Fogarasi József

Sajnos nem a Times Square-ről, hanem ezúttal ide hazulról Magyarországról, egy alkalmi szilveszteri társaságban töltve az időt küldöm jókívánságomat!

Ismét találkoztam a nagykövettel, de ezúttal Magyarországon, aki bemutatott egy nyugalmazott tábornoknak, mikor megtudta mivel foglalkozom rákérdezett, hogy helyileg hol, majd elgondolkodott és megkérdezte hallottam-e Önről nem tudtam letagadni, de mindjárt mondtam amióta külföldön tetszik élni nem beszéltünk és nem is láttuk egymást (kicsit hazudtam, amennyiben van különbség hazugság és hazugság között), elcsodálkozott úgy tudta elfogyott az Ön muníciója (otthagyta az élettársa) és ilyenkor egy jó katona – Önnek pedig szerinte mindig jó volt a szimata – könnyen megtalálja a logisztikai központot, azaz hazajön zsilipelni; kapcsolatait élővé tenni; állítólag mindig ezt tetszett tenni ilyen helyzetekben, hiszen tetszett szeretni a kemény és nagyméretű tárgyalóasztalokat, könnyű volt rajtuk a helyzetváltoztatás, bár véleménye szerint nem volt Önre jellemző a válogatás, képmutató alakoskodó gátlástalan személyiségként hallott Önről, sok mindenbe beletetszett keveredni, de pártfogója az utolsó pillanatban (most is) átmenekítette az általa irányított tanszékre (persze a hallgatók is besegítettek apró-cseprő szívességek után), bólogattam ilyenekről és is hallottam és igazat adtam neki a jellemzést illetően, Önnek valóban nem volt alaptulajdonsága a válogatás, no meg a szégyenlősség sem, legfeljebb (ha) belülről tetszett tudni elpirulni.

Két szendvics között a nagykövet is rátalált saját hangjára, nem értette a párbeszédünket (amely inkább volt egyoldalú megnyilatkozás a tábornok részéről, mint két ember közötti diskurzus), úgy tudta, hogy a tudománynak tetszett szentelni az életét, ez nem így van vágott közbe a tábornok. Állítása szerint az Ön volt élettársa (akit el tetszett fogyasztani, mint első házastársát, aki lent az altemplomban sem nyugodhat békében, mivel meg tetszett neki ígérni, hogy majd oda is követni tetszik) még életében kiszemelt az Ön részére egy tábornoki széket a jelenlegi illetményéhez képest háromszoros összeggel (persze ennek nagyobbik része bújtatott pótlékokból áll össze), erre én kezdtem értetlenkedni, nem kell mindent tudnom szerelt le a tábornok, de akkor mi lesz a már jóváhagyott PhD-vel kérdeztem? Eddig kétszer kellett jó irányba terelni válaszolt aggódó kérdésemre, az engedélyezett eredeti témacímre ma már rá sem lehet ismerni, de nem is fontos, mivel azt úgysem Ön fogja megírni, hiszen nincs hozzá sem agya sem türelme csak a "papírra" van szüksége, de az már le van vajazva. Váltig erősködött a nagykövet, hogy Ön tisztességes ember és azért kellett meggyorsítani a tudományos fokozat megszerzését, mivel Ön visszamegy régi helyére tanszékvezetőnek.

Ez marhaság, mondtam: abba az Ön által porfészeknek nevezett kócerájba ahonnan megszégyenülve kényszerült távozni és ahol a rektor egy s..nyaló hivatalnok és pártkatona volt, és véleménye szerint besúgással kereste jövedelmének nagyobbik részét és éppen Ön akadályozta meg, hogy az illető óraadó és jegyzetíró lehessen, valamint az a személy a dékán, aki csak úgy tudott nyelvvizsgát tenni, hogy a nyelvtanár a szobájába ment órákat adni, fideszes barátait pedig állandóan mindenről informálta hálából, oda Ön nem fog visszamenni – kedvenc szójárása szerint – inkább fog bárhol is takarítani, mint egy ilyen tetűhelyen oktatni. Aztán felvilágosítottak, hogy Önt éppen ez az Ön által megvetett csinovnyik viszi oda és nyúl a hóna alá persze nem ingyen, hanem számítva az Ön egyenruhás kapcsolataira; kéz-kezet mos alapon fejezte be a mondatot a tábornok. De hát ott nem tudnak annyit fizetni, mint amennyivel Ön beérné érveltem, dehogynem legyintett a nagykövet, hiszen Ön, mint szakértő nála is emelést fog kapni amennyiben őt egy-két alkalmi társaságba „bevezeti” vitte le a mondat végén a hangsúlyt kicsit lecsendesedve. És hol a tisztesség, kérdeztem csodálkozva, azt felejtsem el, bátorított a nagykövet. Ekkor eszembe jutott, amikor az Ön kisebb hivatalnoki visszaélései miatt én igyekeztem közbenjárni osztályvezetőjénél, aki azt mondta, hogy már rég hűvösre tette volna azt a kis csúszómászó behízelgő ortodox kígyót (röviden magát), ha nem állnék folyton az útjába, s nem kelnék folyvást az Ön védelmére; s milyen igaza volt így utólag, hiába a vér nem válik vízzé!

Gondolkodjak és vigyázzak, ha Önnel beszélek, mert felvesz mindent „magnóra” és aztán zsarolni fog fűzte tovább a gondolatot a tábornok, aki szerint az egyetlen ellenszer Önnel szemben az idegen nyelv és a tudományos értekezés, ütögette meg vállamat jelentőségteljesen, hiszen az adott témához értek egy kicsit, s a tartalomelemzés és plágium felfedezése tudomása szerint az egyik szakterületem. De az ingatlan és a vadásztársaságoknál is lehetne Önnel szemben mit keresni, de ezt bízzam rá! A zsák megtalálta a foltját idézte a népi bölcsességet a nagykövet, de a tábornok zseniálisabban fogalmazott: a folt ismét visszatalált a zsákjához! Ezzel értettem én is egyet.

Közben eljött az éjfél és koccintottunk, s ismét eszembe jutott merészsége és orcátlan kétszínűsége, remélem, hogy legalább a volt kollégájának megkegyelmez és leveszi torkáról a "nagykést" és - csupán azért, mert Ő értelmesebb Önnél és a nyelveket is simábban beszéli, no meg jóval fiatalabb is, mint Ön - nem fogja megbüntetni korábbi rakoncátlankodásaiért! Figyelni fogom és ígérem, közbelépek bármikor és bármi áron.
 
Budapest, 2012. január 1.