az elmúlt hetekben az Alföld egyik mezővárosába zarándokoltam egy szakmai – hogyan kell/lehet alkalmazkodni, esetleg védekezni létrehozatala esetén a járással, mint közigazgatási egységgel, avagy mint politikai-vazallusi intézményrendszerrel szemben – kérdés „körbejárása” végett. A szűkebb létszámú társaságban néhány ismerősön kívül egy-két volt tanítványommal, valamint a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) felépítésében és működőképességében vakon és odaadóan, illetve feltétlen elkötelezettséggel bízó ifjú titánnal is volt szerencsém találkozni és a napirendre tűzött kérdésben „véleményt” cserélni.

A történelmi utókor számára megörökítendően a feljegyzést (jegyzőkönyvet) készítő személy – a magnó esetleges torzítása miatti utólagos szemrehányások elkerülése végett – mindenkitől (a helyesen írandóság érdekében) külön, közvetlenül is megkérdezte majd rögzítette nevét és - a dokumentumban hozzájárulásával feltüntethető - „titulusát”. A sorban hozzám érkezvén az illető személy először arra volt kíváncsi, hogy a nevem előtt a „Dr.” rövidítés megjelenítéséhez ragaszkodom-e, illetve mit szólnék az „alkotmányjogász” előkelően hangzó minősítéshez (megszólításhoz)? Már a kérdés puszta feltétele is meglepett, nem akármilyen társaságba kerültem – gondoltam – ha ilyen „apróságokra” is odafigyel a meghívó személy (szerv), tehát illik részemről az érdeklődésre komolyan és átgondoltan válaszolni. A „Dr.” nevem előtti feltüntetését nem kérem válaszoltam egyszerűen, egyrészt a jelenlévők úgy is tisztában vannak meglétével, másrészt ma már jogosulatlanul és büntetlenül, illetve össze-vissza alkalmazva annyian viselik és használják e címet, illetve hiszik azt, hogy annak nevük elé - vagy asszonynév esetén a férjezett név és a leánykori név közé való - biggyesztésével már a jogi diploma is a zsebükbe került (és így akár a jogi felkészültséget igénylő felsőoktatási intézményben is megkérdőjelezhetetlen oktatói minőségük és tevékenységük), hogy emiatt nem szeretném, ha bárki - akárcsak véletlenül is - e kétes eredetű személyi kör vagy a holdudvarához tartozó „szerénytelen” személyek közé sorol(hat)na a „Dr.” betűk írva láttán és olvastán. Az „alkotmányjogász” titulusról pedig hangzatossága ellenére (nála csupán a politológus megnevezés cseng fényesebben és élesebben) nem tudom, hogy mit jelent, illetve mit is takar/hat, s hallatán/olvastán szégyenkezve idéződik fel előttem – ma már hál istennek csak volt – kollégám alakja, aki legjobb tudomásom szerint alkotmányjogot (államjogot) soha és sehol nem tanított, de valamennyi nyilatkozatában vagy a vele készült szóbeli/írásos interjú során (avagy mindjárt megszólításakor) a nevét követő vagy a neve alatt feltüntetett „alkotmányjogász” minősítés ellen egyszer sem tiltakozott. Másrészt - szerintem - e szakértelem meglétére történő utalás csak azt a személyt illeti meg - a mennyiben az illetőből a szakmai és emberi tisztesség teljesen még nem veszett ki - aki a jogi szakvizsga bizonyítvány mellett az „alkotmány szakjogi” vizsga sikeres letételét tanúsító oklevéllel is rendelkezik. Mivel ilyen okiratom, ezért e tanácskozási körben megelégszem a „ny. egyetemi oktató” cím feltüntetésével.

A tanácskozás első felében érdemleges esemény nem történt, úgy tűnt a résztvevők legtöbbször elbeszélnek egymás mellett szakmai véleményük pedig ugyancsak távol áll a másikétól. Az ebéd azonban számomra eseménydúsan és tanulságosan telt. A mellém telepedett fiatal-asszonyság rengeteg új információt szolgáltatott. Budapesten, „fent jártakor” az Állami Egészségügyi Központban a nők számára szakosított ambuláns vagy utókezelés alkalmával az előzetes időpont kijelölés ellenére sokat kellett várakoznia a folyóson, ahol a berendelt személyek szórakoztatva/tájékoztatva „hülyítették” egymást az éppen aktuális tarifarendszer ártartalmáról, illetve az intézményben foglalkoztatott orvosok szakértelméről és emberi empátiájáról. Szóba került a „kihez szabad vagy érdemes” műtétre jelentkezni, és a kinek van jó, emberséges és megfizethető stábja témakör, továbbá az aranykézzel megáldott orvosok listája és a „favágók” csoportja is, akikkel legfeljebb csak beszélgetni érdemes, de kerülni kell a beteglistájukra való felkerülés bármely módját és formáját. A legjobban az a sztori érdekelt és fogott meg figyelemre méltó mélységgel, amely már a kávézás közbeni szabad-társalgás során jött elő – majd később, a délutáni kávészünetben, más irányban ugyan, de továbbszövődött – miszerint az új Rend alapján az intézmény területén minden orvos köteles fehér köpönyegén a ragfokozatát is feltüntetni és viselni ezért, ha beteg vagy, és „életben is akarsz maradni” orvost „szabadon” ne a váll-lapon csillogó-villogó csillagok ezüst vagy aranyszíne, esetleg azok száma szerint válasszál, mivel azok általában nem az orvoslás minőségéről, hanem csupán a ranglétra magasságáról tanúskodnak, amelyen viszont az előbbre jutást a tehetség és a szorgalom helyett az uralkodói széljárás minél gyorsabb felismerése és irányába állása biztosítja, tanácsolta egy régóta váró beteg a többi várakozó betegtársának saját tapasztalatára hagyatkozva. Az alkalmi betegdiskurzusból a társalkodó partnerem által levont végkövetkeztetés pedig úgy hangzott: ha sok a csillagod - csak főnökeid szerint - ugyan mindenre alkalmas vagy, de betegeid látókörödből inkább meneküljenek – amíg erre képesek – mintsem, hogy a kezelést követően is a kezed között maradjanak. Mit mondjak, tanulságos kis szösszenettel lettem gazdagabb.*

Budapest, 2012. július 25.

*A történet egészét lásd a Helyi önkormányzás (2012) rovatban, a fenti címmel megegyező cím alatt.