Fogarasi József

A múlt héten egy szakmai kiadvánnyal összefüggő ügyben konzultálás miatt Veszprémbe utaztam.  A kormányhivatalban néhányan megismerve örömmel üdvözöltek és meghívtak egy ebédre, ahol felelevenítették a „régi szép időket”, amikor még főiskolások voltak és az előadásaimon, az általam vezetett szemináriumi foglakozásokon ismerkedtek a helyi önkormányzás rejtelmeivel. Előjöttek a diákélmények és csínytevések, a vizsgák izgalmai, az objektív vagy szubjektív értékítéleteim alapján kapott osztályzatokkal összefüggő örömök, bánatok és sérelmek. Ez utóbbiak – legalábbis az ötfős társaság tagjai esetében – már megszépültek vagy leszelídültek. Megtudtam, hogyan lehetett engem is „kijátszani” a dolgozatírások, illetve a vizsgák alkalmával, valamint hogyan, és milyen trükkökkel tudták meg esetenként a Veszprémbe jövő vizsgáztató oktató személyének kilétét és hogyan lehetett egyik vagy másik tanárnál (férfi, nő) kis „sumákolással” jobb jegyet szerezni.

Az időben hosszúra nyúlt ebéd közbeni beszélgetés a diákélmények felidézése mellett gyakran szakmai konzultációvá alakult. Szóba került az új Alaptörvény és az új Ötv. valamint az átalakuló egész hatalmi berendezkedés, a jogalkotás nyomon követhetetlensége, a közigazgatás várható átalakítása következtében a járások lehetséges szerepe, a jegyzői jogintézmény jövőbeni biztonsága szakmai stabilitása.  Sok panasz hangzott el a Ket. alkalmazhatatlanságára, valamint egyes pártpolitikai szerepelők túlzott személyes beavatkozása miatti kiszámíthatatlan személycserékre, a pályázatok előre lezsírozott tisztességtelenségeire, a feladatok számával köszönőviszonyban sem álló mértéktelen és bizonytalan létszámú leépítésekre. Felvetődött az Alkotmánybíróság hatáskörváltozása következtében általa alkalmazott nem tisztességes eljárás elleni jogorvoslat kizárása a régi - akár több éve el nem bírált - ügyekben a beadványtevő arra kényszerítése eredeti beadványa visszaküldése nélkül, illetve az iratokba való betekintés kizárása mellett, hogy márciusig panaszát ismételten terjessze elő, de most már az Alaptörvénybe való ütközés konkrét rendelkezéseinek meghivatkozásával. Az önkormányzatok feletti törvényességi felügyelet várható hatásai stb.

Aztán megint visszatértünk a helyi önkormányzatok oktatására, annak szigorúságára, és részletességére, amelynek szerintük volt ugyan értelme, de inkább több lehetett volna a gyakorlat, mint az elmélet és a felkészüléshez elegendő lett volna olyan néhány oldalas könyvecskét vagy másként nevezve „képeskönyvet” elolvasni, amelyet nemrég mutatott nekik az egyik barátjuk, aki valamilyen katonai iskolába járt, valamint az egyik múzeum könyvtárosa, aki a levéltári vagy könyvtárosi szaktanfolyamot végezte el és azokban a könyvekben az önkormányzatokról alig volt több a vonatkozó joganyag népszerűbb nyelven való megismétlésénél. Nehéz volt meggyőznöm igazgatást gyakorló „kollégáimat” arról, hogy egy dolog a valamilyen szaktanfolyam hallgatójaként megismerkedni a helyi önkormányzatok alapjaival, és egy egészen másik kategória azt az Államigazgatási Főiskolán, illetve annak valamelyik utódszervénél szaktantárgyként kettő (három) félévig tanulni és államvizsgázni, később „csupán szigorlatozni” belőle, amely olyan főtantárgyat képez a képzési struktúrában, amelyet a hallgató szakdolgozati témaként is választhat és amely tantárgy az adott egyetemi kar egyik szakmai főtantárgyának minősülve témaként a mesterképzésen is megjelenik.

Otthon később rám tört a kíváncsiság, milyen is lehet egy a volt hallgatóim által „képeskönyvnek” becézett jegyzet, tanfolyami brosúra, amely a helyi önkormányzatokról szól? Elhatároztam: beszerzem és megismerkedem velük.

Budapest, 2012. január 22.