Fogarasi József

Az igénytelenség egy bizonyos nézőpontjából közelítve tartottam tükröt a hatalmi ágak egyike, az igazságszolgáltatás elé a 2010. október 23-án írt és nyilvánosságra is hozott egyik publicisztikámban. A dátum nem jelképes és nem is a véletlen műve. Kíváncsi voltam, hogy ’56 méltósága az eltelt több mint ötven év távlatából szemlélve mekkora hatást gyakorolt az igazságszolgáltatás közismerten konzervatív szemléletére, a változásokhoz nehezen igazodó (követő) rugalmasságára, a világ objektív eseményeit csupán a bírói pulpitus olimposzi magaslataiból szemlélő és érzékelő látásmódjára. Nos, az eredmény – kerülve az ítélkező tanácsok oly gyakran használt és semmitmondó „nem olyan mértékű”, „nem olyan súlyú” végtelenül üres gumicsontjait – számomra döbbenetesen lehangoló volt.         

A kérdéses ügy, mondhatnánk mindennapi gondjainkhoz viszonyítva, csupán semmiség, de nem az Justitia egyik felkent fellegvárában, ahol a mérce az objektivitás, a pártatlanság, a semlegesség, a szakmai felkészültség, a tisztánlátás, a kellő méltóság és elegancia, a jogszabályok tisztelete és alkalmazása, a törvénynek való alávetettség stb. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy e fellegvárba igyekvő, munkahelyét (tárgyalótermét, dolgozószobáját, íróasztalát, szolgálati helyét) ugyanazon bejárati kapun (ajtón) nap, mint nap megközelítő taláros méltóságok és bírósági alkalmazottak ne vegyék egyszer sem észre és ne tegyék szóvá a cselekvés igényével, hogy a bejárat baloldalán elhelyezett Magyarország Szent Koronával ékesített címere alatti „utcanév táblának álcázott feliraton”  (1. kép, 2. kép,3. kép) az elnevezés (Feketesas) – 1-3. sz. melléklet – és az ettől jobbra (4. kép)  alig több mint húsz méterre (4. sz. melléklet), balra pedig (5. kép) ötven méterre lévő utcasarkon jogszabályosan elhelyezett (5. sz. melléklet) közigazgatási utcanév táblákon szereplő utcanév (Fekete Sas) - egymással nem egyezik, avagy (kinek melyik tetszik jobban) egymástól különbözik! Ez az igénytelenség – véleményem szerint jogsértés – igazán akkor feltűnő, amikor a Fővárosi Ítélőtábla által postára adott borítékkal a kezünkben - melynek bal felső részén a feladó nyomdailag kivitelezett neve alatti címben „Fekete Sas u.” szerepel - lépjük át a „szentély” bejáratát (4. sz. melléklet).      

A jeles évforduló napján írt cikkemet megelőzően - több hónapon keresztül - többször is szóvá tettem a jelzett ellentmondást (jogsértést) úgy a bíróság alkalmazottainál (porta, iratbetekintő iroda stb.), mint a tárgyalóteremben, nem kevés cinizmus és irónia mellett, mindhiába, megjegyzésemről – mint a tárgyalóteremben a tárgyalás során elhangzott fontos eseményről – egyetlen tárgyalási jegyzőkönyv sem emlékezik meg! Igaz, publicisztikámra sem reagált senki. Sőt, helyszíni szemlém (2011. június 2.) során – a mellékletként csatolt dokumentumok tanúsága szerint, több mint hét hónap elteltével – sem volt tapasztalható érdemi változás. De ettől a jogsértés még jogsértés marad! A fővárosban az utcák, terek elnevezéséről való döntés joga – legjobb tudomásom szerint – a fővárosi közgyűlés hatáskörébe tartozik, mely döntés jogforrási elnevezése szerint rendelet, jogforrási értéke szerint pedig jogszabály, így a benne foglalt jogok és kötelességek mindenkit, még magát a méltóságos Ítélőtáblát is köti. Ennek következtében éppen ideje cselekedni!

Fentiek alapján kérem Tisztelt Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy jelen beadványomat a 2004. évi XXIX. törvény - vonatkozó (141-143.§-aiban foglalt) - rendelkezései szerint Közérdekű Bejelentésnek minősítve tárgyalja meg, foglaljon benne állást és – tekintettel arra, hogy a felvetett probléma nem a bíróság ítélkező, hanem igazgatási tevékenységével összefüggő kérdés – hatáskörében eljárva tegye meg a szükséges intézkedés(eke)t, továbbá részemre írásos értesítést küldjön, valamint ülésének dokumentumait - beleértve a meghozott döntést és intézkedési utasítását(ait) - honlapjára feltéve hozza nyilvánosságra.      

Véleményem szerint az ilyen és ehhez hasonló „apróságok” is arról tanúskodnak, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere keretében – figyelemmel az új Alaptörvényben foglaltakra is – eljött az ideje az egész igazságszolgáltatási (beleértve a bíróságokat is) rendszer struktúrájának, működésének újragondolására; személyi állománya szakmai, etikai és emberi alkalmasságának felülvizsgálatára és a szükséges (a megöregedést is ideértve) cserék megejtésére. Álláspontom szerint, azon munkahelyen, ahol hónapokon keresztül (talán több éven át) úgy (is) lehet közszolgálatot teljesíteni, hogy senkinek ne szúrjon szemet az általam említett, naponta szembeötlő eltérőség, ott aligha bizonyos, hogy az ítélkező (igazgatási) tevékenységben maradéktalanul érvényesül az objektivitás, a pártatlan tárgyilagosság (bár a legpártatlanabb bíróság a Fővárosi Ítélőtábla, mivel ott a tárgyaló tanács még akkor sem érezte elfogultnak magát, amikor a másik tárgyalóteremben tárgyaló saját bírája ügyében tárgyalt és hozott döntést) és a független ítélkezés, hiszen ha a bíróság figyelmét egy kis ügy elkerüli, akkor arra sincs garancia, hogy a nagyobbakat mindig észreveszi. A polgár oldaláról közelítve ugyanis nem létezik kis és nagy ügy, s közte különbség, mivel csak „ügy” létezik, mert szubjektíve mindenki számára a saját ügye a „legnagyobb”.        

Budapest, 2011. június 5.