Fogarasi József

Stílus

2012. július 18. szerda

 

Mindig érdekelt és kíváncsian szerettem volna megtudni, vajon egyes emberek milyen motiváció vagy valami más ambíció, pótcselekvés alapján vállalnak, esetleg csak fogadnak el, olyan megbízatást, pozíciót, feladatot akárcsak hiúságból – mindegy mennyire rövid időtartamra – is, amely más emberek ügyes-bajos dolgainak segítésével, intézésével függ össze, de arra sem alkatuk, sem habitusuk, sem kedvük-hozzáállásuk, sem pedig belső – kellő hőfokú – emberi melegségük nem teszi őket alkalmassá.

 

Félreértés ne essék, senkit sem akarok megfosztani e sajátos munkától, a tevés-vevéstől és különösen nem az érte járó legcsekélyebb összegű díjazástól, avagy az elismerés másfajta formájától vagy csupán annak jóleső érzésétől. Azt azonban egyre nehezebben viselem, amikor egyesek az ismét feléledő üres jelszavak írásos hangoztatása mellett, mögéjük bújva tesznek úgy, mintha csinálnának valamit, miközben közülük a legtöbben Magyarország Alaptörvénye eszmei alapfilozófiáját - „… az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.”- nem ismerve az ügyek intézése helyett annak „bonyolításával” foglalkozva figyelmet sem szentelnek a hozzájuk forduló polgárokra.

 

Nem hiszem, hogy a haza egyetlen a „Közszolgálat” jövőbeli hirdetőjeként és tanítójaként fellépő „Nemzeti” felsőoktatási intézménye megengedhetné magának, hogy féléves felkészülési idő utáni joghatályos megjelenését követően eltelt több mint félév után a fejlett informatika jelenlegi segítsége mellett még mindig ne rendelkezzen a saját szervezetével, működésével, oktatandó tárgyaival, valamint személyi állományával összefüggő legfontosabb adatait magában foglaló könnyen áttekinthető és letölthető honlappal. Az pedig egyenesen elfogadhatatlan, hogy mindemellett az előd intézmények korábbi honlapi adatai eltűntek a nyilvánosság elől (talán végleg?), többségük pedig jelenleg elérhetetlen, illetve „a kereső hívására nem képes válaszolni”. Mindennek következtében az egyes közérdekű adatok a korábbi és a jelenlegi állapot tekintetében – köddé válva – összehasonlíthatatlanná váltak. Ha pedig valaki mégis kíváncsivá válna, valamely korábbi adatra, tényre, vagy állapotra, úgy az erre vetemedő személy – legyen az akár honpolgár is – segítőkész „szolgálat” helyett hosszas és akadályokat gördítő, tengerikígyóvá növekvő, vízfejjé duzzadó, szubjektív indíttatású, értelmetlen bürokráciával találja magát szemben!

 

Ez történik velem – 2012 januárja óta – napjainkban is, pedig csak három – feltehetően költségvetési pénzekből készült – olyan egyetemi oktatási tananyagokba szertettem volna (szeretnék jelenleg is) szakmakritikai szemmel betekinteni és elolvasását követően esetleg nyilvánosan is véleményt alkotni nem kizárva a téves jogát vagy mások reflektáló ellenérveit, amelyekből a következő évek leendő és vélhetően kiváló felkészültséget szerzett hallgatók okítása történt. Amennyiben e szándékban valaki valami elítélendő sandaságot vélne felfedezni, kérem – mindnyájunk okulásaként – véleményét ne fojtsa magába, hanem tárja a széles nyilvánosság elé! Addig is, amíg ilyenre nem kerül sor, járva a magam útját igyekszem további tényeket begyűjtve közelebb kerülni az igazsághoz, de minimum a valósághoz!

 

Több irányból közelítve a tudás fájához ezúttal azt szeretném a nyilvánosság mellett és segítségével megtudni, vajon e három szakmai-tudományos igénnyel készült mű szerzője vagy lektora számára képez-e a tudományos fokozat megszerzéséhez vezető úton értékelhető és összesíthető kreditpontokat? Az érdemi válasz megismerése reményében fordultam írásos levélben az illetékes adatbirtokoshoz. Az eddig elért eredmény nem csupán beszédes, de több is, mint tanulságos.

 

Íme, a folyamatot részemről elindító kezdőlevél (1. sz. melléklet), majd a kapott válaszlevél (2. sz. melléklet) és a viszontválasz (3. sz. melléklet).*

 

Budapest, 2012. július 18.

 

 

* Jelen okfejtést kiegészítve a mellékletekkel lásd a Jogalkotás, jogalkalmazás (2012) rovatban „Stílus” címszó alatt.