Fogarasi József

A nyilvánosság nem úri huncutság, és „nem toll a kalapon”…!

2010. március 31. szerda

 

 

A választási eljárási törvény (Ve.) - szokatlan módon egy szerv (szervezet), esetünkben - a választási bizottságok (továbbiakban: bizottságok) mibenlétének meghatározási sorrendiségében nem jogi helyzetük részletezését, hanem működésük, tevékenységük lényegi elemének megnevezését tekinti elsődlegesen fontos és meghatározó feladatának. Ennek megfelelően a jogalkotó egyértelműen és kategorikusan rögzíti: a bizottságok működése és tevékenysége; a rendelkezésükre álló adatok – törvényben megállapított kivétellel – nyilvánosak, amely nyilvánosság azonban nem sértheti a szavazás titkosságát és a személyhez, valamint a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat. Mindebből a szabályozási módból következik: a nyilvánosság követelménye át kell, hogy hassa a bizottsági jogállás és tevékenység valamennyi törvényi elemét is.

 

 

A bizottság jogi helyzetének két kardinális sarokpontja van: egyrészt a választópolgárok szerve; másrészt függetlenek, kizárólag a törvénynek vannak alárendelve.

 

 

A nyilvánosság hiánya viszont már az elsőként említett kérdéskörben, a bizottságok választott tagjai kiválasztása terén uralkodó jogi és gyakorlati megoldás tarthatatlanságában is tetten érhető. A Ve. értelmében ugyanis az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjaira a választásokért felelős miniszter, míg a többi bizottság esetében, az illetékes választási iroda vezetője tesz indítványt. Arról, hogy az indítványtétel mit jelent és mi által kötődik a választópolgárokhoz, az említett normatív szabály nem szól, mint ahogyan arról sem, hogy az indítványtevő kitől és milyen formában lenne köteles előzetesen javaslatot kérni az általa megválasztásra előterjesztett személy(eke)t illetően. E téren az elmúlt 20 év még csak törekvésében sem igyekezett megoldást keresni és találni arra nézve, hogy - mintegy pótolva a jogalkotó mulasztását - a választópolgárok, ha csak informálisan is (civil szervezetei útján), de legalább az előkészítés stádiumában valamilyenfajta beleszólási jogot kaphassanak saját szervük megalakításába. A jogalkotó ugyanis a választópolgárok részére saját (választási) szervük személyi összetételének befolyásolásához, meghatározásához még – a gyengébb – a javaslattétel vagy a véleményezés lehetőségét sem biztosítja.

 

 

A nyilvánosság alkotmányos követelménye annak sem képes gyakorlati érvényt szerezni, hogy az indítvány előterjesztője az általa szubjektíve kiválasztott személyeket legalább az indítvány előterjesztését megelőzőn – akár csak – néhány napra nyilvánosságra hozza a választópolgárok, vagy csupán a közvélemény tájékoztatása végett. Az pedig az átmeneti stádiumú jogállam csupán hiú ábrándja, hogy e nyilvánosságra hozott személyi körről véleményt lehessen mondani, vagy más személyre is javaslatot lehessen tenni. Mindennek hiányában a választópolgár saját szerve választott tagjainak személyi összetételéről előzetesen legfeljebb a „jól értesült” sajtó útján szerezhet - alamizsna formájában - némi információt. E téren az indítványozott személyek megválasztásáról döntést hozó testületek (Országgyűlés, képviselő-testület, közgyűlés) - főszabályként - nyilvános ülései sem szolgáltatnak kellő megoldást, tekintettel arra, hogy az e témáról döntő testületi ülésekről - az esetek többségében - a nyilvánosság (például a főváros esetében) kizárásra kerül(t). Az OVB tagjait megválasztó Országgyűlés „nyilvános ülésére” történő bejutás „problémamentessége” pedig közismert.

