Fogarasi József

Alkotmánybíróság: az évszakok ura és parancsolója, a nyelv- és szövegértés tudományának fellegvára!

 
Alkotmánybíróság: az évszakok ura és parancsolója, a nyelv- és szövegértés tudományának fellegvára! *

 
Néha egy váratlan találkozáson hallott csevegés-locsogás „tartalma” jobban felnyitja az ember szemét és több információval látja el agyát, mint az évekig tartó - és szinte feleslegesnek tűnő - tanulás eredménye, hiszen az emberek között terjedő pletykák és jól értesültségek úgyis gyorsabban terjednek és alaposabban ragadnak meg emlékezetünkben, mint a bármely akadémiai tudományág iskolapadjaiban több éven át kínlódva megszerzett tudásanyag, amely hitelesen - az előbb említett „ismeretekhez” képest - ütemében egyébként is jóval lassabban, számszerűségében pedig sokkal kisebb létszámú körhöz jut el.

Egy szükséges szakmai információ megszerzése végett kénytelen voltam Esztergomba zarándokolni, ahol egyik volt évfolyamtársam – aki miattam még rövid időre sem mutatott hajlandóságot visszajönni Pestre – jól megérdemelt szabadságát töltötte. A számomra is kedves és barátságos hangulatot árasztó sarki kávéházba betérve azonban a ténnyel történt szembesüléstől - a várt, egy hölgy helyett összesen öt főből álló nagyjából korombeli hölgykoszorú láttán - sokkolva zavarba jöttem. A kötelező bemutatkozás formaságain átesve ismerősöm ugyan megpróbálta - magát mentegetve - elmagyarázni a számomra váratlan létszámnövekedés okát, de ebből a láthatóan magát jól érző társaság hangulata miatt egyetlen szót sem értettem tisztán, így aztán leülve közéjük megpróbáltam bekapcsolódni a társalgásba.

Mint kiderült valamennyien jogász végzettségűek és jól értesült körök szürke eminenciásaiként rengeteg új bulvárlapba illő „bizalmas” értesüléssel rendelkeznek, amelyeket csak egymás számára árulnak el „isten bizony” titoktartási nyilatkozat letételét követően. A társalgásnak tekintett egymás szavába vágó és a másik mondanivalója iránt tényleges érdeklődést alig mutató hangcsata, valamint a színésztudományok akadémiai szint feletti minőségben és mennyiségben elsajátított arc-szem- és grimaszmimika, továbbá kézlejtések közepette számomra – kizárólag belső használatra – azonnal kiderült, hogy a jelenlévő illusztris beosztású személyek jóval alaposabb és elmélyültebb szintű felkészültséggel és érdeklődési attitűddel rendelkeznek a hálószobatitkok és a szakmapolitikai jóslás és álomfejtés műfajában, mint a széleskörű és rendkívül gyors ütemű jogalkotás termékének (jogi normáinak) fáradtságos olvasása révén megszerezhető jogszabályi tartalom megértésének és elsajátításának naprakészségében.

Így aztán megtudtam: Magyarország területi tagozódása és településeinek rangja 2012. január 1-től megváltozhat, mivel vannak, akik a Szent Koronatanra hivatkozva amellett szavaztak, hogy a történelmi királyi székhelyvárosok elnevezésükben - a jövőben - utalhassanak királysági történelmi előzményükre és használhassák a „királyi” megkülönböztető előjelzőt (többek között: Eger, Visegrád, Székesfehérvár, Prága, Pozsony, Bécs stb. azonban hiába hadakoztam, miszerint Pozsony, Prága és Bécs még nem tartoznak Magyarországhoz, azt mondták, hogy lesz egy nemzeti konzultációs szavazás, amelynek során az említett városok lakosságának nagy többsége a Kárpát-medencéhez tartozást fogja vállalni és akkor ők is megkaphatják majd a „királyi” jelzőt); míg mások azt a rubrikát x-ezték be, amelynek eredményeként egyedül Esztergom használhatná a „szabad királyi város” titulust, a többinek pedig meg kellene elégednie a  „királyi jogú város” rangbesorolással.

Esztergom kiváltságát erősíti, hogy az Alkotmánybíróság (AB) rövidesen ténylegesen is odahelyezi teljes üléseinek megtartását és határozatainak nyilvános közzétételét, ezzel szemben a háromtagú tanácsok továbbra is Budapesten működnének és a végzések is a fővárosban születnének. Állítólag már az utolsó simításokat végzik az új épületegyüttes(b)en, ahol lakhelyként egy lakosztályt alakítottak ki a mindenkori elnöknek - külön szárnyat biztosítva a kiszolgáló személyzetnek - amelyet azonban az elnöki mandátum lejártakor nem lehetne (lakottként értékén alul) megvásárolni. Budán, a Donáti utcában lévő jelenlegi épület pedig az előbb említett kistanácsok és a munkatársak hivatalaként, valamint a fővárosban tartózkodó alkotmánybírák elszállásolásaként funkcionálna tovább. Úgy hírlik, ezzel - a belső munkálatok miatti határidőcsúszással - függ össze, hogy a taláros testületi intézmény határozatlan időre szabadságoltatta magát, illetve folyamatos tevékenységében ítélkezési szünetet hirdetett - annak ellenére, hogy ítéletet egyszer sem hozott - zavart okozva általa a hiszékeny emberek hétköznapi tudatában.

