Fogarasi József

Egyetértve Fáy Miklós „Bánk bán Los Angelesben” (Népszabadság, 2011. augusztus 2.) című írásának végső kicsengésével, miszerint az opera bemutatásával még nem feltétlen leszünk magyarabbak a magyarnál és fordítva, mivel nekünk elsősorban itthon kell magyarnak lennünk. Fáy már azzal is beérné „Ha tényleg megmaradnánk a saját körünkben, ha itthon tudnánk szeretni a Bánk bánt. A minisztériumból szétküldtek egy körlevelet, amely szerint méltó körülményeket kell biztosítani az opera amerikai bemutatásához. Tudom, hogy a helyesírás mostanában nem menő, de a levélben végig nagy b-vel írják a bánt. Én már akkor boldog lennék, ha legalább kormányzati szinten világossá válna mindenkinek, hogy a bán nem Bánk keresztneve.”

E bekezdés minden mondatával azonosulni tudok. Alátámasztásául csupán két esetet nevesítenék személyes „élményeimből”. Eszembe jut annak a főiskolai nappali és esti tagozatos diáknak az esete, akiknek kritikán aluli helyesírása miatt nullás érdemjegyet írtam beadott írásbeli dolgozatára és vizsgára bocsátását nem engedélyeztem. A jogállami demokrácia azonban érdekes műfaji megvalósulással párosult: mindketten panasszal fordultak a Kar főigazgatójához aki – adott politikai párt prominens képviselőinek közbenjárására (is) figyelemmel – szóban vezetői utasítást adott, miszerint törvényesen a dolgozati helyesírás „förtelmességére” hivatkozással a TVSZ szabályai nem teszik lehetővé a vizsgára bocsátás megtagadását! Csak reménykedem, hogy egyikük sem közhivatalban dolgozik jogalkotás előkészítésével, illetve jogalkalmazással foglalkozva.

A másik 1967-re nyúlik vissza, amikor is alkalmazásomról az akkori hatalomnak döntenie kellett: a teljhatalmú négy elemit végzett párttagkönyvvel rendelkező káderes elvtársnő - aki akkor már személyzetissé „lépett elő”, de a későbbi hármas-követelményből még csupán az elsővel, a párthoz való hűséggel rendelkezve - párnás ajtóval ellátott szobában kérdezett származásomról, valamint személyemet, továbbá szűkebb és tágabb családomat érintő „adataimról”, és a végén lakóhelyem utcanevét - Frangepán utca - kettébontva Frange Pán-ként rögzítette személyi anyagomban, melyet a „beszélgetés” (káderezés) végén aláírásra elém tett. Aláírás előtt jeleztem illendően az utcanév helyesen írandó változatát, Frangepán utca. Megjegyzésemre kioktatásban részesültem: „a Magyar Népköztársaságban minden rendes embernek két neve van, egy vezeték- és egy keresztneve”! Tudálékosságommal még két évre, nyugdíjazásáig sikerült kivívnom „szimpátiáját”.

A szóba hozott általános „jelenséget” viszont nem szünteti meg, ha csupán a minisztériumokban tanulnak meg helyesen írni! A probléma megoldásához az ún. Magyary program - amelyből szinte teljes mértékben hiányzik a szakmai és a politikai alkalmasság/megfelelés következetes szétválasztása, érvényesülésének biztosítékrendszere; továbbá nélkülözi a teljes körű szakmai-emberi alkalmassági szűrőt, a valódi versenyvizsgát, a szigorúan ellenőrzött szakmai továbbképzésen való tényleges részvételt és az ott elhangzott ismeretek elsajátításának utólagos mérését, a folyamatos önképzés megvalósulását, az ügyfelek részéről érkező elégedettségi jelzések figyelembevételét, az időszakonkénti minősítést és az attól függő szakmai (anyagi, természetbeni juttatási) karriert - kevés lesz. Ameddig előfordulhat, hogy egy tábornokhoz, illetve egy leendő miniszterhez kell igazítani a hatályos jogszabályi előírásokat addig mindig elő fog fordulni, hogy a köz szolgálóinak hivatalaiban valaki nagybetűvel írja majd a Bán-t!

E jelenség előidézője közismert: a közhivatalokban szolgálatot teljesítő költségvetésből finanszírozott „közszolgák” esetében nem kellő következetességgel érvényesülnek a fentiekben nevesített alkalmassági elemek. Esetükben az összes követelményt nulla kivétellel/toleranciával kellene betarta(t)ni és nem személyhez igazítva. Akiről pedig menet közben derülne ki, hogy magyarul helyesen, továbbá értelmesen képtelen - az állam arcaként megjelenítő tevékenysége során - egy szöveget hiba nélkül felolvasni, elfogadható és érthető tartalmú határozatot hozni, levelet megírni, jogszabálytervezetet készíteni, illetve az ügyféllel értelmes és érdemi kommunikációt folytatni, határidőt megtartani azt - ezen indokra hivatkozva - azonnal fel kell állítani a köz szolgálatából!

A kincstári optimizmus mellett pedig végre azt is észre kellene már venni, hogy az ún. szolgáltató igazgatás – ideértve a bíróságokét is – a szakmai tartalom és a határidők betartása tekintetében a Nemzeti Együttműködés Rendszere eszmeiségéhez mérve egy jottányit sem lett jobb, legfeljebb a központi, a felettes szerv parancsainak végrehajtása vonatkozásában. Amíg viszont a közhivatal viselés – rátermettség, képzettség, szakmai tudás – személyre szabott hármas követelménye helyett a párthoz való lojalitás és/vagy a feudális hűbéri függés lesz a meghatározó, addig a közhivatalokban - legyen az bármilyen magasan is a hatalmi hierarchiában - mindig lesznek, akik a Bánk bán-ban a Bán-t nagybetűvel, és a Frangepán vezetéknevet kettébontva Frange Pán-ként fogják írni belső bölcsességből indíttatva!