 

 

A további problémát a delegált tagok bizottsági taggá válásának módja okozza. Esetükben, személyük előzetes megismerhetősége teljességgel kivitelezhetetlen, hiszen őket nem is választják, hanem „beküldik” a bizottságba, s róluk nem is az előbbiekben említett testületek döntenek, mivel ők a teljes jogú bizottsági tagságot a jelölt, listát állító jelölő szervezet, illetve a független jelölt megbízása által nyerik el. Ez egyben azt a jogos kérdést is felveti, miszerint a választási bizottságok – jogi és szociológiai értelemben is – ténylegesen a választópolgárok egységes szervének minősülnek, vagy csupán annak „tekinthetők”? Álláspontom szerint nem! Ráadásul a bizottság összetétele egy választási cikluson belül - a delegált tagok státusza miatt - választási eseményenként akár többször is változhat.

 

 

Pedig, mindezekre is figyelemmel a választási bizottságok összetétele (változása) nyilvánosságának folyamatos és megbízható biztosításának ténye valamennyi választási (országgyűlési, önkormányzati – helyi és kisebbségi – EU parlamenti; népszavazási, népi kezdeményezési) tevékenység és a választópolgár szempontjából is alapvető alkotmányos jelentőségű, garanciális kérdés, illetőleg követelmény lenne. Jelenleg e kérdéskörben a jogalkotó a bizottság összetételének és változásának közzétételi határidejét nem határozza meg; a választási bizottságok egységes rendszerű országos nyilvántartásáról és annak helyéről sem rendelkezik. Mindennek következtében közhitelesen nem is lehet tanúsítani és ellenőrizni, hogy konkrét helyen és időben jogilag ki minősül az adott választási bizottság tagjának. E hiányosságnak is betudható, hogy a különböző jogorvoslati szervek, de különösen a bíróságok nem képesek objektíve megítélni, hogy adott esetben, aki a jogorvoslás eszközével élt az vajon az ügyben eljárt és döntést hozott választási bizottság tagja volt-e vagy sem?

 

 

A nyilvánosság és a bizottsági jogállás második eleme - független és csak a törvénynek alárendelt szerv - közötti kapcsolat az elsőhöz képest is jelentősebbnek minősül. A problémák azonban itt sem hiányoznak. E bizottságok ugyanis meghatározó, alkotmányos jelentőségű feladatuk ellenére jogi személyiséggel nem rendelkeznek; saját hivatali szervezetük és önálló költségvetésük nincs; jogilag önálló székhely sem illeti meg őket, legfeljebb „állandó, kölcsönkapott helyen” ülésezhetnek. A törvény által munkájuk segítésére rendelt választási irodák személyzete legtöbbször a polgármesteri hivatalok köztisztviselőiből és közalkalmazottaiból szerveződik, vezetőjük pedig irodavezető „álnév alatt” az illetékes, jegyző, főjegyző. Az irodák – sajnos a törvény előírása jóvoltából – egymással irányítási viszonyban vannak, szakmai tevékenységüket – legfelsőbb szinten – a téma szerint illetékes miniszter az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője útján irányítja. Az irodák tehát a központi és a helyi végrehajtó hatalmat gyakorló szervek részei, annak helyiségeiben és infrastruktúrájának igénybevételével működnek. Az irodák személyzetének eddigi közös garanciális eleme a közszolgálati alkalmazottakkal szemben megkövetelt pártpolitika-semlegesség a tavalyi év végével a legfelsőbb szinten megszűnt, mivel az OVI vezetésére az elmúlt húsz év gyakorlatával ellentétben egy - a végrehajtó hatalmat gyakorló és megvalósító kormányzati politikától függő - szakállamtitkár kapott megbízást. Mindennek következtében a bizottságok szerepe és lehetősége a tevékenységük segítésére rendelt hivatali szervek munkájának ellenőrizhetősége terén tovább gyengült, gyakorlatilag megszűnt. Ennek következtében a választási irodák ellenőrzésében és átláthatóságában a külső nyilvánosság biztosításának és garanciájának jogszabályban rögzítendő és részletező szerepe mára hangsúlyosabbá, egyben halaszthatatlan feladattá vált. Jelenleg azonban a választási irodák tevékenységének átláthatósága csupán a (párt)politika és a kormányzati hatalom számára biztosított, amely viszont mindebből egyre jobban kiszorítja az objektív társadalmi és szakmai kontroll érvényesíthetőségét.