A társaság „legtájékozottabb” tagja azonban azzal indokolta a munkaszünet - kétkezi munkás számára szokatlanul - hosszú időtartamát, hogy az alkotmánybírák, akik egyébként pedagógusok, hiszen majdnem valamennyien tanítanak és csupán a pedagógusokat joggal megillető és megérdemelt nyári szabadságukat (ahogyan télen is a télit) töltik ebben az évszakban, amelyet máskor nem is tudnának igénybe venni, így ne is csodálkozzunk ezen, és ebben nincs is semmi szokatlan az eddigiekhez képest. Arra a közbevetésemre miszerint az alkotmánybírák nem minősülnek pedagógusnak, hiszen nem a közoktatásban, hanem a felsőoktatásban tanítanak (mondjuk inkább, hogy oktatnak) a társaság legaktívabb tagja meg sem várva mondatom befejezését ellentmondást nem tűrően válaszolta, hogy ezt ő jobban tudja, hiszen jelenleg is tanít az egyik illusztris budapesti egyetem jogi karán (a nevesítéstől a szégyenkezés miatt most eltekintek) és nemrég, a pedagógusnapon köszöntötte őket a rektor és beszélt munkájuk társadalmilag rendkívül fontos szerepéről és a hivatástudatról, és 2009. óta végre a bírói szabadság rendezésével és egybeesésével a pedagógusok nyári szabadságával megszakítás nélkül tudja élvezni a nyarat. (Ezt mind egy szuszra, levegővétel nélkül hadarta el, majd az előtte lévő koktélból egy korttyal megnedvesítette kiszáradt száját. Szerettem volna megtudni van-e férje és gyereke és otthon a beszéd tekintetében elnyomás alatt áll-e, de erre nem adódott lehetőségem, viszont el tudtam képzelni és át tudtam élni gondolatban a bírói pulpitusról vezényelt tárgyalásvezetési stílusának és módszerének peres felekre gyakorolt hatását.) A szőkébb és csinosabb szerint ez nem teljesen így van, mivel a törvény szerint az alkotmánybírák más kereső tevékenységet nem folytathatnak, márpedig a pedagógusok az oktatásért fizetést kapnak és különben is az egyik most alkotmánybíróvá választott ismerősének fel kellett számolnia eddigi kereső tevékenységét, hogy szeptembertől megkezdhesse tevékenységét.

A harmadik, a szerényebb és hivatásához méltóan kimérten pózoló – és minden bizonnyal a szakmában is pontosabb ismeretekkel bíró – hölgy szerint a szabadságolás tekintetében nincs semmi rendkívüli csupán a bírák esetében a jogalkotó által törvénykezési szünetként egységesített szabadságolási időszakot az alkotmánybírák magukra nézve alkalmazták és ugyanez mondható a kereső tevékenység miatti összeférhetetlenségre is, amely a vonatkozó törvény szerint tudományos, oktatói tevékenységként – az AB egyik 2007. évi teljes ülési határozatának értelmezése szerint – megengedett. E kimérten előadottak azonban kényes és heves vitát váltottak ki az asztalnál ülők köréből, miszerint az alkotmánybírák nem bírák a szó igazi értelmében, ennek következtében ítélkezési szünetet sem tarthatnak hiszen ítéletet a törvény szerint csak a bíróságok hozhatnak és így szabadságukat sem nevezhetnék „ítélkezési szünetnek”, továbbá törvény a teljes szünetről nem rendelkezik tehát már csak a soron kívüli eljárás miatti törvényi kötelezőségre tekintettel is biztosítaniuk kellene tevékenységük folyamatosságát, legalább a hármas tanácsok esetében; ami pedig a pedagógusságukat (oktatói minőségüket) illeti az azért sem lenne megengedhető mivel – és bár a vonatkozó törvényi rendelkezést nem ismerem, de remélem az új törvény a szigorúbb összeférhetetlenségi szabályt fogja 2012. január 1-től magáévá tenni, és semmi más pénztől vagy funkciótól (tanszékvezetői stb.) való függést nem fog megengedni részükre annál is inkább mivel jelenlegi keresetük nagysága és egyéb más juttatásuk elegendő a tisztességes megélhetésükhöz amely biztosítja számukra, hogy ne csak pártatlanok legyenek, de annak is látszódjanak, ezért sem a pedagógusi sem az egyetemi oktatói tevékenység miatti függőség nem tartható fenn, hiszen ebben az esetben – például az egész oktatási rendszert érintő jelenleg folyó átalakítási/újjáalakítási szabályozás parlamenti elfogadása esetén benyújtott alkotmányossági felülvizsgálat tekintetében aligha lenne elvárható tőlük a részrehajlás nélküli állásfoglalás, határozathozatal. Ennek ellenkezője egyébként is szembemenetelt jelentene az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás című részében írtakkal! Egymás szavába vágva ugyan, de egységesen fogalmazta meg az asztaltársaság azt a jogállami követelményt, miszerint az AB bármekkora hatalmat is képvisel a valóságban, alkotmányosan a törvényalkotás joga nem illeti meg, azaz az esetlegesen hiányzó törvényi rendelkezéseket ideiglenes ügyrendi szabállyal vagy teljesülési határozattal (esetleg elnöki végzéssel) jogszerűen nem pótolhatja!

A női csevegésnek, a szakmai szóbeli villongásoknak, illetve a baráti „traccspartinak” a déli harangszó utáni első óraütés vetett végett, mivel a „háziasszonyoknak” nyilván másfajta teendőik is voltak. Névjegyet váltottunk s elköszöntünk egymástól örülve a lehetőségnek, hogy megismerhettük egymást stb. Végre négyszemközt maradva ismerősömmel - aki szabadkozva kért tőlem elnézést a váratlan társaságért és időm pocsékolásáért, de őt is felkészületlenül érte mindez, s egyiket sem akarván lemondani ezt a kényszer szülte megoldást választotta bízva helyzetfelismerésemben és megértésemben - végre véleményt cserélhettem egy szakmai kérdést (de inkább egy követett bírói gyakorlatot) illetően majd elköszönve búcsút vettünk egymástól.

Hazafelé vezetés közben azon elmélkedtem, vajon általánosítható-e az itt tapasztaltak, miszerint az azonos szakmában viszonylag azonos időtartamot eltöltő gyakorló (magamat nem feltétlen ideértve) szakemberek, jogászok ténylegesen ennyire másként lát(hat)ják és értelmez(het)ik az egyes jogszabályi rendelkezéseket általában, vagy csupán ennek oka az alkotmányjoghoz szükséges speciálisabb szakértelem hiánya (avagy az új szabályok – megoldási jogfilozófiák – befogadásának életkorból adódó különbözősége)?

Válasz helyett otthon megnéztem az AB honlapját miheztartás végett. Legnagyobb megdöbbenésemre az alábbiakat találtam ott július 22-én:


„Az Alkotmánybíróság 2011. július 18-tól kezdődően a nyár végéig ítélkezési szünetet tart.  Az első teljes ülésre várhatóan augusztus végén kerül sor.”


