Fogarasi József

„Az ég magas és a czár távol van”

„Az ég magas és a czár távol van” *

 

A nyár végéig tartó szabadságomat töltvén nem szeretnék most (még) ősi magyar hitvitákban vihart gerjeszteni, egyrészt ezt a napilap műfaji jellege, másrészt a rendelkezésemre bocsátott terjedelem amúgy sem tenné lehetővé, de annyit előre kell bocsátanom, ha az Országgyűlés a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozata elé nem biggyesztette volna a „politikai” jelzőt, akkor annak - a vonatkozó kormányhatározat szerinti - „méltó” módú,  a bíróságok épületeiben (dolgozó és tárgyalótermeiben) jól látható helyen történő kihelyezését egyetlen regnáló főbíró sem nyelhette volna le.

Ezzel a kijelentésemmel nem a nyilatkozat megszületésének szükségszerűségét és időszerűségét kívánom alátámasztani, de nem is annak tartalmát, logikai rendjét akarom kritizálni – hiszen az egészből annyi lesz majd dicsérhető, amennyi abból mindannyiunk emelkedésére megvalósul – hanem a nevesített tartóoszlopokból egyet kiemelve és azt ezúttal körbejárva szeretném a társadalom figyelmét felkeltve ráirányítani arra az alapigazságra és követelményre, miszerint jó értelemben vett „rend” nélkül nem valószínű, hogy lehetséges a magyar kibontakozás bárki is legyen hatalmon (s viselje a magyarok két ősi – a kende és a gyula – méltóságát, akár együtt akár külön-külön).

Tekintsünk azonban előre. Jogtisztelő/jogkövető polgárként felkészülten várom az Alaptörvény 2012. január 1-jén hatályba lépő rendelkezéseinek hatását, különösen az állam szerveitől, így a független bíróságoktól is, amelyek/akik bírói függetlensége a mai „megjelenéséhez” képest az állampolgár számára evilági módon érthetőbb és átláthatóbb; a „rend” független, demokratikus jogállama részéről pedig a nemzeti hitvallásában ígérteknek megfelelően – a jelenlegi állapotokhoz képest – eredményesebb lesz:”az állam polgárait szolgálni, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül fogja majd intézni”. Úgy legyen!

Persze aligha lesz mindez megvalósítható a gyakorlatban, ha továbbra is az ország lakosságát érintő fontos ügyekben a polgárokat hűjének - kiskorúnak - nézve kihagyjuk az őket érintő kérdésekhez való véleménynyilvánítás lehetőségéből és elbeszélve fejük felett, eltitkolva, nyilvánosságra nem hozunk olyan dokumentumokat, amelyeknek - mint közérdekű adatnak - megismeréséhez alkotmányos alapjoguk lenne. Természetesen a polgárnak alkotmányos joga van a „hülyeséghez”, de ez nem azonos az emberek előbb említett hűjének nézésével!

Tisztelt Főbíró Úr! Az egyes eljárási és igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításának alkotmányellenessége utólagos megállapítását és nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát kezdeményező indítványa - a kiszivárogtatás és az utólag közzétett dokumentum szerint is - 2011. augusztus 4. kelteződött, de a média és a sajtó szerint csak augusztus 24-én került a nyilvánosság elé; vajon miért e késlekedés? Mindez természetesen utólag védhető és magyarázható lenne, amennyiben a kérdéses indítvány „postára adása” esetleg „személyes kézbesítése” az ünnepi tűzijáték megnézése, illetve a félreértésekre okot adó „törvénykezési”, illetve „ítélkezési” elnevezésű szünet miatt késlekedett volna és ez mindannyiunk számára hitelt érdemlően a www.birosag.hu oldalon közzétett dokumentumból vagy legalább környezetéből kiolvasható lenne.

Ez esetben Főbíró Úr - a kiszivárogtatást követően - nem került volna találgatásokon alapuló nemtelen támadások kereszttüzébe, amely szerint e cselekmény megejtéséhez nem volt törvényi felhatalmazása, mivel a - fáma szerint -  a főbíró, LB elnöki és OIT elnöki tisztében és jogkörében eljárva fordult az Alkotmánybírósághoz (AB) „jogosulatlanul”, hiszen ez utóbbi funkciójában erre önálló hatáskörrel nem rendelkezik; a témával pedig – a nyilvánosság által is olvasható dokumentumok szerint – az Országos Igazságszolgáltatási Tanács testületileg nem is foglalkozott.