 

 

Az igazi jogállami problémát azonban a választási bizottságok működésének szabályozatlansága, tevékenységükben a folyamatos átláthatóság hiánya, továbbá az általuk kifejtett választási eljárás nyilvánosságát biztosító követelmény- és érvényesülési garanciarendszernek a végrehajtó hatalomtól való leválasztása, függetlenítése jelenti. E téren különösen az OVB „háza-táján” lenne sok tennivaló.

 

 

A hivatalos székhellyel nem rendelkező OVB-t még egy Budapesten lakó választópolgárnak sem könnyű megtalálnia. De hát az OVB nem a budapesti, hanem az egész ország választópolgárainak a szerve (sőt a kör ennél is szélesebben húzandó meg). Működésére még az általa megadott cím alatti épületen (Budapest, Roosevelt tér 3.) sem utal „cégtábla”. Igaz, e bejáraton keresztül az OVB és ülésezési helyszíne amúgy sem lenne megközelíthető: az ott szolgálatot teljesítő kormányőr legfeljebb csak segít az átirányításban: Budapest V. kerület Nádor u. 2. A székhelyre vagy a működésre utaló cégtáblát azonban itt is hiába keressük. Az OVB nyilvános ülésére a bejutás - a kétharmados törvény ellenére - nemcsak a tábla hiánya miatt nehézkes. Hiszen a törvény szerinti nyilvános ülésre a gyakorlatban nem lehet csak úgy „betévedni” (a helyi önkormányzatok testületi üléseire ez vajon miért lehetséges?). A betévedő „nyilvánosságnak” először át kell esnie egy „átvizsgálási” procedúrán, ezt követően szükségeltetik egy olyan arcképes igazolvány, amely a lakcímadatokat is tartalmazza. Az adatok számítógépes rögzítését követően a belépő személy kiérdemel egy belépőkártyát, amelynek birtoklása lehetőséget teremt arra, hogy egy biztonsági (kormány?) őr kíséretében bejuthasson az ülésteremnek nevezett „szentélybe”, ahol az ajtónál még a jelenléti ív aláírása okoz majd némi bonyodalmat. Ha mindezen az előfeltételen sikeresen túljutott, végre elhelyezkedhet és átadhatja magát az ülésezés magas szintű élvezetének. Hogy minderre miért van szükség? Csak! Mert az OVB – amely valamennyi választópolgár szerve – csak egy szigorúan védett objektumban hajlandó „nyilvánosan” ülésezni. Pedig az OVB és annak tagjai még a módosított kormányrendelet szerint sem sorolhatók a védett létesítmények, illetve a személyi védelemben részesülő állami vezetők közé. Bár ellenvetésre az intézkedő biztonsági őr íróasztalának legalsó fiókjából előkerült egy 2004-ben kelt BM közigazgatási államtitkár–ORFK együttes intézkedés – amelyet érvénytelensége ellenére sem selejteztek ki – de ez sem tartalmazott információt arra nézve, hogy a személyes adatokat a beléptetéshez miért kell rögzíteni és azt nem tudni mennyi ideig tárolni ahhoz, hogy a választópolgár beléphessen egy a törvény által nyilvánosnak deklarált választási szerv (OVB) ülésére? E becsontosodott ülésezési szokás megváltoztatására – hogy például az OVB nyilvános ülését negyedévenként esetleg más-más megyében tartsa – benyújtott országos népszavazási kezdeményezést az OVB „cinikus” elutasításban részesítette.