Sehol egy megszólítás (Tisztelt polgárok, honfitársak, magyarok, honlapot olvasók stb.), egy cím (Tájékoztatás, Figyelemfelhívás, Közlemény stb.), egy aláírás (Elnök, elnök-helyettes, főtitkár, hivatalvezető, szakszervezeti elnök/titkár, gondnok, portás stb.), egy jogszabályi meghivatkozás (Alkotmány, Alaptörvény, Abtv., Ideiglenes Ügyrend, Teljesülési határozat vagy végzés stb.).

Nyilvánvaló, hogy, aki a fenti sorokat megfogalmazta és mondatba foglalta az a jogi szakmához nem sokat konyít, és a hatályos törvényi rendelkezéseket sem kielégítően ismeri, de az is elképesztő, hogy mindezt senki nem ellenőrizte vagy lektorálta, és így ország-világ szeme láttára és olvasásával mindenki azt hiszi majd – ostoba módon – miszerint Magyarországon az AB „ítélkező” tevékenységet folytat, pedig e szerv a talár ellenére sem tekinthető (és egyetlen jogszabály sem nevezi) „bíróságnak”; ülései nem nyilvánosak, az ülések anyagaiba még a beadványtevő sem tekinthet be; döntéseit nem tanácsban, hanem ülésén hozza, elnevezése pedig nem ítélet hanem csak határozat, melyről törvény nem mondja ki, hogy azt a Magyar Köztársaság nevében kell meghozni [erről csupán az AB belső ügyrendje – az új jogalkotási törvény elnevezése szerint „közjogi szervezetszabályozó eszköz” – tesz említést, amely kifelé, az állampolgárokra nézve nem lehet kötelező ráadásul még címe (ideiglenes ügyrend) is arra utal, hogy alkalmazója (az AB) is csupán ideiglenesnek tekinti].

Igaz, a „szünet” elnevezése alapján –„törvénykezési szünet” Pp. 104/A.§ (1) bek. – a bíróságok is szereptévesztésbe kerülnek, sajnos nem ritkán nemcsak a szünet elnevezéséből kifolyólag, hanem a ténylegesen kifejtett tevékenységük tartalma alapján is, de esetükben e szünetről és időtartamáról – július 15-től augusztus 20-ig terjedően – legalább törvény (Pp.) rendelkezik és a határidők között, amelyből következve a jogalkotó nemcsak a törvényi kereteket, de a teendőket is „mindenki számára” és egyértelműen meghatározza:

„Ha a hónapokban vagy években megállapított határidő a törvénykezési szünet ideje alatt járna le, a határidő a következő hónap azon napján jár le, amely számánál fogva a határidő kezdőnapjának megfelel, ha ez a nap is a törvénykezési szünet idejére esik, a határidő a törvénykezési szünetet követő első napon jár le.”

Szereptévesztésük - tevékenységük gyakorlása során - egyrészt, akkor veszélyes, amikor jogerős ítéleteikben nem csupán alkalmazzák a jogszabályi rendelkezéseket, hanem mintegy felülírva „továbbalkotják” azokat, illetve amikor egyik bíróság (hiúságból, emberi gyarlóságból, presztízs okok miatt) a másik bíróság jogerős ítéletében foglaltakat (nyíltan vagy burkoltan) nem fogadja el, hanem félreértelmezve a „bírói függetlenséget” - amely nem egy általános, „mindentől” való függetlenséget jelent, hanem éppen azt jelenti, hogy a törvények és más alkotmányos jogszabályok rendelkezéseit a bíróságoknak kötelességük meg/betartani, azoktól nem lehetnek függetlenek (azoktól magukat nem függetleníthetik), mivel azoknak az Alkotmány értelmében alá vannak vetve, alkalmazásuk ennél fogva alkotmányos feladatuk és kötelességük, azonban ennek ellenére - félre magyarázva a valós tényeket (más bíróságok jogerős megállapításait) mintegy „csak azért is” a köztudottan (és általa is tudott) valótlan adatok ellenére is az ún. „nyilvántartásban” (társadalmi szervek nyilvántartásában) szereplő adato(ka)t fogadja el és tekinti ítélkező tevékenységének zsinórmértékéül. Másrészt a szereptévesztés tetten érhető akkor is, amikor szubjektív indíttatásból – nevesítések nélküli bírói jogalkalmazási ellentmondásokra hivatkozva – alkotnak néhány fős „csapatok” ún. jogegységi határozatot, amelynek már célja sem titkolt: a törvény hiányzó (?) rendelkezésének értelmezésével új törvényi szabály „kreálása”.

[Ez történt meg a Legfelsőbb Bíróság 2/2010.(III.23.) KJE jogegységi határozata esetében is, melyben a Ve. kifejezett hallgatása és az Itv. kifejezett rendelkezése hiányában – egymással ellentétes bírósági határozatok nevesítése nélkül, nyakatekert érveléssel – kimondást nyert, hogy a választási ügyek bírósági felülvizsgálata során az illetékfizetési kötelezettség fennáll, illetékének összege pedig a fővárosi (megyei) bíróságok, valamint a Legfelsőbb Bíróság előtti nemperes eljárások esetében egyaránt 7.500-Ft. Az ezt vitató levelünkre a LB Közigazgatási Kollégium vezetője a 2011. június 9-én kelt EI.I.F. 1/14. szám alatt kelt válaszlevelében  azzal érvelt, miszerint

„„A jogegységi határozatban helye van jogértelmezésnek, amely kiterjedhet arra is, hogy egy hiányzó rendelkezés pótlására megtalálja a más – leginkább odaillő – rendelkezést. A jogtudomány vallja, hogy a bíró „a jogrendszer alkalmazási vagy helyességi hézagát betölti azért, hogy a jog alkalmazhatóvá váljék.” (Angyal Pál)””

Álláspontunk szerint a törvényalkotás - és a törvények értelmezése - az Országgyűlés kizárólagos jogosítványa, annál is inkább mivel a jogegységi határozat megalkotásakor (2010. március 8.) a még hatályban volt Jat. 54.§-a szerint

„Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány a jogszabályokat elvi állásfoglalásban értelmezheti. Ezt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.”

