Fogarasi József

Felelősség a család, illetve az ország eladósodásáért!?

 
Felelősség a család, illetve az ország eladósodásáért!?*


Úgy döntöttem vizsgálatot rendelek el saját családi költségvetésem tönkretétele személy szerinti felelősének kiderítése, majd a felelős személy - utólagos, születése idejére visszamenőleges hatályú - felelősségre vonása végett. Tekintettel azonban arra, hogy önhibámon kívül (?) csonka családban egy személyként élek, így egyrészt már most látható, hogy bizonyosan egyszerű és ezért rövid ideig tartó vizsgálatra lehet számítanom, valamint a felelős személy kilétének felkutatása sem fog különösebb problémát és költséget okozni magamnak, ezért ez a vizsgálat lesz a családi költségvetés történetében a világ legtakarékosabb és legköltségkímélőbb eljárása.

Másrészt, mivel a felderítést, a felelősség megállapítását, a felelős személy megnevezését, továbbá a büntetés kiszabását és végrehajtását is magammal szemben magamnak kell majd biztosítanom és végrehajtanom, ezért már most bizton számítok arra, hogy magyar emberhez méltóan utólag és szinte azonnal vitatni fogom magammal szemben az eljárás teljes folyománya során tanúsított pártatlanságom és elfogulatlanságom bizonyítható hiányát, valamint megvesztegethetőségem és rosszhiszeműségem folyamatos tetten érhetőségét. Mindez viszont utólag megkérdőjelezhetővé teheti majd e vállalkozás sikerét, illetve átlátható tisztaságát, korrupciómentességét. De más lehetőségem nem lévén e kockázatokat előre láthatóságuk ellenére is úgy a család, mint az ország, illetve az utódokból álló utókor becsülete végett vállalnom és teljesítenem kell!

Menekülés nem lévén a feladat elől, nyomban felkértem magamat az elszámoltatási biztosi funkcióra, valamint az eljárást követő bírósági procedúra valamennyi (bírói, ügyészi, védői, szakértői stb.) tisztének önálló, külön-külön történő ellátására, majd a jogerős ítéletet végrehajtó hóhér pozíciójának betöltésére is. Természetesen valamennyi feladatot egyhangú és névszerinti szavazással, társadalmi munkában (tehát ellenszolgáltatás nélkül) és gondolkodás nélkül vállaltam el, majd minden felesleges előzetes szakmai felkészülés szükségességét elhárítva azonnal hozzákezdtem a munka lelkiismeretes elvégzéséhez.       

Beszereztettem magammal és magamtól 10 évre visszamenőleg egyetemi fizetésem összes papírját és így a bevételi oldal főösszege meglepetésemre egy egyszerű szorzási művelettel azonnal megállapítható volt, mivelhogy bevételi forrásom havi fixe egyetlen forinttal sem változott, jutalmat pedig egyszer sem kaptam. Talán csak az egyetem részemre nyújtott természetbeni juttatása változott minőségileg, mivelhogy a korábbi silány kilátást biztosító eredeti szobámból időközben áthelyezést nyertem a kollégium felújított épületének legmagasabb emeleti szobájába ahonnan az ablakon kinézve olyan körpanorámában gyönyörködhetek, amelyben együtt látható Budapest pótolhatatlan ékkövei közül a város - a budai Gellérthegy oldaláról indulva a Dunán át a pesti oldalra átérve - idegenforgalmat vonzó legpatinásabb épületei, a Duna-parti szállodasort és a parlamentet is beleértve. Ezt a természetbeni juttatást azonban ügyetlenségemnek köszönhetően egyetlen alkalommal sem tudtam árfolyamát folyamatosan növelő valutára vagy legalább „értékét tartó” forintra átváltani. A hazánkba látogató – főleg amerikai – turisták ugyanis nem voltak hajlandók (még ingyen sem) a Móricz Zsigmond körtérről a Ménesi úti „palotába” az ötödik emeletre felgyalogolni, hogy a látványból részesülhessenek. A bevételi oldal stagnálása miatti felelősség tehát részemre azonnal és vitathatatlanul megállapítható, amellyel szemben eredményes jogorvoslatra aligha számíthatok! Persze azért igyekszem időben húzni a pert felelősségem jövőbeni csökkentése végett, hiszen rövid időn belül, átkerülve a Ludovika épületébe ahol ilyen lehetőség még burkoltan sem adódhat számomra, aminek következtében büntetési tételem a bíróság „szubjektív” mérlegelése és jóindulata alapján akár lényeges mértékben (is) csökkenhet!  
 
