Fogarasi József

Számmisztika

2009. december 30. szerda

Nem hiszek a babonában, nem hiszek az asztrológiában, nem hiszek a jóslásban, a kártyavetésben, a számmisztikában és más hasonló „földöntúli” mágiában sem. Ennek ellenére, szilveszter előestéjén hivatalos voltam egy nagyobb „félbaráti” társaságba, amelynek maghívását – szokásommal ellentétben – nem tudtam elhárítani. Ígéretemet vették, hogyha csak egy rövid időre is, de meglátogatom a pasaréti „bűnbarlangot” ahogyan „búvóhelyüket” becézték, mások előtt. Őszinte lelkesedés kísérte megérkezésemet. A társaság többsége nőnemű volt, különböző – részemről megsaccolhatatlan – korösszetételben. A hangulat is - úgy este kb. 22.00 óra körül - már kellően üdítőnek és félhomályosnak tűnt. Zene, tánc, étel-ital, vigadalom.

Éjfélkor – számomra váratlanul – az egyik megbecsülhetetlen korú, kellően kidekorált és kozmetikázott, indián-barnára szoláriumozott, stílusában és viselkedésében (talán megjelenésében is) azonban charming (elbűvölő) hölgy azzal állt elő, hogy szívesen bemutatna egy érdekes játékot, de csak akkor, ha abban mindenki részt venne. Elmondta a szabályokat és várta az igenlő válaszokat. Két lehetőségem volt: játszom vagy távozom. Az előzőt választottam (valamilyen belső hang tanácsára).

Mindenkinek egy általa gondolt létező másvalaki személlyel összefüggésben meghatározott tagból álló számsort és ebből egy igaz (valós) összefüggést kellett megadnia (a másvalakit nem kellett felfedni, kivéve a nemét). Cserébe a játékmester („varázsló”) azt ígérte, hogy a megadott számok alapján megvonja az érintett személlyel való érzelmi távolság-közelséget, a kapcsolat értékállandóságának jellemző jegyét és az illető jellemének fontosabb karakterét. A játék végig izgalmas és sejtelmes volt. Az arcok pedig festményre illőek. A mester legtöbbször telibe talált, bár ezt az érintettek leginkább nem reagálták vissza (nem adták ki magukat). Az arcok rezdülései, a szemek fénye és villanásai azonban árulkodtak.

Számaim egyszerűek voltak: házszámok (138; 60; 28; 126; 204.) maximum 5, tetszés szerinti sorrendben és munkahelyi szobaszámok (27; 112; 207.) maximum 3, tetszés szerinti sorrendben. A házszámok közül kapaszkodóként a keletkezési elsőnek, vagy a jelenleginek azonban valósnak kellett lennie. Viszont e vonatkozó konkrét számot nem kellett felfedni csak utalni kellett rá, miszerint a megadott számok között melyik van jelen. A szobaszámok közül csak egynek kellett valósnak lennie, de ezt sem kellett elárulni. Majd végül az illető személy neme mellett a születési évét, vagy a jelenlegi, tényleges korát kellett közölni. (Ez utóbbi kettő információt itt nem teszem közzé.) A „varázsló” a házszámok keletkezésének tényleges sorrendjét (60; 138; 126; 28.) hiba nélkül felállította, mintahogyan a szobaszámok közül is tévedés nélkül választotta ki a valós „kakukktojást” (207.). A számokkal érintett személyre adott jellemrajz pedig hideg-rázóan  igaz volt. Ezt követően nem tudom, időben meddig tűnődtem önmagamban, döbbenten?

Csak arra emlékszem, hogy a helyszínről angolosan távoztam.

Budapest, 2009. december 30.