Ez jelenleg sem lehet másként annak ellenére, hogy erről az új Jat. nem rendelkezik, viszont a törvényalkotás jogát sem delegálta a LB-hez. Álláspontunk szerint a joghézag kitöltésére – a jogállam esetében továbbra is – a törvényhozás és nem a bírósági jogalkalmazás a jogosult. Reméljük, hogy levelünkben foglalt javaslatunkra az Országgyűlés elnöke megfontolás tárgyává teszi a fentiekben nevesített jogegységi határozat „előírásának” – a választási nemperes eljárás illetékfizetési kötelezettsége kimondása, összege megállapítása, illetve az illetékfizetési kötelezettség elvetése kérdésének – törvényi rendelkezéssel történő kiváltását, és ha „kokit” mindezért még jelképesen sem oszt ki a jogalkotó bíróságoknak mohóságukért, de legalább egyértelművé teszi számukra, a törvényalkotás monopóliumának országgyűlési kizárólagosságát!]

Persze a törvényalkotási mánia az AB-től sem idegen, gondolok itt elsődlegesen a 11/1991.(VII.2.)Tü.hat. számú belső határozatra, amelyben az AB kinyilvánította:

az „Ügyrend-tervezetet a teljes ülés az alkotmánybírósági eljárásban kötelező érvényűnek ismeri el.”

Azaz rendelkezéseit az állampolgároktól érkező indítványokra kiterjedően is kötelező előírásként alkalmazza annak ellenére, hogy azt a Magyar Közlönyben a mai napig nem tette közzé, másrészt tartalmilag – jelenleg – egyébként sem több egy ideiglenes belső „beléptetési előírásnál”. A törvényi rangra emelt „előírást” az AB azonban gyakran szubjektív módon alkalmazza; másként annál, aki sapkát visel és megint másként annál, aki nem visel sapkát, de az is előfordul, hogy teljesen mindegy, hogy az illető visel-e sapkát vagy sem mert az „előírás” szabályainak alkalmazása attól függ, hogy kivel szemben kell alkalmazni.

[Lásd erre példaként a 773/D/2006. AB határozatban (AB Közlöny; XVIII. évf. 9. szám; ABH. 2009. II. kötet 1975-1985. old.) foglaltakat, amelynek lényege, hogy a taláros testület megelégelve két indítványozó alkotmányos jogának gyakorlását, amellyel - a számszerűség nagysága miatt - szokatlanul sok tennivalót zúdítottak a szoros munkatempóhoz nem szokott apparátusra és a hetenként csak kettő, legfeljebb három ülés tartásához edződött testületre, ezért „elhatározást nyert”, hogy bár alkalmazásra kerülnek az „előírás” hiánypótlásra vonatkozó rendelkezései (26.§), de „fondorlatos” módon, egyrészt megdolgoztatják az indítványtevőket, másrészt ország-világ előtt megszégyenítik őket. Így eshetett meg, hogy indítványtevők jogszerű eljárás keretében határidőt is tartalmazó hiánypótlási felhívást kaptak a hivatal főtitkárától, melynek - kemény munkát végezve több oldal terjedelemben - jogszerűen eleget is tettek. Ennek ellenére a teljes ülés nem alkalmazva saját „előírásának” 26.§ (2) bekezdésében foglaltakat, - miszerint

„Ha a beadvány hiányát a kitűzött határidő alatt pótolják, a beadványt úgy kell tekintetbe venni, mintha már eredetileg is helyesen adták volna be.”- de az (1) bekezdésben foglaltaktól is eltekintett - „Ha a beadvány nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, illetőleg más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, az előadó alkotmánybíró a beadványt rövid határidő tűzésével és a hiányok megjelölése mellett, pótlás végett a benyújtónak visszaadja, és egyben figyelmezteti őt, hogy ha a beadványt újból hiányosan adja be, az Alkotmánybíróság azt visszautasítja, illetőleg hiányos tartalma szerint bírálja el.”

- az indítványt az előadó alkotmánybíró előterjesztése alapján a teljes ülés napirendjére tűzte és azt, mindenben rendben levőnek tekintve érdemben elbírálta, viszont indítványozókat „kiszólásszerűen” a határozat indokolásának III/1.2. pont második bekezdésében ország-világ előtt megbélyegezte (olyan személyeknek „kiáltotta ki” őket, akik „… jogaikat – nem kizárólag egyetlen esetben, hanem sorozatosan – rendeltetésellenesen, visszaélésszerűen gyakorolták, amely rosszhiszemű ügyvitelnek minősül. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az Abtv. 28. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az eljárásából eredő költségeket felszámíthatja az indítványozónak, ha annak rosszhiszeműsége az indítvány előterjesztésével kapcsolatban megállapítható.”). Ugyanakkor az AB „fondorlatos” módon indítványozókkal szemben nem alkalmazta az Abtv. 28.§ (2) bekezdésében foglalt szabályt – miszerint indítványozók rosszhiszeműségének megállapítása esetén az AB felszámíthatja az eljárásból eredő költségeket – annak ellenére sem, hogy ezt indítványozók utólag beadványukban kifejezetten kérték; nyilvánvalóan azért nem került erre sor, mivel ez esetben indítványozók részére az Alkotmány 57.§ (5) bekezdése értelmében az AB e döntésével szemben jogorvoslati jogot kellett volna biztosítani, amely viszont már messzire vezetett volna…! Kérdésként azonban feltehető, miért nem került sor vizsgálat elrendelésére annak kiderítése végett vajon ki a felelős a Hivatalban azért, hogy a rosszhiszemű és rendeltetésellenes joggyakorlás ellenére az ügy a teljes ülés elé kerülhetett és tárgyában érdemi döntés születhetett, holott az érdemi tárgyalás nélkül történő visszautasításra az előadó alkotmánybíró is javaslatot tehetett volna. Természetesen az ügy - annak ellenére, hogy az elsőfokú polgári bíróság indítványozók személyiségi és emberi méltósághoz fűződő jogainak megsértése iránti keresetüket elutasította - még nem zárult le sem a hazai sem a nemzetközi jogorvoslati fórumok előtt!]