A kiadási oldal főösszege viszont érdekesen kezdett alakulni és összeállni. Könyörtelen revizorom felfedezte: egyes kiadási tételeim mennyisége és beszerzési ára folyamatát tekintve az elmúlt tíz évre visszamenően csökkenés helyett évről-évre emelkedett annak ellenére, hogy életszínvonalam szerinte az állam jóvoltából általában emelkedett. Így például folyamatosan emelkedett a kenyér, a tej, a szappan, a fogkrém, a víz, a gáz, a villany, a telefon, a közös költség, a tömegközlekedési jegy, a szolgáltatások (fodrász, pedikűrös stb.), a gyógyszer, a színház, a hangverseny, a múzeumi belépő, a parkolás, a benzin, a szerviz, az autópálya matrica, a strandbelépő, a szórakozás, az élvezeti cikkek (bor, sör, pálinka, cigaretta, lóverseny, mást most nem is említve) stb. ára, amely miatt – mivel e tendenciát bevételeim követni nem tudván – állandó pénzszűkébe kerülve folyamatosan támogatásra, kölcsönkérésre, hitelfelvételre, szerencsét próbálásra szorulván kockáztatásra (a bűncselekményi formákat kerülve) kényszerültem, melynek eredménye legtöbbször sikertelenséget szült és így még jobban eladósodtam, miközben folyamatosan kezdtem felhagyni a luxusfogyasztással (élvezeti cikkek, szórakozás, kulturálódás, gépkocsi fenntartás, a közüzemi szolgáltatással összefüggő cselekmények - tisztálkodás, evés, ivás -, társasági érintkezés - telefon, fax, e-mail - gyakoriságának csökkentése, tömegközlekedési eszközök igénybevétele helyett a gyalogos közlekedést vállalva annak ellenére, hogy ez utóbbi viszont a cipőjavítás, illetve vásárlás növelését eredményezte).

A tényekkel történő szembesülés terhe alatt azonban egyre jobban görnyedni kezdtem, amelynek eredményeként a gyógyszerkassza rohamos fogyása láthatóvá vált. Belátva végül is, hogy egyéni tehetetlenségem és élhetetlenségem, valamint a fenti felsorolásban nevesített cselekedeteim miatt a családi költségvetés kiadási oldalának hatványozott, és látványosan gyors növekedése egyéni eladósodásomhoz vezetett, melynek következményeként visszamenőleges felelősségem magam általi megállapítását és az érte járó jogos büntetés kiszabását, valamint annak végrehajtását nem kerülhetem el, ezért jó magyar ember módjára azonnal kezdtem keresni a menekülés és a felelősség másra való áthárításának lehetséges útjait és módjait, valamint a másokra való mutogatás mindig hatásos eszközeit. Persze e művelet közben azzal a népi bölcsességgel mindvégig tisztában voltam, miszerint fejétől bűzlik a hal, de azzal is, hogy a láb, kéz, farok, szem, száj, fül összehangolt/összehangolatlan mozgása nélkül a fej bűzlési folyamata magától aligha kezdődik meg. Azaz alulról felfele építkezik a társadalom, amelynek gazdasági lényege szerint az egyes családok (egyének) sokaságának eladósodása elvezet(het) az összméretű, társadalmi eladósodáshoz, tönkremenéshez, az országos méretű államcsődhöz!