Ezzel összefüggésben nyomban felvetődik a kérdés: vajon a közméltóságok az Alaptörvény, vagy valamelyik sarkalatos törvény szerinti hatáskörük gyakorlása során „íródott” közérdekű, közérdekből nyilvános adatnak minősülő „dokumentumaik” - sarkalatos törvény által meghatározott „egységes” helyen, formában és időn belüli - nyilvánosságra hozatalára miért nincsenek (esetleg lesznek-e) kötelezve?

További kérdés - de már az igazságszolgáltatás hatalmi ágánál maradva - összeegyeztethető-e a főbírói tisztség méltóságával, szakmai–emberi tartásával, a bírósági/bírói etika eszmei filozófiájával, ha a főbíró vállal magára olyan feladatot, amelynek megnyilvánulásából a közvélemény egyfajta „szakszervezeti munkavállalói érdekvédelmi” pótcselekvést érez ki, hiszen egy kihirdetett és hatályba lépett törvény (jogszabály) alkotmányellenessége (nemzetközi szerződésbe ütközése) megállapításának és megsemmisítésének kezdeményező indítványozása – még ha az a bírósági tevékenységgel ugyan szorosan össze is függ, de jelentőségét tekintve – a Nemzeti Együttműködés Rendszere megvalósítási feladatainak fontossági sorrendjében – nem biztos, hogy fontosabbak között is a legfontosabb. Ennek következtében nem feltétlenül elegáns és helyeselhető, ha egy ilyen – a bírói kar személyi ambícióitól sem mentes, „álcázott” – lépést a regnáló főbíró kénytelen megtenni mások helyett - még ha „akciója” jogilag támadhatatlan is, de látszata már nem - hiszen e célra ott vannak a különböző jogi-szakmai szervezetek, fórumok; a tudós-kutató műhelyek és a más esetekben oly gyakran hangoskodó különböző jogterületeken jártas jogvédő szervezetek, valamint a bírák különböző (a közvélemény által ugyan alig ismert) civil szervezetei.

Tudjuk, ha a szőlő a másé vagy azt más kezéből kell ízlelni általában mindig savanyú! De ha egy kicsit is körbenézünk kis hazánkban, akkor nem észrevehetetlen, hogy az igazságszolgáltatási hatalmi ág kimaradt a rendszerváltozás társadalom által elvárt szakmai-emberi-alkalmassági átvilágításának gyakorlati végrehajtásából. A bírósági szervezetnek az elmúlt húsz év során - az unásig ismételt és sajátosan értelmezett bírói függetlenség elvét hangoztatva és védőpajzsként maga elé tartva - mindig sikerült a közvélemény által az utóbbi időben már türelmetlenül követelt strukturális, szakmai, emberi, erkölcsi megújulás megrázkódtatásának vihara elől - összecsukhatatlannak tűnő védőernyőt vonva maga fölé - elmenekülnie. Az intézmény a kívánatos változtatásnak és modernizálásnak mindeddig, mondvacsinált ellenérvekre - többek között: a hatalmas méretű ügyiratforgalmat nem követő bírói létszámra; az alacsony bírói fizetésekre; a bírói szakmai-emberi alkalmasság „külvilág” számára követhetetlen belső ellenőrzésének folyamatos érvényesülésére; az önigazgatásnak a bírósági igazgatás tevékenységére is kiterjedő szigorú és kifelé –„álságosan”– jótékony és szinte hibátlan működését alátámasztó panaszok minimális számszerűségére; a bírói elfogulatlanságot, a szakmai-emberi tisztességet garantáló bírósági etikai kódex létére és működésére (amelynek törvényi szabályi azonban jelenleg is hiányoznak, dokumentáltan pedig csupán civil, egyesületi alapon, egyesületi iránymutatásként van jelen a bírósági szervezetben); a fegyelmileg felelősségre vont bírák, bírósági alkalmazottak elenyésző ezrelékeire stb. - hivatkozva sikeresen ellenállt.