Az AB törvények feletti megalomániáját azonban nem csupán a fenti két eset bizonyítja: több ezer oldalra rúg az egyes AB határozatokhoz (esetleg végzésekhez) fűzött alkotmánybírói különvélemény, párhuzamos indokolás, csatlakozó vélemény stb. amelyben legtöbbször az adott alkotmánybíró - máshol ki nem élt és félreértelmezett - írói munkássága köszön vissza, és csak remélni lehet, hogy mindezért nem tart igényt – és így a költségvetésből nem kell – e sajátos szellemi termékért jogdíjat fizetni amiatt, hogy a „beléptetési előírásnak” minősülő ideiglenes ügyrend 46.§ (4) bekezdése, törvényrontó módon, a törvényen durván túlterjeszkedve kijelenti: „A különvéleményt és a párhuzamos indokolást a határozattal együtt kell közzétenni.” Pedig az AB-re irányadó kétharmados törvény (Abtv.) 26.§-a csupán azt engedélyezi, hogy „Az Alkotmánybíróság tagja esetleges külön véleményét – annak írásbeli indokolásával együtt – jogosult az iratokhoz csatolni.”

Micsoda különbség van

szótanilag, nyelvtanilag és ténybeliség tekintetében is a közzététel és az iratokhoz való csatolás műfaja között, nem beszélve a kinyomtatás és a papíros-alapú megjelentetés anyagi kihatásait illetően!

Vajon erről tudomásra jutása esetén hogyan véleked(ik)ne az ÁSZ, avagy az elszámoltatási kormánybiztos?

További beszédes bizonyítéka az AB hatalmi túltengésének az a megoldási mód is, amelynek segítségével az AB - a fent említett „kerekasztal-beszélgetés” során szóba hozott pedagógusi besorolással, oktatói tevékenységgel, illetve - olyan kereső tevékenység alkotmánybírói folytatásával összefüggő problémákat is az asztal alá sepert, melynek eredményeként utólag az adott személy pártatlansága és objektivitása meginoghat, illetve kétségbe vonható. Az AB esetében ugyanis szó szerint kell érteni az íratlan szabályt és követelményt: az Alkotmánybíróságnak nemcsak pártatlannak és objektívnek kell lennie, de annak is kell látszania! Nos, e látszat igencsak üres szólamként fog hangzani abban az esetben, ha majd a most „forradalmi” átalakítás előtt álló felsőoktatási rendszert újraszabályozó törvény megalkotását követően, a tartalmával összefüggésben benyújtott indítványok teljes ülés általi megvitatásában és elbírálásában (akár előadó bíróként is) olyan a felsőoktatásban akármilyen (tanszék, intézet stb.) egységvezetői funkciót/megbízatást/posztot betöltő alkotmánybíró(k) vesz(nek) majd részt, aki(k) az adott téma tekintetében egy vagy akár több konkrét felsőoktatási intézményben viselt kereső tevékenysége és függőségi viszonya által, vastagon érintett(ek) lesz(nek)! Nehezen lesz érthető a „köznép” számára az utólagos magyarázkodás is, hiszen a vonatkozó törvény (Abtv.) idevágó rendelkezése ma is egyértelmű és félre nem magyarázható:

„9. § (1) Az alkotmánybírói megbízatással összeegyeztethetetlen minden más állami, önkormányzati, társadalmi és politikai vagy gazdasági tisztség, illetve megbízatás. Az alkotmánybíró a tudományos és oktatói, a művészeti, a szerzői jogi védelemben részesülő, valamint a lektori és a szerkesztői tevékenységen kívül más kereső foglalkozást nem folytathat.”

Mindez világos beszéd! E problémát firtató beadványokon azonban az AB könnyen túltette magát, ismét felülírt egy törvényi rendelkezést saját határozatával saját érdekeinek megfelelően:

a 3/2007.(II.20.)TÜ. határozat értelmében: „…az alkotmánybírói tisztség nem összeférhetetlen  a tanszékvezetői és a szakreferensi megbízással, ugyanakkor a dékáni, dékánhelyettesi, rektori, rektorhelyettesi megbízatással igen.”

E határozat azonban a nyilvánosság számára nem hozzáférhető, az AB honlapján és más szokásos közzétételi helyeken (Magyar Közlöny, Hivatalos Értesítő, Az Alkotmánybíróság Határozatai, az ABH éves kiadványai stb.) nem érhető utol. Így aztán az sem ismerhető meg, hogy a testület határozatát milyen indítvánnyal összefüggésben, kinek az előkészítésében és előterjesztésében  és milyen indokolás mellet hozta meg, amelynek végeredménye, hogy a törvény szigorú szabálya alól a tanszékvezetői és a szakreferensi megbízás mentesítésre került (rosszmájú megjegyzésként az is mondható, hogy a szavazás során az ilyen megbízásokkal rendelkező alkotmánybírák voltak többségben, hiszen sem a szavazás eredménye, sem az esetleges szokásos különvélemények és párhuzamos indokolások stb. tartalma nem ismert; a napirendi témával kapcsolatos iratokba való betekintés pedig - jelenleg - nem lehetséges)!

Ezért bír különös jelentőséggel az egyik országos népszavazási kezdeményezésünk, amely valamilyen (általam nem ismert oknál fogva) véletlenül (!?) átcsúszott mind az Országos Választási Bizottság (OVB), mind - a jogorvoslat ellenére - az AB szigorú és kérlelhetetlen „egyértelműségi tesztjén” zöld utat kapva az aláírásgyűjtésre:

”Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az Alkotmánybíróság előtti eljárásban bármely magyar állampolgár jogosult valamennyi indítványozó által kezdeményezett eljárás irataiba betekinteni, és az iratról – a személyes adatok kivételével – másolat kiadását igényelni?”

