Fogarasi József

Dackorszak vagy csupán a tipegő hiszti?

 

 Dackorszak vagy csupán a tipegő hiszti?*

 

 

A gyermekekkel foglalkozó szakirodalomban vannak, akik dackorszaknak – mások csupán tipegő hisztinek – nevezik azt a periódust, amikor a gyermek először kerül összeütközésbe az őt körülvevő külvilág különböző tilalomjelzéseivel, melyeket – habitusától függően – vagy tudomásul vesz, vagy akarata érvényesítése végett lázadozva szembeszáll vele. A dacreakció tipikus megnyilvánulási formájaként ismert például a csak azért is ellenkezés, az elvárthoz képest a más tevése stb., amelyet a gyermeki cselekvés meghiúsulása, az általa elképzelt cél és a korlátozott lehetőségek közti konfliktusok váltanak ki. E tipegő hiszti említett jelei különösen olyan környezetben jelentkeznek, ahol a gyermek kívánságait figyelmen kívül hagyják, viszont a drámai dackitörések hatására környezete megengedővé válik. A dackorszak első periódusának általában az egykeség – az azt csinálok, amit akarok – megszűnésének szomorú ténye, az óvodai, illetve a nagyobb – társadalmi – közösségbe való beilleszkedés szokott véget vetni. A dackorszakot nem lehet kikerülni, egyszerűen ki kell bírni. Hatása viszont állítólag neveléssel tompítható.

 

Az elmúlt időszakot szemlélve az Alkotmánybíróság (AB) esetében az előbbiekben nevesített szimptómák jelenleg is észlelhetők, de nála a dackorszakba némi amnézia is vegyült. Magyarország Alaptörvényének – elmúlt évi – kihirdetése óta e jogállami intézmény képtelen elfogadni és beletörődni: 2012. január 1-jétől „véglegesen és joghatályosan” (?) nem csupán az ország, de vele együtt az ő neve is megváltozott. Törölve a köztársaságot az ország neve egyszerűen csak Magyarország, „dacos gyermekünké” pedig „csupán” Alkotmánybíróság! Én-tudata – az eltelt több mint egy év alatt – azonban nem volt képes hozzászokni e változáshoz, pedig a 48-ból az új, de már sarkalatos törvény sem engedett: nevét - az Alaptörvényt megerősítve - „Alkotmánybíróság”-ként véglegesítette.

 

Mindezek ellenére a taláros testület - egy jottányit sem engedve önállóságra törekvéséből - tüntetően jelenleg is a régi nevet használja! És itt lép be az amnézia, avagy a hatalommánia: ugyanis mind a régi Alkotmány, mind pedig a korábbi Ab.tv. is, a testületről „Az Alkotmánybíróság” cím alatt tartalmaz rendelkezéseket; azaz a név két előtagja a „Magyar” és a „Köztársaság” törvényellenesen, önhatalmúan került a táblákra és a levelezés dokumentumaira. Pedig mind az induláskori, mind a február 28. kelt - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt - de már január 6-án (Sic!) felülírt Alapító Okirat is egyértelműen „Alkotmánybíróság” néven nevezi az intézményt.

 

Igaz, a Donáti utcai székházon a régi, „Magyar Köztársaság” feliratú táblák időben lecserélődtek, de a levelezés dokumentumain a mai napig használatban maradtak úgy a régi, fekete-fehér, mint az új, színes felségjelzéses „Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága” fejrésszel előnyomott borítékok és levélpapírok. Senki nem akadt, aki – a szoboráthelyezések és utcanév átfestések országában – megszánva e dackorszakát élő pénzhiánnyal küszködő aranybullás társaságot kölcsönadott volna nekik, avagy társadalmi munkában vállalta volna, hogy etikett címkével letakarja, vagy legalább áthúzza a letűnt korszak intézmény-elnevezését! Mások viszont szembeszálltak a múltőrzésnek e fura formájával és számolatlanul küldték vissza a nem létező nevű feladótól érkezett postai küldeményeket. Mindhiába, ugyanis nem figyeltek fel a dackorszak ellenszerére: a kicsi hóbortjaival szemben türelemmel kell viseltetni, rosszallásunk kimutatása helyett utánzóképességét kihasználva inkább látványosan kell neki megmutatni a helyes viselkedést. Meglátogatva őt a szeme előtt kell átírni a raktárból összekotort levélpapírok és borítékok inkriminált fejrészét.

 

Fontos azonban tudni, egy alkalom ehhez a tanulási folyamathoz nem elegendő, mindezt többször kell megismételnünk, hogy a kívánt eredmény elfogadását követően utánozni kezdjen minket.

 

Viszont érdekes tény: a kettős mérce nemcsak a politikában, de az AB dackorszaki amnéziájában is előbukkan. Tipegő hiszti nélkül vették tudomásul az elődök kurucos vehemenciával kiharcolt, - a magyar keresztény-királyság fellegvárában - Esztergomban kiépített „székhelyüknek” az új alkotmányozó nagyhatalom általi megszüntetését. De még csak arra sem vállalkozott közülük senki, hogy az egyetlen előd esztergomi zarándoklatának példáját követve legalább az apostoli szentvárosban tegyen esküt az Aranybullára.

 

A gyermekkorral foglakozó szakirodalmakban olvasható: humorral kezelve a helyzetet próbáljunk meg higgadtak maradni éreztetve vele, hogy kitörései nem hatnak ránk, de a dacoló gyermeket soha ne büntessük, megnyilvánulásait azonban folyamatosan kísérjük figyelemmel, nehogy később más szokásokhoz is kedve támadjon.

 

Kérdés, van-e elég időnk a gyermek rossz szokásainak elhagyását kivárni? Lehet-e, szabad-e a Herendi, családi étkészletünk őrzését rábízni? Nem nő-e fejünk fölé és az Alaptörvény legfőbb védelmezőjéből nem válik-e annak erodálójává, és képes lesz-e öncélú akaratossága helyébe az állam polgárainak szolgálatát állítani?

 

A gyermek most vakációra megy, így lesz időnk, a gondolkodásra!

 

Budapest, 2012. június 30.

 

 

*A téma vázlatszerű felvetését lásd a Blogban „Dackorszak” cím alatt.
A publikált változatot lásd a Népszava 2012. július 19. csütörtök - 139. évfolyam 168. szám - 7. oldalán „Dackorszak?” cím alatt.
Az okfejtést teljes terjedelemben lásd a Jogalkalmazás, jogkövetés (2012) rovatban, „Dackorszak, avagy a tipegő hiszti?” cím alatt.

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 267
a héten: a héten: 559
a hónapban: a hónapban: 2671
összesenösszesen433471
az oldalt jelenleg nézik: 42