Pedig, csupán kellően körbe kellett volna nézni egyrészt a bíróságok háza táján; másrészt az utóbbi időben a bíróság kincstári optimizmusa szülte és kommunikálta „érvanyagokkal” szemben egyre hangosabban protestáló, a valóságos tényeket feltáró és bemutató tudományos és kutatási munkák eredményei között; a nyilvántartott panaszokban szóvá tett hibák és mulasztások megoldatlanságuk miatt ismétlődő eseteiben; a bírósági eljárásban a jegyzőkönyvek terén érvényesülő és uralkodó feudális viszonyok tárházában – amelynek szakmai feldolgozása és nyilvánosság elé tárása egyébként már folyamatban van –; a törvényszabta határidők szubjektív alapon értelmezett meg- és betartása, illetve figyelmen kívül hagyása területén; az elfogultság intézményének gyakorlatban történő érvényesülése eredménytelenségi okainak „belső gyűjteményében”; az egyik bíróság által hozott jogerős határozatnak a másik bíróság eljárásában a bírói függetlenségre utaló hivatkozással történő - meggyőző indokokkal alá nem támasztott - figyelmen kívül hagyásának esetei tárgykörében; de akár azokban az Igazságszolgáltatási Tanács Elnökéhez eljuttatott (fél tucatnyi) új műfajt meghonosító, választ nem váró tájékoztató „episztolákban” leírt és mellékletként csatolt dokumentumok által tartalmazott konkrét bírósági ügyek esetgyűjteményében stb., amelyek mind-mind az egyre sürgetőbb bírósági strukturális, informatikai/technikai, igazgatási, etikai, személyi, szemléleti stb. teljes reform mielőbbi végrehajtásának halaszhatatlanságát támasztják alá.

Sajnálatos tény, hogy a bíróság személyi állománya saját „sérelmeinek vélt sebeit nyalogatva” még ma sem érzékeli azt a feszültséget, ami közte és a társadalom jog- és igazságérzettel rendelkező, a bírósági munkában is az új iránt fogékony tagjai között feszül már egy jelentős ideje. A bírósági szervezet és személyi állománya továbbra is görcsösen ragaszkodik a régi beidegződéseihez; begyakorolt, gépiesen működtetett megoldási módozataihoz; az informatikai technika által kínált új lehetőségek – számítógépes: jogszabály és szakirodalom alkalmazás, iktatás, ügyiratkísérő, lekérdezés, iratbetekintés, iratbenyújtás és kérés e-mail alkalmazásával stb. – taszításához; az ülnöki rendszer jelenlegi megalázó működtetési formáihoz és eszközeihez; valamint burkolt jogalkotási manővereihez.

Büszkeségre okot nem adó tény, hogy - egy másik alkotmányos alapjog - a választójog hatékony és korszerű érvényesülését gátló joghézagok kiküszöbölésének igénye a mai napig egyetlen főbírónak sem keltette fel szakmai érdeklődését vagy csupán szakmai hiúságát, melynek következtében szükségét érezve pennát vett volna kezébe és a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetése végett indítvánnyal fordult volna az AB-hez. Pedig a bíróságok még ma is nagy buzgalommal az 1952. évben született, ráadásul törvénynél jóval alacsonyabb szintű Minisztertanácsi rendeletre hivatkozva követik - ún. „megfelelően”(?!), de legtöbbször a kifogást tevők hátrányára - a Pp. peres eljárásra megállapított rendelkezéseit az 1997-ben született Ve. választási (népszavazási) ügyeiben alkalmazandó nem peres eljárás hézagainak kitöltésére.

Ugyanezen kövületre hivatkozva - alkalmazva a Pp.-t - követelik meg pironkodás nélkül az LB és a megyei bíróságok a választási határozat bírósági felülvizsgálati eljárása során a saját ügyében eljáró jogi szakvizsgával rendelkező személy esetében is a szakvizsga-bizonyítvány eredeti vagy közjegyzőileg hitelesített okiratának bemutatását, miközben az eljáró bíróságok hivatalos tudomással bírnak adott személyek esetében az okirat meglétéről, és tisztában vannak a bemutatás fizikai kivitelezhetetlenségével is [ismerve a Ve. által megállapított rövid (3, jelenleg 2 napos) határidőket, valamint az ország terület adta távolságait (pl. Nyíregyháza-Budapest) és közlekedési nehézségeit (pl. munkaszüneti napokon)].