E nagy boldogsághoz azonban annyit hozzá kell tenni, hogy minderre a „sikerre” több mint egy évet kellett várni annak ellenére, hogy a Ve.130.§ (3) bekezdése szerint az AB az OVB határozata ellen benyújtott kifogást soron kívül köteles elbírálni! Az OVB a kérdést a 379/2010.(V.19.) számú határozatával hitelesítette, ellene a közzétételt (május 19.) követő 15 napon belül (június 3.) lehetett kifogást benyújtani, melye(ke)t az OVB néhány napon belül (véleményem szerin a beérkezése napján) köteles volt felterjeszteni az AB-hez, aki a törvényi soronkívüliség időtartamát szabadon értelmezve az OVB határozatának jogorvoslati sorsáról - az 50/2011.(VI.24.) számú határozatával - csak 2011. június 24-én hozott döntést az OVB határozatát helybenhagyva. Ennek következtében az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát csak 2011. június 24-én láthatta el hitelesítő záradékkal. Vajon mi lehetett az akadálya/oka az idő - több mint egy évig tartó - múlásának? Amennyiben valaki veszi a fáradtságot és elolvassa az AB határozatát, akkor arra nyomban rájön, hogy a kérdés bonyolultsága biztosan nem. Ebből következően a döntés meghozatalához szükséges szakmai előkészítés/felkészülés sem képezhetett különösebb gondot - ezt egyébként is visszaigazolja a határozat tartalmának szakmai igénytelensége - akkor talán a munkaerőhiány, avagy a nyári szabadságra való visszavonulás előkészületének fáradságos és időigényes tennivalója? Aligha! A választ itt is a majdnem korlátlan hatalom meglétében (a vele való visszaélésben?), a törvényhozói akarat semmibevételében, egy sajátos szemléletmód, munkastílus érvényesülésében, a „köz” szolgálatának félreértelmezett felfogásában és realizálásában lehet és kell keresni a már tárgyaltakhoz képest azzal a különbséggel, hogy ez esetben a törvényhozó a keretet/korlátot ugyan megalkotta (soron kívül), de annak időtartami meghatározásában/konkretizálásában a jogállam eszmeiségére figyelemmel a jogalkalmazónak/jogszolgáltatónak rugalmas mozgásszabadságot biztosított. És itt lépbe, jut szerephez a visszaélés lehetősége olyan formában, hogy az ellenőrzés és az esetleges felelősségre vonás következményeinek majdnem teljes hiánya miatt a soronkívüliség védőernyője alatt az adott szerv korlátlan szabadság mellett mazsolázva döntheti el, hogy mely ügyet és időben mikor kíván tárgyalás és döntés alá vonni. Ennek következtében a soron kívüliség időtartama – a jogalkotó céljával és akaratával nyilvánvalóan már ellentétben – inkorrekt módon akár az emberi vagy a természet adta időszámítás végtelenével is egyenlő lehet. Mindez biztos, hogy szembemegy az új Alaptörvény Nemzeti Hitvallás című részének tartalmi eszmeiségével, ezért a Nemzeti Együttműködés Rendszere egyik alappillérének a „Rend” érvényesülése kívánalmává/követelményévé kell, hogy váljon miszerint valamennyi jogalkalmazó (jogszolgáltató) szerv - így az AB esetében is - (jogorvoslati) eljárása időtartamának kezdete és vége (befejeződése) ügytípusonként külön-külön, a törvény által legyen szabályozott/meghatározott!       

Persze a túlméretezett és kontroll nélküli hatalom lehetősége és mértéke ügytípusonként is jelentős különbséget mutat. Mindehhez, ügytípuson belül, az egyes ügyek elbírálása esetén, a választott megoldás módszeréből adódóan még további eltérések is párosulhatnak. A nagyfokú elfogultság (mindkét előjel irányában) különösen a hozott döntés alátámasztásának indokolásából, annak kidolgozottságából, esetleg terjedelméből is kiérződhet. Gondoljunk itt elsősorban az országos népszavazási kérdéseket érintő jogorvoslati eljárásra, amelynél már ott kezdődik a probléma - és az eljáró szerv túlsúlyos hatalmi pozíciója - hogy a jogorvoslati eljárásban az AB félreteheti a vonatkozó törvény (Ve.) rendelkezéseit és helyette választhatja és alkalmazhatja a jogszabályi minőséggel nem rendelkező, saját maga „fabrikálta” ideiglenes ügyrendben foglalt előírásokat (szabályokat) minden szégyenkezés nélkül, hiszen e durva jogsértést úgysem kéri (kérheti) tőle számon senki. Így aztán nem csupán az eljárási határidők lesznek mellőzve, de a hozandó döntésre (határozatra) nézve a Ve. által megkövetelt általános formai és tartalmi szabályok is. Különösen a határozat indokolására vonatkozó rendelkezések szenvednek csorbát a tényállás feltárásának és leírásának hiánya, illetve a kérelmező által meghivatkozott, de az eljáró szerv által figyelembe nem vett bizonyítékok okaként felhozott, a határozatban rögzített olykor sommás, általánosító, semmitmondó és néha nyelvtanilag és stilárisan is kifogásolható mondatok miatt. Ma már nem ritka, hogy az AB a fáradtságos és időigényes megfogalmazás (alkotás) helyett inkább a könnyebbik (silányabb) megoldást választva határozatának indokolásában megelégszik az OVB határozatának indokolásában - verejték- és izzadtságot árasztó, üresen kongó és kigörcsölten leírt mondatokba (legtöbbször csak egyetlen mondatba) - foglalt konklúzió szó szerinti elfogadásával, megismétlésével vagy a még ennél is egyszerűbb változatú „visszamutogatással”:

„Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben a kifogást nem találta megalapozottnak, ezért a […] számú OVB határozatot az abban foglalt indok helyességére tekintettel, azonos indok alapján helybenhagyta.”

