Fogarasi József

A tévedés és a tévedés miatti esetleges kötelezettség teljesítésének jogát fenntartva talán még időben fogalmazom meg és teszem közzé felkiáltó, de leginkább kérdőjelektől sem mentes hangos gondolkodásomat azon témakörben, amelynek lényege: muszáj-e, szabad-e, szükséges-e félretenni olyan eddig működött és működni engedett szakmai kritérium- és követelményelveket, amelyek fenntartása mellett - még jelenleg is - több ész- és gyakorlati érv hozható fel, mint ellene.

Egy alakulófélben lévő egyetem esetében, amikor még nem ismertek a szükséges egyetemi és kari általános és sajátos képzési, oktatási, tantárgyi stb. stratégia és taktika tartalmi keretei és részletei, továbbá az ezt megvalósítani rendelt szervezeti (tanszéki) struktúra tagozódása és elnevezése, valamint az egységek vezetésére megbízást kapott vezetői stáb, akkor szabad-e, célszerű-e - az illetékes tanszékvezető megkérdezése nélkül, akinek feladata, joga és hatásköre lenne kiválasztani a leendő oktatók személyét - széles körben vagy legalább a szűkebb szakmai nyilvánosság előtt meghirdetett, közzétett pályázat hiányában – előzetes, nem joghatályos vezetői döntés alapján – akárcsak rövid időre és ideiglenes jelleggel is bárkit átirányítani egyik kartól a másikhoz?

Kari szinten közismert tény: azon tanszékek esetében, amelyek nevében a „jog” szó, konkretizáló szakmai jelző bennfoglaltatik, jogi egyetemi diploma nélkül főállású oktató - docensi munkakörben - nem került foglalkoztatásra. Ezen elv gyakorlati alkalmazásának kötelezettsége szerint a jogi egyetemi diploma megléte - a tanársegédek alkalmazása esetében is - még három-négy évvel ezelőtt az Alkotmányjogi Tanszéken (is) kizárólagos követelmény volt. Nem véletlenül, hiszen a jogi, jogtudományi szemléletű oktatás igényének az alkalmazás szintjén való elvárása az oktató esetében szakmai diploma nélkül nem csupán nonszensz, de egyben ostobaság is lenne. Nos, a szóban forgó személy – a nevében szereplő dr. ellenére – legjobb ismeretem szerint jogi egyetemi diplomával jelenleg sem rendelkezik. Igaz, több felsőoktatási intézményben szerzett oklevélnek (ugyan) tulajdonosa, de azok összeadva sem teszik ki a jogi egyetemi diplomát. (E szakterületen a PhD is legfeljebb csak a jogi szakvizsgát válthat(ná)ja ki jogszerűen, melyet azonban a gyakorló bírói, ügyészi, ügyvédi szakma ma sem néz jó szemmel.) A jogi szakma felsőoktatási szereplői (tanszékvezetők, intézetvezetők, dékánok, rektorok) ugyanakkor jól tudják, jogi diplomát szerezni - még ha vannak is időnként kisebb „szerencsék és szívességek” - nem egyszerű dolog, mással pótolni pedig egyszerűen lehetetlen!

Minderre tekintettel az említett személy esetleges átirányítása és egyetemi docensként történő foglalkoztatása az Alkotmányjogi Tanszéken személyi és anyagi feszültséget generálna a tanszék oktatói között, akik közül valamennyien rendelkeznek jogi egyetemi diplomával, többségük még jogi szakvizsgával is. Véleményem szerint, amennyiben az átirányítás mégis felmerülne, úgy annak bekövetkeztét megelőzően vagy az Alkotmányjogi Tanszék nevét kell megváltoztatni vagy az érkező személy részére egy új elnevezésű tanszéket kell létrehozni.

Egyébként - a most valakik által nem tudni mi okból magát visszakérő oktatót visszafogadó - mindkét (távozó és érkező) Dékán Úr előtt jól ismertek az illető személy három évvel ezelőtti viharos és feladatot hátrahagyó távozásának körülményei. Személyiségének összetevői aligha változtak ennyi idő alatt. A hátrahagyott feladat egy részét azonban a Tanszék oktatói – külső segédlettel és – megfeszített munkával megoldották; megírták az új tankönyvet, igaz az iratmintatárra és a jogesettárra már nem maradt energiájuk, és a „Helyi önkormányzati modellek” mesterszakon oktatott tantárgy tematikája és tananyaga sem készült el (oktatására és számonkérésére sajnálatos módon ennek ellenére sor került egy e feladatra összeállt team munkája révén; sikerességéről és hasznosságáról elég lenne a volt hallgatókat megkérdezni). Most azonban a tanszéknek ezt a feladatot önállóan kell majd februártól megoldania, hacsak a volt oktató átirányítására nem e feladat ellátása végett került (kerülne) sor; esetleg e témakörben produkált tudományos munkásságára és több idegen nyelv beszélésére tekintettel. Bár a távozó Dékán Úr véleménye szerint már szinte felesleges az aprólékos nyelvtudás, hiszen az interneten ma már minden hozzáférhető akár magyar nyelven is (így legyen, ezt én tettem hozzá). Persze ez ügyben, ez esetben is célszerű lett volna előzetesen kikérni az adott tanszékvezető véleményét! Így talán az is biztosítható lett volna, hogy a leendő kolléga csomagjainak megérkezését megelőzhesse a részére kijelölt „dolgozószoba” megüresedése.

Az elmondottakra figyelemmel érdeklődve várom a volt kolléga három évvel ezelőtt elfogadott PhD téma körében írt publikációs listájának (az idegen nyelvűekét is), valamint – előléptetésére tekintettel – az esetleg időközben megírt értekezésének közzétételét. Ígérem, figyelmesen fogom elolvasni és a szakdolgozatoknál már megismert „tartalomelemzésnek” alávetni.

Bízom benne, a visszafogadás híre csak kacsa és az érkező új Dékán ez ügyben - programjának megfelelően - kellő óvatosság és körültekintés mellett fog csak munkáltatói jogkörében eljárni, támaszkodva a hallgatók érdekvédelmi szerveinek véleményére is. A hallgatók pedig remélhetően felismerik majd saját jól felfogott hosszabb távú érdekeiket, amelyben az oktató szakmai és tudományos felkészültségének minősége feltehetően megelőzi a „lojális” számonkérés elvárhatóságát.

Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy az érkező kolléga érdekérvényesítő képessége felülmúlhatatlan és érkezéséig a szoba lerobbant berendezési tárgyai - melyet én háromszori dékáni ígéret mellett sem értem el - a pénzhiány ellenére kicserélésre kerülnek.

 

Budapest, 2011. december 31.