Szintén az említett 1952-es jogszabályra utalva gördít akadályokat az LB a választás alapjogának gyakorlása elé az illetékfizetési kötelezettség kimondása, összegének meghatározása - ráadásul törvényi szabálynak nem tekinthető jogegységi határozata - révén, amely folyosói szóbeszéd szerint egyébként is két személy miatt született, (OVB jkv. 2011.05.30. 12. o.) annak ellenére, hogy a 2010-es választási ciklust megelőzően a bíróságok eljárásában fel sem merült e kötelezettség érvényesítése, amely amúgy jelentős hátrányt és jogsértő megkülönböztetést eredményez a magánszemélyekre vetítve, hiszen a pártok (szervezetek) illetékmentességet élveznek!

Amikor pedig már a szenilitás fuvallata az LB-t is elérte (és az eljáró bíró saját, néhány perccel korábban lefolytatott eljárása során az eredeti vizsgabizonyítvány bemutatását rögzítő közokiratnak minősülő jegyzőkönyv ellenére ismételten ragaszkodik az eredeti dokumentum bemutatásához nem elfogadva és megelégedve a saját maga által tíz perccel korábban aláírt jegyzőkönyv eredeti példányának felmutatásával); valamint az eljáró bíró nyilvánvaló elfogultsága sem belső szakmai tisztesség sem külső bejelentés alapján nem válhat kizárást eredményező eljárási ténnyé; továbbá jogi szakvizsga hiányában csupán tudományos fokozattal rendelkezve (nem a főbíróra gondolva) a fiatalabb életkor miatt pedig kellő  élettapasztalat ellenére, alig néhány éves alsóbírósági gyakorlat mellett - soron kívül - akár felsőbírósági bíróvá is lehet válni, akkor ez intézményterületen már (a fa eltakarja az erdőt, illetve az elefántcsonttorony csúcsán lévő villámhárítóról letekintve „már csupán térkép a táj”) a főbíró ténykedéseinek sorrendjében a bíróságok által alkalmazandó egyes jogszabályok esetleges alkotmányellenessége vagy nemzetközi szerződésbe ütközése miatti alkotmányellenesség kimondása iránti buzgólkodás helyet kell, hogy cseréljen a bírsági szervezet strukturális; ítélkező-, igazgatási, informatikai/technikai tevékenysége; a bírósági szervezet személyi állománya szakmai-emberi-etikai alkalmasságának problémáit feltáró/megoldását ütemező tényleges bírósági reform igenlésével, még ha emiatt szembe is kell, hogy menjen a főbíró a bírói/igazgatási kar napi és valós érdekeit védő belső „hatalmasságokkal” is!

A reform során - a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kiindulva követve az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás eszmeiségét - olyan bírósági szervezeti struktúra kialakítására, működési (ítélkező és igazgatási) tevékenység megteremtésére, ellenőrzési technikák megalkotására és működtetésére, valamint – szakmaiságában, szemléletmódjában, etikusságában, magánélet- vitelében példás és az emberekben bizalmat ébresztő – személyi állományra van szükség, amely már hosszútávon képes biztosítani a rend, a biztonság, az igazság, a szabadság kiteljesedését; a polgárok jó értelemben vett szolgálatát, ügyeik méltányos, visszaélés és részrehajlás nélküli intézését. Mindezt nem késleltetheti néhány bíró egyéni érdekét esetleg sértő nyugdíjba vonulásának, szakmai-emberi alkalmatlanságának kimondása miatti bírói összlétszám csökkenése, de a bíróvá válás szigorúbb előfeltételeinek (életkor, években meghatározott bírósági szakmai gyakorlat, fokozatos és időhatárokhoz kötött ranglétraszerű előrehaladás, a jogi szakvizsga meglétének mással való kiválthatatlanságának, valamint az egészségügyi-pszichikai-fizikai-szellemi-műveltségi kritériumuknak való megfelelés) miatt előállható pillanatnyi létszámhiány sem.  

Ne feledjük! Az ég magas és a - jogsértéseket, mulasztásokat, visszaéléseket, hibákat számon kérő - „cár” jelenleg még távol van (a magyar nemesség megítélése szerint).

Budapest, 2011. augusztus 30.
 
 
*A teljes változatot lásd a Blogban, azonos címszó alatt.
A publikált változatokat lásd a COMITATUS 2012. január-február - XXII. évfolyam 207. szám - 89-93. oldalán „Az ég magas és a czár távol van” cím alatt.
(A Népszava a publikálást nem vállalta)

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 94
a héten: a héten: 289
a hónapban: a hónapban: 930
összesenösszesen287 640
az oldalt jelenleg nézik: 6

Megosztás