Nem mehetünk azonban szó nélkül el az AB által - az OVB-től átvett és - az utóbbi időkben egyre gyakrabban és előszeretettel követett/alkalmazott legújabb megoldási mód mellett sem. Nevezetesen: a hitelesítésre benyújtott kérdésnek az OVB kreálta – közzé azonban mindez ideig nem tett – ún. „egyértelműségi tesztnek” történő alávetéséről, majd a megfelelés/elvetés eredményének szavazással történő megállapításáról és kihirdetéséről van szó! Ezt a módszert az OVB találta ki és alkalmazta azokra az országos népszavazásra, népi kezdeményezésre bocsátandó, hitelesítésre benyújtott kérdésekre, amelyekkel az OVB – nagy valószínűséggel „politikai súgásra” – szakmailag nem tudott, nem akarhatott mit kezdeni; leegyszerűsítve, nem engedhette tovább. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az OVB e módszerre igyekezett keresni és találni, majd ráhúzni egy hatályos törvényi szabályt a legitimitás, de legalább annak látszata végett. E szabályt az OVB az Nsztv. (1998. évi III. törvény) 13. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésben vélte megtalálni:

„A népszavazásra feltett konkrét kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni.”

E szabály „tesztként” való alkalmazása abból áll(t), hogy amely kérdést az OVB tagjai nem értették, vagy inkább nem akarták megérteni arra végső kétségbeesésükben többségi szavazással rásütötték a „nem egyértelmű”-ség bélyegét és a kérdés hitelesítését megtagadták. Tette mindezt e választott testület (OVB) ország-világ szeme láttára úgy, és annak ellenére, hogy tagjai közül bevallottan senki nem rendelkezik bölcsészdiplomával, de még csak nyelvértési-nyelvhelyességi szakmunkásképző oklevéllel sem (legalábbis az OVB honlapján közzétett önéletrajzokban foglalt információk szerint). A „viccelődés” még akkor sem fejeződött be, amikor két választópolgár olyan kérdést kívánt országos népszavazásra bocsátani, amely azt szerette volna elérni, hogy a jövőben a törvény erejénél fogva a mindenkori OVB-nek legyen legalább egy kötelezően választott olyan tagja is, aki rendelkezik szakirányú (bölcsész) egyetemi diplomával, illetve ennek elvetése esetén törvény mondja ki, hogy az egyértelműség tekintetében az OVB az említett esetekben a hitelesítés kérdésében csak előzetesen felkért igazságügyi nyelvszakértő véleményének kikérését követően hozhasson döntést. A próbálkozás negatív eredménnyel végződött! Persze az OVB sem fogyott ki a lehetetlenségek megköveteléséből és a hitelesítés elutasítását megalapozó hivatkozási ötletekből; végső kétségbeesésében néhányszor a hitelesítés elutasítása végett már csak az Nsztv. preambulumára

„Alkotmányos alapelv, hogy a hatalom birtokosa a nép. Hatalmát az Alkotmány keretei között, elsősorban választott képviselői útján gyakorolja. A demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében, illetőleg a képviseleti döntések befolyásolásában vagy megváltoztatásában a nép közvetlenül, szavazás útján is részt vehessen.”

tudott hivatkozni, miszerint a megfogalmazott kérdés az abban foglaltakkal nincs összhangban, mivel az nem tekinthető „… az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek …”-nek (no, komment)! De az OVB döntésével szemben legalább volt helye jogorvoslatnak az AB-hez.

Az AB az OVB módszertanának átvételével azonban egyrészt átlépte alkotmányos hatáskörének-, másrészt a szakmai illendőség határát, de egyes esetekben ugyanazon személyekkel szemben - alkalmazott sajátos „cinizmusával” - a pártatlanság és az emberi méltóság kellő tiszteletének követelményét is megsértette. Az AB az említett témakörbe tartozó ügyekben jogorvoslati eljárása keretében hozott határozataiban miközben sajátos cinizmust alkalmazva röviden beidézi a kifogást tevők által elfoglalt álláspont néhány elemét

- „… az általuk megfogalmazottak nem sértik az egyértelműség követelményét. Kezdeményezték, hogy az Alkotmánybíróság az egyértelműség vizsgálatára szerezze be a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének szakvéleményét.” -

döntésének alátámasztására minden kritika nélkül csupán az OVB kifogással támadott határozataiból merítve, az azokban foglalt indokok helyességére tekintettel, azonos indokok alapján helybenhagyta az OVB határozatait (lásd a 957/H/2010. és 958/H/2010. AB határozatokat). Tette mindezt annak ellenére, hogy tagjai között – legjobb ismereteim szerint – szintén nincs bölcsész vagy nyelvszakértői diplomával rendelkező személy. Az AB esetében viszont az OVB-hez képest sokkal nagyobb a baj, egyrészt döntésével szemben már nincs helye jogorvoslatnak, másrészt a törvény hiányosságait kihasználva - nem törődve azzal sem, hogy a határozatának indokolásban meghivatkozott elutasítás tárgykörében hozzáértő szakértelemmel és jártassággal nem rendelkezik - hozta meg határozatát, amely érvényesülésének, érvényesítésének egyetlen „jog”alapja a jogállamban megengedhetetlen túlhatalom, birtokában pedig még az Országgyűlés által alkotott törvények értelmezésére, joghézagainak kitöltésére is feljogosítottnak érzi és tekinti magát! Mindez ellentétes és ellentétes kell, hogy legyen a már említett Nemzeti Együttműködés Rendszere pillérein megszületett Alaptörvény és az ahhoz kapcsolódóan megalkotásra kerülő vonatkozó sarkalatos törvények rendelkezéseivel!

Az AB jelenlegi, korlátok nélküli hatalmának csúcspontja (csúcsterméke) a 2011. évi szabadságolása időtartamának egy természeti esemény bekövetkeztéig (nyár végéig) terjedő meghatározása; tevékenysége szünetelésének téves elnevezésen (ítélkezési szünet) történő, egyébként pedig nem létező, illetve törvényi szabályra való hivatkozás nélküli elrendelése; s minderről a társadalom nyilvánosságának tájékoztatása - a szakma formai és tartalmi követelményét is nélkülöző módon - a honlapon való közzététel útján, amely így együtt és külön-külön is példátlan és megengedhetetlen annál is inkább, mivel az ítélkezési szünet kapcsán a honlap semmiféle tájékoztatást nem nyújt a szabadságnak a határidők folyására, illetve megszakadására vonatkozóan! Ezzel a hiányossággal az AB súlyosan megsértette a jogállamiság egyik legfontosabb, a jogbiztonság követelményét!       
    