Elkezdtem hát gondolkodni vajon tényleg egyedül csak én vagyok a felelős az ország gazdasági helyzetének tragikus romlásáért és eladósodásáért? Kaptam, amit kaptam és örököltem, amit örököltem. Ennyi és nem több, amiről el kell számolnom magam előtt, de ennek elkótyavetyéléséért is csupán akkor terhel a felelősség, amennyiben emiatt az állam, s így mások segítségét voltam kénytelen igénybe venni, amely végül is odavezetett, hogy az ország csődbe megy(ment). Születésemért biztosan nem hibáztathatom magam és azért sem vagyok felelősségre vonható, amiért nem születtem módosabb családba, s hogy szüleim miért nem jókor és jó helyen álltak sorba, amikor az anyagi javakat osztogatták/fosztogatták, illetve miért nem görbítették jobban gerincüket, s miért nem volt a kelleténél hosszabb a nyelvük. Persze azt elismerem, hogy sok kicsi sokra megy és, hogy mindenkinek egyedül is tennie kell a dolgát, mert különben a sok veszteség összeadódva csődbe viszi az országot, s vele polgárát is.

De vajon az ország vezetőit, irányítóit, a polgárok terelőit nagyobb felelősség terheli-e egyénileg, mint a nyájba tartozókat? A sok-sok kicsi kiadja-e az egészet s az egészet fel lehet/kell-e osztani a sok-sok „kicsi” között? Vajon ez a képletes egész független-e az ember történelmi múltja során szerencsével vagy más módon összehordott/elveszített, illetve örökségül kapott/nem kapott anyagi javaktól, vagyis az indulás kelengyeládájának tartalmától? Elődeink tehetségtelenségéért, gyengeségéért, gyávaságáért, becstelenségéért, emberi gyarlóságukért, kapzsiságukért, merészségükért, kockáztató vállalkozásukért, avagy tehetetlenségükért stb. terheli-e az utódokat nagyobb felelősség, mint az elődöket, s mindezen hiányosságokért az utódok - csupán azért mert még életben vannak - felelősségre vonhatók-e és tettükért/nem tettükért felelősségük megállapítható-e? És ha már nincsenek életben? Akkor jöhetnek-e a még életben lévő leszármazottaik, avagy élő leszármazottak hiányában az egészet mindenki megúszhatja? Azaz az ország „vezetői” csupán önmaguk által és teljesen függetlenül a társadalom tagjaitól, a természeti/társadalmi/történelmi körülményektől, tértől, időtől és egyéb más emberi tényezőktől függetlenül, avagy e felsoroltak hatásainak kitéve döntenek és cselekednek? Amennyiben e hatások viszont befolyásolják őket, akkor mindenért közösen vagyunk felelősek, s közösen is kell a történtekért viselnünk a felelősséget, a „büntetést”.

De miért is csupán az elmúlt napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek, évszázadok, évezredek eladósodásért való felelősség kérdésében gondolkodunk és vizsgálódunk? Végezzünk legalább egyszer alapos munkát és menjünk vissza a kezdetekhez. Igaz ez esetben a felelős elődök sora igen hosszú lenne és néhol még patinásnak is tűnne: nem kerülhetnék el a felelősséget a per-pillanatnyi helyzetért a rendszerváltozásig visszamenve a volt kormányfők; a rendszer lebontásáról döntő kerekasztal tagjai, amiért az ország vagyonának/javainak igazságos felosztásáról/elosztásáról (ellenőrizhető) döntést nem hoztak; a szocialista rendszer vezetői a „nyáj” életkörülményeinek „jobbítása” céljából egyre nagyobb összegben felvett, de vissza nem fizetett nemzetközi kölcsönökért és hitelekért; a világháborúkat kirobbantó rezsimek nevesíthető és névtelen miniszterei az okozott pusztításokért és a tetemes anyagi veszteségekért; a magyar királyok a török pusztítás meg nem akadályozásáért és az ország emiatti három részre szakadásáért; II. Lajos a mohácsi csatavesztésért; IV. Béla a tatárjárásért és a véres kard körülhordozásának eredménytelenségéért; a hét vezér és köztük a fővezér, amiért a Kárpát-medencében megállva józan paraszti szemmel sem vették észre, hogy csak egy azonnali csődbemenést garantáló árvízben álló mocsárteknőben  álltak meg, s tekintették azt „Kánaánnak” amely miatt nem vonultak tovább, a gazdagabb nyugatra; Éva, mert evett az almából és ennek következtében a Paradicsomból való kiűzetésünkkel életünk gondtalansága megszakadt; Ádám, aki kellő felügyelet nélkül hagyta Évát; s a Teremtő „silány” munkájáért, az emberi nemnek a természet többi élő és élettelen képviselőihez képest kikiáltott magasabbrendűségének tévedéséért; s végül az egész Univerzum önmaga hiányosságaiért és hibáiért. S miért hagynánk ki a vizsgálati körből a társadalom prominens képviselőjét, az egyént, valamint Dózsa György népét, amiért a túlerővel szemben elvesztették a népi felkelést; a nem tanulókat, az írni, olvasni nem tudókat, a munkát nem végzőket, a magukat lebetegítőket, akik visszahúzták az ország fejlődésének szekerét és végül a meghaltakat se hagyjuk ki, amiért a kelleténél korábban távoztak.

