Fogarasi József

Karácsonyi Mise, Óbudán

 

 

Örömmel fogadtam a meghívást: látogassak el Óbudára, a városháza előtti főtérre, a Karácsonyi Misére! Az időpont adott volt: 2009. december 19. este 17.30 óra. A karácsonyi hangulatról egyrészt a természet igyekezett gondoskodni: reggel óta hatalmas pelyhekben, szűnni nem-akaróan esett (talán a szakadt kifejezés is helyénvaló) a hó. Eközben - mindettől nem zavartatva magukat - a főtér kellős közepén kialakított korcsolyapályán vidám hangulatban korcsolyázó gyerekek, felnőttek, rendületlenül rótták a gyakran nem túl szabályos köreiket. Másrészt, a téren felállított alkalmi sátrakból ínycsiklandó ételillatok, valamint fahéjjal és talán más fűszerrel is kevert forralt-borillat járta be, és árasztotta el a Főtér - egyre fagyosabbá és a leheletet is láthatóvá tevő - levegőjét. A rendezők pedig a városháza főbejáratával szembeni jobboldalon a színpadot igyekeztek a jeges széltől minél jobban védve, folyamatosan formálni és átformálni.

 

 

A Karácsonyi Mise zenéjét a Benkó Dixieland Band írta és szolgáltatta, de ezúttal nélkülözve a klasszikus kóruskíséretet. Igazi karácsonyi liturgia – papi ceremónia nélkül és – abszolút szabad téren. A rendezők - a széltől hangosan dagadó - sátorlapokkal igyekeztek védelmet nyújtani a zord időjárás hatásaival szemben a színpadon „dolgozó” (próbáló, hangoló) zenészeknek. Mindez azonban - a forralt-bór melege és „üdítő” hatása ellenére is - csak időleges védelemként szolgált. A színpaddal szemben, a műsor kezdetére türelmesen és fagyoskodva ácsorgó, az eget mindkettő szemével kémlelő, bámuló közönségnek sátori védelem nem jutott, így ők kénytelenek voltak a forralt bor melegével beérni.

 

 

Kora délután aztán kinézve az ablakból aggódni kezdtem, az utcát már kb. 20-30 cm magasságban hó, lepte be, az autók érdekes módú bizonytalan mozdulatokat tettek, az alkalmi "hó-ernyőket", pedig az egyre csak erősödő viharos szél kényszerítette a csukva maradásra. Az utat a helyszínre - autó helyett, sokat várva a villamosra - nagyobbrészt gyalogosan tettem meg. Az esti szürkületben a fényárban úszó tér hangulata fantasztikusan ünnepi volt. Utoljára, gyerekkorom valóságában majd később csak a képeslapokon láttam ehhez hasonlót. A természet hozta önmagát, azaz a természet rendezte-készítette díszlet már állt, de hogy e díszlet által körülhatárolt keretben zenélni, és/vagy csak énekelni nem lehet, az egészen biztos, villant át agyamon a szembesülés.

 

 

Ezt a zenekar is azonnal felmérte: Karácsonyi Mise, zene és ének nélkül, vagy valami csoda folytán mégis mindkettő? A zenekar mágusa hihetetlen gyorsasággal és precizitással előállt a megoldási javaslattal, a polgármester sem volt kevésbé kreatív: mindenki a házasságkötő-terembe, adta hírül a hangosbemondó! Az így, alkalmilag előállt helyszín viszont az eredetinek mintegy negyedére zsugorodott. Minden a feje tetején állt: a két nélkülözhetetlen tényező – a színpad és a nézőtér – azonban varázsütésre kialakítást nyert, még ha a közöttük húzható határvonal a szó igazi értelmében képletessé is vált. Látszott, hogy a mágus egyszerre profi egyetemi tanár, aki azonnal látja a katedra helyét, másrészt profi zenész-karmester is, aki nemcsak a karmesteri pálcával – és természetesen a hangszerrel is – zseni módjára bánik, de a szükséges és egy teremben még elviselhető hangerő nagyságával is tisztában van/volt.

 

 

A késedelmes kezdés állóidejét a - vajon mennyien férünk a terembe a térre méretezett sokaságból - tolongás izgalma a minimálisra rövidítette. A terem melegsége miatti izzadás, és a mégis lesz előadás elégedettsége boldog egységgé kovácsolta a zenekart és a hallgatóságot. Majd kezdetét vette az előadás és vele az ünnep, a főtéri karácsony. A zenekar-vezető néha mesélt és magyarázott, szavai nyomán a hallgatóság ott volt New Orleans-ban a karácsonyi közös liturgián, ahol a kórus is megszólalt és képletesen úgy a zenekar, mint (az elmaradhatatlan Berki Tamás) a szólista, meg talán a kórus és velük együtt az átszellemült közönség/hallgatóság is szinte táncra perdülve hívőként olvadt egybe. Közeledett a liturgia vége: a Miatyánk, majd a Szabadság mindörökké, zenei tételei! A hangulat (és vele talán az önfeledt boldogság is néhány percre, órára, napra?) a tetőfokára hágott. Ünnep a javából, de vajon miért csak néhány nap erejéig van Karácsony? Az elmélkedésre nem sok idő maradt, a ráadással, a terembe „vonultak” az angyalok (a szentek), majd vastaps kíséretében a zenekar is búcsúzott hálás közönségétől.

 

 

A hangulat folytatásaként és levezetéseként jól esett a kürtös kalács és néhány bögre forralt bor, majd a Boldog Karácsonyt kívánó, egymástól búcsút vevő, távozó személyek után ismét magukra maradtak a korcsolyázók, akik tovább rótták meg nem számolt köreiket.

 

 

Köszönjük Óbuda, köszönjük Benkó Dixieland Band, köszönjük Berki Tamás!

 

 

Óbuda, 2009. december 20.

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 23
a héten: a héten: 315
a hónapban: a hónapban: 2427
összesenösszesen433227
az oldalt jelenleg nézik: 2