Persze társadalmi méretű össznépi játék keretében lehet találgatni, vajon mit is üzenhet a népnek a nyárvége kifejezés, az konkrétan mikor is ér véget, továbbá az alkotmánybírák az egyértelműség eldöntéséhez szükséges bölcsészdiploma mellé talán az elmúlt napokban (hetekben) az Évszaki- és Időjóslás szaktudományának oklevelét is megszerezték és így jártasak az évszakok váltásának és annak konkrét időpontjának megállapításában is!

Amennyiben nem így történt, akkor nem marad más hátra, mint a mitológiára hagyatkozva augusztus közepétől folyamatosan és aggódva lesni, figyelni az alvilág kapuját, hogy Perszephoné mikor hagyja el anyját, Démétért, aki ilyenkor elhervasztva a természet növényeit, véget vet a nyárnak és az idő őszre, majd télre fordulva jelzi, hogy itt az ideje az alkotmánybírák visszajöttének és az ítélkező tevékenységükhöz nélkülözhetetlen bemelegítő tréning megkezdésének.

A népi bölcsesség szintjén állók a megfigyelésekre hagyatkozva kénytelenek értelmezni és elcsípni a nyárvége és egyben az AB ítélkező tevékenysége megkezdésének napját: a Tavasz a lombhullató növények rügyezésétől, a vándormadarak visszaköltözésétől - a hőmérséklet állandó, tartós felmelegedéséig; a Nyár a hőmérséklet állandó, tartós felmelegedésétől - a lombhullató növények leveleinek elsárgulásáig, a vándormadarak elköltözéséig; az Ősz a lombhullató növények leveleinek elsárgulásától, a vándormadarak elköltözésétől - december első olyan napjáig, amikor a hőmérséklet a fagypont alá csökken; a Tél pedig december első olyan napjától, amikor fagypont alá csökken a hőmérséklet - a lombhullató növények rügyezéséig, a vándormadarak visszaköltözéséig tart!

A másodállásban naptárszerkesztéssel is foglalkozó alkotmánybírák gyakorlati ismereteik alapján kezdhetik meg a csomagolást munkahelyük és íróasztaluk elfoglalásához: a Tavasz március 1-vel kezdődik és – május 31-vel ér véget; a Nyár június 1-vel kezdődik és – augusztus 31-vel ér véget; az Ősz szeptember 1-vel kezdődik és – november 30-val ér véget; a Tél pedig december 1-vel kezdődik és – február 28-val, vagy (szökőév esetén) 29-vel ér véget!

A csillagászati tudományokban jártas bírák sokkal könnyebb helyzetben vannak, ők feltekintve az égre a csillagok állásából pontosan meg tudják mondani munkakezdésük naptári időpontját: a Tavasz március 21-től – június 21-ig; a Nyár június 22-től – szeptember 22-ig; az Ősz szeptember 23-tól – december 21-ig; a Tél december 22-től – március 20-ig tart!

A speciális továbbképzésben részesültek azonban azt is tudják, hogy: A nyár a mérsékelt égöv egyik évszaka, amelyet a leghosszabb nappalok és a legmelegebb időjárás jellemez, s időben a tavasz és az ősz között helyezkedik el. Csillagászati szempontból azonban a napéjegyenlőségek és napfordulók az adott évszakok közepén vannak, így időszakos eltolódások előfordulhatnak, tehát az évszak meteorológiai kezdete – ami az átlaghőmérsékleten alapul – több héttel később következik be, mint a csillagászati kezdete. A meteorológusok szerint az északi féltekén a nyár kiterjed a június, július és augusztus hónapokra, míg a déli féltekén a december, január és február hónapokra. A nyár meteorológiai meghatározása azonban igazodik az általános véleményhez is: a nyár az az évszak, melyben az év leghosszabb és legmelegebb nappalai találhatók. Csillagászati szempontból a nappalok folyamatosan hosszabbodnak a napéjegyenlőségtől a napfordulóig, a napforduló után pedig fokozatosan rövidülnek. A kínai csillagászatban a nyár május 5. körül kezdődik és augusztus 6. körül végződik. Írországban - az ír naptár szerint - a nyár május 1-től augusztus 1-ig tart. Dél- és Délkelet Ázsiában - a monszunok előfordulási helyén - a nyár időszakát általában márciustól májusig, június elejéig jegyzik.

[A miheztartás végett: hazánkban a csillagászati nyár a nyári napfordulótól az őszi napéjegyenlőségig tart; azaz az északi féltekén június 21. – szeptember 23-a, míg a déli féltekén december 23. – március 20-a közé esik. A meteorológiai nyár ellenben június 1-től augusztus 31-ig tart!]

Aki a fenti variációk közül egyikben sem hisz, az az augusztus 20-i tűzijátékot követő naptól kezdve kénytelen állandóan figyelni az AB honlapján azt a pillanatot, amikor az informatikus felviszi rá a konkrét munkanapot és munkaidőt megjelölő felhívást, vagy távcsővel figyeli a portást, aki kiteszi az AB épületének bejáratára a „Nyitva” táblát; avagy kénytelen fülelve várni a pedellus által megszólaltatott – a szünet végét, a tanóra kezdetét jelző – csengő hangjára!


Budapest, 2011. július 25.

 

*A téma – vázlatszerű – felvetését lásd a Blogban Alkotmánybíróság: az évszakok ura és parancsolója, a nyelv- és szövegértés tudományának fellegvára!” cím alatt (2011. július 25.).

 A publikálásra szánt változatot lásd a Cikkek, tanulmányok (2011) között: "Alkotmánybíróság: az évszakok ura és parancsolója, a nyelv- és szövegértés tudományának fellegvára!", valamint  "Alkotmánybíróság: hurrá, itt a nyár; de mikor ér véget?" címek alatt. 

 A publikált változatot lásd a COMITATUS 2012. szeptember-október - XXII. évfolyam 211. szám - 79-88. oldalán „Alkotmánybíróság: az évszakok ura és parancsolója, a nyelv- és szövegértés tudományának fellegvára” cím alatt.

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 8
a héten: a héten: 238
a hónapban: a hónapban: 1507
összesenösszesen259 666
az oldalt jelenleg nézik: 21

Megosztás