 

 

Persze ahhoz, hogy valaki az ülésterembe egyáltalán bejuthasson, az ülés időpontjának megismerésére is szüksége lenne. Ezt az információt az emberi halandó azonban csak az OVB honlapjáról szerezhetné meg. Ennek következtében e játékból kimarad az, aki nem rendelkezik internetes elérhetőséggel. De az sem lehet nyugodt, aki - különösen, ha Sopronban, Zalaegerszegen, Nyíregyházán vagy csak Békéscsabán lakik és - az ülés időpontját csak egy nappal előbb ismeri meg kivéve, ha hétmérföldes csizmával is rendelkezik. Az időpont mellett az sem lenne haszontalan, ha a tárgyalandó napirend is fel lenne tüntetve a honlapon, de konkrétan és nem csupán gyűjtő elnevezéssel: jelölő szervezetek nyilvántartásba vétele; jogorvoslati kérelmek, kifogások, népszavazási kezdeményezések elbírálása; egyebek. Mindezt a hiányosságot hiába teszik szóvá, az OVB fura „urai” rendíthetetlenek maradnak!

 

 

Ügyrend hiányában még az OVB tanácskozási módja (például nem adja meg a szót tagjának, vagy a meghívott személynek), valamint döntéshozatali eljárásának eklektikussága is kifogásolható. Továbbá, a Ve. a döntéshozatal módjaként, formájaként és elnevezéseként is (egy-két kivételtől eltekintve) a határozatot nevezi meg és szabályozza. A levélben történő döntéshozatali formát nem ismeri, minek következtében ez a gyakorlat egyrészt jogsértő, másrészt a törvényi alapelvekkel is ellentétes. A „levéllel” szemben ugyanis nincs helye bírósági felülvizsgálatnak. Természetesen ezt az OVB is jól tudja – de az is lehetséges, hogy ez a célja e forma alkalmazásával – hiszen arra nézve, hogy ezt a formát milyen esetekben szokta, kívánja alkalmazni, szabályt nem alkotott. Hasonlóan nem segíti az eredményes jogorvoslat összeállítását, ha készítője az ülésen nem volt jelen és az ülés jegyzőkönyvét is csak késve ismerheti meg. Az OVB álláspontja szerint a jegyzőkönyv elkészítésére és közzétételére a törvény nem ír elő határidőt, ebből eredően – álláspontja szerint – a jegyzőkönyv akkor válik megismerhetővé, ha elkészül és a honlapra felvitelt nyer (igen bölcs megállapítás). De miért is van szükség a jegyzőkönyv megismerésére, hiszen a határozat minden lényeges kérdést tartalmaz. Ellenvetésként azonban jegyezzük meg: ez az állítás akkor lenne igaznak tekinthető, amennyiben a határozat, egyrészt a törvényi követelmények szerint kerülne elkészítésre, másrészt, ha a kisebbségi véleményeket és esetleg még az ülésen elhangzott érveket-ellenérveket is magában foglalná. Ez azonban nem jellemző gyakorlat az OVB praxisában.

 

 

Mindent egybevetve az OVB szervezeti felállása, jelenlegi működési gyakorlata rengeteg kívánnivalót hagy maga után; ha pedig mindehhez a jogalkotás hiányosságait is hozzászámítjuk, akkor egyértelmű, hogy e pártállamra igen erősen emlékeztető jogintézménnyel (választási elnökségek) és a választópolgárok nélkül újraválasztott tagságával az őszi helyhatósági választások lebonyolításához nem szabad hozzákezdeni!

 

 

Budapest, 2010. március 31.

 

 

 

Jelen írás javított, pontosított és szerkesztett változatát lásd e honlap blogjában: Jogállam- szimfónia (Dúr, Dúr - moll, moll) II. tétel.

 

[Megjegyzés: tudata alatt a kormányzó párt- és állami hatalomhoz igen erősen kötődő sajtóorgánum a jelen írás közlését - változtatás nélküli tartalom mellett - végül is eredményesen „elszabotálta”.]