Persze én már azzal is megelégednék, ha először legalább azokat felelősségre vonnák, akik a másiknak a mindennapok világában kárt okoznak, de azt nem térítik meg: a hatóság vezetőjét és eljáró közszolgálati munkatársát nem tevése és az általuk okozott költségek meg nem térítése miatt; a jogorvoslat biztosítása nélkül bírságot vagy illetéket kiszabó/megállapító bírókat; a kenőpénzt kérő-elfogadó önkormányzati köztisztviselőket; a vásárlókat megkárosító bolti pénztárosokat; a vendéglátóhelyek többletszámlázóit; a hibásan szolgáltatókat; a megfejthetetlen és ezáltal ellenőrizhetetlen közüzemi számlák megálmodóit és készítőit;  az APEH értelmetlen szövegmodulokat tartalmazó határozatainak készítőit; a postást, aki olyan időben kézbesíti a küldeményeket, amikor a címzettek biztosan nem tartózkodnak otthon; az Allianz Biztosító cég vezérigazgatóját, aki informatikai rendszerük leállását követően három hónap elteltével sem képes legalább kézzel kiállított és személyesen kézbesített számlát küldeni szerződéses ügyfelének; a bankok vezetőit az indokolás nélküli kezelési költségemelés miatt; a beléptető kapukat megvásárló, de működtetésükről sosem gondoskodó személyeket; a kézi páncélszekrény felszereltetését, majd eltávolításukat elrendelő hatalmasságokat; a napilapokat reggel 8 után kézbesítőket; a borravalót kérőket, elfogadókat és a borravalót nem adókat; a választási kampányokban nagyzolókat, ígérgetőket és a rálicitálókat, majd a nem teljesítőket!  

Ha viszont ilyen a múlt és a jövő sem biztató, akkor hogyan tovább és jobbak lesznek-e, akik az előzmények ismeretében és ellenére mégis vállalni fogják a vezetés kockázatát az ország sorsának és anyagi helyzetének jobb sorsra fordítása végett? Az egyetlen adható és viszonylag reményteli és elfogadható válasz a belső meggyőződés szabadságához, a hit reményéhez vezet el (végső esetben inkvizícióval párosulva)?!

Eszmélve az elmélkedésből a mai valóságra ébredve kapaszkodók hiányában akár el is szédülhetünk: vajon az ország választott legfőbb közjogi méltóságai esetében tényleg az egyetlen alkalmazható megoldás az ország eladósítása miatt, a politikai felelősségen túl - ráadásul visszamenőleges hatállyal - a jogi (büntetőjogi) felelősségre vonás intézményének - objektív alapú és kellően kimunkált elméletek nélkül történő, csupán a buzgó és szorgos népi-hagyomány és a segítségére siető tévelygő jogbölcselet szubjektív alapú hevenyészett összefüggéseinek ismeretére alapozott - azonnali bevezetése lenne? Nem hiszem! De az állítás és cáfolata hangos versengése révén egyre erősebben hallik az érdekesen-értelmetlennek tűnő alábbi párbeszéd is:

"Szabad vagyok mondta a majom a rácsnak. Én nem, felelt a rács, engem majmok köré zártak, zártak, zártak"

Budapest, 2011. augusztus 25.


*A publikált változatot lásd a COMITATUS 2011. szeptember - XXI. évfolyam 203. szám - 73-77. oldalán „Felelősség a család, illetve az ország eladósodásáért!?”cím alatt.

(A publikálást a Népszava nem vállalta)

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 38
a héten: a héten: 96
a hónapban: a hónapban: 1979
összesenösszesen281 296
az oldalt jelenleg nézik: 2

Megosztás